Társadalmi folyamatok

Bár nem engem kérdeztél, de mivel ez egy fórum, elmondom:
szerintem egy stabil, fenntartható társadalom CSAK vallásos alapon képzelhető el. Sehogy máshogy.

A vallás, egyház (kereszténység) és a szocializmus tökéletesen összeillik, mert mindkettő közösségi szemléletű. Csak annyi kell hozzá, hogy az egyház ne a tőke oldalára álljon, és akkor a szocialista rendszer nem fogja üldözni az egyházat.
 
Bár nem engem kérdeztél, de mivel ez egy fórum, elmondom:
szerintem egy stabil, fenntartható társadalom CSAK vallásos alapon képzelhető el. Sehogy máshogy.
Nem működik. A vallási alapon működő társadalom is egy diktatúra, ugyanis egy fajta nézőpontot enged meg, illetve addig enged más véleményt amíg az nem ütközik bele a saját vallási ideológiájába. Nagyon jól láttuk, hogy a teokratikus társadalmak hova jutottak. A süllyesztőbe.
 
Nem diktatúra és nem ideológia.
 
A vallás, az egyház és a kereszténység három különböző dolog.
A szocializmust nyilván a kereszténység ihlette (mi más), innen a hasonlóság.
De ez csak egy felszínes hasonlóság.
 
A vallásokkal alapvetően csak annyi a probléma,hogy egyik sem "működik" ,vagyis,szigorúan véve egyik működik,csak folyton beledöglünk,ostobaságok halmaza mind,vissza kellene/lehetne térni a tudáshoz,ami működik mindenkinek,de ebben erőst ellenérdekeltek azok a kedves fiatalemberek akik nekünk kitalálják a vallásokat.
 
Minden tudásunk amink van a vallásunknak köszönhetünk. Ha nincs a kereszténység, akkor mi is elvegetálunk az gépek nélküli maximumon, mint Róma, a han Kína és az arab civilizáció! A kereszténység szabad akaratról és üdvözülésről szóló tana lett minden fejlődés anyja!
 
Feeejjjlődééés?????
igen. a profitmaximalizálás és koncentráció sokat fejlődött, mióta a kamatosok vették át az irányítást!
A te fejlődésed b-@a szét éppen most a bolygót!
Csak szólok.
 
Feeejjjlődééés?????
igen. a profitmaximalizálás és koncentráció sokat fejlődött, mióta a kamatosok vették át az irányítást!
A te fejlődésed b-@a szét éppen most a bolygót!
Csak szólok.

Én a helyedben örülnék neki, hogy egyáltalán életben vagy, hála a profitmaximalizálásra épülő tudományos fejlődésnek!
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Feeejjjlődééés?????
igen. a profitmaximalizálás és koncentráció sokat fejlődött, mióta a kamatosok vették át az irányítást!
A te fejlődésed b-@a szét éppen most a bolygót!
Csak szólok.

kamat/bankrendszer nélkül nincs modern gazdaság. középkori nyomor van.

Ez nem az én/ő fejlődése. Te is benne élsz a tied is.
 
Ebből láthatóan az évfolyamtársad valami multinál kulizik egyszerű alkalmazottként, akiknek minden évben 1x kötelező megcsinálnia az Insider Trading mandatory compliance traning-et, és innen van a te nagy élettudásod arról, hogy hogyan is működnek a tőkepiacok nagyban. (elméletileg)

Erről egy tegnapi cikk jut eszembe https://index.hu/gazdasag/2018/08/29/auditorbalhe_utan_tavozott_az_mvm_felso_vezetese/

KPMG a fenyegetések ellenére se volt hajlandó aszsiztálni a "lopás/csaláshoz". Az egy személyes huli buli bt persze azonnal. Szóval kormányzati részről megoldva, de a nagy "multi kulti" nem adta a nevét hozzá.

És igen kb minden multi kultinál kötelezően van évi traning, hogy nem lopsz, csalsz, vesztegetsz.... ezt nemcsinálhatsz, azt nemszabad.... és aláiratják veled, hogy te nem csinálod. Minden évben elvisz 3ht én is unom de amennyire lehet beléd verik.
A "legszebb" plda sztem a mostani MS, SECes. A magyar állam kb leszarta, hogy szétlopták.Nem csoda haveroknak ment. De az MSt nem a Magyar állam hanem a SEC miatt szép büntit fog kapni.
Pedig nem is MS csalt hanem a viszonteladója.
Szóval jól müködő országokban ezt elég komolyan veszik.
 
Minden tudásunk amink van a vallásunknak köszönhetünk. Ha nincs a kereszténység, akkor mi is elvegetálunk az gépek nélküli maximumon, mint Róma, a han Kína és az arab civilizáció! A kereszténység szabad akaratról és üdvözülésről szóló tana lett minden fejlődés anyja!
Na ne röhögtesd már ki magad. A kereszténység volt a tudományos fejlődés legnagyobb gátja.
 
  • Tetszik
Reactions: zeal
Na ne röhögtesd már ki magad. A kereszténység volt a tudományos fejlődés legnagyobb gátja.

Ezért épített az egyház többek között csillagvizsgálókat, másolta és őrizte az ókori tudomány köteteit, hogy azokat ma te is elolvashasd.

El kellene már felejteni a "sötét középkor" nevű baromságot, a kezdeti visszafejlődés után (amit a mindenféle barbár törzsek okoztak), pont a kereszténység elterjedésével kezdett újra fejlődésnek indulni Európa, ami oda vezetett, hogy a középkor végén már minden rendelkezésre állt az ismert világ leigázásához.
 
Erről egy tegnapi cikk jut eszembe https://index.hu/gazdasag/2018/08/29/auditorbalhe_utan_tavozott_az_mvm_felso_vezetese/

KPMG a fenyegetések ellenére se volt hajlandó aszsiztálni a "lopás/csaláshoz". Az egy személyes huli buli bt persze azonnal. Szóval kormányzati részről megoldva, de a nagy "multi kulti" nem adta a nevét hozzá.

Eléggé nagy szellemi igénytelenségről és gyűlöletről adsz tanubizonyságot, ha az általad idézett cikket sem olvastad el, csak fröcsögsz egyből.

Én nem tudom, hogy mi történt (amúgy a cikk sem találgat és gyanusítgat, elég tárgyilagos), és mi volt a háttérben, de egy biztos, ezt írja a cikk:

Igaz, volt, aki fontosnak tartotta jelezni számunkra, hogy semmiképpen sem szabad például lebecsülni a BDO-t, amely több országban van jelen (162), mint a KPMG (154).

Az egyszemélyes hulibuli honlapja:

http://www.bdo.hu/en-gb/locations?locations=global

Ez szerintem a minimum, hogy ne égesd magad. Örülök, hogy segíthettem.
 
  • Tetszik
Reactions: zeal
A témához annyit, hogy az egyház nélkül is lehetett volna csillagvizsgálókat meg könyvtárakat építeni, csak mellette épp az egyházat nem kellett volna fenntartani és eltartani. Tudósok ezreit küldték mágjára, mert épp valami értelmeset próbáltak elterjeszteni, s ebben kockázatot láttak, mert ellent mondott az egyház tanainak. És kevesebb hívő. kevesebb adó, kevesebb elkurvázható pénz és luxus. Eddig kb meghódítottuk volna az űrt és nem lennének a jelenkori betegségeink, ha nem esik ki 500 év a fejlődésből. De lehet ha hamarabb meglett volna az ipari forradalom, az 1. 2. 3.(?) világháború is, és már kövekket meg botokkal intéznénk el a nézetkülönbségeinket ennél jóval egyszerűbb témákban.
 
  • Tetszik
Reactions: Robur and zeal
Ezért épített az egyház többek között csillagvizsgálókat, másolta és őrizte az ókori tudomány köteteit, hogy azokat ma te is elolvashasd.

El kellene már felejteni a "sötét középkor" nevű baromságot, a kezdeti visszafejlődés után (amit a mindenféle barbár törzsek okoztak), pont a kereszténység elterjedésével kezdett újra fejlődésnek indulni Európa, ami oda vezetett, hogy a középkor végén már minden rendelkezésre állt az ismert világ leigázásához.
Ja. Ők küldték máglyára azokat akik azt híresztelték, hogy nem lapos a föld. Ők akadályozták az orvostudomány fejlődését, mert hogy nem lehet boncolni. A villámhárítót(!!!) isten akarata ellenére valónak tartották, stb.. Soroljam még?