JAS-39 Gripen (Saab,Svédország)

52313915_1899740660136820_4230151257341296640_n.jpg

(Biztosan volt már, de jól néz ki.)
A gépre aggatott dolgokból a célmegjelölő és a póttartály már megvan :)
 
Én beszéltem egy svéd pilótával a RIATon tavaly, ő azt mondta, hogy inkább csak taktikai rugalmasság szempontjából jobb a Meteor, halálos fegyver az Aim-120al együtt. A nagyobb hatótávot majd csak az új Gripenekkel tudják igazán kihasználni a radar miatt, de többet bem mondhatott.
 
  • Tetszik
Reactions: gacsat
Új Gripen: indul a sorozatgyártás!

A Saab szokásos évi prezentécióján Hakan Buskhe vezérigazgató bejelentette, még januárban beindította az új széria elkészítését. A Magyarországon is szolgáló svéd többfeladatú harci gép új változatára egyelőre hatvan példányban tart igényt a svéd légierő, 36 kerül majd az együléses E és a kétüléses F verzióból a brazil hadsereghez, ezek legyártása az Embraerrel partnerségben történik.
A legelső példány a tervek szerint még az idén elkészül, de a jelek szerint még bőven kell tesztelni az alaposan átalakított Griff-változatot. A kezdeti hadrafoghatóságot a típus 2023-ra éri el.

További gépekről is zajlanak tárgyalások, egyrészt a brazilokkal, a többletmegrendelések 2021-22-ben realizálódhatnak. A gyártó ugyancsak jelezte, hogy a már fixen lekötötteken kívül a svéd légierő további hatvan Gripen E beszerzésében érdekelt.

És persze a nagy kérdés, hogyan alakulnak a további exportesélyek. Buskhe elmondta, eljuttatták javaslatukat Finnországba és Svájcba – mint emlékezetes, utóbbi már közel állt a megrendeléshez, de aztán egy népszavazás a teljes harcigép-programot blokkolta. Ugyancsak tárgyal a Saab Kanadával a lehetséges Gripen-vásárlásáról, az észak-amerikai óriásállam jónéhány éve készül – az ilyenkor már szinte mindenütt szokásos nagy politikai-szakmai viták közepette – F-18-asai leváltására.

A lehetséges vásárlók sorába ismét bekerült Horvátország, azután, hogy – amint erről beszámoltunk – amerikai adminisztráció leállította a használt izraeli F-16-osok leszállítását szomszédunknak, ugyanakkor tegyük hozzá, a folyamat blokkolása sok forrás szerint csak ideiglenes.

A Saab 64 Gripen E/F finnországi exportját reméli, ők szintén F-18-asaikat szeretnék leváltani, a svájciaknak 30-40 új gép kellene.

Érdekes válaszokat adott Bushke arra a kérdésre, vajon a Saab – nyilván mint egyike az európai negyedik generációs harci gépek gyártóinak – szándékozik-e kooperálni a most indulófélben lévő programokkal, amelyek ötödik generációs harci gépek fejlesztésével próbálkoznak. A diplomatikus válasz egyik fele úgy hangzott, hogy a francia–angol projekt részletei még nem ismeretesek, viszont a Saab máris sikeres tárgyalásokat folytatott az Egyesült Királysággal és a partnerekkel a brit Tempest harci gépről és annak koncepciójáról. Emlékezetes, hogy a Saabnak egy időben elég komoly partnere volt az akkori British Aerospace a Gripen projektben, és Gripeneket használ az Empire Test Pilots' School is.

Az eredetihez képest megnövelt hatótávolságú, átalakított, modernizált harci gép 2017-ben szállt fel először, akkor magyar katonai vezetők arról nyilatkoztak, hogy lehetséges további Gripenek beszerzése a honi légierőnek, ha a svéd légierő fokozatosan átáll az E/F-ek használatára, és ezzel C/D változatok szabadulnak fel.

http://iho.hu/hir/uj-gripen-indul-a-sorozatgyartas-190217
 
Dél-afrikai Gripen éjszaka, utánégetővel infrázva egy helikopter (teherszállitó gép?) nyitott ajtajából nézve...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

(Kb. ezt láthatta az ukrán határnál éjszaka elfogott An-2-es pilótája is a múltkor.)
 
És jó ez a kicsi gép hatalmas országoknak? Főleg Kanadának?
 
Dél-afrikai Gripen éjszaka, utánégetővel infrázva egy helikopter (teherszállitó gép?) nyitott ajtajából nézve...

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

(Kb. ezt láthatta az ukrán határnál éjszaka elfogott An-2-es pilótája is a múltkor.)
Ja. Utánégetőt kapcsolt, hogy utolérje.:)
 
  • Tetszik
Reactions: Loken
A SAAB bejelentette hogy befejezték az új Arexis EW pod földi tesztelését és még az év vége előtt elkezdik a repülési próbákat.
Az Arexis kulcs eleme a tervezett kétüléses "Growler" Gripeneknek.
AREXIS-airborne-attack-_DSEI17D4_.jpg

Az új EW konténer egy kifinomult elektronikai felderítő, zavaró eszköz amely együttműködik a Gripenek beépített EW önvédelmi rendszerével.
Olyan berendezéseket foglal magában mint:
- ultra szélessávú digitális rádió vevőket és digitális rádiófrekvencia memória egységeket;
- GaN alapú AESA zavarójel sugárzó antennákat,
- interferometriás rádió iránymérő berendezéseket,
- és mindezekhez egy masszív, nagy sebességű számítási kapacitást
 
SOJ képesség? Nem gyenge.
 
Engine start on third Gripen E aircraft
98 Kilonewton buckled down for testing – one step closer to let her go.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: emel and fishbed
Engine start on third Gripen E aircraft
98 Kilonewton buckled down for testing – one step closer to let her go.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Hát nem vitték túlzásba, pedig még néhány dologra kíváncsi lettem volna!! :(
 
Egy kis néznivaló szerdára:

Saab’s Annual Gripen Seminar 2019

"The live webcast will start at 08.30 CET on 27 March 2019"

http://saab-seminar.creo.se/190327/saabs_annual_gripen_seminar_2019

(Ne felejtsétek el lementeni az érdekesebb részeket/ábrákat.)

Addig is itt a 2018-as rendezvény videója:

http://saab-seminar.creo.se/180516/annual_gripen_seminar_2018

Chapters
  • Introduction and welcome - Ann Wolgers, Press Officer
  • Jonas Hjelm, head of business area Aeronautics
  • Gripen Highlights Film
  • Richard Smith, head of Gripen marketing and sales
  • Mikael Olsson, acting Wing Commander Flying, Gripen test pilot
  • Inga Bergström, sales director Gripen Electronic Warfare
  • Questions and answers
 
An Advanced Combat System For A Rapidly Changing World

"An air battle is all about getting inside your enemy's OODA (Observe, Orient, Decide, Act) loop," says Stefan Engstrom, former Gripen Pilot and Director, Sales & Marketing, Gripen, Business Area Aeronautics.

During the Gripen seminar held on 14th Feb, 2019, New Delhi, India, Stefan explains how Gripen’s combat capability supports the OODA loop concept. The OODA loop is a cycle that was developed by military strategist and United States Air Force Colonel, John Boyd.

Observe

“Gripen is packed with the latest technologies. With AESA radar, IRST and new EW sensors, a Gripen pilot will most likely be the first to detect an enemy. But you don’t work alone, you work together with other Gripens or other units. This allows you to form a network, leading to effective combat synergies. With all these systems together, you can see the unseen. After all, everything has a signature. Advanced sensors from air, ground, navy, and other systems can all be collaborated, making physical stealth irrelevant,” says Stefan.

Orient

Once the pilot has all the information, the next step is to be able to understand and use that information to win the battle. “All the accumulated information is of no use to me if I can't understand it. While operating a legacy aircraft, you will find that the information you have received, is all over the place. It's very difficult for the pilot to assimilate so much information in one single picture. But with Gripen’s smart HMI, we can do that,” he says.

Decide

With a superior situational awareness, you get a base time to take the right decision. The automated decision support further helps the pilot to act promptly. “Gripen E will help the pilot to make correct decisions faster and still be in control of the fighter intuitively. Fighter intelligence will help in assessing maneuvers or prioritizing targets, which will decrease the workload of the pilot,” says Stefan.

Act

Gripen has an onboard integrated EW system. It doesn't interfere with the dynamics of the fighter or takes up space meant for weapon systems. This means a Gripen operator has freedom to integrate weapons of their choice. “With the latest weapon systems and the advanced EW system onboard, Gripen E will kill and survive, and not kill or survive,” Stefan says.