Mondtam az első vidiót nem láttamArról volt szó hogy a srác éjszakai őr volt és nem ott volt hanem 3 kilométerrel arrébb, illetve nem katonai bázis volt hanem nemzetközi repülőtér (ezt nem is értem hogy jött ide). Ne haragudj de szerintem te nem is olvastad el az egész történetet.
Amúgy meg oké, tegyük fel ő egy beépített ügynök, oké, filmezi egész éjjel az eget, és várja a rakétát mert tudja hogy jönni fog mert a másik beépített csapat ott ül a gomb mellet és várják hogy egy furán viselkedő gépet lekaphassanak az égről, az elhárítás ebből nem sejt semmit... aztán durr lekapják hűsünk felveszi az egészet mert megérezte /szóltak neki valami hasonló, és mit ad isten fogja kiposztolja a netre hogy ezt láttam ez vagyok én, kapjatok el hogy a felettem lévő hálózatot is letudjátok kapcsolni ha kiszeditek belőlem az infót. Főleg úgy hogy Irán hivatalosan elismeri hogy az ő hibájuk és baleset, tehát még ők maguk se állítanak olyan vadat hogy ez egy külföldi szolgálat műve ( ez lenen az hogy kimaxolva csinálnak magukból hülyét, de úgy látszik lenne aki fogékony)
Szóval egy ennyire profi beépülés után, így lábon lövik magukat hogy nem másfajta módon, szivárogtatnak, és ez kitudódván nem említik meg se.
Szerintem csak simán kezében volt a telefon, belegondolva hogy ülsz kint az éjszakába őrzöd a létesítményt, szétunod az agyad ezrét nyomod a telefont mint minden rendes zombi, hallasz valamit a csendes éjszakába ami elég szokatlan és felveszed. Nem kell hozzá 2 másodpercnél több, annál pedig azt hiszem több telik el az indítás és a találat között.
Az már megint más kérdés, ezt nem tudom hogy volt, hogy már aznap fel is töltötte vagy várt vele pár napot, na ez az ami a gyanús lehet nem pedig az hogy videózott. Mert ha csak videózott és nem tudta mi ez akkor rögtön felteszi hogy ezt nézzétek. De ha vár vele pár napot amíg hivatalosan hazudhattak meg szárnyra kellhettek a vad találgatások aztán utána lövi fel. Na akkor itt már van pár kérdés amit tisztázni kell, miért csak később, mikor tudva levő hogy ezzel az ország vezetése szarban lesz. Talán volt annyi esze hogy nem rögtön tette fel de mondjuk ellenzéki családban él és barátokkal akik rávették, esetleg nyugati újságírók ekkora találták meg azokat akiknek lehet felvétele, stb...
de a második az ipari kamera akkor is kérdéses. Na de így járt a kolega, minek üti bele az orrát más dolgába
Édes istenem, ez az ember még él????Mégis mit keresett volna pont ott pont akkor és miért fordította volna pont oda a kamerát? Világos, hogy ő lőtte ki a rakétákat. Megnyomott egy ürgebőr bevonatú eszközön egy héber feliratú gombot és a stuxnet kilőtte a rakétákat, aztán felvette videóra és megosztotta az instán, utána el akart menekülni, de elkapták. Megvan a bűnös.




Jah, szivárogtat....Ha kiderül hogy szivárogtat valaki egy ilyen horderejű dologban, azt tuti nem idézik. Lehet hogy idegen ügynök, lehet hogy idegen ügynöktől kapott a felvétel kiszivárogtatásáért komoly pénzt, ezt sehol nem úgy intéznék amíg nem tisztázza magát, hogy akkor legyen szíves fáradjon már be a legközelebbi kapitányságra!
Tehát őrizetbe vették hogy ki tudják hallgatni, nem börtönbe zárták/eltüntették láncfűrésszel/nyilvános kivégzéssel megölték.
Azt gondoltam érthető hogy miről írtam.


OMFGMondtam az első vidiót nem láttamde a második az ipari kamera akkor is kérdéses. Na de így járt a kolega, minek üti bele az orrát más dolgába
![]()

...talán mert viszonylag ritkán durrantanak le légvédelmi rakétával polgári repülőgépet?!?!
Édes istenem!
Liveleak meg a hozzá hasonló oldalak miről szólnak? Amikor a kamionokkal a karácsonyi tömegbe hajtottak, azt is szándékos idegen ügynökök vették fel, igaz?
Meg a különböző amerikai lövöldözésekről készült videók....
Virág elvtárs! Akkor még nem sejtettem....hogy ürgebőrbe varrt imperialista ügynökök...
Minden szavad arany!Sőt, Soros is filantróp öreg bácsi!



Nem jól tudod. Én személyesen végeztem ezt a tevékenységet étkezés közben.Már megint azok az oroszok...![]()
Oroszország távolról irányította az iráni rakétákat a polgári repülőgépek lőésére, az Ukrajna újság sokkoló hipotézist indított
(google fordító)
https://soha.vn/ukraine-tung-gia-th...-su-o-iran-chinh-la-nga-20200115084115963.htm
Már megint azok az oroszok...![]()
Oroszország távolról irányította az iráni rakétákat a polgári repülőgépek lőésére, az Ukrajna újság sokkoló hipotézist indított
(google fordító)
https://soha.vn/ukraine-tung-gia-th...-su-o-iran-chinh-la-nga-20200115084115963.htm

Minden szavad arany!
Viszont majd figyelj oda rá, hogy a központból már szóltak, hogy az indokolatlan "sorosozás" kontraproduktív!![]()
Sőt..... Maga Putyin ült a TOR piros gombjánál.... idióták... Mondok jobbat! Ott volt Viktor is! Meg Merkel! Meg Micron! Meg a török szultán......

Lavrov, speaking at his annual news conference in Moscow on Friday, said that Iran’s ‘accidental’ shooting down of a Ukrainian airliner last week occurred at a time when Iran was spooked by reports of advanced U.S. stealth fighters in the area.

D), akkor miért nem egy a határhoz közelebbi üteg oldotta meg a feladatot? Vagy nincs nekik a határig telepítve?




Nem gondolom, hogy Lavrov mindig igazat mond.És továbbra se felejtsük! Mennyire valószínű, hogy az iráni légvédelem 430+km-ről azonosítja az amerikai F-35-ösöket, vagy hogy az oroszok több mint 800km-ről, a Kaukázus mögül? Miközben Szíriába (sokkal szűkebb műveleti terület) az izraeli gépek úgy repkednek ki-be, mintha izraeli földeket szemléznének...!
Hogy nem jártak idegen ország légterében, az szinte biztosNem gondolom, hogy Lavrov mindig igazat mond.
Arra azért gondolok, hogy az oroszoknak is van néhány műholdjuk és orosz AWACS-ok is vannak. Te mindegyikről tudod, hogy akkor épp merre jártak?

Hja és a Lockheednél szólni kellene valakinek, hogy az utolsó kapcsolja le a lámpát! Persze a jelenleg összeszerelés alatt álló gépeket már vihetik is beolvasztani!Ugyanis ha lenne olyan gépük, ami 400+kmről felderít, és azonosít egy lopakodó, erősen csökkentett RCS-sel rendelkező gépüket, azzal egyszerre lenulláznák, nem csak a hagyományos (értsd, nem lopakodó), de a lopakodó flottát is!Hja és a Lockheednél szólni kellene valakinek, hogy az utolsó kapcsolja le a lámpát! Persze a jelenleg összeszerelés alatt álló gépeket már vihetik is beolvasztani!
(rossz vicc... 
) Eleve a légi-erejük (US) hiába a legerősebb a világon, viszont a kiöregedés miatt lassan a csőd szélén állnak a gépekkel, mert ki kell vonniuk egy csomót a szolgálatból. Például az F/A–18 Hornet flotta üzem idejét is azért nyújtják a végtelenségig a felújítási programokkal (meg a többi F/A–18 Hornetet használó országban is), mert ha kivonnák őket, azonnal súlyos vadászgép hiány lépne fel. Szóval hiába is lenne esetleg olyan technológia ami a lopakodó előny megszűnéséhez vezetne, akkor is legyártják és üzembe helyezik az F-22 Raptorokat és az F–35 Lightningokat, mert az F-15 / F-16 / F18 vadászokat záros határidőn belül ki kell majd vonni, és nincs helyette más gyárható és letesztelt ÚÚÚJ használható géptípus, ami válthatná őket. Tehát HA holnap kiderülne, hogy a lopakodó gépek NEM HOGY LÁTSZANÁNAK, DE EGYENESEN VILÁGÍTANÁNAK egy új technológiás radar rendszeren (amit elvileg már fejlesztenek és tesztelnek is mind a két oldalon... ugye...
), az F-22 esek és F-35-ösök AKKOR IS MARADNAK, legyártják és üzembe helyezik őket. A B–2 Spiritek is maradnak bármi történik, sőőt még a B–52 Stratofortressekből is vagy 80db üzemben van. és azoknak az üzemeltetését is csak nyújtják a végtelenségig, mint a rétestésztát, mert nem akarnak egy rakás pénzt beleölni pld. B1B-vel leváltásba. (de már dolgoznak az új stratégiai bombázók tervein). Szóval a Lockheed NEM fog bezárni, a Beoing is sz@rul ál anyagilag, de vezető stratégiai cégek, és nincs más akikkel kiválthatnák őket... 
(szóval akár szocialista stílusú "mesterséges életben tartás" is szóba jöhet, mert NEM ZÁRHATNAK BE !!! 

)
(hosszabban pedig egy szót sem fogok írni róla, se még-egyszer, mindenki nézzen utána akit érdekel, pld. Boki is linkelte az új orosz radarrendszerekkel foglalkozó orosz cikkek nem is oly régen
)A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..