Ugyan OFF a téma, de te itt XX.századi elavult elméleteket próbálsz itt eladni
Tekintve, hogy Hunfalvy sem ismert egyetlen hun vagy avar szót sem, ez csupán üres spekuláció semmi több. A szkíta-hun-avar-magyar blabla az egy több ezer évet és több ezer kilométert felölelő katyvasz. Valójában ebben a hatalmas idő és tér intervallumban népek százai jöttek-mentek, tűntek fel és tűntek el. A dilettánsok akiknek fogalmuk sincs ezekről csupán annyit tesznek, hogy kiválasztják ebből a több százból azt a négyet ami az ő szívüknek kedves, minden mást önkényesen eltávolítanak a képletből és így áll elő az ő kontár kontinuitásuk.
Veres Péter néprajztudós, az MTA Néprajztudományi Intézetének volt főmunkatársa Mérföldkövek a magyar őstörténetben című, 2009-ben megjelent munkájában – Tóth Tibor antropológiai munkásságára és Moór Elemér nyelvtörténeti koncepciójára hivatkozva - kifejti azt a nézetét, hogy a magyarság még ennél is korábban, a szkíta kor kezdetén, az i. e. 1. évezred elején kivált az ugor nyelvközösségből és eurázsiai lovasnépként élt a sztyeppeövezetben az őt körülvevő iráni, majd türk népek között. Katonai fölényét a magyarul (ugorul) beszélő nép mindvégig megőrizte, ami lehetővé tette más népek beolvasztását is. Ezt a magyar nyelvben meglévő iráni szubsztrátum igazolja. Tanulmányában az időpontot összeköti a lovas-nomadizmus elterjedésével. Moór Elemér említett nyelvtörténeti koncepciója az ugor nyelvközösségből történt kiválást - Veres Péter közlése szerint - azzal bizonyítja, hogy a többi ugor nyelvben a bronzfeldolgozás szavai közösek a magyarral, míg a vasfeldolgozás szavai hiányoznak. Ezt a közlést annyiban pontosítom, hogy a vas szónál jelentésváltás tapasztalható, ez a szó a többi ugor nyelvben az ónt jelenti. Ez azonban nem érinti a megállapítás lényegét. A vas a Nagy sztyeppén az i. e. 1. évezred kezdetén jelenik meg. Elődeink legkésőbb ekkor váltak ki az ugor nyelvközösségből. [V. ö.: Veres Péter: Mérföldkövek a magyar őstörténetben, Budapest, 2009. 53-78. o.]
Elődeink különválása összeköthető az Andronovoi kultúra kialakulásával és elterjedésével. Ennek meghatározó eleme volt a ló háziasítása, a fogatolás, a közlekedést és harcászatot forradalmasító andronovói harci szekér, majd a ló hátaslóként törénő alkalmazásának feltalálása. Mindezekben elődeink kezdeményező szerepet játszottak, amit bizonyít, hogy a lótenyésztéssel kapcsolatos szavaink közösek nyelvrokonainkkal (tehát a kiválást megelőző eredetűek) és az iráni és türk népekkel, ami azt bizonyítja, hogy az utóbbiak a lótenyésztéssel kapcsolatos szavakat tőlünk vették át. A magyarság őstörténetét ennek alapján először az Andronovoi-Afaneszjevói régészeti kultúrák, majd a szkíta és a hun korszak keretei között kell keresni.
Aki kiejti azt a frázist, hogy "mindig is" az mindig is dilettáns marad. A finnugorok minden irányba vándoroltak és a sztyeppe övezet széle a déli végpontja volt ennek a terjeszkedésnek, nem pedig a kiinduló pontja. Ahogy 3000 éves lószerszámok sem kerültek elő úgy a lószerszámok nevei sem léteztek addig amíg maguk a tárgyak sem.
Viszont még az állattartást megelőzően az ANYA, a SZEM, vagy a HAL szavunk ősi formája már az őskorban is létezett és azokból lett az összes finnugor nyelv hasonló alapszava.
Te most éppen a legegzaktabb segédtudományok az archeogenetika és antropológia legfelkészültebb képviselőit dilettánsozod. A Török-féle archeogenetikai csapat egyértelműen bizonyítja, hogy a honfoglaló magyarok ősei soha nem hagyták el a sztyeppesávot. Az europid és mongolid komponensek Kelet-Közép-Ázsiában és Tuvában ötvözödtek össze majd a Nyugtra vándorlás során egészültek ki a Volga-Aral vidék, majd a kelet-európai sztyeppe europid népességeivel.
"A Karos típusú honfoglalók a megnövekedett leletanyag ellenére sem rendelkeznek még a mai ismereteink szerint sem európai analógiákkal. Igaz ugyan, hogy az úgynevezett Szubotci-típusú temetők még nincsenek antropológiailag leírva, de azok e népcsoport vándorlásának csupán egy állomását képviselik. Az ázsiai térfélen viszont két terület is van, aminek népességéhez nagyon szoros szálak fűzik; a legnagyobb hasonlóságot a tien-sani hunokkal mutatja. Közelebb áll hozzájuk, mint bármely népcsoporthoz az eurázsiai kontinensen, beleértve a Kárpát-medencei honfoglalás kor valamennyi temetőjét és regionális csoportját is. A következő legközelebbi minta a 8–9. századra keltezett tuvai ujguroké. A két terület között nagy ugyan a földrajzi távolság, de a magyar mintától függetlenül is létezik kulturális és etnikai kapcsolat a két régió között, amelyet mind a feltárást végző régész, Bernstam, mind az embertani anyagot elemző Ginzburg részletesen kifejt. Ginzburg szerint a népesség számos dél-szibériai, andronovói és uráli elemet tartalmaz. Ezek a formák a magyar honfoglalás kori anyagnak is jól ismert elemei. A Duna–Tisza közi honfoglaló magyarok lovas, fegyveres csoportja pontosan ugyanezeken a területen találja meg a leginkább hasonló csoportokat: sorrendben a Tien-santól kissé északabbra levő Szemirecse, azaz Hétfolyamköz vidékén az uszun kori népességben (i. e. 3–1. sz.), a tiensani hunok (2–4. sz.) és heftaliták (5–7. sz.) között. Szintén a tuvai régióban, de egy korábbi korszakban, a szkíta idő népességében, majd a tien-sani heftalita népességben. Az avar övesek magas agykoponyájú része olyan mértékben hasonlít a Tien-san és a Ferganai-medence heftalitáira, hogy a köztük levő eltérés fél százaléknál is kevesebb. Véleményem szerint az avar kori övesekben a heftalitákat, más néven fehér hunokat azonosíthatjuk. Végezetül nem feledkezhetünk meg az alacsony agykoponyájú avar öves csoportról sem. Éry Kinga is megemlítette az alacsony agykoponyájú avar kori csoportot mint a Duna–Tisza közi avarok lényeges összetevőjét. Azonban ahogy ő sem, korábbi vizsgálatomban én sem találtam ehhez a csoporthoz még csak közelítően hasonló népességet sem. Valamivel az 1 százalékos eltérésnél ugyan távolabb vannak, de a magyarországi csoport két legközelebbi analógiája a szibériai Tuva szkíta kori népessége és a szibériai hantik. Az avar övesek az agykoponya alakja és formája tekintetében rendkívül hasonlítanak erre a szibériai archaikus népre, az arcuk viszont lényegesen több europid vonást mutat. Úgy vélem, hogy Dél-Szibériában, Tuvában élt az ottani szkíta korban, azaz a vaskorban egy dél-szibériai típusú népesség, amely később a Tien-san vidékére húzódott és az ottani hunokkal élt együtt. Az évszázadokkal később heftalitaként ismert nép a Kárpát-medencébe költözve nem csak az Avar Birodalom, de a magyar etnogenezis egyik meghatározó tényezőjévé is vált." dr. Fóthi Erzsébet antropológus
Bocs az OFF miatt