[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

Vagy elkaszálta a bíróság az ottani levélszavazatokat??? Kibaszott fura, hogy ekkorát ugrott a feldolgozottság az eredmény meg nem változott.
Kizárt, azzal már tele lenne a sajtó és Észak Karolína végleg bepirosodna. Amúgy nem is tartom lehetségesnek, hogy elkaszálna bárki tobb mint 2,5 milló szabályossan bejott szavazatot. Nem errol lesz szó, egyszeruen csak hisztik és kulso nyomások nélkul akarhassák véghezvinni a számlálást, látva, mi torténik máshol.
 
Szövetségi reform kellett volna.

Demokrata képviselőház mellett, elképzelheted mennyi esély lett volna rá. A demokraták évtizedek óta arra támaszkodnak, hogy a nagyvárosi körzetek korrupt demokrata gépezete szállítja nekik a (főleg "kisebbségi") szavazatokat, hisztérikusan elleneztek mindig mindenféle republikánus próbálkozást a választási névjegyzékek rendbetételére, a szavazók biztonságos azonosítására, mert ellenérdekeltek ebben. Szerintük minden ilyesmi "szavazóelnyomás" és rasszista dolog.
 
Ezzel 20-al túloztam. :)
A szenátus érdekes, kicsit olyan mint az EU, miből áll megvenni 5 szavazatot? Szerintem meg fogják csinálni. Biztos van 5 zsarolható, aki szeretni a pénzt is.

Ennek már semmi köze Trumphoz, utálhatja Trumpot sok republikánus és örülhet a bukásának, de a SCOTUS-t átengedni azért egészen más kategória.. nem véletlenül szavazták meg Amy háromnevűt simán.
 
  • Tetszik
Reactions: jurgenbauer
Èrdekes, hogy vâlasztâsok után a „vesztes“ mindig megkérdöjelezi az eredményt. Amit èrtek, de ezzel igazán lehetett szâmolni és erre fel kellett volna készülni elöre. Nem túl professzionális, utólag panaszkodni. Akkor sem, ha én Trump felé hajlok.
 
  • Tetszik
Reactions: jurgenbauer
Nem tudom mennyiről van szó, de ha kizárják őket meg fordulhat az állás l.

Pennsylvaniában el kell különíteni a késve érkezett szavazatokat
Fontos döntés született, az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság egyik tagja, Samuel A. Alito bíró elrendelte, hogy a késve érkezett levélszavazatokat különítsék el a többi vokstól Pennsylvania államban. Ugyanakkor a republikánusok azt a keresetét, amelyben azt kérték, hogy a késve érkezett szavazatokat egyáltalán ne vegyék figyelembe, elutasította. Arról, hogy ezeknek a szavazatoknak mi lesz a sorsa később, nem döntött.
 
Ehhez 2 dolog járul hozzá. A levelszavazatokban Wisconsinban 90%-ban Biden szavazatok voltak. Ami elég meredek arány, hogy hihető legyen. A másik a tökölődés.
 
  • Tetszik
Reactions: jurgenbauer
Itt nem erről van szó,
Csak gondolj bele, Orbán 30 választási körzetben vezet 2022-ben, majd leáll a szavazatszámlálás és hirtelen érkezik 130-130k szavazat 100%-ban Gyurcsány(i)ra ezzel megfordul az eredmény, Orbán bejelentéseket tesz és a facebookra kiírja, hogy ez nem korrekt választás (amit a facebook rekord gyorsan 2 perc alatt töröl), ezzel párhuzamosan a 4 naposra nyúlt választási műsorban, a Hír Tv műsorvezetője háromszor elismétli, hogy minden Fideszes TOP vezető elveszíti a pozícióját ha Orbán mellett áll.

Nem érzed mennyire szürreális?

Ezt valami viccnek szántad? Nálunk összeomlik a rendszer aztán van egy vègeredmény!
 
Amikor Trump hatalomra került mit csinált minden fontosabb pozícióba a saját embereit ültette ez teljesen természetes dolog ugyanez volt nálunk is.
Itt a gond nem az, hogy az adminisztrációban embercsere lesz, mert mindenhol ez van, hanem hogy még a szavazókat is büntetni akarják.
Képzeld el mekkora hiszti lenne, ha itthon valaki azért veszítené el versenyszférában az állását, mert MSZP sapkában pózol a twitteren.
Ez példátlan ilyen rendszer szinten (egyedi eset persze előfordul).
 
  • Tetszik
Reactions: Wilson
akor miert szavzot levelben eddig tobbszor is tramp ha csalas az egesz???

https://www.snopes.com/fact-check/trump-ever-voted-by-mail/

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Trump nem az „ absentee mail voting“ ellen van, hanem a „ mail in ballot“ ellen.
Az egyik, hogy kérsz szavazocédulàtés azt postân küldöd be, mert pl nem vagy az orszâgban.
A mâsik, hogy a szavazói lista szerint mindenkinek kiküldik a szavazócédulát. Mivel a lista messze nem tökèletes ès akzuâlis, ez a módszer ad alkalmat csalâsra.
 
Erről egyébként Trump tehet. Öt év szánalmas bohóckodás helyett legalább a választási rendszert rendbe tehette volna, hogy az ne egy belarusz stílű bohóctréfa legyen!

A közösségi médiát kellet volna rendbe tenniük,vagy nyíltan kiállni az egész republikánus oldalnak új platformok mellet, szervezetten, ha a fb,twitter,youtube elveszíti a bevétele felét és az agymosó képességét akkor nem olyan rossz a helyzet, megvolt rá a leheltségük, nem tették. Az embereket buborékokba zárják ezek a tech óriások és mély meggyőződéssel teszik sajátjukévá a hazugságokat.

Egy ujabb kamugyár account.
Az összes beszédében a levélszavazás ellen beszélt mert csalásra ad lehetőséget.

Nem ők a valódi ellenség, nem ők gyártják a szemetet hanem velük elhitetik hogy ez a valóság, ha eleget találkozik vele elhiszi, akkor van gond ha meglátja a való világot és az mást mutat, de van aki akkor se fogja fel, hisz már olyan régen mossák az agyát.
 
Emlékeztetőül, 2016 Clintonné

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: jurgenbauer
61d4491f748b4570c933eee8d7c8992f.png
 
Nem tudom mennyiről van szó, de ha kizárják őket meg fordulhat az állás l.

Pennsylvaniában el kell különíteni a késve érkezett szavazatokat
Fontos döntés született, az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság egyik tagja, Samuel A. Alito bíró elrendelte, hogy a késve érkezett levélszavazatokat különítsék el a többi vokstól Pennsylvania államban. Ugyanakkor a republikánusok azt a keresetét, amelyben azt kérték, hogy a késve érkezett szavazatokat egyáltalán ne vegyék figyelembe, elutasította. Arról, hogy ezeknek a szavazatoknak mi lesz a sorsa később, nem döntött.

Szerintem ez fake news,az Amerikai Legfelsöbb Biróság,az USA legfelső szintű fellebbviteli bírósága, amely egyben alkotmánybíróság is.
Ha Trump csapatának bizonyitékai vannak a választási csalásra az adott állam/megye szövetségi birójának be kell mutatniuk,aki elbirálja,és ha jogosnak találja akkor továbbitja az ügyet a Legfelsöbb Biróságra.
Szerintem még az USA elnöke sem fordulhat közvetlenül hozzájuk,legfeljebb kérheti hogy egy neki nem tetszö törvényt vizsgáljanak felül.
 
  • Tetszik
Reactions: Halfdan
Itt a gond nem az, hogy az adminisztrációban embercsere lesz, mert mindenhol ez van, hanem hogy még a szavazókat is büntetni akarják.
Képzeld el mekkora hiszti lenne, ha itthon valaki azért veszítené el versenyszférában az állását, mert MSZP sapkában pózol a twitteren.
Ez példátlan ilyen rendszer szinten (egyedi eset persze előfordul).
Welcome to 2002
 
Na tisztázzuk itt nem átlag Joe állásáról van szó,hanem a fontosabb kormányzati állásokban lévő republikánus emverkékről,szerintem nem szerencsés a kettőt összemosni:-).
 
A közösségi médiát kellet volna rendbe tenniük,vagy nyíltan kiállni az egész republikánus oldalnak új platformok mellet, szervezetten
Biztos szegényeknek nem volt pénzük új platformot összekalapáltatni és felfuttatni.

Miért kell elvárni egy magáncégtől, hogy pártatlan, meg közszolgálati, meg ingyenes meg minden jópofi dolog legyen?