[BIZTPOL] Közép-Európa (V4 országok)

Le fogjátok harapni a fejem, de szerintem az időben, létszámban rövidebb izraeli mintát követném. A rendszerre gondolok.

Csak hát nálunk nincs egy olyan összatartó népség. Ott az ellenzék nem az országa ellen van. Ha baj van mindenki egyet akar. Itt nálunk egyből indulna a bomlasztás, mint az első vh. alatt!
Pedig az Izralei haderő (nem mennyiségre gondolok, hanem működtetésre) lehetne nekünk a követendő minta. Akár ottani kiképzők bevonásával, hogy a libsi-balos ellenzék ne tudjon károgni.
 
Van megoldás. Ha ne adja isten, de valamilyen háborus fenyegetés okán be kell hívni a tartalékos népséget (mozgosítás lesz), akkor a helyzet megszüntét/enyhülését követően nem szabad szélnek engedni a 18-27 év közöttieket, hanem kiképzés okán bent kell tartani vagy 6 hónapot. Aztán a többit is, ahogy oda nő, be kell hívni. Aki megtagadja vagy médiában/nyilvánosan szót mer emelni ellene, azt a védelmi képességek aláásása okán bíróság elé kell állítani.

Ezzel az itt hozzászóló KATONÁK jelentős részét bíróság elé is állíttatod.
 
Csak arra céloztam, hogy ne legyen az ami az első vh alatt történt, hogy égett a ház és közben a kávéházi zugfirkászok a katonák ellen uszítottak, ezzel gyengítve a hátországot.
Ha akkor eréjesen felléptek volna az ilyenek ellen (nem csak nálunk, hanem No-ban is), akkor lehet, hogy nem így végződik a történet.
A jó KATONÁK jellemzően szakmai véleményt fogalmaznak meg, amivel lehet vitázni, nem pedig a sajtóban uszítanak. Ha van olyan amelyik uszít, akkor ott a helye, ahol a többi jómadárnak.
 
"A meglévők páncélzata gyenge, a légitámadások ellen teljesen védtelenek" NA hát ez a mondat a totális bullshit kategória. Mutassanak már nekem egy olyan harckocsit ami képes leszedni teszem azt egy A-10-et. Szerintem az ürge túl sokat játszik a War Thunderrel.....
Szerintem érdemes lenne figyelmesebben olvasnod...
Arról van szó, hogy a meglévő harckocsik védettsége nem elegendő egy felülről jövő támadás ellen. A légi eszközök elleni harc sehol a világon NEM a harckocsik feladata.
 
  • Tetszik
Reactions: haubagoi
Úgy tűnik, hogy komolyan gondolták akik fenyegetőztek:

https://karpatalja.ma/karpatalja/kozelet/meg-akartak-mergezni-beregszasz-ivovizhalozatat/

Fiatalok egy csoportja ciánnal akarta megmérgezni Beregszász ivóvízhálózatát. A website szerint az SZBU-nak sikerült feltörnie a titkos Telegram-csatornájukat, melyben arról írtak, hogy meg akarják tisztítani Kárpátalját a szeparatistáktól, Beregszászt pedig a magyaroktól. A bejegyzés szerint öten voltak, kettőjüket elfogták, hármójukat keresik. A lefoglalt port tartalmazó csomagokat Ungvárra és Kijevbe küldték.
 
Őőőő pont azt írtam én is, hogy harckocsi nem tud légitámadással szemben védekezni, a cikkben pedig éríntőlegesen sincs egy szó sem, hogy a földi légvédelmi rendszereket is fejleszteni kellene, szóval lehet, hogy szerinted ennek ez lenne a lényege, értelme, de ilyesmi nincs leírva a cikkben.
 
Úgy tűnik, hogy komolyan gondolták akik fenyegetőztek:

https://karpatalja.ma/karpatalja/kozelet/meg-akartak-mergezni-beregszasz-ivovizhalozatat/

Fiatalok egy csoportja ciánnal akarta megmérgezni Beregszász ivóvízhálózatát. A website szerint az SZBU-nak sikerült feltörnie a titkos Telegram-csatornájukat, melyben arról írtak, hogy meg akarják tisztítani Kárpátalját a szeparatistáktól, Beregszászt pedig a magyaroktól. A bejegyzés szerint öten voltak, kettőjüket elfogták, hármójukat keresik. A lefoglalt port tartalmazó csomagokat Ungvárra és Kijevbe küldték.
Ez az Szbu és az ukrán kormány üzenete volt felénk.... ez egy szimpla fenyegetés volt, egy álakcióval fedezve. Ők feltörték a Telegrammot... bruhaha... az állam nyíltan magyar ellenes politikai okokból, hátsó támogatással mint az oroszok esetében... az üzenet lényege a megfélemlítés, hogy ha nem kussolunk akkor ilyen is előfordulhat akár...
 
Csak hát nálunk nincs egy olyan összatartó népség. Ott az ellenzék nem az országa ellen van. Ha baj van mindenki egyet akar. Itt nálunk egyből indulna a bomlasztás, mint az első vh. alatt!
Pedig az Izralei haderő (nem mennyiségre gondolok, hanem működtetésre) lehetne nekünk a követendő minta. Akár ottani kiképzők bevonásával, hogy a libsi-balos ellenzék ne tudjon károgni.
Ott sincs olyan összetartó "népség" :-) a katonai szervezettséget, profizmust, a kötelező hadkötelezettséget, na meg a gátlástalanságot nem kell összekeverni az igenis jelentős társadalmi ellentételekkel, szó sincs összetartozásról egy szomáliai zsidó, egy ultra ortodox zsidó, meg egy világi felfogású neoiberális zsidó között.
A kormány viszont szélsőségese nacionalista az tény.
 
  • Tetszik
Reactions: mindenen kívül
https://rusvesna.su/news/1607368049

Dmitrij Jaros Jobb Szektor - vezér beszéde:
" Ha a magyarok európainak érzik magukat, viselkedjenek is úgy, ne úgy, mint Moszkvával kokettáló ázsiaiak. Az SZBU, a Belügyminisztérium és a sereg zászlóaljai, akiket önkéntesek is támogatnak, elegendők ahhoz, hogy ne csak a kárpátaljai magyar agressziót gátolják meg, hanem békét is teremtsenek ebben a barátságtalan országban... Ne hagyjuk, hogy ez a Moszkva-barát csőcselék felszítsa Ukrajna és Magyarország között a háború tüzét."

Most tényleg jól értem, hogy ezek háborút akarnak Magyarországgal?
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz

Akarhogyis azt hogy egy komplett varos vizrendszerenek lemergezesere keszultek eggyesek nem szabadnahagyni hogy elsikkadjon!!!! Ez egy nagyon durva neportasi kiserlet!!! Meg az iszlam allam sem probalkozott ilyennel europaba!!!! Tomegpusztito fegyver emberek!!!! Akarhogy is ezt vilagga kell kurtolni ilyen dolog megtortenhet??? /erre mondja a nato hogy rendezzuk el magunk!!!
 
Ez az Szbu és az ukrán kormány üzenete volt felénk.... ez egy szimpla fenyegetés volt, egy álakcióval fedezve. Ők feltörték a Telegrammot... bruhaha... az állam nyíltan magyar ellenes politikai okokból, hátsó támogatással mint az oroszok esetében... az üzenet lényege a megfélemlítés, hogy ha nem kussolunk akkor ilyen is előfordulhat akár...
És már alá is támasztották a véleményem..

https://www.origo.hu/nagyvilag/2020...llhat-a-karpataljaiak-fenyegetese-mogott.html
 
https://rusvesna.su/news/1607368049

Dmitrij Jaros Jobb Szektor - vezér beszéde:
" Ha a magyarok európainak érzik magukat, viselkedjenek is úgy, ne úgy, mint Moszkvával kokettáló ázsiaiak. Az SZBU, a Belügyminisztérium és a sereg zászlóaljai, akiket önkéntesek is támogatnak, elegendők ahhoz, hogy ne csak a kárpátaljai magyar agressziót gátolják meg, hanem békét is teremtsenek ebben a barátságtalan országban... Ne hagyjuk, hogy ez a Moszkva-barát csőcselék felszítsa Ukrajna és Magyarország között a háború tüzét."

Most tényleg jól értem, hogy ezek háborút akarnak Magyarországgal?
Sztem ez a konfliktus közép távon elkerülhetetlen lesz. A formája kétséges, de mindenre készülnünk kell. Ha van még 10 évünk nyerünk!!!!

Ukrajna sorsa menthetetlen, ebből szétesés lesz, amint megunják a pénzügyi támogatásuk. Feneketlen kút, nulla kilátással. Jól beszoptuk. Amerika a csődbe vezette őket.
 
  • Tetszik
Reactions: ghullaire

Hihetetlen nyílt provokáció... fizetik, azért ilyen bátor...
De egy NATO országot megtámadni.... azért merész lenne.... amúgy milyen pozícióból ugat ez a majom?
De nyilván orosz ellenes erők vannak mögötte, és a kik így nem is olyan bonyolult...
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Sztem ez a konfliktus közép távon elkerülhetetlen lesz. A formája kétséges, de mindenre készülnünk kell. Ha van még 10 évünk nyerünk!!!!

Ukrajna sorsa menthetetlen, ebből szétesés lesz, amint megunják a pénzügyi támogatásuk. Feneketlen kút, nulla kilátással. Jól beszoptuk. Amerika a csődbe vezette őket.
Ha nem Orbán lenne hatalmon, vagy csak a nyugat seggét nyalnák akkor tuti nem lenne ez a fenyegetés sem.... amúgy tuti hogy anyagi köldökzsinóron vannak az ukik külföldről... és tömeg támogatottsága tuti nincs a társadalomban de attól pár hülye is tud szart kavarni... Kárpátalján a ruszinok, és az ukik sem tömegesen utálják a magyarokat... menekülő lakosság, akadozó gazdaság, és könyörgöm az oroszokkal vannak háborúban évek óta, mit akarnak ezek a jobb szektoros barmok ...
 
Levezetni a feszkót, amit a ruszkikon nem tudnak.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0
Orbán Viktor: Jó esélyünk van a győzelemre az EU-s költségvetési vitában
A kormányfő arról számolt be a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjújában, hogy Budapest és Varsó között egyetértés van minden főbb témában, a két ország érdekei egybeesnek.
Elmondta továbbá, hogy jelenleg közelebb van egymáshoz Magyarország és Lengyelország, valamint az EU német soros elnökségének és több más tagállam kormányának az álláspontja, mint néhány héttel vagy nappal ezelőtt.
 
Úgy tűnik, hogy komolyan gondolták akik fenyegetőztek:

https://karpatalja.ma/karpatalja/kozelet/meg-akartak-mergezni-beregszasz-ivovizhalozatat/

Fiatalok egy csoportja ciánnal akarta megmérgezni Beregszász ivóvízhálózatát. A website szerint az SZBU-nak sikerült feltörnie a titkos Telegram-csatornájukat, melyben arról írtak, hogy meg akarják tisztítani Kárpátalját a szeparatistáktól, Beregszászt pedig a magyaroktól. A bejegyzés szerint öten voltak, kettőjüket elfogták, hármójukat keresik. A lefoglalt port tartalmazó csomagokat Ungvárra és Kijevbe küldték.
Ez az az Szbu amelyik a vegzalast vegezte a minap a magyar szervezeteknel?
 
https://rusvesna.su/news/1607368049

Dmitrij Jaros Jobb Szektor - vezér beszéde:
" Ha a magyarok európainak érzik magukat, viselkedjenek is úgy, ne úgy, mint Moszkvával kokettáló ázsiaiak. Az SZBU, a Belügyminisztérium és a sereg zászlóaljai, akiket önkéntesek is támogatnak, elegendők ahhoz, hogy ne csak a kárpátaljai magyar agressziót gátolják meg, hanem békét is teremtsenek ebben a barátságtalan országban... Ne hagyjuk, hogy ez a Moszkva-barát csőcselék felszítsa Ukrajna és Magyarország között a háború tüzét."

Most tényleg jól értem, hogy ezek háborút akarnak Magyarországgal?
A csocselek alatt a magyar kormanyt ertette.