Rafale (Dassault, Franciaország)

Ne légy naív és idealista. Mi kis ország vagyunk, az egyszázadnyi Gripen is hazavágta a védelmi költségvetést két évtizedre. Ki kellett miatta önteni a fürdővízzel a gyereket is.
Meg is lett az eredménye.
Fizettünk, fizetünk, mint a katonatiszt, a haderő meg térben és időben elvesztette integritását. Se az egy időben kooperáló haderőnemek, se a jogfolytonos alakulatok nincsenek már meg.
Egyetlen századra zsugorodott légierőnk beszorult a sarokba és alig bírunk rendszer szinten ebből továbbfejlődni, mert nincs meg az ember, nincs meg az alakulat és akadozik a kiképzés.
Többen lépnek le, mint ahányan jönnének.
Nincs elég repülő, így nincs elég ember se, de, ha lenne elég repülő, se lenne rá elég ember.
Egy ördögi kör lett abból, hogy előbb leépítettünk mindent, majd becsülettel fizettük a számunkra aránytalanul drága haditechnikát.

A görögök, az izraeliek is mások pénzén csinálják a lokális erőegyensúlyt. Nem beszélve arról, hogy egyik se fizetés nélkül távozik. Te ezt érted totál félre. Az tény, hogy nem fizetnek, de nem is távoznak! Folyamatosan generálják a forgalmat és az USA meg az EU könyvelőinek ennyi pont elég is.

Az izraeliek fizetnek - az amerikai adofizetok altal ajandekba adott ingyenes, evi 2 milliard fole rugo szamlarol koltekeznek, hala a mindenkinel befolyasosabb es vegtelenul korruptes aggressziv zsido kongresszusi lobbinak.
 
Ezt ide is berakom:
2014-s adat:
46.4 milliárd Euró program költség. 286 repülőgép. (225 saját+export)
Program költséggel számolt egység költség: 162 millió euró.
Gyártási egység költség:
Rafale C: 68 millió Euró
Rafale B: 73 millió Euró
Rafale M: 78 millió euró
Ebben az F3R és az új F4 fejlesztési csomag ára nincs benne. (szerintem)
2013-ban 35 db Rafale M ütemezett karbantartási költsége 100,7 millió Euró volt abban az évben 38.6%-os hadra foghatóság mellet.
Gondolom itt sokat dob az áron a repülőgép hordozós üzem.
 
A francia számvevőszék szerint a Rafale üzemeltetési költsége/óra (2009-2013) 14,596 Euró, míg a Mirage 2000-é 8082 Euró.
Hogy ők ebbe mit számoltak bele azt nem tudom.
12 fős műszaki személyzet kell gépenként az üzemeléshez.
 
12 fős műszaki személyzet kell gépenként az üzemeléshez
Itt is óvatosan a számokkal. Az “üzemeltetés” egy tág fogalom. Kb két-három ember el tudja engedni a gépet a feladatra, fogadni is elég lehet ennyi. A többiek a karbantartásokat végzik. Ott is pár ember kell a kisebb átvizsgálásokhoz, több a nagyobbakhoz.
Kizárt, hogy a zónabeli folyamatos üzemeltetésnél egyszerre 12 ember parádézzon minden egyes gép mellett. Annyi el se fér a gép körül.
Viszont az összesen tucatnyi ember közös munkája egy gép folyamatos üzembentartásához (amelyből jópáran a többi gépen is dolgoznak párhuzamosan) máshol se szokatlan.
 
Fényképezte: Anthony Pecchi.

EoQVz0CWEAMylZ5

En0NPuQW4AIVEph

En0NPuTXYAAZze8

En0NPuSXcAECUL-

EmnSNvPXEAI3lIY
 
OFF

Ez pont akkora marhaság, mint a németek és más marhák zöld álma. Ha mindenki ilyen lenne, akkor bedőlne az egész.
A görögöket rég ki kellett volna kúrni a picsába példát statuálva.

ON

A közös fejlesztésű Tornado korában (Mirage-2000) is faék egyszerűségű hajtóművet kapott és ez nem látszik a gép teljesítményén. Lényegében ez a hagyomány él tovább?

Nézz rà a tèrképre. Akkor rájössz, mièrt nem “kurtàk ki őket a picsàba”!
 
Greece to pay 2.3 bln euros for 18 French Rafale fighter jets
Greece will pay a total of 2.3 billion euros ($2.8 billion) under a deal it is due to sign soon with France for the purchase of 18 Dassault-made Rafale fighter jets, its government spokesman said on Thursday.

Greece will buy six newly-built and 12 second-hand Rafale jets for 1.92 billion euros and pay another 400 million for their equipment, Stelios Petsas told a televised briefing.

Athens aims to boost its armed forces and defence capability with new jets, frigates and arms, as tensions over energy resources in the Eastern Mediterranean region grow and relations with neighbor Turkey are fraught with disagreements.

The first six used jets will be delivered around June and the rest by the middle of 2023, Petsas added

jo kis uzlet lett ez a francuzoknak..
 
  • Tetszik
Reactions: kamm and fip7
Operation Minotaur: French Air Force Acts Far, Fast and Strong

The French Air Force sent a detachment of seven Rafale combat aircraft, supported by MRTT tankers and an E-3F AWACS, to simulate an attack on Djibouti after a ten-hour flight, demonstrating the reach of its air power projection capabilities.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Greece to pay 2.3 bln euros for 18 French Rafale fighter jets
Greece will pay a total of 2.3 billion euros ($2.8 billion) under a deal it is due to sign soon with France for the purchase of 18 Dassault-made Rafale fighter jets, its government spokesman said on Thursday.

Greece will buy six newly-built and 12 second-hand Rafale jets for 1.92 billion euros and pay another 400 million for their equipment, Stelios Petsas told a televised briefing.

Athens aims to boost its armed forces and defence capability with new jets, frigates and arms, as tensions over energy resources in the Eastern Mediterranean region grow and relations with neighbor Turkey are fraught with disagreements.

The first six used jets will be delivered around June and the rest by the middle of 2023, Petsas added

jo kis uzlet lett ez a francuzoknak..

Jezus, 3 milliard dollar 18 gepert, ketharmada hasznalt, anyamnesirass... hat, ez van, amikor szarban vagy mar es hamar-hamar-de-azonnal kellenek.
 
Jezus, 3 milliard dollar 18 gepert, ketharmada hasznalt, anyamnesirass... hat, ez van, amikor szarban vagy mar es hamar-hamar-de-azonnal kellenek.

Azert nem epp azonnal kellenek. Van nekik 150 f16, abbol 84 alakitanak at F16V verziora (aesa radar stb)...
Ez a 18 gep, nem fog ott megvaltoztatni az eroviszonyokon semmit.

Szerintem ez tiszta politikai uzlet volt semmi mas. a gorogok igy probaljak maguk mellett megtartani a francuzokat. Csak hogy igy tokonlovik magukat penzugyileg.
 
Kíváncsi vagyok, hogy csak úgy a “ha már lúd, legyen kövér” elv alapján igent mondanak-e az UAE-féle F-16E/F block 60-asok átvételére is?
Ez annyiból lenne nagy poén, hogy a jelenlegi, 84 darabos F-16-os flottájuk is három különféle altípus (block 30, 50 és 52), három különféle hajtóművel (F110GE100, F110GE129 és F100PW229).
Ilyen kevert F-16-os állománya még egy, csak az USAF-nak van, de ő a gyártó ország légiereje.
És még nekik sincs block 60-asuk az F110GE132-essel!
Rafale és Mirage gépük majdnem tök ugyanerre a feladatkörre meg végképp nincs...
 
Viszont már kivonták a Phantomokat és Corsaireket.