[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

Leköszönt a Mester.
Négy év vergődés után elment ez nagyszerű ember akinek úgy nyalták a seggét itt páran mintha fizettek volna érte. Pedig valószínűleg nem, csak egyszerűen annyira az alternatív média befolyása alatt vannak (vagy mentális problémákkal küzdenek) hogy már egy másik világban élnek.
Drain the swamp, build the wall, stop the count, stop the steal. Három szavas jelmondatok a birkáknak akik nem fogják fel hogy csak azért mert majmolnak valamit, mert nap mint nap valami újabb hazugságot olvasnak még nem válik valósággá.
A Mester minden lehetősége megvolt rá hogy feltárja a deepstate-et, hogy lecsapolja a mocsarat ehhez képest az ideje nagyrészét azzal töltötte hogy szánalmas twitteket írogatott és hogy magát dicsérte. Nem gyanús hogyha neki is az lett volna a legjobb hogy bemutassa a világnak hogy kik és milyen korruptak a kormányzatban akkor megette volna. Szóval ez vagy azt jelenti hogy ő is cinkos, vagy azt hogy nem talált ilyet.
Elmond az is valamit a Mesterről hogy egy olyan túl sok érzéket megkövetelő ígéretet sem tudott megtartani minthogy megépítse a falat. Csak pénzt kellett volna rá költenie de ehelyett látszat intézkedéseket tett csak. Mert az egész ember ennyi, egy látszat ember.
Az egész pálya futása alatt egyetlen olyan cselekedete sem volt amit ne az önzés vezérelt volna. Erre a legjobb példa az amit bejátszott a szavazásnál.
Miután felfogta hogy a demokraták jóval nagyobb valószínűséggel szavaznak levélben elkezdte basztatni az amerikai posta hivatalt amit be akart záratni, de végül kudarcot vallott. Majd elkezdte hergelni a szavazóit azzal hogy milyen nagy csalásokra ad lehetőséget a levélszavazás, arra biztatva őket hogy szavazzanak személyesen. Ezek után mikor szavazás napján amikor még csak a személyben leadott szavazatokat számolták össze bejelentette hogy nyert és elindította ezt a Stop the vote faszságot mert teljesen tisztába volt vele hogy a levélszavazatok ellene fordítják majd a választást. (Megjegyzem az itteni birkanyáj nem bégetett banánköztársoságot meg rinyált azon hogy ez menyire nem demokratikus, de hát ennyire álszentek vagytok).
Miután a szavazatok megszámlálását nem tudta megakadályozni elkezdte támadni a hitelességét, egy egész jogi csapatot ráállítva Giulianival az élen (akit ez a nagyon gerinces Mester most már ki sem akar fizetni). Ez a csapat hónapokon keresztül mintegy 64 esetet vitt bíróság elé de ezeknek a túlnyomó többsége annyira megalapozatlan volt hogy a bíróság nem indított eljárást az ügyben, nem egy alkalommal még az ügyvéd (pl:Guiliani) is beismerte hogy nincs bizonyíték csalásra. De ez persze az alternatív média habzsolóit nem érdekli mert a megszűrt kis valóságukban egyik hazugság után jött a másik, de sose a kiigazítás, sose az igazság. Mint egy vallási szekta mindent benyeltek ami megerősítette a hitüket és mindent elutasítottak ami megcáfolta.
Erre a legjobb példa a capitolium megrohanása.
Miközben az elektori szavazatokat számolták a capitoliumban a Mester rávette a híveit hogy menjenek oda ("együtt" de miután elmondta a kis szövegét lelépett) a feltüzelt tömeg ezután odament a capitoliumhoz amit jelentéktelen erőkkel védtek mert a Mester tömegétől nem féltek, majd betörtek oda és teljesen értelmetlenül vergődtek egy sort. Meghalt öt ember (egyes híresztelések szerint az egyik trumpista úgy halt meg hogy zsebre vágta a taserét és ahogy bent egy festményt akart leemelni a falról a taser elsült herén találva az illetőt aki ezután elesett rá a taserre ami addig sokkolta a delikvens heréit amíg az szívrohamot kapott.) Persze az alternatív média bárányai egyből elkezdték bégetni hogy megrendezett volt az egész sőt az antifa csinálta, teljesen lényegtelen hogy a bentlévők nyíltan trumpoisták voltak, a valóság nem szokta meggátolni az ilyen bárányokat hogy azt higgyenek amit csak akarnak.
Szóval mivel ezek után nyilvánvaló volt hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a trumpisták és lehet hogy megpróbálnak valamit az új elnök beiktatásán, a hadsereg lezárta washington egy részét és nem lesznek civilek a beiktatáson. Persze a bégetés erre csak folyik tovább.
Szóval mikor veszitek már észre magatokat?

Az elején még volt halvány reményem, hogy Trump új gondolkodásmódon visz az amerikai politikába, felzavarva kicsit az állóvizet, de hamar kiderült, hogy ez ugyan megtörténik, de nem olyan irányba, mint reméltem.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo and LMzek 2.0
Ügy tudom a bushmanok voltak az őslakosai annak a térségnek. A búrok és a néger bantu törzsek később érkeztek, utoljára az angolok.
Bushman az eredeti,kiket kiszoritottak a hotentották,akiket részben kiszoritottak a bantuk földművesek,akiknek a nyakára jöttek a zuluk,akik bantu marhatenyésztők,miközben megjelentek a búrok,és végül az egész bagázst elfoglalták az angolok......Ezt végiggondolva az oroszlán meg kitépi a sörényét.
 
(egyes híresztelések szerint az egyik trumpista úgy halt meg hogy zsebre vágta a taserét és ahogy bent egy festményt akart leemelni a falról a taser elsült herén találva az illetőt aki ezután elesett rá a taserre ami addig sokkolta a delikvens heréit amíg az szívrohamot kapott.)
Ha ez igaz, akkor kegyetlenul Darwin-díjas eset. :cool:
 
Isten bizony egészen Binden esküjéig vártam,hogy végre bedobják Trumpék a csalásról szóló bizonyítékokat de nem történt semmi tehát nyugodtan ki lehet jelenteni semmilyen bizonyíték nem volt Trumpék kezében ennek ellenére két hónapon keresztül hergelte Trump a választóit és fogadta el a pénzbeli adományaikat a jogi költségekre, miközben semmilyen bizonyíték nem volt a kezében.Magyarul átverte a saját szavazóit aki ezek után is azt gondolja,hogy Trump két golfozás között a sátánista pedofil szekták ellen harcol annak azt tanácsolom forduljon sürgősen orvoshoz:-).
 
aki ezek után is azt gondolja,hogy Trump két golfozás között a sátánista pedofil szekták ellen harcol annak azt tanácsolom forduljon sürgősen orvoshoz
No de hát miert ne hinnék, ha láttak a moziba, hogy Lincoln is vámpírolo volt. :D:rolleyes:

ablincolnvampirehunter_coverart_1600x686_v2_601ef8bf.jpeg
 
Isten bizony egészen Binden esküjéig vártam,hogy végre bedobják Trumpék a csalásról szóló bizonyítékokat de nem történt semmi tehát nyugodtan ki lehet jelenteni semmilyen bizonyíték nem volt Trumpék kezében ennek ellenére két hónapon keresztül hergelte Trump a választóit és fogadta el a pénzbeli adományaikat a jogi költségekre, miközben semmilyen bizonyíték nem volt a kezében.Magyarul átverte a saját szavazóit aki ezek után is azt gondolja,hogy Trump két golfozás között a sátánista pedofil szekták ellen harcol annak azt tanácsolom forduljon sürgősen orvoshoz:).
hat ez mar nagyon unalmas toled is. De folytasd csak, kerlek minden nap ird be tobbszor a topicba.

Ertelmes ember eszreveszi ha lejar egy lemez...
 
Bocs a párhuzamért, de jobb nem jut eszembe: Adolf is elbcta a sörpuccsot, és mégis. Ha sikerül végigvinniük, lehet olyan az ítélet, hogy eltiltják a közhivataltól, és a mai nap is megígért mozgalmát a füle mögé tűzheti.
Szerintem sem Donald Trump személye, sem cselekedetei között nincs párhuzam Adolf Hitlerrel. Sok baromságot művelt, de azért nem egy tömeg gyilkos pszichopata.
 
Isten bizony egészen Binden esküjéig vártam,hogy végre bedobják Trumpék a csalásról szóló bizonyítékokat de nem történt semmi tehát nyugodtan ki lehet jelenteni semmilyen bizonyíték nem volt Trumpék kezében ennek ellenére két hónapon keresztül hergelte Trump a választóit és fogadta el a pénzbeli adományaikat a jogi költségekre, miközben semmilyen bizonyíték nem volt a kezében.Magyarul átverte a saját szavazóit aki ezek után is azt gondolja,hogy Trump két golfozás között a sátánista pedofil szekták ellen harcol annak azt tanácsolom forduljon sürgősen orvoshoz:).

A bíróságok formai, eljárási okokra hivatkozva dobtak vissza minden próbálkozást, Giulianiék hiába akartak eskü alatt tett nyilatkozatokkal jönni. Semmilyen állítólagos bizonyítékkal nem foglalkozott érdemben semelyik bíróság. Aztán hogy ezek mennyire voltak komolyan vehetők, azt nem tudom.
Más keresettel meg azért nem foglalkozott a Legfelsőbb Bíróság, mert azokban a választások előtt kellett volna az ügyet elindítaniuk. Elvileg az állami törvényhozások felügyelik a választásokat, de ezek nagyrészt elhárítják maguktól a felelősséget. A demokrata oldalon a választások előtt többször elhangzott, hogy minden eszköz megengedhető Trump megbuktatására, naivitás lenne azt hinni, hogy a választás manipulálását nem értették bele. Ahol olyan emberek számolták a szavazatokat (volt ahol Biden feliratú maszkokban), akik 4 éven keresztül azt hallgatták, hogy Trump Hitler reinkarnációja, szerinted egészen biztos, hogy ellenálltak bármi ilyesmiben való közreműködésnek? Miért állították le a számlálást egyszerre több billegő államban, majd fordult meg mindegyikben az eredmény reggelre? Komolyan vehetők a szinte csak Bidenre leadott levélszavazatok 100 ezres nagyságrendű kötegekben bedobva a "kupacba"? Ezek miatt nem csoda, ha hitetlenkedik a vesztes tábor.
De elhiszem, hogy a mozgósítás és szervezett levélszavazat-begyűjtés volt a fő ok, amiért Trump veszített, egyszerűen kevesebb embere volt a terepen, a demokraták hatalmas aktivista hálózatot építettek ki, főleg a kisebbségek között. A levélszavazás megkönnyítése és általánossá tétele miatt most könnyebb dolguk volt, mint rávenni őket, hogy menjenek el akár órákat sorban állni, csak egy papírt kellett kitölteniük, amiben készségesen segítettek is az aktivisták. Sok esetben kizárólag az elnökről szavaztak az ilyen szavazók a számok alapján, a többi lappal nem foglalkoztak.
Az amerikaiak tisztában vannak azzal, hogy a választásaikon rendszeresek a csalások és manipulációk. Mégis íratlan törvény volt, hogy választás eredményét nem szabad megkérdőjelezni, ez aláássa a demokrácia mítoszát, és úgyis a két fél csalásai hosszú távon kiegyenlítik egymást. A vesztes fél támogatói nem erkölcsileg háborodtak fel, hogy ellopták a választást tőlük, hanem a sajátjaikra voltak mérgesek, hogy hagyták magukat veszíteni a választási csalási versenyben, pl. Gore-ra 2000-ben. A választás tisztaságát kétségbe vonni felborítja a csónakot. Az amerikai kultúra hagyományosan meg is vetette az érzékenykedő veszteseket. Ez volt eddig. Trump 2016-os győzelme más eset, a média orosz ügynöknek és rasszistának, Hitler második eljövetelének deklarálta első perctől kezdve. Hihetetlenül felfokozták a hangulatot, ettől kezdve ez háború volt. Azon meg kár meglepődni, ha egy háború vesztesei nem akarnak beletörődni a vereségbe, amely egzisztenciális megsemmisüléssel fenyegeti őket szerintük - és a másik oldalról olyan fenyegetések is hangzanak el nap mint nap, amelyek megerősítik őket ebben.
 
white supremacy , domestic terrorism...
america will be the leading force again...
racism, climate crisis
love and unity...
democracy(*100)...
etc.


Nagy beszéd volt. Ja, nem is. :oops:

Tökéletes kezdet volt mindenesetre minden idők legnépszerűbb (a számok szerint) amerikai elnökének a példátlan katonai védőgyűrűben zajló beiktatás. Ja és az megvan, hogy Kamala Harris nem volt hajlandó a főbírónak letenni az esküt, helyette Sonia Sotomayort kérte felesketőnek? Igazi tiszteletadás volt ez a bíróságnak.
Ja és ha Trump beiktatása zajlott volna ilyen katonai erődemonstráció mellett, akkor az összes liberális arról delirálna most, hogy Amerika most változik fasiszta diktatúrává. Most viszont valamiért a demokrácia győzelme van. :D
 
white supremacy , domestic terrorism...
america will be the leading force again...
racism, climate crisis
love and unity...
democracy(*100)...
etc.


Nagy beszéd volt. Ja, nem is. :oops:
most oszinten?
mit vartal? ez a megszokot dem duma az utolso idoben.

a legnagyobb hivei orulhetnek hogy egy ilyen beszedet is ledaralt az nelkul h elfelejtete volna hol van :D :D

na jolvan hulyeskedek, de tenyleg remelem nem olyan demens mint ahogy a egyes mediumok bemutassak...
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány and enzo
Tökéletes kezdet volt mindenesetre minden idők legnépszerűbb (a számok szerint) amerikai elnökének a példátlan katonai védőgyűrűben zajló beiktatás. Ja és az megvan, hogy Kamala Harris nem volt hajlandó a főbírónak letenni az esküt, helyette Sonia Sotomayort kérte felesketőnek? Igazi tiszteletadás volt ez a bíróságnak.
Ja és ha Trump beiktatása zajlott volna ilyen katonai erődemonstráció mellett, akkor az összes liberális arról delirálna most, hogy Amerika most változik fasiszta diktatúrává. Most viszont valamiért a demokrácia győzelme van. :D
Szerintem a mostani demokrata éra közelebb áll, na nem a fasizmushoz, hanem a nácizmushoz. Csak kevésbé nemzeti. A démoszhoz már nagyon kevés köze van. A náci rendszer jellemzői közül egyedül a nemzeti nincs meg, a többi stimm....
 
hat ez mar nagyon unalmas toled is. De folytasd csak, kerlek minden nap ird be tobbszor a topicba.

Ertelmes ember eszreveszi ha lejar egy lemez...

Unalmas de miért is ?Két hónapon keresztül minden nap oldalakon keresztül taglalta a Trump párti része a fórumnak ebben a topikban,hogy így csaltak meg úgy csaltak a demek és Trumpék csak az alkalmas pillanatra várnak és nyilvánosságra hozzák a perdöntő bizonyítékokat.Akkor úgy emlékszem nem tetted szóvá,hogy ez unalmas lenne a számodra:-).Én az utóbbi időben direkt nem nagyon folytam bele a topik eszmecseréjébe mert úgy gondoltam adok még egy esélyt Trumpnak,hogy bizonyítsa a csalással kapcsolatos vádjait.Nem tette meg mivel mint kiderult nem volt a kezében semmilyen érdemi bizonyíték,ennek a fényében született meg az a két hozzászólásom (tegnap este és ma)ami átlépte az ingerküszöbödet én megértem, hogy nehéz szembenézni a tényekkel,de attól azok még a tények maradnak.
 
Szerintem a mostani demokrata éra közelebb áll, na nem a fasizmushoz, hanem a nácizmushoz. Csak kevésbé nemzeti. A démoszhoz már nagyon kevés köze van. A náci rendszer jellemzői közül egyedül a nemzeti nincs meg, a többi stimm....

Szerintem nem áll egyikhez sem túl közel, a jakobinizmushoz, ahhoz igen. A kínai kulturális forradalom bizonyos tendenciáihoz is.