[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Szerintem azzal tudná Putyin legjobban kihúzni a balhé "méregfogát" ha némi dorgálás, vagy pénzbírság kiszabása után egyszerűen szabadon engednék Navalníjt. A tüntetők és a nyugati rettegők is megkapnák a hősüket. Onnantól a tüntetések értelmüket vesztenék. Mehetne tovább az élet a régi kerékvágásban.
Putyin mostanában sorozatosan pofára esik. Kudarcot vallott (mármint Putyin szemszögéből) a Szkripal megmérgezésére kiküldött két szerencsétlen balfék, Navalnijt sem sikerült megmérgezniük, sőt még nyilatkozott is az egyik magasan képzett dzsémszbond :). De Putyin legutóbb ott szúrta el, hogy megfenyegette Navalnijt a letartóztatással, ha haza mer menni. Persze Navalnij van annyira tökös, hogy ezek után egyből hazament. Ha Putyin nem meri lesittelni, akkor Navalnij győzött, ha pedig a börtönben "véletlenül" ki találna esni az ablakon, az minden eddiginél nagyobb tüntetéshullámot indítana el.
 
  • Vicces
Reactions: Miskolci Ogre
Jajjj mesélj már te James Bond!
Mit olvasol ki a finn sorok közül, amit a korábban linkelt hírekből nem? Csak mert a finn szövegű hírben sincs semmi extra.
Vidáman pendlizett 7 éven keresztül ide oda Csecsenföld és Oroszország között, hogy aztán jó ideig feltűnés nélkül dekkoljon Moszkva anyácska ülétől egy köpésnyire. Na, pányimájú?
 
Putyin mostanában sorozatosan pofára esik. Kudarcot vallott (mármint Putyin szemszögéből) a Szkripal megmérgezésére kiküldött két szerencsétlen balfék, Navalnijt sem sikerült megmérgezniük, sőt még nyilatkozott is az egyik magasan képzett dzsémszbond :). De Putyin legutóbb ott szúrta el, hogy megfenyegette Navalnijt a letartóztatással, ha haza mer menni. Persze Navalnij van annyira tökös, hogy ezek után egyből hazament. Ha Putyin nem meri lesittelni, akkor Navalnij győzött, ha pedig a börtönben "véletlenül" ki találna esni az ablakon, az minden eddiginél nagyobb tüntetéshullámot indítana el.

Ezek a mérgezéses sztorik már ezerszer ki lettek tárgyalva itt a fórumon. Olvassgass vissza. Meggyőzni úgy sem tudlak. A legfőbb érveddel, Csernobillal úgysem tudnék szembeszállni. :D ;)
 
Putyin mostanában sorozatosan pofára esik. Kudarcot vallott (mármint Putyin szemszögéből) a Szkripal megmérgezésére kiküldött két szerencsétlen balfék, Navalnijt sem sikerült megmérgezniük, sőt még nyilatkozott is az egyik magasan képzett dzsémszbond :). De Putyin legutóbb ott szúrta el, hogy megfenyegette Navalnijt a letartóztatással, ha haza mer menni. Persze Navalnij van annyira tökös, hogy ezek után egyből hazament. Ha Putyin nem meri lesittelni, akkor Navalnij győzött, ha pedig a börtönben "véletlenül" ki találna esni az ablakon, az minden eddiginél nagyobb tüntetéshullámot indítana el.
Én azt javasolnám Putyinnak, hogyha le akarja gyilkolni az embereket, akkor vegyen példát az usáról. Drón vagy rakétacsapás az 'elcseszett' mérgezés( :D ) helyett és akkor nincs negatív sajtóvisszhang, a nyugat sem szankciózik, mert drónnal ölni dicsőség.
 
Vidáman pendlizett 7 éven keresztül ide oda Csecsenföld és Oroszország között, hogy aztán jó ideig feltűnés nélkül dekkoljon Moszkva anyácska ülétől egy köpésnyire. Na, pányimájú?

Ja. Oszama is "vidáman pndlizett" 10 éven keresztül. Úgy látszik nálad a folyamatos bújkálást "vidáman pendlizésnek" hívják.
Ha csak hülyeségekre telik az erődből, akkor inkább írkálj a telex.hu-ra. ;)
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Ja. Oszama is "vidáman pndlizett" 10 éven keresztül. Úgy látszik nálad a folyamatos bújkálást "vidáman pendlizésnek" hívják.
Ha csak hülyeségekre telik az erődből, akkor inkább írkálj a telex.hu-ra. ;)
Aha, csak merek rá fogadni, amikor nyugati titkosszolgálatok ennyire ügyesek, akkor nem ez a szöveg, hanem_",mérnemkaptákelőket." - plusz az orosz társadalom. "idegenszeretete"
 
Putyin mostanában sorozatosan pofára esik. Kudarcot vallott (mármint Putyin szemszögéből) a Szkripal megmérgezésére kiküldött két szerencsétlen balfék, Navalnijt sem sikerült megmérgezniük, sőt még nyilatkozott is az egyik magasan képzett dzsémszbond :). De Putyin legutóbb ott szúrta el, hogy megfenyegette Navalnijt a letartóztatással, ha haza mer menni. Persze Navalnij van annyira tökös, hogy ezek után egyből hazament. Ha Putyin nem meri lesittelni, akkor Navalnij győzött, ha pedig a börtönben "véletlenül" ki találna esni az ablakon, az minden eddiginél nagyobb tüntetéshullámot indítana el.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Oszamát 10 év után sikerült becserkészni. Mégsem mondta senki, hogy hú de lassúak voltak az amcsik. Max, aki egyáltalán nincs képben.
Ezeket a manusokat nagyon nehéz elkapni, tök mindegy, hogy orosz vagy amerikai szolgálatok keresik őket.
Persze ezt te is nagyon jól tudod, csak szokás szerint süketelsz.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Azért Navalijt se avassuk egyből szentté,

Navalnij már húsz éve mozog az orosz belpolitikában. Illetve, korábban is politizált, de 2000 óta játszik vezető szerepet benne, ugyanis akkor jutott be a liberális Jabloko elnökségi tanácsába, sőt, mint a Telex írja:

„Az akkor még parlamenti párt regionális vezetője is volt. Eközben vitaműsort vezetett élőben az egyik kisebb tévécsatornán. 2007-ben nacionalista nézetei miatt kizárták a pártból. Magát „normális orosz nacionalistaként” határozta meg, vállaltan ukrán gyökereivel együtt. 2008-tól néhány éven át részt vett a nacionalista Orosz Menetelés évenkénti rendezvényein, amelyet az ellenzék megosztására előszeretettel engedélyezett a hatalom – miközben a demokratikus ellenzék felvonulásokat nem szervezhetett.
Később a radikális nacionalistákkal is szakított, egyre fontosabbak lettek korrupcióellenes projektjei: a gyanús állami beszerzésekkel foglalkozó RoszPil, majd a Korrupció Elleni Alapítvány (FBK), amelynek neten publikált anyagai széles körben ismertek.”
Csúnya rozsdafolt azon a fényes páncélon… adataim szerint azokban az években Navalnij főleg a kaukázusi népeket nem kedvelte és ennek hangot is adott.

Ugyanis a nacionalizmus az a politikai játszma, amiről a tapasztalat megmutatta: nyertese nem mindig van, de vesztese mindig lesz. Lehet, hogy már nem vallja azokat a nézeteket, de olyan ez a dolog, mint a lepra, vagyis a Hansen-kór: meglehet, hogy elmúlt, de bármikor visszatérhet. Mégsem nevezném Navalnijt gátlástalan politikai konjunktúra-lovagnak, inkább egy szebb (és nem túl értelmes) kifejezést használnék rá: pragmatikus politikus. Ha kell, a nacionalistákkal vonul, ha kell, a korrupció ellen harcol. Mikor minek van haszna. Ilyen ember is kell a politikába (sőt, ilyenből van a legtöbb).

....

Azt sem, hogy a börtönben megöngyilkolnák, ahhoz már késő. Jelen helyzetben Navalnijjal kapcsolatban Putyin nem hozhat jó döntést. Bármihez is kezd vele, mindenképpen maga ellen fog dolgozni.

De Navalnijnak is dolga, hogy méltó legyen most már a miatta tüntető tízezrekhez, letartóztatott háromezerhez, és ahhoz a névtelen orosz hőshöz, aki inkább elment a rohamrendőrrel, mintsem hagyja, hogy egy nőt vigyenek el.

És kérem, ne építsük a legendát.

Navalnij nem a nép egyszerű gyermeke, ő a nép bonyolult gyermeke, nem hősies oknyomozó blogger, hanem minden hájjal megkent, tapasztalt politikus, aki most történetesen a jó oldalra sodródott és a rossz oldalt bántja. Méghozzá ügyesen, tehetségesen. De nem a semmiből jött, nem az orosz nemzet kebeléből sarjadzott egyszerű vadvirág.

Most jók a céljai, ha azt vesszük, hogy Putyin ellen dolgozik.

De lehetne fordítva is.
 
Egy semennyire sem "nacionalista" politikusnak azért elég kevés esélye lenne Oroszországban. Ott még nem tartanak az ottaniak, hogy szivárványos zászlóval lehessen kampányolni.
Egyébként meg ha valahogy hatalomra kerülne, ott folytatná, ahol a néhai jó Borisz Nyikolájevics, akihez sok mindenben hasonlít. Ő is meglovagolta az elégedetlenséget és a Nyugathoz fűzött naiv reményeket, közben beverte az utolsó szögeket a SZU koporsójába. Lehet, hogy majd egy BTR tetejéről szónokolni is látjuk majd (ő is tökös gyerek volt azért, hiszen elvileg meg is rohamozhatta volna a VDV az épületet, Gracsov tagadta meg a parancsot), aztán a függetlenségüket kikiáltott régiók vezetőivel aláírni az RF megszűnését, majd a parlamentet szétlövetni, diktatórikusan alkotmányozni, mindezt a komplett nyugatos liberális értelmiség lelkes támogatásával.
 
Én azt javasolnám Putyinnak, hogyha le akarja gyilkolni az embereket, akkor vegyen példát az usáról. Drón vagy rakétacsapás az 'elcseszett' mérgezés( :D ) helyett és akkor nincs negatív sajtóvisszhang, a nyugat sem szankciózik, mert drónnal ölni dicsőség.
Azért az tényleg hírértékű lenne, ha Putyinék a moszkvai villamoson vagy Salisbury kertvárosában rakétacsapással lőnének ki valakit. Csecsenföldön és ilyen világvégi helyeken meg az oroszok sem finomkodnak méreggel, szimplán kilövik az illetőt.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo
Putyin mostanában sorozatosan pofára esik. Kudarcot vallott (mármint Putyin szemszögéből) a Szkripal megmérgezésére kiküldött két szerencsétlen balfék, Navalnijt sem sikerült megmérgezniük, sőt még nyilatkozott is az egyik magasan képzett dzsémszbond :). De Putyin legutóbb ott szúrta el, hogy megfenyegette Navalnijt a letartóztatással, ha haza mer menni. Persze Navalnij van annyira tökös, hogy ezek után egyből hazament. Ha Putyin nem meri lesittelni, akkor Navalnij győzött, ha pedig a börtönben "véletlenül" ki találna esni az ablakon, az minden eddiginél nagyobb tüntetéshullámot indítana el.
Sokat kell még tanulnod! :D
 
  • Vicces
Reactions: Miskolci Ogre
Azért az tényleg hírértékű lenne, ha Putyinék a moszkvai villamoson vagy Salisbury kertvárosában rakétacsapással lőnének ki valakit. Csecsenföldön és ilyen világvégi helyeken meg az oroszok sem finomkodnak méreggel, szimplán kilövik az illetőt.
Kiengedném a börtönből a helyében ma-holnap, rakétacsapás, aztán lehet kiadni az előkészített sajtócikkeket, hogy amerika vót, nem akarták, hogy még több infót adjon ki a nyugat céljairól, mert a börtönben elég sokat elmonott ám... :D Meg lehetne kavarni a fekáliát. :D
 
Az eredetileg idézett hírben az volt, hogy Moszkvától 150 km-re lévő meg nem nevezett faluban bujkált.
Már írtam 20-án, hogy Csecsenföldön Katar -Jurt településnél. Minden hülyeséget elhisztek, amit a ruszofóbok, az orosz tematikában nulla tudással rendelkezők linkelgetnek, írogatnak. Egy svéd nyelvü oldal majd leírja a tutit. :D
 
Az amerikai hegemónia- a teljeskörü világuralom (ellenőrzés minden és mindenki felett ) útjában Oroszország és Putyin áll.
Ekkora marhaságot ne írj! Egyrészt az amerikaiak akkor sem tudták az érdekeiket érvényesíteni a világ legalább egyharmadán, amikor erejük teljében voltak, másrészt Oroszország kezd másodlagos ellenféllé válni Kína mellett. Igazából az oroszok és az amerikaiak (meg India) érdeke is egy Kína ellensúlyozására létrehozott szövetség lenne. Különben annyi lesz az orosz Távol-Keletnek - is...
Véleményem szerint a Navalnij ügyet rosszul kezelik.
 
Már írtam 20-án, hogy Csecsenföldön Katar -Jurt településnél. Minden hülyeséget elhisztek, amit a ruszofóbok, az orosz tematikában nulla tudással rendelkezők linkelgetnek, írogatnak. Egy svéd nyelvü oldal majd leírja a tutit. :D
Azért neked sem hiszek el mindent, aki full orosz (állami) propagandát nyomsz. És ettől nem leszek ruszofób, csak kritikával olvasom a híreket.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 22302
Most eléggé elfoglalt vagyok a mindennapokban, de ha a következő hetekben bedől a Putyinista rendszer visszajövök és törzsvendég leszek.
Navalnijnak acélból vannak a golyói, és hát a férfi imázs ott dívik így az öregecskedő Putyin a magán villájában gyenge alternatívát tud felmutatni.
Csak nem Oo-ban tüntetsz?