18+ / SPOILER!
A II. világháború árnyékában zajlott néhány olyan kisebb háború is, amely sokszor mocskosabb volt a nagynál. A volhíniai háborút nem puskákkal, hanem baltákkal vívták, katonái pedig rosszabbak voltak a közönséges gyilkosoknál. Sokkal rosszabbak. A Wołyń az ő áldozataiknak állít megrázó, megemészthetetlen és megkerülhetetlen emléket.
A film az utolsó békebeli nyár képeivel indul, hosszan bemutatva egy hagyományos, vidéki esküvő képeit egy etnikailag erősen kevert, feszültségektől terhelt, de azért alapvetően normális, sőt, kedélyes világból. Aztán jön a háború és az embert pofán vágja a rettenet. Nem a fronton, nem holmi fogolytáborban, hanem otthon, az ismerős dombhátak, a megszokott földutak mellett, a saját szomszédai között. És nincs dráma. Nincs teátrális felvezetés, tragédia, majd összeomlás, sok jelenet egyáltalán nem drámai, sokkal inkább dokumentarista, egyszerre naturális és szinte neutrális. Egyszer csak valakit főbe lőnek a saját kapujában. Mást felakasztanak a falusiak előtt. Egy szerencsétlent megnyúznak a bokrok között. És az élet megy tovább. A borzalom végig ott ólálkodik a zöldellő kertek alatt, a szélben ringó kalászok között, tudja az ember, hogy mit lát, és mégis, többnyire váratlan, amikor a bestialitás korbácsa egyszer csak kicsap a pasztellszín világ történései közül.
Brutális. Csak két olyan film van, aminek borzalmait össze tudom vetni a Wołyń iszonyatával, az egyik az 1985-ös, szovjet
Jöjj és lásd! a másik az 1988-as hong kongi
Ember a Nap mögött. Brutális. És egy idő után már nem is az a kérdés, hogy megtörténik-e, hanem, hogy fokozható-e? És igen, fokozható. Sajnos ebben a filmben olyan dolgokat láthat az ember, ami akkor is új arca lesz a iszonyatnak, ha azt hiszi, hogy már mindent látott. És a tény, ami ezt az egészet a négyzetre emeli, hogy mindez megtörtént. A film csupán 150 perc abból, ami hosszú éveken át zajlott az akkori Kelet-Lengyelországban, a mai Nyugat-Ukrajnában. Csak egy jelenet a sok közül: Zygmunt Rumel költőt, aki az Armia Krajowa nevében tárgyalásokat kezdett az ukrán nacionalistákkal, azok elfogták és lovakkal tépették darabokra 1943 július 10-én. És ennek bemutatása még a film elviselhetőbb jeleneti közé tartozik. Igaz, itt csak két lovat használnak, míg a valóságban Rumel-t négy részre szakították... A Wołyń ugyanakkor egyáltalán nem öncélú erőszak-orgia, abszolút nem beteges borzalom-pornó, egyszerűen a történtek tárgyilagos és korrekt bemutatása. Beleértve a lengyel részről elkövetett atrocitásokat és a lengyeleket akár önfeláldozásig menteni próbáló ukránokat is. Így volt - így mutatjuk meg.
"A keleti lengyeleket kétszer ölték meg: először fejszecsapásokkal, másodszor az események elhallgatásával. És ez a második halál sokkal rosszabb, mint az első." - indul a film Jan Zaleski szavaival.
A Wołyń vetítését Ukrajnában betiltották. Persze abban a Majdan utáni, nyugati orientációjú, européer Ukrajnában, ahol 2019-től az egykori OUN tagjai (a szóban forgó népirtás elkövetői) is megkapják a veterán-státuszt, ez nem is csoda...
Nem ajánlom senkinek ezt a filmet, nem jó ilyen dolgokat nézni. Annak azonban érdemes, sőt, sajnos kötelező, akit komolyan érdekel, hogy miként mentek a dolgok a háború idején a megszállt Lengyelországban (Ukrajnában) és azoknak is, akik valamiféle hősöket látnak a frontvonalak mögött garázdálkodó félkatonai szervezetek tagjaiban.