[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Az oroszok addig mennek, amíg szétverik a mostani Ukrajnát, majd visszavinulnak a Dnyepperig.

2014-ben elmehettek volna a Dnyeperig, szinte ellenállás nélkül, vagy tovább, nem tették. A puccs idején bemehettek volna azzal, hogy visszahelyezik a törvényes elnököt a hatalomba, nem vállalták be. Nem volt céljuk Ukrajna megszüntetése, csak azt akarják megakadályozni, hogy Ukrajna csatlakozzon a NATO-hoz, majd az EU-hoz. Erre jó, ha ott van a "befagyott" donbasszi konfliktus.
 
  • Tetszik
Reactions: ghostface
https://karpathir.com/2021/03/19/kenyszerszabadsagra-megy-a-parlament/
"KÉNYSZERSZABADSÁGRA MEGY A PARLAMENT
Egyhetes kényszerszabadságra mennek az ukrán parlamenti képviselők.
Az intézkedés mellett azután döntöttek, miután Kijevben a járványügyi helyzet kapcsán március 20-tól április 2-ig teljes lockdown-t vezettek be. A nép szolgái emiatt a plenáris ülések helyett március 29 és április 2-között saját körzeteikben és a bizottságokban fejtik ki tevékenységüket.
A parlament pénteken, 298 képviselői szavazattal döntöttek erről."

Éppen most.
Feltételezem, Danilovék (RNBO) nem mennek "szabadságra". Nem mintha a RADA bármilyen féket is jelentene az RNBO-nak, viszont kellemetlen kérdések hangozhatnának el az akkor éppen történhető "cselekményekről" adott esetben...
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
2014-ben elmehettek volna a Dnyeperig, szinte ellenállás nélkül, vagy tovább, nem tették. A puccs idején bemehettek volna azzal, hogy visszahelyezik a törvényes elnököt a hatalomba, nem vállalták be. Nem volt céljuk Ukrajna megszüntetése, csak azt akarják megakadályozni, hogy Ukrajna csatlakozzon a NATO-hoz, majd az EU-hoz. Erre jó, ha ott van a "befagyott" donbasszi konfliktus.
Most el fognak, mert a cél már más. A szakik is ütközőállamok, de most már az lesz a cél, hogy oroszbarát Ukrajnát kreáljanak. Persze ez csak az én véleményem. De ha most nem csapják szét az ukránokat akkor dugóhúzóba kerülnek. Pityinnak vége.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Meg nem valósult tervek: 2021-re az Egyesült Államok Szevasztopolt a 6. flotta hajóinak rotációs báziszónájává kívánta alakítani.
Az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatásának egyik fő területe gyakorlatilag saját katonai bázisának létrehozására Ochakovban, a Mikolajiv(Nyikolajev) régióban. Az elmúlt néhány évben az ukrán haditengerészet olyan infrastruktúrát hozott létre ebben a városban, amely nemcsak az ukrán egységeket képes befogadni, hanem az amerikai "partnereket" is. Figyelemre méltó, hogy az amerikai hadsereg is aktívan részt vesz ezen infrastruktúra létrehozásában. Különösen az Egyesült Államok Tengerészgyalogságának 1. Építési Zászlóaljának személyi állománya által végzett munkáról beszélünk.
Fontos szempont itt az, hogy a Krím Oroszországhoz történő újraegyesítése előtt az amerikai-ukrán kapcsolatok ugyanazon amerikai tengerészgyalogság mérnöki egységeinek felhasználására vonatkoztak a szevasztopoli haditengerészeti infrastruktúra létrehozásában. Ukrajnát arra kényszerítették, hogy kiszorítsa az orosz Fekete-tengeri flottát a hős városból, hogy teljes körű NATO-katonai bázist hozzon létre amerikai jelenlét mellett. Ezen tervek alapján a szevasztopoli NATO katonai jelenlétű, frissített létesítményt 2018-ra kellett volna parkosítani, és 2021-re végre az Egyesült Államok 6. flottája hajóinak rotációs báziszónájává vált volna. Más szavakkal, már most az amerikai zászló lobogna Szevasztopol felett, és az amerikai haditengerészet hajói állnának az öblében. A létesítmény terveit és sémáit az amerikai katonai parancsnokság már elkészítette és jóváhagyta. De a Krími Tavasz nemcsak összekeverte a Pentagon katonai kártyáit, hanem megsemmisítette az ilyen típusú haditengerészeti tervezés költségeit is. A tervek nem teljesültek. Új pénzügyi forrásokat kellett "keresniük", hogy megvizsgálják a NATO katonai jelenlétű bázis máshol történő elhelyezésének lehetőségeit. Ennek eredményeként úgy döntöttek, hogy Ocsakovban építenek - közelebb a Dnyeper torkolatához. A város katonai létesítményét a tervek szerint egyebek mellett „a krími katonai helyzet figyelemmel kísérése” céljára használják. Valójában az orosz haditengerészet fekete-tengeri flottájának folyamatos megfigyeléséhez - Szevasztopol megfigyeléséhez és a Krím megfigyeléséhez fog szolgálni.
 
Mai hírhez(14 ukrán neonáci csoporhhoz tartozó fiatalt vett őrizetbe az FSZB) egy YT-s videó

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Azért jelzi, hogy mekkora géniuszok a yenkik, a sárteke nukleáris szuperhatalmának a kerítését dobálják sz@rral,teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy ha helyzet van, az Orosz katonai doktrína engedni, hogy atomfegyvert használjanak az ország megvédésére, azt is tudják az agysebészek, hogy 20 perc alatt odaér a háború új Yorkba,ha elmérik a kabátot, és azt a sz@rt már senki nem tudja majd vissza tuszkolni a lóba.
Eszem f@szom megáll!
Rohadna már rájuk a nagykabát, F-35 - ostul, meg nyomdagépestul, multukultistul egyutt.
:mad::hadonaszos:
 
És hogy viszonyult ez a terv a montreuxi egyezményhez?

Az a egyezmény mikor korlátozta az USA-t?
Anno aláírták az egyezményt az érintett országok, majd az USA beladikozott rakétákkal.Amikor ezt zokon vette Moszkva, akkor közölték, hogy anno a rakétákról nem volt szó az egyezményben, úgyhogy fel lehet dugni az egyezményt. A Budapesti memorandumnak sem lett következménye.
Ugye az még arról szólt, hogy a nukiért cserébe területi integritást meg minden mézesmadzagot megkapnak az érintett államok (pl: Ukrajna). 2014-ben meg amikor az USA és egyéb nyugati államok beleszóltak az ukrán belpolitikába (ami megszegte az ország területi integritásáról szóló egyezményt) nem volt téma a Budapesti memorandum. Mikor lett téma? Akkor, amikor Moszkva lépett egy nagyot a Krímen és sértette a forradalom-finanszíozó államok érdekeit.
Szóval ezek az egyezménye addig vonatkoznak bármire is, ameddig katonailag nem tud felmutatni olyan erőt, ami mellett kikerülhető az egyezmény.Az USA mutathat középső ujjat bármilyen egyezményre, mert van ehhez katonai erő. Moszkva szintén megteheti ugyanezt. Egy Vietnam nem építgethetne szigeteket a semmiből, Kína megteheti, mert nekik van ehhez katonai erő.
 
Javaslom, hogy olvasd el miről szól ez egyezmény, és gondolkodj el azon mit jelentene a nyílt felrúgása. Orosz szempontból, meg amcsi szempontból.
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
Fejtsd ki, mert én nem tudom. De előbb definiáld a bázist. Hogy félreértés ne essék.
Pár éve kitárgyaltuk, arra emlékszem, hogy mivel meghívásos alapon vannak ott és a hajókat nem állomásoztatják ott hanem vagy a legénységet vagy magát a hajót folyamatosan cserélgetik, így nem ütközik problémába az usa és tsai-nak.
 
Persze, ingajáratot tarthatnak. Párosítsd ezt össze a "bázis"-al.