Szerintem akkor egész nyugodtan vállalkozz bármelyik tanár helyett, és menj be, és tartsál te órát reggeltől délutánig úgy, hogy sok száz gyerekkel találkozol, akiknek a szüleik közül nagyon sokan kórházban vannak, de persze ők nem terjesztenek semmit egy kicsit se. Meg ugye a kollégák se terjesztenek, akik vonattal járnak be a környező falvakból dolgozni, ugye? Végülis ha pénteken letesztelik, és pozitív, akkor egész héten nem tudta átadni neked. Járj be te úgy, hogy oltás után két hét a védettség megszerzése, az első oltás után két hét mielőtt megkapják a másodikat. Ha 19én nyitnak, és valaki még az elsőt se kapta meg, akkor azt minek nevezed, ha nem veszélyeztetés? Egyszerűen idióta marhák akik ezeket a döntéseket hozzák, felelőtlen, vak és szó szerint buta emberek, egytől egyig. Irodában találkozol 10-20-30 emberrel, leülhettek távol, ha nem otthonról dolgozol. Iskolában ezt hogy kivitelezed? Ha a folyosón verekszik 5 gyerek, akkor végignézed, vagy szétszeded őket? Ha neked szalad, beléd törli a taknyát, vagy sír, akkor mit csinálsz? 3 méterről rászólsz, hogy álljon le? Hogy magyarázod el a 6.os Ákosnak, hogy ne most verje össze az udvaron Bálintot mert kigáncsolta? Vagy te vállalod, hogy végignézed, és ha eltöri a kezét, kiveri a szemét kővel, akkor majd elmondod a szülejének, hogy bocs, nem kockáztatod az egészséged? Ha közvetlenül sok emberrek KELL érintkeznie a munkája során egy tanárnak, akkor miért nem illeti meg, hogy beoltsák előre? A focistákat kellett előrevenni meg az úszókat, akik az üres uszodákban edzenek, mert a jónépet kitiltották?Akkor meg mit sír a szája az oltásért? Mellékesen ezzel a tanár ismerősöd ékesen bizonyította, hogy alkalmatlan segéd utcaseprőnél felelőségteljesebb beosztásra.
De amúgy igen a tesztekre alapul, mert hahó, máshol is táppénz, és máshol is kevesebb fizetés jár a pozitív tesztért. És sajnos máshol is megy ezzel a sunnyogás.
Nálunk a fél diósdi telephelyet, és kvázi a teljes irodát ütötte ki valaki, aki bejárt covidosan, mert nem akart kevesebb fizut.
És amúgy egy ponton túl nem tudod a pozitív covidot titkolni, akkor kiborul a bili. A tanárok között a táppénzre kerülők se voltak látványosan többen mint más szakterületeken.
Szóval örülök, hogy megint hőst akarunk belőlük faragni, de ha mindenáron hősöket keresel az nem a járvány első jele óta home officért hisztiző, nagy százalékban lábat lógató tanárok világa.
Más: Képzeld, olyan is történt Budapesten, hogy minisztériumi engedéllyel jelenléti órát tart az egyik egyetem gazdasági szakon, mert az számukra elengedhetetlen ebben a helyzetben is az órát tartó tanár számára. Az ezt nem vállaló diákokkal minősíthetetlen hangnemet ütöttek meg. Ilyen emberek is vannak, következmények persze nem.
Azért leírom, bár senki nem kérdezte, hogy AstraZeneca oltást kaptam, tegnap 14:10-kor, és este 22:10-kor szinte pontosan 8 órával utána jött a láz. Ilyen lázas rég voltam, hűtőfürdő, vacogás, algopyrin, mindegy volt. Reggel kicsit jobban lettem, de étvágyam nem volt. Aztán újabb alvás, akkor már legalább aludni sikerült, de lázasan megint. Két órája ébredtem, és gyenge vagyok, mint mikor telefonkönyv segítségével kérdezgettek a rend éber őrei... 
