P
Pogány
Guest
Száz biztonságinak látszó személy próbált behatolni a Dunaferr-gyárba, de rendőrök várták őket
Forrás: https://kuruc.info/r/2/227220/
Forrás: https://kuruc.info/r/2/227220/
A Dunaferr fő baja, hogy nem történt meg a szükséges technológiai váltás. A fejlett világban az acél 70 %-át hulladék vasból állítják elő. Ehhez elektrokemencék kellenek.Hát ez az, hogy nincs az a speciális szakmai tapasztalat, amivel az első világban megél egy acélmű. Ha Dunaújváros gyártaná az acélt a paksi reaktortartályhoz a Lynx harcjárművekhez a kézifegyverprogram fegyvercsöveihez vagy éppen GE, Siemens és mások turbinalapátjaihoz, az más lenne, de semmi ilyesmire nem képes. Az építőiparban és alapszintű konstrukciókban használt kínai dömpingáruval próbál versenyezni.
Ez alapján nem úgy néz ki mintha nem kellene ez az acélmű nekünk. A foglalásszervezők voltak vagy nagyon bugyuták, vagy titkosszolgálati eszközökkel értesültünk róla és vezényeltük ki a rendőröket. Akármelyik is, láthatóan nem 4 rendőrt vezényeltek ki, szépen foglalkoznak az üggyel. Azért arra kíváncsi lettem volna, hogy tulajdonképpen mit is akart az az 50 vagy 100 biztonsági.Száz biztonságinak látszó személy próbált behatolni a Dunaferr-gyárba, de rendőrök várták őket
Forrás: https://kuruc.info/r/2/227220/
Foglalásnak hívják a biztonsági szakmában, olyan aktus, amikor az ehhez hasonló vitás, vagy inkább aljas ügyekben az egyik fél erő alkalmazásával birtokba veszi a vállalkozás telephelyét, ingatlanát. Birtokon belül lévő mindig könnyebb helyzetben van.Ez alapján nem úgy néz ki mintha nem kellene ez az acélmű nekünk. A foglalásszervezők voltak vagy nagyon bugyuták, vagy titkosszolgálati eszközökkel értesültünk róla és vezényeltük ki a rendőröket. Akármelyik is, láthatóan nem 4 rendőrt vezényeltek ki, szépen foglalkoznak az üggyel. Azért arra kíváncsi lettem volna, hogy tulajdonképpen mit is akart az az 50 vagy 100 biztonsági.
Galéria: https://dunaujvaros.com/hirek/20210...YUtv-J5O7JrFTGk0bZzI8XSHlADFxMi2uHGJ0_4JFao0g
Liberális szemlélet alapján a piac eldöntötte, hogy van potenciál a Dunaferben. Ahol ilyen kiéleződött helyzet alakul ki a piaci résztvevők között, ott valamilyen komoly bevétel csak van, valami értéket csak jelent. Nem?A kérdés kell-e egy országnak egy stratégiai acélipari cég.
Hosszú távon Afrika lesz az új Kína az ilyen üzletágakban.Másik kérdés, hogy oké, hogy jelen pillanatban a szegmensben meghatározó Kína. De mi lesz 5-10-20 év múlva? Továbbra is az marad? Reális, hogy hosszú távon a világ másik végén levő országnak legyen teljes mértékben kitéve az európai piac? Biztos nem lesznek olyan tényezők, amik nehezítik, vagy akadályozzák a szállítást? Ilyen esetben nem lehet 1-2 év alatt a nulláról felépíteni egy vasművet, főleg nem a tudásanyagát. (Nyilván nem a jelenlegi helyzet konzerválására gondolok, de ezeket a kétes tulajdonosi köröket mindenképp ki kell szorítani, mert így úgy tűnik, hogy semmi esély és lehetőség nincs komoly fejlesztésre.)
@silurusglanis Na látod, ennyi összeszedni a "Babajaidat" is. :S
Ahhoz az kell, hogy megbízható ÉS szorgalmas munkaerő legyen ott nagy tömegben! Ez tényleg hosszú táv, nem 5-10 éven belül lesz ott náluk ilyen. Az hogy sokan vannak és olcsón dolgoznak DE szarul, édes kevés önmagában!Hosszú távon Afrika lesz az új Kína az ilyen üzletágakban.
...és ez ebben az esetben mennyire volt legális?Foglalásnak hívják a biztonsági szakmában, olyan aktus, amikor az ehhez hasonló vitás, vagy inkább aljas ügyekben az egyik fél erő alkalmazásával birtokba veszi a vállalkozás telephelyét, ingatlanát. Birtokon belül lévő mindig könnyebb helyzetben van.

Majd a kínaiak vezetésével.Ahhoz az kell, hogy megbízható ÉS szorgalmas munkaerő legyen ott nagy tömegben! Ez tényleg hosszú táv, nem 5-10 éven belül lesz ott náluk ilyen. Az hogy sokan vannak és olcsón dolgoznak DE szarul, édes kevés önmagában!
Ez a féllegalitás. Amúgy meg:...és ez ebben az esetben mennyire volt legális?
Közben felmentem a biztonságiak oldalára, aszongya: "Cégünk mottója a diszkréció az észrevétlenség."![]()
Kubatovot is vizsgálják?Nah, már csak az ukrán maffiával való együttműködésért is be kell kasztlizni a "biztonsági" céget az utolsó portásig.

Én is megnéztem. Legalább reklámnak jó volt -a negatív reklám is reklám....és ez ebben az esetben mennyire volt legális?
Közben felmentem a biztonságiak oldalára, aszongya: "Cégünk mottója a diszkréció az észrevétlenség."![]()
Aha, ha meg jön a kukacszüret, akkor meg otthagyják a kohót... a műszakiak meg majd szelleműzéssel fogják a cégeket karbantartani?Majd a kínaiak vezetésével.
Most akkor már ki van kivel?Kubatovot is vizsgálják?
Csak mert ő áll Mikó mögött álltalában.
Hja. A Fidesz kigolyózza az oroszokat?Most akkor már ki van kivel?
![]()
Hát a Dunaújvárosi Fidesz mindig is ellenezte a Vasmű privatizációjat rossz viszony volt az orosz vezetéssel.Most akkor már ki van kivel?
![]()
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..