[BIZTPOL] Magyarország

A magyarnak alap, de mi már nem játszunk az EB-n.
A sérelmeket felemlegető külpol.nem vezet sehova, ezt már 10 éve belátták. Taktikai és stratégiai szövetségesekre van szükségünk. Márpedig a csehek pont azok. Felejteni nem kell, de vmit be kell nyelni, ha sikeresek akarunk lenni. Mki a saját érdekei szerint játszik. Az az erdekünk, hogy közös céljaink, erednébyeink legyenek és egymást támogassuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenben egyet fogunk érteni.
Ez szép és jó. Nem is feltétlen kell napi szinten felemlegetni a rövidtávú célok kapcsán. Na de, hogy mi mindenki szarát nyeljük le, mert stratégiai szövetséges címszó alatt fut? Nekik nem futotta volna soha annyi gesztusra, hogy azt mondják, hogy eltöröljük, mert nekik is csak szükségük van "stratégiai szövetségesekre"? Ne kérjenek bocsánatot, nem kell nyálazni; elfelejteni akkor se szabad, de mibe telt volna nekik ennyi gesztus? És akkor kb. tök jó is lett volna a dolog. De azt se szabad elfelejteni, hogy nem kevésbé voltak aktívak a csehek magyarország szétverésében, mint a németalföldi politikusok és az ideológiai falanxuk a normalitás és a hazai értékrend és prosperálás szétverésében napjainkban.
 
Ez már vmi......azért látszik nemcsak nekem, Bajnainak is kellemetlen volt. Mondjuk Juhász majdnem elélvezett...
Ez nagyon jó, de ugyanakkor egy súlytalan bizonyítvány is. :)
Mutatja a végtelenül igénytelen-sekelyes-ertektelen kulturális oldalát a magyar Pridenak, ami, gomdolom, egy alapvetően primitív szervezés bűne.
Szegény Bajnai stb hulla kínosnak érzi, egyértelmű, de a hallgatóság többsége is csak néz, higy ki ez ill mi ez a szar...

... azért nehogy már ne legyen színvonalasabb kultúra meleg alkotoktol otthon - hogyne lenne... csak olyan sekélyes az egész hazai Pride, hogy nem akarnak vele kozoskodni...?

Idekint a fel színházi világ - Tony díjasok stb - meleg és tényleg komoly szinvonalon produkalnak, ugyanakkor nem latod őket sem a felvonulás estéjén így bohockodni, hanem inkabb rendeznek egy showt a Pride hetében.
 
A magyarnak alap, de mi már nem játszunk az EB-n.
A sérelmeket felemlegető külpol.nem vezet sehova, ezt már 10 éve belátták. Taktikai és stratégiai szövetségesekre van szükségünk. Márpedig a csehek pont azok. Felejteni nem kell, de vmit be kell nyelni, ha sikeresek akarunk lenni. Mki a saját érdekei szerint játszik. Az az erdekünk, hogy közös céljaink, erednébyeink legyenek és egymást támogassuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenben egyet fogunk érteni.
Vö. Tölgyessy zseniális elemzései az elmúlt 10-15 évből a magyar sérelmi politika elmúlt 100-150 évéről.
 
De mindenképpen botrányt akar a buzilobbi!!!

Lassan elmegy a kedvem a focitól.... Semmi közük az egészhez, sosem járnak meccsre, de erőszakosan odatolják a pofájukat és néznünk kell. Néznünk kell????
KI A FASZT ÉRDEKEL EGY SPORTESEMÉNYEN, HOGY GLOBÁLIS ÉS NYUGATI BUZIKNAK MILYEN A SZEXUÁLIS ÉLETÜK? Már a feka faszinőt is kivágták az olimpiáról. De ha KATARBAN nem fognak izmozni a szivárványos hülyeséggel, mindegyik UEFA ÉS FIFA vezetőnek a jó édes qurva anyját, és dögöljenek meg! Mocskos provokátorok!
 
Na most léptünk ki az EU-ból a Közel-Keletre. Ha külföldiek kérdezik mi van idehaza, nem fogok hazudni.
De melyik ország zászlaja a szivárványosnak hazudott sávos lobogó? Franciáké, vagy a Portugáloké? Odamentek, direkt provokáltak, valami részeg meg felült nekik. Aztán meg lehet haknizni az alja bulvárban. Ennyi a sztori. Izraelbe se náci zászlóval megyünk a Maccabi Tel-Aviv meccsre.
 
Arra gondoltam egyesek ott sosem jelennek meg és nem igazán értem, akkor miért a HTKA? Persze, semmi baj adott topikban, de akkor magát az oldal választást nem értem, ennyi.
Mert ez a legtöbb fórumhoz és felülethez képest egy hiperkulturált közösség; még azok közt is, akiknek szöges ellentétben áll valamiről a véleménye..
 
De melyik ország zászlaja a szivárványosnak hazudott sávos lobogó? Franciáké, vagy a Portugáloké? Odamentek, direkt provokáltak, valami részeg meg felült nekik. Aztán meg lehet haknizni az alja bulvárban. Ennyi a sztori. Izraelbe se náci zászlóval megyünk a Maccabi Tel-Aviv meccsre.
A szivárványos zászló mióta magyarellenes, vagy provokáló? Tán megtámadtak valaha minket, vagy ők írták alá Trianont? Robbantnak, késelnek? Félelemkeltő?
 
A szivárványos zászló mióta magyarellenes, vagy provokáló? Tán megtámadtak valaha minket, vagy ők írták alá Trianont? Robbantnak, késelnek? Félelemkeltő?
Ártani nem csak így lehet egy közösségnek, egy nemzetnek, ahogy írtad. Te is tudod, hogy ez egy szimbólum lett és egy propaganda gőzhenger áll mögötte. A jelenlegi, külföldről szított, a magyar nemzet életébe és törvénykezésbe kívülről beleszólni akaró aktorok miatt igen, sajnos vagy sem, de lett egy ilyen közhangulat, ami igazából nem a homoszexuálisok felé irányul, hanem azok felé, akik jelenleg az ország belügyeibe kívánnak beleszólni a szivárványos zászlót magasba emelve.
 
És mintegy mellékesen nagyon érdeklődnek a gyerekek iránt.
 
És mintegy mellékesen nagyon érdeklődnek a gyerekek iránt.
Ez sima gumicsont.Fikusz eltereli a figyelmet a bitangságairol ezzel baromsággal.És nagyon képmutató módon.Szájer gangbangje full undoritó,Kaleta meg elsétált egy nevetséges "büntetéssel".....Utóbbi qrvára felháboritó.
Buzi lét egy genetikai hiba,nem lehet elkapni.Számunkra,kik nem ezzel a génhibával születtünk,ösztönösen undoritó.De egy rakat,különben nagynak tartott történelmi személyiség meleg volt,mint a felfütött kályha.
Túl van ez tolva,baromira.Van egy törvény,a közbotrány okozás tilalma-ennyi.Tartsa be mindenki,oszt jónapot.
 
  • Vicces
Reactions: OhioNurse