A haditengerészet nem áll készen egy nagyobb háborúra
A hadtudomány egyik fő feladata, hogy a haditengerészet haderő gazdálkodásának, mint harcrendszernek a helyreállításán dolgozzon.
2019-ben a Katonai Tudományos Akadémia Tengerészeti Szakosztályának éves ülésén a haditengerészet helyzetének kérdései kerültek szóba. A sürgető problémák megoldására különböző megoldási módokat javasoltak. Egyesek a haditengerészeti minisztérium visszaállítását követelték, mások a TOF stratégiai parancsnoksággá való szétválasztását javasolták, megint mások a főparancsnok Moszkvába való visszahelyezését, a haditengerészeti lobbi befolyásának megerősítését az Állami Dumában... Azóta eltelt mintegy két év. Hogyan reagált a haditengerészet parancsnoka és a védelmi minisztérium a tudományos közösség javaslataira?
A találkozón fájdalmasan beszéltek arról, hogy a katonai parancsnoki és irányító szervek (CMC) strukturális reformjának eredményeként a haditengerészet mint szolgálat integritása, a tengeri repülés siralmas állapotban van, a haditengerészet parancsnokságának harckészsége, infrastruktúrája és képességei katasztrofálisan csökkentek. De mi magának a hadtudománynak a gyakorlati hozzájárulása az ilyen problémák megoldásához?
Nagy sajnálatomra a katonai tudósok (különösen az AvN haditengerészeti részlegének tudósai) véleményem szerint még mindig nem tudnak közös nevezőre jutni a haditengerészet problémáiról és arról, hogyan lehetne kivezetni a flottát a válsághelyzetből. Ezért a Tengerészeti Akadémia haditengerészeti szekciójának tagjaként szeretném megosztani a saját elképzelésemet néhány probléma megoldásáról, és értékelni a hadtudomány szerepét és helyét az orosz haditengerészet állapotában.
Nem lesz villámháború.
Először is, a katonai tudósoknak és a veteránoknak meg kell érteniük, hogy nem lesz visszatérés a korábbi szovjet haditengerészethez. Egy másik évszázad, egy másik geopolitikai és, ami a legfontosabb, gazdasági helyzet. Egy másik állam, egy másik társadalmi és politikai rendszer. Az állam dezindusztrializációja megvalósult, és a mai ipar egyszerűen képtelen megbirkózni a korábban előállított termékek nagy részével. Ez azt jelenti, hogy a fegyveres erők alkalmazásának formáiról és módjairól más nézetekre van szükség.
Könnyen lehet, hogy a védelmi minisztérium és a haditengerészet között nem genetikai összeférhetetlenségen alapuló ellentét van, hanem csak a haditengerészet helyének és szerepének a jövőbeli háborúban való világos megértésének hiánya. Hogyan lehetne a haditengerészetet felhasználni egy hálózatközpontú, háborúban? Lesznek-e tengeri csaták, a repülőgép-hordozók csapásmérő csoportjait (AUG), hadihajó-osztagokat (BCS) megsemmisítő flottaműveletek, vagy azonnali globális csapás következik?
Az AVN tudósainak egyik fő feladata a haditengerészeti akadémiával és a tudományos szervezetekkel, valamint a veteránokkal együtt az, hogy aktívan dolgozzanak a haditengerészet parancsnoki és irányítási rendszerének, mint harci rendszernek a helyreállításán. Figyelembe véve a tengeri hadszínterek szétválasztását és a hadműveleti-stratégiai egyesülések parancsnoki és irányítási egységének megőrzésének fontosságát, ma mérhetetlenül megnő az igény a haditengerészet főparancsnokának egységes vezetése alatt a hadszíntér bázis-infrastruktúrájának, műveleti felszerelésének fejlesztésére, a harci és műveleti kiképzés végrehajtására.
"A háborúk története arra tanít bennünket, hogy az első vonalbeli erők titkos bevetésének egyik kényelmes változata a különféle manőverek, amelyeket a leghihetőbb ürügyekkel a leendő agresszió tárgyának határai közelében hajtanak végre".
Mindez tudományos kutatást és alátámasztást igényel, de véleményem szerint a modern hadtudomány elmaradt a kor valóságától, és elméletileg történelmi maradt, valahol a cannes-i csata éveiben. Az ABN tudósainak kísérletei a hadviselés formáinak és módszereinek jövőbeni fejlődését illetően még nem hozták meg a szükséges tisztánlátást.
Például az úgynevezett villámháborúk (villámgyors vagy gyors hadviselés) kérdését, úgy tűnik, a hadtudomány nem értette meg teljesen. Mindazonáltal a modern fegyveres erők teljes felkészülése egy gyors világháború eshetőségére való tekintettel történik. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a az elképzelések tarthatatlanok. Ennek ellenére az állami tömegtájékoztatási eszközök, az összes katonai tömegtájékoztatási eszköz, a "dobok fülsiketítő zúgására", gyakorlatokat, kilövéseket és lőgyakorlatokat közvetít, az orosz történelemben példátlan sikereket, Nyikolaj Spanov háború előtti "Az első csapás" című könyvének retorikájába süllyedve.
És mi van, ha a háború tovább tart, mint ahogyan azt stratégáink tervezik? Különösen, ha figyelembe vesszük az elnök 2019-es, az Unió helyzetéről szóló beszédét, amely a döntéshozatali központok megdöntésére szólít fel? Miféle villámháború ez, rögtön világháború!
De az országban, még a 30-40-es évekkel ellentétben is, valamiért egyetlen szót sem hallani a polgári védelemről és a lakosság felkészítéséről, vagy az ipar, a régiók és a gazdaság mozgósítási felkészítéséről. A területvédelmet pedig nyilvánvalóan összekeverik az OMON és a Rosgvardia közrend fenntartására irányuló tevékenységével. Nem hiszem, hogy az ország vezetésének és a Pénzügyminisztériumnak minden tisztviselője ismeri a harci veszteségek számításait a katonai műveletek bármely időszakára vonatkozóan. Milyen "előkészített tartalék" terhére fogjuk pótolni őket?
Emlékezzünk vissza, egy hétre mentünk Afganisztánba - 10 évig maradtunk. Szíriában elkezdtünk lecsapni a felkelő bandákra - több mint öt évig maradtunk. Hol van itt a villámháború? Miért nincs a hadtudománynak pontos előrejelző becslése? Nem ez az oka annak, hogy a vezérkari főnöknek nemrégiben át kellett vennie azt a szerepet is, hogy irányítsa a
AVN tevékenységek?
Már régóta sürgős szükség van arra, hogy Oroszországról ne csak mint kontinentális államról alkossunk új képet. Az országnak több mint 38 ezer kilométernyi tengeri határa van, az Északi tengeri útvonal, az Északi-sarkvidék a sarkvidéki birtokokkal, a Csendes-óceán kontinentális talapzata, szigetek és különleges területek (Kalinyingrád, Krím, Kamcsatka, Kuril-szigetek) tengeri megközelítése. De miközben a mi hadtudományunk ezen a stratégián töpreng, a NATO-blokk máris új koncepciót dolgozott ki a csapatok tömeges és hirtelen bevetésére. A hagyományos légi helyett, amelyekre Jugoszláviában, Líbiában és Irakban láthattunk példákat, valamint a gyors (meglepetésszerű) globális csapás elavult koncepciója helyett az úgynevezett integrált tömeges légi csapás (IMMA) javasolt. A tervek szerint teljesen új módon, egyszerre öt területen: a szárazföldön, a tengeren, a levegőben, a világűrben és a kibertérben négy lépcsőben, egyszerre indul:
hiperszonikus rakéták;
taktikai és cirkálórakéták különböző bázisokon;
pilóta nélküli légi járművek;
személyzet nélküli platformokkal.
A NATO stratégái úgy vélik, hogy egy ilyen csapás lehetővé teszi a légi irányítás, a nukleáris rakétaerők, a légvédelem, az energia, a kommunikáció, a katonai és állami irányítás, a hírszerzés és a harcirányítás létesítményeinek, valamint a legharcképesebb katonai alakulataink semlegesítését a konfliktus első óráiban.
Ennek eredményeként az orosz csapatok védelmi vonalai szinte azonnal elvakulnak és ezzel nagy mélységben "lefegyverzik" őket. A NATO szerint megfosztanak bennünket az ellenállás minden akaratától. Ezt követően a szövetség harckocsi-, gépesített és gyalogsági alakulatai akcióba lépnek, és túl sok veszteség nélkül kell átvenniük az irányítást a kijelölt oroszországi területek felett.
karpathir.com
vk.com
