Járványok, fertőzések (humán)

"Hét helyszínen is emelkedést mutatott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve folyamatos emelkedés várható – mondta lapunk megkeresésére Rusvai Miklós virológus. A szakember hozzátette, ez a tendencia azt mutatja, hogy nagy valószínűséggel idén nem várja ki a nagyobb mértékű emelkedés az októbert, hanem legkésőbb szeptemberben elkezdődik.
Szerinte augusztusban fokozatos esetszám-növekedés lesz tapasztalható, míg a meredek emelkedés az iskolakezdés, a szabadságolási periódus végén várható, amikor sokan hazajönnek külföldről, a gyerekek visszamennek az iskolába, és a közösségi találkozások száma jelentősen megnő, ami miatt a vírus fokozott terjedésbe kezd."

"
A vakcina arra jó, hogy kivédje a súlyos betegséget és az elhalálozást, éppen ezért nekünk is tudni kell különbséget tenni a fertőzöttek számának növekedése, valamint a súlyos betegek és a kórházban lévők számának növekedése között – emelte ki. A kettő mostantól el kell hogy váljon egymástól, pontosan azért, mert az átoltottság nálunk is meglehetősen magas.

A virológus elmondta, hogy a maszkviselés hamarosan visszatérhet, amit elsősorban a bevásárlóközpontokban, a tömegközlekedési eszközökön, illetve a zárt helyeken vezethetnek be. A következő lépés nagy valószínűséggel az oltottsági igazolvány visszavezetése lenne a zárt téri eseményeken és sporteseményeken, ami jó is lenne, amikor már szükséges lesz, a legutolsó intézkedés pedig bizonyos események tekintetében a létszámkorlátozás lehet – fűzte hozzá."

Megnéztem.
Azt látom benne, amit irtam. :)

A tavaly nyári minimális covid járványhoz képest már most júliusban meredek emelkedés van, ami a halottak számában nem látszik. Érdekes, de már a harmadik hullám felfutása sem hozott trendszintű emelkedést a covid-halottakban, ellentétben velünk, ahol az volt a legsúlyosabb.

A harmadik hullám nem kiemelkedő halalozása a franciáknál, minek köszönhető? Felkészültebb kórházi ellátás? Egy átfertőződött társadalom kapott újabb löketet, de a sZervezet a korábbi fertőzés miatt felkészültebb volt???

Vagy ha ránéznénk a halálozási statisztikára, akkor ugyanúgy lenne benne kiugrás, csak kreatívan könyveltek??? Nemtom, csak kérdezem.

De az most hogy jön ide?
Az volt egy feltétetelezés, hogy az infulenzához hasonlóan szezonális a vírus. Tehát, ha ez igaz és magas fertőzöttségi aránnyal futunk bele az őszbe, durvább platózás lehet.
 
  • Tetszik
Reactions: bel and Kim Philby

Az, hogy melyik hullám mikor jön, és mekkora ahhoz alig van köze az évszakoknak. Ha így lenne, akkor India és már trópusi országok nem lennének érintettek.
Az, hogy a jó időben több a D-vitaminod, az a fertőzés terjedésében gyakorlatilag nem számít.
A franciák esetében szerintem fontos volt az, hogy az első hullámuk igen durva volt. Továbbá, maga a hullám levonulása nagyban függ a társadalom felépítéséről, valamint a meghozott intézkedésektől. A franciáknál a 2. és a 3. hullám kisebb volt, ugyanakkor sokkal elnyújtottabb. Mi több nem is nagyon volt elkülönülés a 2 hullám között.
Még a legelején készültek modellek a lehetséges magyarországi lefolyásokra. Már akkor 4+ hullámot valószínűsítettek, és az általában minden ilyen jellegű vírusos betegségre igaz, hogy az utolsó hullám már kisebb, mint az azt megelőzőek. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz visszatérő járvány, csak azt, hogy a 4. hullám alapból is kisebbnek kell legyen. (immunizálási, védekezési, stb okokból)
Az hogy van a vírus ellen egy egész jó átoltottságunk, az csak ebben segít. És a Delta variáns ellen ez nem elsősorban az esetszámban fog megnyilvánulni, hanem a kevesebb súlyos, és fatális kimenetel számában.
 
  • Tetszik
Reactions: gafzhu and Blitz97

Legyen igazad!
 
"Magyarországon február 15. és június 10. között 3 és félmillió embert oltottak és vizsgálták statisztikusok, hogy közülük hányan fertőződtek meg és hányan haltak meg - számolt be a miniszter. A vakcinák a fertőzés lehetőségét 80%-ban megelőzték - emelte ki.

A Pfizer 84%-kal, a Moderna 88%-kal, az AstraZeneca 73%-kal, Sinopharm 73%-kal, Szputnyik 88%-kal - részletezte a tényeket.
"
 
image.aspx
 
  • Tetszik
Reactions: teglasi80
Egy példa a Sinopharm pozitív eredményeinek elhallgatására és azok negatívként való beállítására a független-objektív-haladó sajtó által:

Sri Lanka's study finds Sinopharm COVID-19 vaccine highly efficient against Delta variant
According to the findings of researchers from Sri Jayewardenepura University, or SJU, around 95 percent of the recipients of the China-made vaccine had developed antibodies against SARS-CoV-2...
According to her, people aged between 20 and 39 had very high seroconversion rates (98.9 percent), while the seroconversion rates in individuals aged 60 years and above were somewhat lower (93.3 percent).
More significantly, the study revealed that the Sinopharm jab is also "very effective" against the super-contagious Delta variant, or B.1.617.2, which has spread to 92 countries worldwide.
"The antibody responses to Delta variant, and neutralizing antibodies, were similar to levels seen following natural infection,"
The study showed that two doses of Sinopharm vaccine produced neutralizing antibodies in 81.25 percent of recipients and that these antibody levels were similar to what would occur after surviving a natural infection of COVID-19.
Antibody levels in people receiving Sinopharm's BBIBP-CorV vaccine had a 1.38-fold reduction to the Delta variant versus an older version of the coronavirus first identified in Wuhan.
Sinopharm vaccine was found to work well in the immune system T Cells
To date (July 20), 4.63 million people in Sri Lanka have received the first dose of Sinopharm COVID-19 vaccine, and 1.29 million others had received the second dose of the vaccine. No single severe side effect case relevant to the vaccine has been reported.

https://www.chinadaily.com.cn/a/202107/20/WS60f6d54ba310efa1bd6632e8.html
http://www.xinhuanet.com/english/asiapacific/2021-07/20/c_1310073227.htm
https://www.reuters.com/business/he...er-antibody-responses-delta-study-2021-07-21/

Természetesen ebből a nyugati és a magyar sajtóba kizárólag az egyetlen, kis mértékben is negatív információ jutott el, hogy a delta variáns ellen 1,38-szor kevesebb antitest termelődik Sinopharm oltás esetén (ami egyébként valójában nem igazán komoly csökkenés). Szigorúan azzal a címadással, hogy a Sinopharm gyengébben véd a delta ellen, ami persze éppen ellentétes a tanulmány eredeti végkövetkeztetésével, miszerint a Sinpoharm a delta ellen is elég jól véd. A tanulmány összes többi, az oltóanyag hatékonyságát alátámasztó számadatát és megállapítását kihagyták. Pedig a tanulmány készítésében az Oxfordi egyetemről is részt vett kutató.
 
Ugye az új Pfizer hiperfrankó lesz a Delta ellen. Ezt most überelte a Sinopharm, az új Sino jó lesz alfa, béta, gamma, delta ellen is!! :cool:
Senki többet harmadszor??

Megnéztem.
Azt látom benne, amit irtam. :)

A tavaly nyári minimális covid járványhoz képest már most júliusban meredek emelkedés van, ami a halottak számában nem látszik. Érdekes, de már a harmadik hullám felfutása sem hozott trendszintű emelkedést a covid-halottakban, ellentétben velünk, ahol az volt a legsúlyosabb.

A harmadik hullám nem kiemelkedő halalozása a franciáknál, minek köszönhető? Felkészültebb kórházi ellátás? Egy átfertőződött társadalom kapott újabb löketet, de a sZervezet a korábbi fertőzés miatt felkészültebb volt???

Vagy ha ránéznénk a halálozási statisztikára, akkor ugyanúgy lenne benne kiugrás, csak kreatívan könyveltek??? Nemtom, csak kérdezem.

Az volt egy feltétetelezés, hogy az infulenzához hasonlóan szezonális a vírus. Tehát, ha ez igaz és magas fertőzöttségi aránnyal futunk bele az őszbe, durvább platózás lehet.
1. megbetegedettek átlagéletkora. A tavaly tavaszi hullámban szociális otthonos meg kórházi járványok betegei voltak többségben. Az ősziben is voltak szép számal (minden szoc.otthonba bejutott) ,de nagy tömegben voltak alacsony halálozású fiatalok.
2. gyógyszerek. Bár az átlag magyar beteg 1 hét után fordul orvoshoz, amikor már a gyógyszerek hatékonysága nem túl jó
3. védőoltás: nagyon príma, mert a plazma/antitestkezelés már kezdettől benne van a betegben. És az idősebb, betegebb korosztály átoltottsága a legmagasabb (bár van jópár nagyon sötét közöttük is), ami nagyban csökkenti a halálozásukat.
 
  • Tetszik
Reactions: bel and Blitz97
A brit kormány vezető tudósai szerint "reális lehetőség" egy végzetes új Covid-változat, amely háromból egy embert megölhet.

  • Hűha
Reactions: SilvioD
A brit kormány vezető tudósai szerint "reális lehetőség" egy végzetes új Covid-változat, amely háromból egy embert megölhet.

Elég pesszimista forgatókönyv, de persze van elméleti esélye.
 
  • Szomorú
  • Vicces
Reactions: Kim Philby and enzo
Valamiért itt sem az észérvekre hallgatók a legnagyobb oltásellenesek meg betegségtagadók. Ezek szerint ott sem.

Ha egyszer azt látják, hogy a b.zik 80 ezres felvonulást tarthatnak távolságtartás és maszk nélkül... mindenhol ez a kettős mérce van, a progresszió légköre megakadályozza a covid terjedését, tudományos álláspont! :D
 
(Sajna) a pride-ot engedélyezik. Az oltásemmenességet meg majdnem biztos, hogy nem (ezen nem csodálkozom, ilyen erővel az öregek megölésének legalizálásáért is engedélyezhetnének tüntetést), és feloszlatják.
 
Valamiért itt sem az észérvekre hallgatók a legnagyobb oltásellenesek meg betegségtagadók. Ezek szerint ott sem.
Attól még, amikor a rendőrök csürheként viselkednek, elég visszataszító!!!!

Nem az oltáselenesség mondatja velem, simán betolom a harmadikat is, bár egyre kevésbé látom értelmét, de jobb megoldást nem tudok.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
(Sajna) a pride-ot engedélyezik. Az oltásemmenességet meg majdnem biztos, hogy nem (ezen nem csodálkozom, ilyen erővel az öregek megölésének legalizálásáért is engedélyezhetnének tüntetést), és feloszlatják.
Nálunk oszlat így a rendőrség illegális tüntetést??? Ez Párizsban szokott lenni, de a németek igyekeznek felzárkózni... :(
 
A brit kormány vezető tudósai szerint "reális lehetőség" egy végzetes új Covid-változat, amely háromból egy embert megölhet.

Úgy tűnik a covid-19 fejlődési iránya az egyre kevésbé veszélyes változat irányába tart. Sőt, talán ez az egyetlen irány is. Szakemberek is utaltak rá, hogy az várható.
A magas halálozási variáns - ha esetleg mégis lesz - akkor az szinte biztosan nem lesz ugyanilyen fertőző. Sokkal kevesebb beteg lesz. Az említett MERS halálozási aránya is valami 2500 esetből jön ki. Annyi volt világszerte.
Szuperkórokozó valószínűleg nem is lehetséges. Ahhoz három tulajdonsággal kell rendelkezni:
  • könnyen fertőz, mint mondjuk a covid-19 vagy az influenza
  • magas a halálozási rátája, legalább mint a MERS kb 35%-a
  • és nem nagyon van oltás ellene
Ha ebből kettő teljesül, a harmadik már nemigen. Ellentétes képességekkel kell rendelkeznie a kórokozónak ezekhez, így az egyik tulajdonság a másik rovására lehet csak erősebb.
Persze nem kell ide szuperkórokozó, a covid-19 is elég nagy baj csinált.
 
Ha fel akarják oszlatni, és szép szóval nem lehet, mi a teendő?
Először is nálunk az illegális tüntetést soha nem úgy oszlatják fel, hogy céltalanuk földhöz baszkodják a békés tüntetőket.
De minek feloszlatni? Mi lenne ha ugyanúgy biztosítanák, ahogy 1 hete a pride-ot? Meghallgatni a beszédeket, majd hazamennek.

De legalább erre kisérletet tenni. Itt semmi ilyen kísérlet, már sokadik alkalommal nem volt. Aki a fősodorból kibeszél, vele szemben minden megengedett.

Ami még durvább, ahogy ezeket a videókat a rendőri aggresszióról a német média elhallgattja. Ugyanúgy fullba tolják, ahogy az M1. Csak ott lényegében nincs alternatív média, mint nálunk, csak a fősodor.

Ilyen szakszerű volt ma a Polizei.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.