[BIZTPOL] Magyarország

Igen, lényegesen kevesebben fognak itt élni, mint máshol.
Egy évtizeden belül be fog indulni a látványos elnéptelenedés.
Az elmúlt harminc évben is látszott már a jelenség, de egy emberöltő, egy generáció kevés volt még a tömeges elnéptelenedéshez.

Hogy fog ez kinézni a gyakorlatban? Kiürül Miskolc, Salgótarján, Ózd, Sátoraljaújhely, Kazincbarcika?

Nem.
A kis létszámú falvak kezdenek elnéptelenedni, de már látványos darabszámban.
Szerintem az évszázad közepére, az 50-es, 60-as évekre BAZ megye lélekszáma a mainak a felére esik vissza. És ez nem lesz egyedi jelenség.
Közép-Európa országainak keleti régióiban mindenhol ez lesz.
Nagyon erősen ebbe az irányba hat minden.
A nemzetgazdasági igények, az ország és vele szemben a térség gazdasági, szociális és demográfiai potenciálja, meg minden.
Ha egy térség leszakad, vagy elveszejtik, az onnantól egy megállíthatatlan zuhanóspirálba kerül.

Nagyon szomorú, amit írsz. Magyarán velünk, észak-magyarországiakkal és kelet-magyarországiakkal kicsesztek a rendszerváltók...
 
A turizmus az egy pótcselekvés. A polgári kormány ezt nyomatja, amikor nem jut eszükbe semmi értelmes. Turizmus, borászat, borospince, wellness, fesztiválok.
Buliország lettünk.
Persze aztán most a koronavírus ezt is keresztülhúzta.
Mellesleg koronavírus idején és tanulságainak levonása után tökre funny a turizmusra építkezni...
a prostítúció pedig azért jutott erről eszembe, mert turizmusból az ország csak akkor tud megélni, ha az a pénzt bevonzza az országba, amely csak úgy lehet, ha a vendég külföldi. Magyar turista magyar vendéglátóhelyen csak helyben forgatja a pénzt az országban, abból az ország nem tudja magát eltartani.
Ha pedig a vendég külföldi, akkor az többnyire pénzes nyugati pasi, aki ide jön kiélni a vágyait. Kösz, nem kérjük.
Nem tudom, mikor pár napot kint voltam Burgerlandban ott úgy nézett ki a dolog, hogy a leghátrányosabb tartomány volt. Ott kitalálták, hogy minőségi (sport) turizmusra fognak építeni. Például a kerékpárosokra (nem, nem feltétlen kerékpárutakra). Erre hoztak létre a helyiek szállásokat; egyéb programokat, pl. ahol voltunk térség, ott pár falun belül: magán személy csinált az erdejében meseerdőt, a másik lovaglást szolgáltat; fejlődött a gasztronómia, a helyi ételek. Tök jól ki volt épülve pl. Riegersburg vára, ott van a Zotter csokigyár, ami egy marha jól kitalált pénzszivattyú. Egymást ajánlgatták, helyi termékeket árultak.
De mondom, csak erre nem lehet építeni, de kiegészítő!!!!!!!
Hát, ha a Győri Diósgyőrben költi el a pénzét, akkor Miskolc nem részesül Győr gazdagodásából? Tehát nem akkora baj, ha cirkulál a pénz az országon belül; illetve azt se viszik ki külföldre. Külföldi is jöhet a szép tájért, a jó ételekért; vagy akár azért, mert olcsóbb, mint Svájcban tekerni. Nem kell feltétlenül kurvázni ahhoz, hogy pénzt vonz be a térségbe.
 
Igen, lényegesen kevesebben fognak itt élni, mint máshol.
Egy évtizeden belül be fog indulni a látványos elnéptelenedés.
Az elmúlt harminc évben is látszott már a jelenség, de egy emberöltő, egy generáció kevés volt még a tömeges elnéptelenedéshez.

Hogy fog ez kinézni a gyakorlatban? Kiürül Miskolc, Salgótarján, Ózd, Sátoraljaújhely, Kazincbarcika?

Nem.
A kis létszámú falvak kezdenek elnéptelenedni, de már látványos darabszámban.
Szerintem az évszázad közepére, az 50-es, 60-as évekre BAZ megye lélekszáma a mainak a felére esik vissza. És ez nem lesz egyedi jelenség.
Közép-Európa országainak keleti régióiban mindenhol ez lesz.
Nagyon erősen ebbe az irányba hat minden.
A nemzetgazdasági igények, az ország és vele szemben a térség gazdasági, szociális és demográfiai potenciálja, meg minden.
Ha egy térség leszakad, vagy elveszejtik, az onnantól egy megállíthatatlan zuhanóspirálba kerül.

De egyébként nem így lesz. Jön most a NATO-Oroszo. háború. A magyar kormány német/NATO szövetségben az oroszok ellen fog háborúzni.
Szerbia az oroszok oldalán lesz, Románia pedig szokása szerint oldalt vált és ő is az oroszok oldalán lesz.
Ennek következtében elveszíti Magyarország a Duna-Tisza-közét (Szerbia javára) és a Tiszántúlt (Románia javára).
Békefenntartóként pedig Szlovákia bevonul Észak-Magyarországra.
És akkor megkaptátok a kedvenc Dunántúlotokat és Budapesteteket, a nektek nyűgöt jelentő Kelet- és Észak-Magyarország nélkül.
És akkor képzeld el, nem fog elnéptelenedni a mi vidékünk sem, csak ha Magyarországnak nem kellettünk, akkor majd kellünk másnak.
És ezt most nem örömmel és nem is fenyegetőleg mondom, csak észrevételezem.
 
  • Vicces
Reactions: donpepe84
na de mi lesz így az ország többi részével? Lemondunk róla?
Nézd. Ez van. De nem elköltözni kell (de nem cseszegetem az elköltözőket), meg feladni és a sült galambot várni. Én igyekszem a jó oldalát meglátni.
Nincs agymosó óriásplakát tenger; nincs kiköltőző falut városnak néző juppi réteg; nincs nagy forgalom; olcsóbb a telek í,a ház. Lehet, hogy még arányosabban nem is élsz meg rosszabbul (kivéve, ha mondjuk van 500+-os fizetésed van) a keresetedből, mint a fejlettebb régiókban. Hol és miből és mikorra tud egy normál keresetű ember egy házat, vagy lakást venni Bp. és mikor ezeken a vidékeken? Főleg ha ház/lakás terén azonos méretet, környezetet vetünk össze.
 
Nem tudom, mikor pár napot kint voltam Burgerlandban ott úgy nézett ki a dolog, hogy a leghátrányosabb tartomány volt. Ott kitalálták, hogy minőségi (sport) turizmusra fognak építeni. Például a kerékpárosokra (nem, nem feltétlen kerékpárutakra). Erre hoztak létre a helyiek szállásokat; egyéb programokat, pl. ahol voltunk térség, ott pár falun belül: magán személy csinált az erdejében meseerdőt, a másik lovaglást szolgáltat; fejlődött a gasztronómia, a helyi ételek. Tök jól ki volt épülve pl. Riegersburg vára, ott van a Zotter csokigyár, ami egy marha jól kitalált pénzszivattyú. Egymást ajánlgatták, helyi termékeket árultak.
De mondom, csak erre nem lehet építeni, de kiegészítő!!!!!!!
Hát, ha a Győri Diósgyőrben költi el a pénzét, akkor Miskolc nem részesül Győr gazdagodásából? Tehát nem akkora baj, ha cirkulál a pénz az országon belül; illetve azt se viszik ki külföldre. Külföldi is jöhet a szép tájért, a jó ételekért; vagy akár azért, mert olcsóbb, mint Svájcban tekerni. Nem kell feltétlenül kurvázni ahhoz, hogy pénzt vonz be a térségbe.

Na, ne értsd félre: nem kell kurvázni. Hanem ez a veszélye, hogy ez lesz belőle. A turizmus arra épít, hogy van a gazdag/gazdagabb régió, és az onnan jövőket a helyiek kiszolgálják - remélhetőleg jó pénzért, de ez akkor is kiszolgálás. Ilyen viszonyba - gazdag és kiszolgáló - nem szabad taszítani térségeket. A turizmusnak amolyan magától kialakuló segédágazatnak kell lennie, nem fő tevékenységnek. A gond most az, hogy Észak-Magyarországon sok helyen nincs fő tevékenység.
 
Nézd. Ez van. De nem elköltözni kell (de nem cseszegetem az elköltözőket), meg feladni és a sült galambot várni. Én igyekszem a jó oldalát meglátni.
Nincs agymosó óriásplakát tenger; nincs kiköltőző falut városnak néző juppi réteg; nincs nagy forgalom; olcsóbb a telek í,a ház. Lehet, hogy még arányosabban nem is élsz meg rosszabbul (kivéve, ha mondjuk van 500+-os fizetésed van) a keresetedből, mint a fejlettebb régiókban. Hol és miből és mikorra tud egy normál keresetű ember egy házat, vagy lakást venni Bp. és mikor ezeken a vidékeken? Főleg ha ház/lakás terén azonos méretet, környezetet vetünk össze.

Nekem a kérdés így néz ki: Budapesten vagyok 600+-os fizetésű mérnök, vagy Nógrádban vagyok munkanélküli. Sült galambot sosem vártam, feladni sem adtam fel, de bolondság volna azt gondolni, hogy ha én most hazamennék, akkor nem a budapesti egzisztenciámat rombolnám le a semmiért.
Munkavállaló vagyok, munkahelyet létrehozni nem tudok, nem vagyok befektető.
Csak magam tenném tönkre, ha hazaköltöznék. Persze ez ettől függetlenül meg fog történni.
 
Na, ne értsd félre: nem kell kurvázni. Hanem ez a veszélye, hogy ez lesz belőle. A turizmus arra épít, hogy van a gazdag/gazdagabb régió, és az onnan jövőket a helyiek kiszolgálják - remélhetőleg jó pénzért, de ez akkor is kiszolgálás. Ilyen viszonyba - gazdag és kiszolgáló - nem szabad taszítani térségeket. A turizmusnak amolyan magától kialakuló segédágazatnak kell lennie, nem fő tevékenységnek. A gond most az, hogy Észak-Magyarországon sok helyen nincs fő tevékenység.
Én azért megkülönböztetném a szolgáltatást és a kiszolgálást. Ha megfizetik, az miben gázabb, mint, hogy a gyárban kulizik a jobbágy a német tulajnak? Az nem kiszolgáltatottság? Minden lehet az, ha úgy állunk hozzá.

Persze, hogy kell más; de ebben tudnának a helyiek legjobban önmaguktól tenni.
Legyen mellette könnyű ipar, technológiai és oktatás fejlesztés. De cégek odatelepítését nem lehet teljes mértékben a kormánytól várni, ezek nagyrészt a gazdasági szereplőktől múlik.
 
Nem véletlen, hogy jönnek a medvék.
OFF
Nah, azokat: 1) az erdőirtások üldözik el 2) telepítik (vannak pletykák a környéken, azoknak meg általában 110%-a igaz). Egerben a város szélén közvetlen a lakott terület mellett vert tanyát kettő https://24.hu/belfold/2021/08/10/anyamedvet-es-bocsat-lattak-egerben/
(Ha vándorló felvidéki medve lenne akkor nem lenne két észlelés egymás után nagyon kis területen belül. A territóriumára talált medve ellenben helyben marad, szokásokat alakít ki, pont mint ez.)
ON
 
Annyiban más a turizmus, hogy a turizmusban a magyar nőkre ráhajtanak a külföldiek, és a magyar férfiak már így is nehezen találnak társat maguknak. Nem kéne ezt még tovább nehezíteni. A kormánynak azt is észre kellene vennie, hogy ahhoz, hogy több gyerek szülessen, nem elég a családokat több gyerek vállalására ösztönözni, hanem nem kellene olyan ágazatokat támogatni (turizmus), amelyben az ország egyik attrakciója a külföldiek számára a magyar nő. Illetve versenyképesebbé kellene tenni a magyar férfiakat a külföldiekkel szemben, vagy, legalább nem kellene a turizmussal ide a nyakunkra hozni a gazdagabb külföldi férfiakat.
 
  • Tetszik
Reactions: bartinieffektus
Nekem a kérdés így néz ki: Budapesten vagyok 600+-os fizetésű mérnök, vagy Nógrádban vagyok munkanélküli. Sült galambot sosem vártam, feladni sem adtam fel, de bolondság volna azt gondolni, hogy ha én most hazamennék, akkor nem a budapesti egzisztenciámat rombolnám le a semmiért.
Munkavállaló vagyok, munkahelyet létrehozni nem tudok, nem vagyok befektető.
Csak magam tenném tönkre, ha hazaköltöznék. Persze ez ettől függetlenül meg fog történni.
Én meg tök ugyan annyit keresnék. Meg amúgy sem. Van, amit nem lehet megfizetni. Tudom, szentimentális faszság a részemről, de ez van. Mindenki nem mehet el. Ide szabtam a terveimet, itt igyekszem megvalósítani.
 
Nagyon szomorú, amit írsz. Magyarán velünk, észak-magyarországiakkal és kelet-magyarországiakkal kicsesztek a rendszerváltók...
Nem a rendszerváltók csesztek ki.
Ez egy természetes folyamat eredménye.
A térség feliparosítása volt mesterséges, de sajnos már kezd visszaállni a valós egyensúly.

Az ember érdemben a következőkből tud megélni: tengerhalászat, mezőgazdaság, ipar, bányászat (energiahordozó, vagy ásványkincs).
Ezekből halászat sosem volt, a bányászat már azelőtt kimerült, hogy a nehézipar a XIX-ik században megjelent, a nehézipar a XX-ik század végével kifújt (mert nem volt rentábilis háttere), energiahordozó sosem volt bányászható, míg a mezőgazdaság arányaiban nem jelentős.
Erdők vannak, dombok vannak, meg apró falvak.
Ezt aztán bátran elfoglalhatja tőlünk bárki, ő se fog tudni mit kezdeni vele.

Az amúgy jelzés értékű, hogy az elmúlt 1100 évben ez a térség csak az azóta már végérvényesen kimerült bányái és az ezekhez képest csupán csak alig száz évet megélt nehézipara miatt tudott lakosságot vonzani.
Pont ez a kettő fújt ki.
Ugyan mi állhatná ezek után útját a szignifikáns népességcsökkenésnek?
 
OFF
Nah, azokat: 1) az erdőirtások üldözik el 2) telepítik (vannak pletykák a környéken, azoknak meg általában 110%-a igaz). Egerben a város szélén közvetlen a lakott terület mellett vert tanyát kettő https://24.hu/belfold/2021/08/10/anyamedvet-es-bocsat-lattak-egerben/
(Ha vándorló felvidéki medve lenne akkor nem lenne két észlelés egymás után nagyon kis területen belül. A territóriumára talált medve ellenben helyben marad, szokásokat alakít ki, pont mint ez.)
ON
Na jó, de Nagyszénásra ki telepítette? Vagy pár éve Tótkomlósra? :)
 
Annyiban más a turizmus, hogy a turizmusban a magyar nőkre ráhajtanak a külföldiek, és a magyar férfiak már így is nehezen találnak társat maguknak. Nem kéne ezt még tovább nehezíteni. A kormánynak azt is észre kellene vennie, hogy ahhoz, hogy több gyerek szülessen, nem elég a családokat több gyerek vállalására ösztönözni, hanem nem kellene olyan ágazatokat támogatni (turizmus), amelyben az ország egyik attrakciója a külföldiek számára a magyar nő. Illetve versenyképesebbé kellene tenni a magyar férfiakat a külföldiekkel szemben, vagy, legalább nem kellene a turizmussal ide a nyakunkra hozni a gazdagabb külföldi férfiakat.
Hát nem tudom; olyan nőt minek akar valaki, aki egyből az aranyfaszra bukik?
Ilyen problémám nincs, elég hamar megnősültem, nem is értem a problémát. Amúgy meg ha nem jön össze, szerezz Ukrajnából. Van, aki onnan hozott magának asszonynak valót. (Toroczkai meg Romániából hozott.) (De persze csak vicc. Szerintem lehet találni normális nőt.)
 
Az, hogy a nők milyenek, az nevelés kérdése. Ha olyan világ van, hogy az "aranyfaszra bukás" a menő (hogy téged idézzelek), akkor olyanok lesznek a nők is, mert ezt tanulják. Tehát egy nő nem eredendően ilyen vagy olyan. Ugyanaz a nő mellettem nem "aranyfaszra bukó" nő lenne, hanem normális társ. Budapesten valószínűleg - a több külföldinek köszönhetően - több ilyen van (mármint af-ra bukó, csak közbeszúrtam 2 mondatot), ezért látom így. Vidéken, lokálisan lehet jobb a helyzet, csak sajnos pont ezek a normálisabb régiók néptelenednek el.
 
Így is lehet értelmezni
Csak így lehet értelmezni. Az ország legjobb egyetemét, és az SZBKt pl.: a rendszerváltás óta megölni akarja minden kormány. Helyette lesz Fundan egyetem, meg plusz támogatás a pesti egyetemeknek ahol Newton is régimódinak venné a felszerelést. Mindezt sokszoros pénzből az SZTEhez képest.
 
@phaidros - Az Ukrajnás ötleted nem annyira vicc... látod, te is látod, hogy vannak országok, amelyek a nőiket kiárúsítják. Innen Magyarországról nézve ilyen Ukrajna, vagy Oroszország. Nyugatról pedig Magyarország látszik pont ugyanilyennek (pontosabban Nyugatról nézve már Magyarország is pont ugyanilyennek látszik, Ukrajna és Oroszország mellett) - a nyugati férfiak számára. Egyébként szívesen ismerkedtem volna orosz nőkkel, akik talán ide vágyódnak - erre mit ad a sors, Hidegháború 2.0 és az oroszok ellen fogunk hamarosan háborúzni, megyünk őket legyilkolni... ők meg minket... úgyhogy ennek a lehetőségnek is annyi.
 
  • Vicces
Reactions: donpepe84
Nem a rendszerváltók csesztek ki.
Ez egy természetes folyamat eredménye.
A térség feliparosítása volt mesterséges, de sajnos már kezd visszaállni a valós egyensúly.

Az ember érdemben a következőkből tud megélni: tengerhalászat, mezőgazdaság, ipar, bányászat (energiahordozó, vagy ásványkincs).
Ezekből halászat sosem volt, a bányászat már azelőtt kimerült, hogy a nehézipar a XIX-ik században megjelent, a nehézipar a XX-ik század végével kifújt (mert nem volt rentábilis háttere), energiahordozó sosem volt bányászható, míg a mezőgazdaság arányaiban nem jelentős.
Erdők vannak, dombok vannak, meg apró falvak.
Ezt aztán bátran elfoglalhatja tőlünk bárki, ő se fog tudni mit kezdeni vele.

Az amúgy jelzés értékű, hogy az elmúlt 1100 évben ez a térség csak az azóta már végérvényesen kimerült bányái és az ezekhez képest csupán csak alig száz évet megélt nehézipara miatt tudott lakosságot vonzani.
Pont ez a kettő fújt ki.
Ugyan mi állhatná ezek után útját a szignifikáns népességcsökkenésnek?

Mellesleg, ha ez a "választási programotok" (jövőképetek) a régiónk számára, akkor minek szavazzunk a polgári kormányra? Gyakorlatilag azt mondtad, hogy a természetes, valós egyensúly az, hogy mi kipusztulunk...