Járványok, fertőzések (humán)

Választás után. Politikai öngyilkosság, ha most bevezetnek bármilyen korlátozást. Ha rákényszeríted az emberekre a maszkot, kijárást, bármit, nagyon sokan ezt majd azzal "hálálják" meg, hogy tavasszal máshova húzzák az x-et.
2021-10-28
10:45
Az állami szerveknél is kötelező lesz az oltás
Az oltottsági adatokról azt mondta, hogy minden olyan intézkedés kell, ami növeli az oltottságot, de minden más védekezési mód csak másodlagos hatékonyságú. A magyar állam szintén munkáltató, így az állami szervek esetében is előírják az oltási kötelezettséget - tette hozzá. Az önkormányzatoknál a polgármesterek döntenek a kötelező oltás elrendeléséről.


10:43
Ezt lépi a kormány a több fertőzött miatt
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy 1970 beteg van kórházban koronavírus miatt, és 204-en vannak lélegeztetőgépen. Az előrejelzések szerint a negyedik hullámban nőni fog a fertőzések száma, de az előrejelzések szerint kevesebben kerülnek kórházba. A kormány döntött arról, hogy a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy a védőoltást előírják az alkalmazottak számára. A közösségi közlekedési eszközökön november 1-től kötelező lesz a maszk, és az egészségügyi intézmények esetében látogatási tilalom lesz. A szociális intézményekben pedig a vezetők döntenek a látogatási tilalomról.
Azután se fogják akarni begbontani a vállasztóik komfortérzetét.
Legjobb esetben akkor kapnak a fejukhoz, ha már min. 5000 koruli lesz a korházban ápoltak száma és a kozvélemény kutatások is elkezdik kimutatni az aktívabb járványkezelés igényét. :confused:

Hát, meg kell mondanom, hogy tévedtem és kellemesen meglepodtem ...
 
Kikkel van tele a kórház? Főleg oltatlanokkal
Engem meg egy áramütés után 10 perc vizsgálattal hazaküldenek, hogy ha rosszul vagyok hívjak mentőt.... Hát egy vérröggel nem fogok.

Krónikus betegekkel van tele a kórház. Mégse üldözi senki sem a krónikus betegeket. Egyébként az én véleményem szerint helyesen.
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
Nem?
Hát, az éppen nem, bár ez is elég véleményes. Sztem amikor 3 hónapja 12/24/24ben nyomják az emberek a kórházakban, miközben már képalkotó diagnosztikusokat soroznak be oltani az oltópontra, mert választani kell, h őt küldik covid ágyakhoz, vagy az oltó nővért+ szükséges a triazs protokol létrehozása, az már összeomlás, de mindenképp az a szitu, hogy nem bírja a rendszer max még 1 hétig.
Az egészségügy azonban összeomlott. Elmaradt szűrővizsgálatok, hiányzó kivizsgálások, megszünő rehabilitáció, csak akutt műtétek, elmaradó felülvizsgálatok stb.
Na most tessék szépen romániára nézni, és felfogni végre, hogy nálunk is van 4 millió oltatlan...
Én jelenleg is kórházba teljesitek szolgálatot. Semmi jele paniknak vagy összeomlás bármi jelének. Kertek plusz 2 katonát a meglévő 3 mellé... Az ápolók egy része várja az új covid reszlegek megnyitását. (Csúnyán hathat de van aki szeret ott dolgozni) persze nem a lélegeztető gépek mellett. Nem mindenki kerül rá attól hogy fertőzött és kórházba van. Igazából amiket felsoroltal sohasem szűnt meg teljes mértékben persze csökkentek a szamok. Az időpont nélküliek viszont tény hogy kiestek mindenhonnan.
 
Kikkel van tele a kórház? Főleg oltatlanokkal
Ne zavarjon, de tényszerűen nem igaz amit mondasz! Fele-fele nagyjából!
(És elnézve a külföldi beszámolókat, ahol a többség beoltott, nehéz azt gondolni, hogy nem itt is ez lesz a helyzet... Tegnap is linkeltem a flamand egészségügyes parlamenti nyilatkozatát! Keresd meg!)
---
"Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kórházban ápoltak körülbelül 45 százaléka oltott, de ez nem hivatalos statisztika. A legtöbbjük Pfizer-vakcinát kapott, ennek az a magyarázata, hogy a legidősebb korosztály ebben részesült. Harmadik oltással szinte biztos, hogy elkerülhető a kórház."
 
Emeljük ki belőle a LÉNYEGET!
"A legalapvetőbb a nyálkahártya immunitás, ami a testfelszínre kiválasztódó könnyben, nyálban, orrváladékban lévő IgA típusú ellenanyagok révén érvényesül."
..
Na ez az, amit csak természetes úton, a betegségen való áteséssel lehet megszerezni!
És - mondjuk - orrspray-ben adagolt vakcinával...
 
  • Tetszik
Reactions: Blitz97
Emeljük ki belőle a LÉNYEGET!
"A legalapvetőbb a nyálkahártya immunitás, ami a testfelszínre kiválasztódó könnyben, nyálban, orrváladékban lévő IgA típusú ellenanyagok révén érvényesül."
..
Na ez az, amit csak természetes úton, a betegségen való áteséssel lehet megszerezni!
És az sem tökéletes, mert találkoztam már 2x COVID-ot kapó emberrel (mindkettő PCR-el igazolt, enyhe tünetes).
 
Udvozlom a valtoztatasokat, ugyanakkor igencsak rossz ritmusban hozta meg a torvenyt a Fidesz. Mire felporog ujra az oltas addigra tombolni fog a 4. hullam. Mindket oldalrol kapni fogja a kritikakat jogosan.
 
  • Tetszik
Reactions: SilvioD
Alaptörvény
XVII. cikk (3)
Minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.
..
XX. cikk (1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.
..
I. cikk (1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.
(2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.
(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.
 
Teljesen alkotmányellenes!
Kötelező felelősségvállalás is lesz az állam részéről?
Hiába röhögsz Blitz97!
Ha valaki bekrepál a kötelező oltástól, az állam nem menekülhet a felelősség alól! A hatályos Ptk (Polgári Törvénykönyv) kimondja, hogy:

6:526. § [A károkozásért való felelősség korlátozása és kizárása]
A szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító károkozásért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis.


Ha valakit kényszerítenek egy cselekményre, amivel ő nemért egyet és erről mondjuk köz- vagy magánokiratban nyilatkozik (de nem is muszáj), és valamilyen kár éri a cselekmény okán, az teljes joggal és eredményesen fogja perelni a jelenlegi jogrendszer szerint a károkozót (kötelező oltás esetén az államot).
Úgy, hogy lehet röhögni!
 
Hát, meg kell mondanom, hogy tévedtem és kellemesen meglepodtem ...

Nézzél face-n friss kommenteket, szinte csak felháborodást látni, vannak akik inkább kirugatják magukat melóból, minthogy beoltassák magukat. Félelmetes, mennyien háborognak. Ezeket az embereket biztos, hogy elveszíti a kormány tavasszal. Jó nehéz helyzetbe került a Főni, bármit tesznek, annak súlyos ára lehet a választásokon.
 
Hiába röhögsz Blitz97!
Ha valaki bekrepál a kötelező oltástól, az állam nem menekülhet a felelősség alól! A hatályos Ptk (Polgári Törvénykönyv) kimondja, hogy:

6:526. § [A károkozásért való felelősség korlátozása és kizárása]
A szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító károkozásért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis.


Ha valakit kényszerítenek egy cselekményre, amivel ő nemért egyet és erről mondjuk köz- vagy magánokiratban nyilatkozik (de nem is muszáj), és valamilyen kár éri a cselekmény okán, az teljes joggal és eredményesen fogja perelni a jelenlegi jogrendszer szerint a károkozót (kötelező oltás esetén az államot).
Úgy, hogy lehet röhögni!
Bakker, akkor aki a COVID-ba hal bele, annak miért nem sérült az alkotmányos joga az élethez???
 
Nézzél face-n friss kommenteket, szinte csak felháborodást látni, vannak akik inkább kirugatják magukat melóból, minthogy beoltassák magukat. Félelmetes, mennyien háborognak. Ezeket az embereket biztos, hogy elveszíti a kormány tavasszal. Jó nehéz helyzetbe került a Főni, bármit tesznek, annak súlyos ára lehet a választásokon.
Kormányunk eddig jelentős mértékben a gyengeelmélyűek hátán maradt hatalmon, most akkor ha ellene fordulnak, meg fog bukini... :)
 
Nagyjából ez várható. Figyelik a közvélemény kutatók eredményeit
Kibaszott vicces, hogy járványügyi intézkedéseket közvélemény kutatás alapján hoznak.
Mintha az agysebészetről is így döntetnének.

Ja, nem vicces...
Totálisan felelőtlen vérostoba megközelítés. Az igazi takonygerinc hamisítatlan jele.

tavaszi csúcson valami 13 ezer volt és akkor sem omlott össze a COV19 ellátás.
Max. a propi mondta ezt.
A realitás meg ez volt.
  • A fatert nem vitte el a mentő, amikor annyira nem kapott levegőt, hogy a lépcsőn nem tudott felmenni. Két nappal később igen, de akkor már kb. mindegy volt sajnos.
  • A barátnőmet nem látta el a rendszer széttárta a kezét, hogy lázas beteggel nem foglalkoznak és különben sem tudja, hogy hova és mit kéne. Amikor olyan hasi fájdalma is volt mellé, hogy kb. felállni nem tudott segítség nélkül.
 
Senki nem kényszerít :) Csak ha nem vagy beoltva, az adott cégnél nem dolgozhatsz. De kötelezőnek nem kötelező :)
Akkor nem vagy tisztában a jogi kategóriákkal. Hallottál olyanról hogy a kényszerítés nem csak közvetlen (mondjuk kés a nyakra) hanem közvetett is lehet, úgy mint az akaratot hajlító erőszak, ami konkrétan lehet egy jövőbeli hátrány kilátásba helyezése (pl. ott áll mögötted egy szekrény méretű agylény, vagy befenyítik az illetőt a munkahelyről való kirúgással).
Úgy hogy nem áll az amit fent állítottál! Igenis megvan a kényszerítés a munkáltató részéről, azzal, hogy kirúgja ha nem oltat
Tanulni, tanulni, mondta Lenin. Nem szégyen megfogadni! Nem csak vigyorgó/röhögő jeleket tenni!
 
Bakker, akkor aki a COVID-ba hal bele, annak miért nem sérült az alkotmányos joga az élethez???
Azért mert az egy betegség és ha csak nem fertőzte meg szándékosan valaki, nincs károkozó (a vírus lenne az, de őt még nem lehet perelni)!
Ezzel szemben ha valaki egy kötelező oltástól hal meg, amit ő nem is akart felvenni csak ráerőltették, az más eset, ott van károkozó, nevezetesen a kényszerítést elrendelő.
Szerintem a kormány még nem gondolta át ezt az egészet jogilag. Sem politikailag. Lesz ebből még jogi gubanc bőven.