AZ 1979-ES IRÁNI ISZLÁM FORRADALOM EGY ELHIBÁZOTT AMERIKAI KÜLPOLITIKA EREDMÉNYE LENNE?
(nem én írtam .. )
Napjaink eseményei, mint az iráni atomprogram vagy az iszlám forradalom több évtizedes múltra tekint vissza. Ugyan minden elemzéskor említésre kerül maga a forradalom, de sosincs idő kifejteni az összetettségét.
Ruholláh Homeinit, úgy látjuk, mint aki 1979 februárjában leszállt az Air France teheráni járatáról, a nép köréje gyűlt és együttesen megdöntötték Pahlavi sahot, az amerikaiak szövetségesét.
A kép ennél árnyaltabb és talán érdemes ismerni a részleteket, legalább nagyvonalakban, hogy jobban megértsük a jelenünk összefüggéseit.
Valójában a ’79-es iszlám forradalom Homeini 1964-es Iránból való száműzetésétől vette kezdetét és egy nagyon komolyan előkészített, fáradságos szervezői munka eredménye volt, amit egy körültekintőbb amerikai külpolitikával meg lehetett volna előzni.
Homeini első körben az iraki Nadzsafba menekült, ahol szoros kapcsolatokat épített ki a Jasszer Arafat vezette Palesztin Felszabadítási Szervezettel (PFSZ), George Habash Palesztin Népi Felszabadítási Frontjával (PNFF), a dél-libanoni síita közöséggel, a frissen hatalomra került Aszaddal. Sőt segített a Baasz párti politikusnak legalizálni a szunnita többségű Szíriában a hatalmát, Aszad pedig nem marad Homeini adósa. Az ajatolláh nem vetette meg a szovjet pénzeket, vagy az iráni kommunisták, a Tudeh Párt segítségét sem. S nem kötötte az orrukra, hogy győzelem esetén kegyetlenül leszámol majd velük.
1964 és 1979 között ez a fundamentalista terrorhálózat, amelyet Homeini személye és céljai kötöttek össze lassacskán beszőtte az egész Közel-Keletet Dél-Jementől Líbiáig. Legfőbb feladatuk az iráni forradalom előkészítése volt. Szíriaiak és palesztinok együttesen képezték ki a sah ellenes gerillákat, szervezték meg az Iránba irányuló fegyvercsempészetet. Homeini szimpatizáns híveket toboroztak, akiket Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban szerveztek be, hogy a kellő pillanatban akcióba lendülhessenek.
A forradalomhoz pedig pénz kellett kell, amit a PFSZ gerillái szállítottak Líbiából Nadzsafba, onnan pedig Teheránba, a lokális sejtekhez.
Emigráns szélsőjobboldali irániak a marxista Dél-Jemenben kaptak gerillakiképzést, ahol keletnémet hírszerzőtisztek és kubai terroristaszakértők irányították tevékenységüket, mindehhez pedig egy kis szovjet hátszél is hozzájárult.
Az izraeli és a francia titkosszolgálat már 1977 és 1978 között felhívta a Carter-kormány figyelmét a legfőbb közel-keleti szövetségesük Irán ellen készülő veszélyre, de Washington sokkal inkább az emberi jogok prédikálásával volt elfoglalva, mintsem a valósággal. Carter figyelmét elsősorban Camp David és a SALT II. tárgyalás foglalta le, keményen gyúrt a Nobel-békedíjra. A CIA pedig hibásan mérte fel a problémát, 1978-ban olyan értékelést adott ki, hogy Irán nincs forradalmi vagy akár forradalom előtti állapotban és a sah feltehetően hatalmon marad.
(ezt viszont én fűzöm hozzá .. annyi de annyi dolgot elbasztak már a CIA-nál,hogy az hihetetlen,és ennek több tízezer áldozata volt/van/lesz,de soha nincs felelőse, vajon mit mért még fel a CIA a közeljövöre nézve,mert annak kb 99,99%-os eséllyel az ellenkezője fog bekövetkezni)
A francia és az izraeli titkosszolgálaton kívül a Perzsa-öböl menti monarchiák, sőt Anvar Sadat, az egyiptomi elnök is figyelmeztette Cartert a Camp David-i tárgyalások során. Ám a válság mindegyik szakaszában az történt, hogy Washingtonban nem értették meg a működő erők mechanizmusát, alábecsülték a fundamentalista ellenzék erejét, túl becsülték a sah támogatottságát és igyekeztek meggyőzni magukat, hogy Homeini nem is olyan végzetes figura, mint amilyennek látszik.
Miközben a szovjetek is árgus szemekkel figyeltek, igyekeztek felmérni hol húzódik az amerikai tétlenség határa, hogy jobban kidolgozhassák terveiket a közeljövőre.
Ennek a szemellenzős politikának pedig az lett a vége, hogy az USA elvesztette a legfontosabb stabilizáló erejű közel-keleti bástyáját, miközben csúnyán leszerepelt a többi szövetségese előtt.
Omán, Izrael, Szaúd-Arábia vagy Marokkó számára elképzelhetetlen volt, hogy Carter ne vállaljon közvetlen és aktív szerepet az iráni eseményekben, hogy védelmet ne nyújtson az iszlám fundamentalista földrengéssel szemben, amely adott esetben a saját Perzsa-öböl menti monarchiájuk fennmaradását is veszélyeztette.
Terjedelmi okok miatt nincs lehetőség tovább boncolgatni az iráni iszlám forradalom összetettségét, de az látható, hogy a világnak világos és egyértelmű amerikai üzenetre lett volna szüksége 1979-ben, mielőtt Homeini Teheránban landolt volna az Air France járatával.