Magyarország ipara

Egyébként a hazai autogyártás, amit és ahogy én ismerem, 100÷%-on pörög. Mit jelent a 100÷%. Hétköznapi alap 3 műszak helyett hétvégenként is robog. És itt előreláthatólag mind Kecskeméten, német modellek áthozásával, mind Győrben (bár ide azért a megrendelések függvényében tennék kérdőjelet) tovább fog emelkedni, lesz amit már nem is bír az összeszerelősor és kapacitáson felül a többletet a németek szerelik össze.

És ehhez jön a BMW meg a BYD. A Suzuki nekem látókörű kívül esik nem ismerem.

Ettől függetlenül, ahogy írtam.

Egyébként autóipar. Ott éppen minden annyira szipi-szupi, hogy aktívan az öncsonkítási fázisban vagyunk. Végtag lesz amputálva nem ujjpercek, csak az a kérdés mennyi.
És miért? Egyrészt 20-30%-os költségmegtakarítási programok vannak. Tehát a közvetlenül a soron dolgozó létszám a kapacitások növekedésével még nőhet, de minden más terület karcsúsítva lesz. Mert minden költségmegtakrításnak ez a vége a tapasztalataim szerint.
Főleg azért is mert költségmegtakarítási okokból halasztaniak új modellbevezetéseket, így az ezeken dolgozók létszámát is lehet sztem majd faragni.
Sőt elindúlt Amerikába is a termelés áthelyezése, mondjuk szerencsére nem tőlünk és ide még az ügyesebbek melózni is kimehetnek...

Másrészt és ez Magyarországnak is húsbavágó lesz, elég drasztikusan visszaestek a kínai eladások. A hazait veszik már európai helyett. Így a világ legnagyobb motorgyárában (Győr) érezhető lesz, ha kevesebb európai auto fogy a világban kevesebb európai motor kell.
Ezt még letszamügyileg súlyosbítja, ha arányaiban egy Diesel motor összeszereléséhez 10 ember kell, egy benzineshez 8, de egy elektromosság 4. Azaz ha nem is esne vissza az autóeladás, de fordul az elektromosra, az is létszámoptimálást jelent.
 
  • Tetszik
Reactions: zsolti
A győri beszállítói cégeknél leépítések és megnövelt nyári leàllások vannak mostanság.
Ugye itt az a kérdés hova szállított be.
A motor mint írtam gatya.
Viszont a járműoldalon Idén rövidebb nyári leállás van, csak két hét, általában 3 szokott lenni.

Illetve modellváltás van a Q3-nál. Ha régi kifutó Q3-ba szállított be, és az utódba nem, az cumi. Viszont aki az újba fog, az most fut fel.

Illetve nagyon sok Győr környéki beszállito, nemcsak a győri Audiba szállitt, hanem Németországba is. Attól is függ a megrendelési állománya.
 
Milyen üzem épül a 84-es út mellet a sárvári leágazás előtt? Elég komoly épitkezés, lassan kezd kész lenni. Amig máshol nagy táblák vannak, hogy mi készül, ennél semmi nincs kiirva.
chatgpt:
Megbízható források szerint a Sága Foods Zrt. épít új üzemcsarnokot a 84‑es főút mellett, még Sárvár irányába, a sárvári elágazás előtt fekvő északi iparterületen. A beruházás értéke mintegy 20 milliárd forint, és része annak a magánberuházásokkal támogatott új ipari zóna kialakításának, ami az elkerülő út mentén jelentős fejlesztéseket tett lehetővé sarvarvaros.hu+11sarvarvaros.hu+11sarvarradio.hu+11.


Ezen a területen korábban más vállalkozások is települtek, legalább tíz további cég vásárolt vagy vásárol területet működési célra. A helyi önkormányzat szennyvízhálózatot épített, továbbá forgalom-technikai intézkedéseket is végrehajtottak, például megszüntették a közvetlen lehajtást az útról a horgásztó felé, új megközelítést biztosítva a környék eléréséhez sarvarradio.hu.


Összegzés vállalati stílusban


  • Projekt típusa: új csarnoképítés, élelmiszeripari gyártás, Sága Foods Zrt.
  • Helyszín: sárvári északi iparterület, 84‑es út mellett, a város elkerülője előtt
  • Beruházás jellege: magán-állami együttműködéssel kialakított ipari zóna, infrastruktúra-fejlesztéssel támogatva
  • Értéke: kb. 20 milliárd Ft
  • Szereplők: Sága Foods Zrt., Sárvár önkormányzata, Magyar Közút, Sporthorgász Egyesületek Vas megyei szövetsége
 
A telex folyamatosan nyomja a CATL-t és a kínai beruházásokat lejárató cikkeket. Meg kell dolgozni az újságíróknak a dollarokért, már drágábbak a pöcsös csajok Thaiföldön és a téli nyaralásra is kell spórolni, nemcsak a Fiat 500-asra. Nincs ezzel gond, a kínaiak sem angyalok, sőt sokszor a tökükre kell lépni.

A progresszív sajtó tolja a kínai befektetések elleni hangulatkeltést rendületlenül.

Ha neked hecckampány az, hogy a valós problémákat megírják ...
Felvidéken ugyanez megy.

Minden aksigyár vagy bármilyen kínai beruházás ugyan annak a magát "független-objektiv-tényfeltáró" progressziv médiacsoportnak a célkeresztjébe kerül, ömlenek a telex és hasonszőr minőségű anyagok.
Lehet ennek nyilván egy pozitiv hozadéka is, hiszen minden félrelépésre, rosszul kitöltött papirra azonnal ugranak az "újságirók"...de jól láthatóan kirajzolódik egy hangulatkeltő manipulativ kampány a kelet-európai befektetéseik körül.

Ami a hecckampány-valós probléma viszonyát illeti, ott csak azt kell felismerni, amikor egy valós ellentmondásra vagy valós egy (1) problémára egy mégnagyobb hazugságot és fake news-t kreállnak az abban érdekeltek,...márpedig más cél ezzel nem lehet, mint az objektiv tényközlés helyett a közhangulatot befolyásolni, ...ahogyan azt felénk is csinálják a progressziv sajtó ügynökei. :oops:
 
Megszűnt a debreceni ITE Remform buszok gyártása
Kár értük kifejezetten szép, elegáns buszok... jó lett volna a mostani 1000 buszt megfelezni a credo és ITE között...

Miért lett volna jó?
 
Miért lett volna jó?
Mert lett volna a kravtexnek egy hazai konkurenciája és lehetett volna őket versenyeztetni éppen melyik ad jobb ajánlatot... csak a ITE-nél az cseszték el, hogy a mercivel álltak össze ami kb az egyik legdrágább alvázat gyártja a piacon meg nem is adtak el a minden alvázat mert csináltak volna maguknak egy konkurenciát ezért kellett volna a pl Scania-val összeállni, mert ők gyakorlatilag nem tudtak labdába rúgni volán tendereken így eladtak volna bármilyen alvázat meg Ők amúgy is szívesebben közösködnek másokkal, mint a Merci
 
Mert lett volna a kravtexnek egy hazai konkurenciája és lehetett volna őket versenyeztetni éppen melyik ad jobb ajánlatot... csak a ITE-nél az cseszték el, hogy a mercivel álltak össze ami kb az egyik legdrágább alvázat gyártja a piacon meg nem is adtak el a minden alvázat mert csináltak volna maguknak egy konkurenciát ezért kellett volna a pl Scania-val összeállni, mert ők gyakorlatilag nem tudtak labdába rúgni volán tendereken így eladtak volna bármilyen alvázat meg Ők amúgy is szívesebben közösködnek másokkal, mint a Merci

A Kravtex sokkal nagyobb hozzáadott értékű buszokat gyárt. A ITE tulajdonképp csak egy felépítményt csinált egy meglevő alváz+meghajtás kombóhoz.
 
Orbán 14:23-tól csak erről a megállapodással és az ehhez kapcsolódó titkos ukrán záradékról beszél.

Vmint Európa szerepéről az orosz, amerikai, kínai viszonyban.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

11 Mrd dollárnyi magyar direkt, indirekt exportot érintenek a vámok
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Szijjártó Péter a videóban elmondta, hogy az egyeztetésen részt vett

a három nagy hazánkban jelen lévő autógyártó, az Audi, a Mercedes és a BMW,
a három legnagyobb akkumulátorgyártó, az SK, a Samsung SDI és a CATL,
a két legnagyobb autóipari beszállító, a Bosch és a Denso,
a veresegyházon gyárat működtető GE Vernova,
tízedikként és egyetlen magyar vállalatként pedig a Richter.
A miniszter a Richter kapcsán kiemelte, hogy a vállalat számára az észak-amerikai piac különösen fontos. Szijjártó elmondta, hogy az EU és az Egyesült Államok közötti vámmegállapodás negatív helyzetbe hozhatja Magyarországot, ezért

egy közös munkacsoportot fognak létrehozni, amely két héten belül javaslatokat fog tenni a magyar gazdaság versenyképességének javítására.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
https://www.portfolio.hu/uzlet/2025...gy-magyar-csalad-az-erdelyi-sobanyaval-778141
"Egy magyar családi vállalkozás Európa legmodernebb és leghatékonyabb sóbányáját tervezi létrehozni Romániában, nyugat-európai mintára, miután tavaly elnyerték a kitermelési jogot. A kitermelés akár évszázadokig is folytatható az erdélyi Virágosvölgyben, de ami még ennél is értékesebbé teszi a helyszínt, az a só minősége, 99 százalékos tisztaságú - árulta el a részleteket a Portfolio-nak adott interjújában Veres Márton, a Salt-Veres Zrt. vállalkozás egyik fontos szereplője. Édesapjának pattant ki a fejéből az az ötlet még a 2000-es évek elején, hogy a só megkerülhetetlen ásványkincsünk és az is marad. Mindezek mellett beszéltünk az aktuális piaci folyamatokról is, az orosz-ukrán háború hatásáról, a hazai piac méretéről, a vállalkozásba bevont szakmai befektetőkről, a bánya hightech megoldásairól, a tervezett menetrendről, a beruházás ökológiai lábnyomáról, valamint megtérülésről. De azt is megkérdeztük, hogy hol is a csavar a történetben."
 
A Kormány 1289/2025. (VIII. 7.) Korm. határozata a dunakeszi járműgyártás helyzetének rendezéséről

1. Magyarország nem hagyja, hogy az ország védelmi kapacitásának megőrzéséhez kiemelt szolgáltatással hozzájáruló gazdasági társaságok fennmaradása az orosz–ukrán háború, valamint az elhibázott brüsszeli szankciók káros gazdasági hatásai miatt veszélybe kerüljenek.

2. A Kormány megállapítja, hogy az 1. pontban meghatározott háborús konfliktus és a szankciók okozta hatások következményeként kialakult helyzetben a dunakeszi járműgyártás üzemi működésének fenntartása kiemelt nemzetgazdasági érdek.

3. A dunakeszi járműgyártás védelme érdekében az alábbiakra tekintettel járjanak el a kormányzati szervek:
a) a dunakeszi üzem folyamatosan működését biztosítani kell;
b) a dunakeszi üzemben dolgozók munkahelye nem kerülhet veszélybe és nem szűnhet meg;
c) a nemzetközi kötelezettségeket teljesíteni kell;
d) a dunakeszi gyár működése által biztosított közszolgáltatások folyamatos fenntartása nem kerülhet
veszélybe.