Ugye a közelmúltban volt - a retekláb híradó tudósítása szerint - az M1-es autópályán egy, az M0-ig visszatorlódó dugó, amikor is a tudósítás szerint 10 kilométert megtenni 6 órába telt.
Tapasztalva kétféle elektromos autót is, hogy milyen "combosak" télen (Pl. a kolléga már "éli" is helyettem, hogy milyen a papíron 300 kilométeres hatótávú VII-es e-Golf; szoba hőmérsékletű(!) garázsban töltve, onnan indulva ezen a héten 140 kilométeres hatótávot ígér...
(Ugye ebből az utolsó 50 kilométer elmondások szerint dobós, mert sorra veszi le a dinamikát/fogyasztókat, olyanokat, mint fűtés, ventilátor, elektromos ablakok).
Szóval elgondolkoztam, hogy télen, fagypont alatt, autópályán beragadva, mennyi ideig bírhatják az "olcsóbb", kisebb hatótávolságú elektromos (autók) kocsik szuflával a fűtést. (Mert az araszolás hagyján):
Ez a felhasználó alapvetően takarékosan vezet - látszik a fogyasztásminimumokból; pl. én országúton 11-11,5, városban 13-13,6 kWh fogyasztásokkal tudtam használni.
De az is látszik a több oldalnyi grafikonján, hogy mennyit fogyaszt pl. télen a fűtés miatt...
Mit lehet ilyenkor tenni!? (Főleg, ha családdal óvod a bébifókákat).
Ott hagyod a leállósávban, mikor teljesen letilt!!?
Merthogy 6 órát nem fog kibírni, az ziher, feltéve,ha a -ha a gyerekeidet nem akarod megbetegíteni - ellentétben még egy benzinessel is, nemhogy dízellel, amik vígan el fognak ketyegni akár egy egész napig is, vagy tovább is.
... s akkor eleve abból indulunk ki, hogy pont a dugó előtt lett feltöltve csurig, véletlenül sem felére merült aksival talál meg minket egy hóhelyzet.
Átülsz másik autóba?
Majd onnan telefonálva autómentőt küldetsz érte?
Megannyi kínzó kérdés.
"Remek" ötlet volt ez az elektromosítás...