A tengeralattjáróháború és egyáltalán: a kereskedelmi flották elleni háború egy zsákutca volt. A németeknek repülőgép-anyahajókat kellett volna építeniük. A legkomolyabb felszíni egységeik max nehézcirkálók kellett volna legyenek, de azok is csak azért, hogy egy-egy német anyahajó ne járjon úgy, mint a Glorious. Éspedig azért, mert a tengeri háborút a flották főerejeinek a döntő ütközetei döntik el és ezek a csaták döntenek arról is, hogy ki hajózhat szabadon a nemzetközi vizeken. Amíg a brit flotta uralta az Atlanti-óceánt, addig nem volt kétséges: Nagy-Britannia tengeri ellátása nincs veszélyben. A német tengeralattjáró háború egy pillanatra nem tudta megingatni Nagy Britannia háborús erőfreszítéseit, ellenben harmincezernyi német tengerészt pazarolt el teljesen értelmetlenül és mérhetetlen mennyiségű acélt és üzemanyagot, amiből harckocsit és repülőt is lehetett volna építeni!Cèltalan pazarlás...
Ebböl a pénzböl több tucat ( száz?) tengót lehetett volna épiteni, amik hasznosabbak lettek volna. Szerintem.
Soha a történelemben a zsákmányhadviselés nem vezetett eredményre, akár angolok, hollandok, franciák és németek űzték! Ráadásul a németek pont azután hitették el magukkal, hogy ezzel sikert érhetnek el, hogy ott volt előttük az igazi nagymesterek: a franciák több évszázados kozárkodásának kudarca, mint jelképe annak, hogy miért a Hochseeflotte az egyetlen lényeges haditengerészeti erő! A németek nem ismerték fel, hogy a nagy felszíni egységek összecsapása a tengeri hatalom alapja továbbra is és azt sem, hogy ezek a nagy egységek a repülőgép-hordozók. Még annyira sem, mint a potenciális ellenségeik, akik legalább foglalkoztak a kérdéssel! A második világháború előestélyén egyedül a japánok és az amerikaiak álltak készen a tengeri háborúra. Volt megfelelő típusú, kialakítású és felszereltségű (tengerészeti repülés!) hajóegységük és doktrínájuk ahhoz.