A magyar hadiipar napjainkban

MR1 Kossuth Rádió - A hely: Gamma Rt.

Keddi helyünk a Gamma Rt. Illatos úti telepe, de elmegyünk a Fehérvári útra is, a legendás gyár hűlt helyére. A gyár még a 40-es évek elején is a hazai ipari bevétel 10 %-át adta. Pedig a Juhász testvérek egy, a trianoni válság miatt csődbe ment kis üzemet vettek meg, s növelték naggyá. Kottatartókkal, mérnöki műszerekkel kezdték, de az igazi áttörést a Gamma-Juhász lőelemképző hozta meg, amely a világ első, mechanikus számítógépe által vezérelt légelhárító eszköze volt. Ötletét Juhász István onnan kapta, hogy az anyja foteljére görgőt szerelt, ami mindig ugyanabba a pozícióba állt vissza. A szabadalom világsiker lett, a Gammának gyára volt Svájcban, Svédországban, de exportálták Perzsiába is. A II. világháború előtt Dél-Kínában arattak vele nagy sikert a támadó japán gépek ellen, ami megnyitotta előttük a piacot. Az első részben megnézzük a Gamma nem nyilvános házi múzeumának érdekességeit az államosítás időszakáig, jövő héten pedig a mai önvezető katasztrófaelhárítási eszközök gyártását mutatjuk be.

ht.png
 
Az adás második része:

MR1 Kossuth Rádió - A hely: Gamma 2. – Komondor, a hollywoodi sztár

Helyszínünk a Gamma mai üzeme, ahol szinte a semmiből építették újra a régi hagyományokat. Itt gyártják a honvédségnek, határőrségnek vagy pl. a paksi atomerőműnek a sugárzásmérő kapukat, és a különböző, katasztrófaelhárításban alkalmazott eszközöket. Az ő eszközeiket használták a kolontári vörösiszap-katasztrófa következményeinek elhárításánál is. Az ő szimulációs szobájukban képezik ki a katonák, katasztrófaelhárítók kiképzőit is. Legnagyobb dobásuk mégis a Győri Egyetemmel közös, 4 éves Komondor projekt. Olyan óriási teherautót készítettek, ami mindenféle digitális érzékelő eszközzel van felszerelve, önvezető jármű, és akár egy távoli szobából irányítható. Úgy működik, mint egy hatalmas lego, ugyanis a hatalmas gépjárműalapon igény szerint cserélhetők a különböző eszközöket tartalmazó felépítmények. Mi egy erdőtüzek oltására és sebesültek szállítására is képes autót próbáltunk ki a tesztpályán, ami, ha kell, önmagát oltja, szűri a mérges gázokat, és füstben, rossz látási viszonyok közt is működik. Komondor egyébként a hollywoodi filmek sztárja, Bruce Willis egyik akciófilmjében ilyennel zúzta le fél Budapestet. Megszólalók: Zsitnyányi Attila vezérigazgató és Petrányi János tudományos igazgató.

348603358_209040788658284_1105888668245855038_n.jpg
348615743_1350574548848695_2671861495054561607_n.jpg
348625782_793798315306830_473516283623594421_n.jpg

"Hogy milyen érzés olyan autóval hullámvasutazni a tesztpályán, amilyennel Bruce Willis lezúzta fél Budapestet a Die Hard 5-ben? Félelmetes és fantasztikus! A Kommondor projektben olyan óriási teherautót készített a Gamma a Győri Egyetemmel közösen, ami mindenféle digitális érzékelő eszközzel van felszerelve, önvezető jármű, és akár egy távoli szobából is irányítható. Úgy működik, mint egy óriás lego, ugyanis a csupasz gépjárműalapon cserélhetők a különböző igények szerint kialakított felépítmények. Mi egy erdőtüzek oltására és sebesültek szállítására is képes autót próbáltunk ki a tesztpályán, ami, ha kell, önmagát oltja, szűri a mérges gázokat, és füstben-tűzben, rossz látási viszonyok közt is működik. De gyártanak itt sugárzásmérő kapukat, szűröket, katasztrófavédelmi eszközöket, amiket a kolontári vörösiszap-tragédiát követően is használtak. Ismerjék meg a mai Gammát Zsitnyányi Attila vezérigazgató és Petrányi János tudományos igazgató segítségével."
 
google ford:

"A jelfeldolgozás úttörői. Ma sokan azt mondják, hogy a hadviselés nem változott a középkor vagy az első világháború óta. Ebben van igazság, de Magyarország másként gondolkodik. Készülünk a jövőre, és pontosan tudjuk, hogy konfliktus esetén mennyire fontos a nulla késleltetés a jelátvitelben.
Örülünk, hogy szövetséget kötöttünk a Lightware Visual Engineeringgel, amely már a világ több mint 30 országában jelen van.

Eszközeik elnyerték a NATO SDIP 27 Level B TEMPEST-megfelelőségét, amely a NATO és más szervezetek által használt elismert biztonsági szabvány annak biztosítására, hogy az elektronikus eszközök ellenálljanak a lehallgatásnak és az elektronikus kémkedés egyéb formáinak."

1685428021600
 
Remélem ebbôl lesz is valami. Ez elég fontos szegmense a high techkedésnek.
 
google ford:

"A jelfeldolgozás úttörői. Ma sokan azt mondják, hogy a hadviselés nem változott a középkor vagy az első világháború óta. Ebben van igazság, de Magyarország másként gondolkodik. Készülünk a jövőre, és pontosan tudjuk, hogy konfliktus esetén mennyire fontos a nulla késleltetés a jelátvitelben.
Örülünk, hogy szövetséget kötöttünk a Lightware Visual Engineeringgel, amely már a világ több mint 30 országában jelen van.

Eszközeik elnyerték a NATO SDIP 27 Level B TEMPEST-megfelelőségét, amely a NATO és más szervezetek által használt elismert biztonsági szabvány annak biztosítására, hogy az elektronikus eszközök ellenálljanak a lehallgatásnak és az elektronikus kémkedés egyéb formáinak."

1685428021600

  • Tetszik
Reactions: Venom85
10. másodperc

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Technológiai Reziliencia Képességbemutató - Bálna Budapest 2023 május 30-31.

MouldTech Systems: A budapesti Technológiai Reziliencia Képességbemutató kiállításon mutattuk be legújabb, termékalapú autóipari fejlesztésünket, egy CAN-AM Mavrick X3 Max alapjaira épülő ultrakönnyű, többcélú, moduláris járművet. Az értéklánc egy kézben tartásának, valamint a modell teljes szintű kezelésnek köszönhetően fejlesztőcsapatunk akár feladatspecifikus, egyedi igényre is képes a legjobb megoldással szolgálni alakítható kiegészítőkkel vagy akár főelemekkel.

351316305_1644998479274596_2861418645649951418_n.jpg