A pénz világa

Ehhez annyit azért szeretnék hozzátenni két dolgot.

Az egyik, hogy volt rálátásom valamilyen szinten arra, kik kapnak 200 e. alatt. Egy részük volt (jelenlegis abból elő) vállakozók, akik közül nem eggyel akasztottam bajuszt a sírás miatt. Ugyanis több irdatlan értékű ingatlannal, és járművel rendelkeztek, de sem adót, sem járulékot soha eszükbe nem jutott fizetni, mondván ja, én ezeknek nem fizetek. Persze ez kitart 30, 40 éve, mert "azoknak se akart fizetni, most viszont rohadjon meg mindenki, miközben finoman szólva sem szorul rá. Másik részük pedig a rendszerváltást követően olyan helyen dolgoztak, ahol nem voltak bejelentve (személyes tapasztalat ez egyben), és erről nem is tudtak sokszor.

A másik egy példa. Apósom egész életében egy TSZ -ben dolgozott aprópénzért, ahol viszont ténylegesen be volt jelentve végig, szóval nem egy nagy szám a történet. Az viszont érdekes, hogy 300 feletti nyugdíjjal kezdett, ami azóta emelkedett is.

Összegezve az a tapasztalatom, hogy akinek durván alacsony a nyugdíja, ott valami olyan dolog van a háttérben, amiről valamiért nem nem beszél.
Erre írtam az előző kommentemben a magyaros gógyival okosban megoldjukat, ebben egyetértünk
 
  • Tetszik
Reactions: Tumpek
Összegezve az a tapasztalatom, hogy akinek durván alacsony a nyugdíja, ott valami olyan dolog van a háttérben, amiről valamiért nem nem beszél.
Vagy hiába beszél.És hiába egyértelműen full törvénytelen,a kedves magyar hivatalos szervek nem csinálnak semmit.
Kamionsofőrök erről nagyon sokat tudnának mesélni.5 évente pénzért meg kell újitani a szakvizsgát,különben nem dolgozhatsz-ennek ellenére be lehet jelenteni a sofőrt heti 40 orára abszorut minimálbéren.....Miközben alapbol 48 órára kéne.Mert erről általunk is aláirt nemzetközi egyezmény van.Plusz jóval többet dolgozunk-de az nincs elszámolva,annak adó és tb vonzatai nincsenek befizetve.
És egy hivatal se csinál semmit,még bejelentésre se.
És ez nem csak a kamionsofőrökkel van igy,mégha náluk a legfeltünőbb is.Főleg vidéken,egy-egy helyi notabilitással szemben esélytelen a kisember,mert a hivatalos szervek a helyi földesúrt szolgálják,és nem a közt,meg a törvényt.
És ettől vagyunk mucsajröcsöge.
 
Így is lehet nézni. Más szemszögből azt mondanám inkább, hogy vannak olyan területek (mint pl. a szállítmányozás, vagy a vagyonvédelem), ahol ez így működik. Egyesek azt mondják erre, hogy a zsák, meg a foltja... Olyanok dolgoznak ott, akiknek ez megfelel. Talán van némi igazság alapja...
Dolgoztam mindkettőben kényszerből, de kerestem inkább olyat, ahol ezt nem is értik...

Ezt a mucsajozást tényleg elhagyhatnád... :p
 
El vagy tájolódva.Gyakorlatilag bármilyen területen találsz ilyen példákat,bőségesen.Éppenséggel a külfőldi nagy cégek még a leginkább törvénytisztelők......
És nem fogok mucsajozni,ha nem lesznek mucsaji viszonyaink.Hidd el,hogy örülnék neki,ha nem kellene ilyeneket irnom.
 
El lennék tájolódva? Azért ezt nem hinném. Viszont nem vagyok elfogult egyik irányban sem. Egyszerűen nem ezt látom nagy általában, persze kivételek mindenhol vannak. Amúgy a vállalkozói körnek ez is a nagy baja a nerrel. Ha benne vagy, ha nem, a vadkelet rendszerváltást követő időszakához képest kevésbé lehet kiskirályt játszani kicsiben (lehet, csak a mérték más és más, minden területen, pl. az állami szerveknél ezt finoman szólva kevésbé sikerült megvalósítani). A kommunista ténykedés évtizedeit nem lehet könnyen semmissé tenni. Ezt Orbánéknak nem sikerült sem betartani, sem betartatni úgy ahogyan azt elgondolták, ez látható. Attól még valid amit írtam, max. nem értünk egyet ebben, de ennek a témának a megítélése nem hiszem hogy lehetne objektív.
 
  • Hűha
Reactions: Redgreg

Dehogynem lehet kiskirálykodni-csak NER tagnak kell lenni hozzá.Vagy legalábbis lojálisnak hozzá
 
Ne légy olyan mint egyik fórum társ, aki nem akarja érteni...
Mit?Hogy igenis működik a kiskirályi rendszer?
Egyébként ez már igy volt a NER elött is.Ami azt illeti,már a kommunizmus elött is.Feudális ország vagyunk még mindig.És ettől vagyunk mucsalyröcsöge.
 
  • Robot
Reactions: Kockás ing
Mit?Hogy igenis működik a kiskirályi rendszer?
Egyébként ez már igy volt a NER elött is.Ami azt illeti,már a kommunizmus elött is.Feudális ország vagyunk még mindig.És ettől vagyunk mucsalyröcsöge.
Rendben, én nem rugózok tovább a semmin. Sokra nem megyünk ha igazam van, bár azzal sem, ha nincs...
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Amikor az alternatív pénzügyi megoldások annak idején szóba került, minthogy a Magyar Nemzeti Bank felügyelete és a forint kibocsájtása újra a magyar állam kezébe kerül vissza, akkor mindenki fantasztának nevezte Drábikot, Bogarat, meg a többi követelődzőt..
 
Hmmm...
Elárulnád, hogy mondjuk Leisztinger mostanában mennyit tesz zsebre?
Tekintve, hogy 2010-ben 80 MRD forint körül volt a vagyona, 2024-ben meg 140 MRD, illetve, hogy Szijjártó kis haverkája, biztosan telik császárszalonnára még a hónap végén is... gerinc és elvek nélkül is lehet boldogulni
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed

Csapj a szádra! Csak azért mert te és a hasonszőrűek nem vagytok elég jóknés merészek, még nem kéne ilyeneket állítanod a tehetséges emberekről akik bátorak...
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Ha benne vagy, ha nem, a vadkelet rendszerváltást követő időszakához képest kevésbé lehet kiskirályt játszani kicsiben (lehet, csak a mérték más és más, minden területen, pl. az állami szerveknél ezt finoman szólva kevésbé sikerült megvalósítani).
Ezért tart 1+ évig egy eü felvételi eljárás, kivéve ha az odaültetett ner báró új kurvájáról van szó?
 
Amikor az alternatív pénzügyi megoldások annak idején szóba került, minthogy a Magyar Nemzeti Bank felügyelete és a forint kibocsájtása újra a magyar állam kezébe kerül vissza, akkor mindenki fantasztának nevezte Drábikot, Bogarat, meg a többi követelődzőt..
Egyetlen mondat a cikkből:

"A megvalósítás leghatékonyabb módja, ha kizárólag az állam bocsát ki számlapénzt; azaz minden gazdasági szereplő – háztartások, vállalatok, állam, bankok – számláját a jegybank vezeti."

Vagyis visszatérünk a szocializmusba.
 
Nálunk az önkormányzatok más szinte semmiben nem dönthetnek.

Még szép hogy nem. De csinálhatnak Pride napot, mert az fontos.

Ugyanis évtizedekig azt játszották a helyi elvtársak, hogy az önkori pénzét (ami nagyrészt állami forrásból volt a helyi, hozzájuk szervezett, akkor még önkormányzati feladatokra) szépen szétlopták, aztán a magyar államnak kellett őket folyton kimenteni mert a központi forrásból helyi feladatokra adott pénzből nem maradt semmi. Aztán így ment ez, újra meg újra. Az állam a végén mindig kénytelen volt kimenteni a mondjuk úgy, felelőtlenül gazdálkodókat. Vígan lehetett lopni, mert helyi szinten kéz kezet mos.

Na erre lett az kitalálva hogy akkor az önkori feladatai szépen mennek vissza az államhoz, és ott maradnak a források is, sőt egy bizonyos szint felett bizony a pénzügyminiszter negyedéves ellenjegyzése kellett bizony minden projekthez vagy vásárláshoz, és ehhez sajnos azt is be kellett mutatni hogy erre hogyan lesz helyben forrás. Hirtelen az önkoris képviselők sógórai már nem tudtak 20x-osan túlárzva játszóteret meg aszfaltot építeni. Hirtelen abbamaradt hogy az önkorik csődbe mentek és az államnak sem kellett újra és újra kimentenie a csődbe ment önkormányzatot.

Oh wait, egy kivétel azért van, hiszen van egy csődbe ment komcsi vezetésű önkormányzat, ahol tök véletlenül pont ugyanez a forgatókönyv zajlik ismét... régi reflexek ugye.
 
Tekintve, hogy 2010-ben 80 MRD forint körül volt a vagyona, 2024-ben meg 140 MRD, illetve, hogy Szijjártó kis haverkája, biztosan telik császárszalonnára még a hónap végén is... gerinc és elvek nélkül is lehet boldogulni
Leisztinger korábban a baloldal körül mozgott, baloldali "oligarchának" számított. Ezek szerint váltott. Ügyes!
 
  • Tetszik
Reactions: ravenlord