A pénz világa

Én megnéztem a videót amit megosztottál. És kicsit utána olvastam is. Ugyebár jelenleg kb. 60000 tonna az ismert kitermelhető arany mennyiség. Tavaly 3600 tonnát bányásztak, szóval egyesek gyorsan kiszámolták, hogy mindjárt elfogy az arany és akkor aztán igazán felmegy az ára.
Érdekesség 1990-ben 40000 tonna volt az ismert készlet, akkoriban 2000 tonnát bányásztak évente. Azóta több mint 80000 tonnát kitermelnek és még mindig van 60000.
Nincs ellentmondás. A technológia fejlődik, amit régen kimerült bányaként tartottak számon, azt ma ismét használják. Amiről régen nem tudtak, vagy nem lehetett kinyerni, azt ma ismerik, kinyerik.
Az hogy most így megdrágult az arany, rengeteg új bányát fog elindítani, hisz megéri kitermelni.
Így van, de azt se felejtsük el, hogy a világ éves "fogyasztása" is nő ezzel együtt. Jelenleg ez cirka 5 ezer tonna évente, csak a bányászat egyedül ezt nem is tudná fedezni, kell a sok ékszer-törtarany visszaáramlása az ékszerpiacról (iparból nem sok jöbn vissza, mert a fogyasztás is töredéke az ezüstének).És igen, ahogy megy fel az ára, jobban megéri majd nehezebben kiaknázható helyekről is bányászni. De az ár ezzel együtt halad ütemesen felfele. 2019.-ben pl csak 4300 tonna körül volt a világ aranykereslete.
 
Esetleg az áremelkedés miatt --ami hányszoros is a 4-5 évvel ezelőttihez képest?-- immár gazdaságossá vált hazai lelőhelyeket nem kéne úgy NER-esen/hazaárulósan "szokásosan" eladni! :mad:
...ugyanis szerintem hosszú távon nem várhatós jelentős ár-esés!

...mert azért lennének/lehetnének hazai vonatkozásai is a dolognak, mielőtt elfeledkezünk róla! :oops:


.