Szaddam Irakja egyszerre volt kőkemény, gyilkos önkényuralom és egyfajta szabad világ a 70-es, 80-as évek Közel-Keletén. Több olyan emberrel is volt módom beszélni, akik akkor kint dolgoztak, hosszabb-rövidebb ideig.
Miközben javában dúlt az esztelenül véres Irak-Iráni háború.
Ő maga komoly bástyája volt az iráni iszlamisták ellen sajátosan háborúzó amerikai számára, akik közben támogatták azért az iráni felet is. Bizarr, kusza viszonyrendszer volt. Mindehhez járult hozzá az, hogy miután kurtán-furcsán (valójában a kimerültség és a totális okafogyottá válás miatt) véget ért a 10 évig tartó Irak-Iráni háború, Szaddam úgy vélte, vannak neki jogai és valamiféle jussa arra nézve, hogy Kuvait tulajdonképpen Irak 52. állama és mint ilyen, a megszállása belügy. Hát nem lett az és az ellene vívott 91-es Öböl-háború (ami meg tulajdonképp a hidegháborús fegyverarzenál és katonai struktúra megjáratása - egyfajta katonai-gazdaságpolitikai szelep volt) után végképp elszigetelődött. Azonban a 2003-ban ellen indított amerikai megszállás egyfelől hamis indokkal indult (nem voltak olyan tömegpusztító fegyverek, amelyekről amúgy a világ ne tudott volna), másfelől az olaj árának 25-ről 15 dollárra leszorítás volt a valódi célja. Ebben az esetben amúgy Putyin épphogy csak átvett Oroszországa azonnali államcsődbe jutott volna. Ezek a 2002 nyarán végzett nemzetközi gazdaságpolitikai spekulációk voltak.
Bush-Cheney páros 2003-as háborúja tehát nem jött be, hiába társult hozzá lelkesen Tony Blair is, az egész egy szumma szummárum fiaskó lett, amelynek összes eredménye:
-Megbukott a Szaddam rezsim, véget ért az állami terror
-Összeomlott a teljes iraki gazdaság
-Társadalmi káoszt okoznak az azóta is tartó merényletek
-Stabil bázist épített ki az Al-Kaida
-Több ezer amerikai katona halt meg
-Az olaj ára az egekben
-Az oroszok köszönik szépen a dollármilliárdokat