ATD-X Advanced Technology Demonstrator X / F-X / F-3 program (Japán)

Status
Not open for further replies.
Milyen hírekre? Tavaly egy techdemót mutattak, ha idénre lesz egy protó az már nagy szó.
 
Oszt még így is késik hisz 2015-re volt ígérve az eslő felszállás is .
 
Hogy létezik, hogy megéri nekik saját gépet fejleszteni? Ráadásul úgy, hogy vesznek F-35-ösöket is.
 
Ez ugyanaz a gép, csak késett egy évet a szűzfelszállás.

Japán azért még mindig a világ harmadik legnagyobb gazdasága, szóval aránylag megengedhetik magukat. Mindig törekedtek a saját, önálló gyártásra és fejlesztésre. Az F-4-eseket, -15-ösöket szinte az utolsó csavarig otthon gyártották, beleértve a hajtóműveket is, ezek mellett pedig mindig megvolt a saját fejlesztés is, kisebb-nagyobb külföldi segítséggel: F-1, majd az F-2. Ugyanez a párhuzam van most is. Eredetileg a Raptort akarták mindenáron, de nem kaphatták meg, az F-4-esek viszont lassan kirepülik az idejüket, kényszerhelyzetben voltak, ezért rendelték meg ha jól emlékszem tender nélkül a Lightingot.
 
Ha vannak saját gyártású gépeik, akkor miért probléma, hogy kirepülik szép lassan a régiekből az órát? Le tudtak volna még gyártani új gépeket, nem kellett volna feltétlenül megvárni az F-35-öt vagy a sajét fejlesztésű 5. gen gépet.
 
Valószínűleg egyrészt a J-20 árnyékában már mindenképpen 5. gen gépet akartak, másrészt a részleges hazai gyártás miatt sok tapasztalatot, technológiát szerezhet a Mitsubishi a saját fejlesztéshez. Ráadásul az F-2 piszok drága :)
 
Milyen hírekre? Tavaly egy techdemót mutattak, ha idénre lesz egy protó az már nagy szó.

Ez szerintem elég gyors... Én fogadnék arra is, hogy előbb indul meg belőle a rendszerbe állítás, mint a PAK-FA-ból. :)
 
<blockquote rel="joker">Milyen hírekre? Tavaly egy techdemót mutattak, ha idénre lesz egy protó az már nagy szó.

Ez szerintem elég gyors... Én fogadnék arra is, hogy előbb indul meg belőle a rendszerbe állítás, mint a PAK-FA-ból. :)

</blockquote>


Ez a gép nem csak techdemo? Ebből nem lesz rendszerbeállítás (?)
 
Ez még a demonstrator gép, a prototípust 2018-tól akarják kifejleszteni belőle, a tervek szerint a tényleges F-3 2027-től állhat rendszerbe.

https://en.wikipedia.org/wiki/Mitsubishi_ATD-X_Shinshin
 
Hát ugye ez van most a hírhalomban...

<i>"Ha minden a tervek szerint halad, februárban sor kerülhet a japán lopakodó első repülésére. Az ATD-X néven futó típussal januárban hajtják végre a gurulási teszteket, ha ezek sikeresen zárulnak, akkor a következő hónapban meg is kezdik a repülési teszteket. Utoljára tavaly decemberben írtunk a típusról, ez a hír itt érhető el."</i>

Az, hogy ezt most teszt gép, az ma már nem jelent túl sokat, mert gondolom elég alapos számítógépes tervezés alapján készült, a japánok pedig szemlátomást nagyon igyekeznek behozni a térségben a lemaradásukat, elsősorban Kínával szemben, ugye.
 
Ha reptetni akarják, akkor mi értelme van a techdemonak és miért nem prototípus ez már? Ok repülni fog, mert előre lehet tudni, hogy repül. S akkor mi lesz? Gondolom leszáll és akkor kezdik az egészet elölről és azt már prototípusnak fogják nevezni ha kész lesz?
 
Az biztos, hogy fog még változni, szerintem ennél nagyobb is lesz, de az alapkoncepciót nagyjából szerintem belőtték.
 
Egyelőre elég kicsi, főleg egy kéthajtóműves gépnek, csak fele mint a PAK-FA.
41e195da0ec26b156d8a2ebd80161a5e.jpg
 
Ja-ja, még az F-35-nél is kisebb, amiből egyébként rendeltek is ugyebár... Szerintem ezt a gépet az F-22/J20/PAK-FA kategóriába szánják.
 
Szerintem nem akarnak a prototípusnál rizikóba belemenni, ezért építettek meg először ezt a gépet. A hajtómű sem végleges, sokat fog még változni. Ha megnézed, azért feszítettek a határidők így is, 2027-re szeretnék elkezdeni a rendszeresítést, egy új típus fejlesztésénél ez nem olyan sok idő.
 
Amúgy agyalok, hogy mi lehet az oka a kis méretnek... A "nem végleges" hajtómű is lehet az egyik ok, de milyen okai lehetnek még?
Gondolom a lopakodó technológia tesztelése szempontjából nem a legjobb, mivel egy kis méretű gép RCS értéke nyílván természetszerűleg kisebb.
 
Status
Not open for further replies.