R
rejsz felügyelő
Guest
Osztrák-magyar katonák Jeruzsálemben. Valószínűleg egy részük zsidó származású. A törökök megsegítésére küldtünk oda egységeket.
Az I. világháború magyar vonatkozású katonai eseményei
- Téma indítója szekely2020
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
Osztrák-magyar katonák Jeruzsálemben. Valószínűleg egy részük zsidó származású. A törökök megsegítésére küldtünk oda egységeket.
R
rejsz felügyelő
Guest
Lángvető utasítás
13 melléklettel.
Tervezet.
A legelső harcvonalba nem viendő el!
A m. kir. honvédelmi minister kiadványa
1917
13 melléklettel.
Tervezet.
A legelső harcvonalba nem viendő el!
A m. kir. honvédelmi minister kiadványa
1917
Egy egykori az I- világháború orosz frontját és fogságát megjárt 18-as honvéd visszaemlékezései. Elég izgalmas olvasmány, nekem több okból is. Dédöregapám ugyanúgy a Soproni 18-ik honvéd gyalogezred katonája volt 1915.03-1917.06 közt, szintén Karánsebesre vonultatták be,orosz,majd 1916 októberétől román front, Tapferkeit hősiességért,sebesülés 16 karácsony-újév körül ,5-6 hónap lábadozás több helyen, leszerelés. Másrészt a visszaemlékezés főszereplőjének egyik leszármazottját ismerem.
https://www.repcelak.martinus.hu/letoltes/Emlekiratvilaghaborubol.pdf
https://www.repcelak.martinus.hu/letoltes/Emlekiratvilaghaborubol.pdf
R
rejsz felügyelő
Guest
Szerbiában felújították az egykori Osztrák-Magyar BODROG monitort, és gyönyörű szép lett:
https://www.armadninoviny.cz/sms-bo...-rokov-potom-co-zacal-prvu-svetovu-vojnu.html
Annó 10 monitor készült az Osztrák-Magyar Monrachiának, a Magyar Parlament előtt álló Leitha volt a második (a testvérhajója, a Maros volt az első) és a Bodrog volt a hatodik és 1904-ben épült. Háromszor süllyesztették el, és ugyanannyiszor emelték ki. 1962-ig volt szolgálatban (Sava néven a Jugoszláv flottilában - volt egy Osztrák-Magyar Száva nevű monitor is, az más hajó!).
Az első világháború első lövéseinél is ott volt, amikor 1914. július 28-áról 29-ére virradóra a TEMES, a SZAMOS és a BODROG monitorok tüzet nyitottak Belgrádra. (A Szerbek szerint az első lövéseket a BODROG adta le, de ez nem igaz, az első lövéseket a TEMES adta le a hajónaplók szerint, … mindegy, legyenek boldogok …).
Mára már cask 2 maradt az egykori 10 monitorból: a LEITHA és a BODROG. 2005-ban fedezték fel, hogy a BODROG még megvan, méghozzá Belgrádban, nagyon rossz, lepusztult állapotban, kavics tároló álló hajónak használták (a LEITHA meg 1919 után kotró hajóként élte túl a XX századot …).
Én mindig nagyon sajnálom, hogy Magyarország nem vette meg és nem állította hejre. A Szerb honvédelmi minisztérium 2016-ban vette meg a hajót 2 millió 250 ezer Szerb dínárért a tulajdonosától és 3 év alatt hozta ilyen gyönyörű állapotba.
Az első világháborúban a BODROG is áthajózott a Fekete Tengeren, hogy a mai Ukrajna területén harcoljon az Oroszok ellen és ez volt az egyetlen monitor, ami nem tudott hazatérni.
A Szerbek nagy győzelemként ünneplik a BODROG elfoglalását, holott ez is egy tipikus 1918-ra jellemző tett volt, amihez íme a hajó egykori parancsnokának a jelentése:
Október 3i-én a »Bodrog« zátonyra jutott, miről a hajóparancsnok következő jelentést adott le:
»1918. október 3i-én este a Dunáhajórajparancsnokság szikratávirati rendeletére a »Bodrog«-gal Zimonyból
Vincára indultam, hogy a visszavonuló csapatainkat fedezzem. Az idő ködös volt és nemsokára arra kényszeritett, hogy a hajó menetét lassítsam. A balpart mentén haladva körülbelül este 10 órakor egy sűrű ködfelhőbe kerültünk, mire a kormányost figyelmeztettem, hogy míg jobban tudunk tájékozódni megfordultunk és lehorgonyozunk.
Ebben a pillanatban a hajó fara feneket ért és a »Bodrog«-ot a part felé rántotta:. A gépeket azonnal teljes gőzzel hátra vezényeltem.
A »Bodrog« a Duna balpartján 20 méterre a parttól, Panosovától fölfelé 12 km. a Szamár-hegygyel szemben ült fenéken és saját erejéből nem tudott szabadulni, mert lefelé haladva kerültünk az iszapos partra és így a csavaroknak nem volt elegendő vizük. Ezt a helyzetet látva, segítségért sürgönyöztem.
A közelben a »Száva« monitor tartózkodott és így ő hozzá fordultam először segítségért, miután a Dunahajórajparancsnoksághoz és a »Sámson« mentőhajót kértem.
Éjfélig azonban segítség nem érkezett, tehát újra sürgönyöztem a Dunahajórajparancsnoksághoz, most már három erős vontatógőzöst kérve. Addig is, míg a hajó súlyán könnyítsek, a felesleges tárgyak és anyagok kihajózását rendeltem el. Végre hajnalban megérkezett a »Sámson« mentőhajó, mellyel egyhamar elkezdtük a »Bodrog« levontatását.
Eleinte egyenletes vontatással, később lökésekkel próbáltuk, de ez sem használt, mert a kötelek elszakadtak. 7 óra felé a másik két vontató is megérkezett és most már három hajóval folytattuk a levontatást.
A »Bodrog« akkor a vízapadás miatt már nagyon kiemelkedett a vízből és egyik kötél a másik után szakadt el. Végre 8 drótkötélre fogtam mind a három vontatót és már lazult is az iszapban a »Bodrog«, mikor 10 óra felé a szerb partról megszólaltak az ellenséges ágyúk.
A »Bodrog« és a közelben lévő monitorok rögtön felvették a harcot, a vontatógőzösöknek azonban hamarosan el kellett menekülniök, mert a tűz rájuk volt irányítva.
Idővel a monitorok is bevonultak és így a »Bodrog« magára hagyatva délig folytatta a harcot, míg a sok találattól több léket kapott és ágyúi hasznavehetetlenek lettek. Minden reménységtől megfosztva elrendeltem a legénységnek, hogy hagyják el a hajót. Még a harc közben megtettem a szükséges intézkedéseket a hajó fölrobbantására, de megfontolva, hogy a »Bodrog« magyar parton feküdt és így remény maradt még megmentéséhez, elállottam ennek keresztülvitelétől. Fél egy órakor délután első tisztemmel és vitorlásommal én is elhagytam a »Bodrog«-ot. Az erős ágyútűz dacára senki sem sebesült meg, mert a hajópáncél kitűnően tartott, a szárazon pedig az agyagos partban a gránátok nem robbantak. A »Bodrog« elhagyása után így könnyűszerrel indulhattunk útnak Pancsovára.
Pancsován az állomásparancsnokkal léptem érinkezésbe, de eredmény nélkül, mert akkor katonaságunknál a fegyelem már teljesen feloszlott. Ezek után az ottani német parancsnoksághoz fordultam és egy őrséget eszközöltem ki a »Bodrog« megvédésére. Éjjel kocsin a »Bodrog«-hoz mentem, hogy a helyzetet megvizsgáljam, de a német, őrség nem engedett a hajóra jutni, mert egy része az őrségnek részeg volt és a hajón fosztogattak, annyit azonban megtudtam, hogy a hajó hátsó részében víz volt. 2-án délelőtt a pancsovai főtéren hivatalosan közhírré adták, hogy megkötöttük az entente-csapatokkal a fegyverszünetet. Erre én délután újra kimentem a »Bodrog«-hoz, de amikor az ellenség a kocánkat meglátta, ágyútűzzel fogadott és nem engedett a »Bodrog« közelébe.
Miután tudtam, hogy a hajó a magas víz beálltával sem úszóképes, abbahagytam a hajó fölrobbantására való szándékomat és visszatértem Pancsovára.
Másnap, november 3-án, Pancsován megalakultak az egyes nemzeti tanácsok. Eleinte csak magyar zászló alatt láttam egy körmenetet. Később saját szememmel láttam, mikor két polgárember egy boltba futott és óriási izgalommal és sietség mellett egy szerb zászlót varratott.
Délben azután már e zászló köré csődültek egy páran és ők is körmetet tartottak, a mi katonaságunk legnagyobb része akkor már hazaszállingózott és a hátországból szabadon jöttek a szerb foglyok.
November 4-én a még megmaradt katonaságunk vonatra ült és a német katonaság is Pancsovát kiürítette.
Este én is vonatra ültem, de éjjel még Pancsován maradtunk. Másnap, mint utolsók, mi is elindultunk Szeged felé.
1918. decemberében és 1919. január havában pozitív híreket kaptam a »Bodrog«-ról egy pancsovai magyar lánytól. Az első levélben azt írta, hogy a vízállás nagyon kicsi, a »Bodrog« teljesen szárazon van és lékjeit javítják. A másikban meg azt írja, hogy a »Bodrog«-ot levontatták és Belgrádba vitték.
Kádár kormányos, aki a »Bodrog«-ot október 3 i-én vezette, azt állította, hogy tévedett egy erdőben s így korábban jött a balpart felé, mint ahogy szabad lett volna.
A végén még kiemelem, hogy a »Bodrog« a tényleges fegyverszünet kötése alkalmával még a magyar parton volt és nem harc folytán került az ellenség kezébe
Taschler, sorhajóhadnagy
https://www.armadninoviny.cz/sms-bo...-rokov-potom-co-zacal-prvu-svetovu-vojnu.html
Annó 10 monitor készült az Osztrák-Magyar Monrachiának, a Magyar Parlament előtt álló Leitha volt a második (a testvérhajója, a Maros volt az első) és a Bodrog volt a hatodik és 1904-ben épült. Háromszor süllyesztették el, és ugyanannyiszor emelték ki. 1962-ig volt szolgálatban (Sava néven a Jugoszláv flottilában - volt egy Osztrák-Magyar Száva nevű monitor is, az más hajó!).
Az első világháború első lövéseinél is ott volt, amikor 1914. július 28-áról 29-ére virradóra a TEMES, a SZAMOS és a BODROG monitorok tüzet nyitottak Belgrádra. (A Szerbek szerint az első lövéseket a BODROG adta le, de ez nem igaz, az első lövéseket a TEMES adta le a hajónaplók szerint, … mindegy, legyenek boldogok …).
Mára már cask 2 maradt az egykori 10 monitorból: a LEITHA és a BODROG. 2005-ban fedezték fel, hogy a BODROG még megvan, méghozzá Belgrádban, nagyon rossz, lepusztult állapotban, kavics tároló álló hajónak használták (a LEITHA meg 1919 után kotró hajóként élte túl a XX századot …).
Én mindig nagyon sajnálom, hogy Magyarország nem vette meg és nem állította hejre. A Szerb honvédelmi minisztérium 2016-ban vette meg a hajót 2 millió 250 ezer Szerb dínárért a tulajdonosától és 3 év alatt hozta ilyen gyönyörű állapotba.
Az első világháborúban a BODROG is áthajózott a Fekete Tengeren, hogy a mai Ukrajna területén harcoljon az Oroszok ellen és ez volt az egyetlen monitor, ami nem tudott hazatérni.
A Szerbek nagy győzelemként ünneplik a BODROG elfoglalását, holott ez is egy tipikus 1918-ra jellemző tett volt, amihez íme a hajó egykori parancsnokának a jelentése:
Október 3i-én a »Bodrog« zátonyra jutott, miről a hajóparancsnok következő jelentést adott le:
»1918. október 3i-én este a Dunáhajórajparancsnokság szikratávirati rendeletére a »Bodrog«-gal Zimonyból
Vincára indultam, hogy a visszavonuló csapatainkat fedezzem. Az idő ködös volt és nemsokára arra kényszeritett, hogy a hajó menetét lassítsam. A balpart mentén haladva körülbelül este 10 órakor egy sűrű ködfelhőbe kerültünk, mire a kormányost figyelmeztettem, hogy míg jobban tudunk tájékozódni megfordultunk és lehorgonyozunk.
Ebben a pillanatban a hajó fara feneket ért és a »Bodrog«-ot a part felé rántotta:. A gépeket azonnal teljes gőzzel hátra vezényeltem.
A »Bodrog« a Duna balpartján 20 méterre a parttól, Panosovától fölfelé 12 km. a Szamár-hegygyel szemben ült fenéken és saját erejéből nem tudott szabadulni, mert lefelé haladva kerültünk az iszapos partra és így a csavaroknak nem volt elegendő vizük. Ezt a helyzetet látva, segítségért sürgönyöztem.
A közelben a »Száva« monitor tartózkodott és így ő hozzá fordultam először segítségért, miután a Dunahajórajparancsnoksághoz és a »Sámson« mentőhajót kértem.
Éjfélig azonban segítség nem érkezett, tehát újra sürgönyöztem a Dunahajórajparancsnoksághoz, most már három erős vontatógőzöst kérve. Addig is, míg a hajó súlyán könnyítsek, a felesleges tárgyak és anyagok kihajózását rendeltem el. Végre hajnalban megérkezett a »Sámson« mentőhajó, mellyel egyhamar elkezdtük a »Bodrog« levontatását.
Eleinte egyenletes vontatással, később lökésekkel próbáltuk, de ez sem használt, mert a kötelek elszakadtak. 7 óra felé a másik két vontató is megérkezett és most már három hajóval folytattuk a levontatást.
A »Bodrog« akkor a vízapadás miatt már nagyon kiemelkedett a vízből és egyik kötél a másik után szakadt el. Végre 8 drótkötélre fogtam mind a három vontatót és már lazult is az iszapban a »Bodrog«, mikor 10 óra felé a szerb partról megszólaltak az ellenséges ágyúk.
A »Bodrog« és a közelben lévő monitorok rögtön felvették a harcot, a vontatógőzösöknek azonban hamarosan el kellett menekülniök, mert a tűz rájuk volt irányítva.
Idővel a monitorok is bevonultak és így a »Bodrog« magára hagyatva délig folytatta a harcot, míg a sok találattól több léket kapott és ágyúi hasznavehetetlenek lettek. Minden reménységtől megfosztva elrendeltem a legénységnek, hogy hagyják el a hajót. Még a harc közben megtettem a szükséges intézkedéseket a hajó fölrobbantására, de megfontolva, hogy a »Bodrog« magyar parton feküdt és így remény maradt még megmentéséhez, elállottam ennek keresztülvitelétől. Fél egy órakor délután első tisztemmel és vitorlásommal én is elhagytam a »Bodrog«-ot. Az erős ágyútűz dacára senki sem sebesült meg, mert a hajópáncél kitűnően tartott, a szárazon pedig az agyagos partban a gránátok nem robbantak. A »Bodrog« elhagyása után így könnyűszerrel indulhattunk útnak Pancsovára.
Pancsován az állomásparancsnokkal léptem érinkezésbe, de eredmény nélkül, mert akkor katonaságunknál a fegyelem már teljesen feloszlott. Ezek után az ottani német parancsnoksághoz fordultam és egy őrséget eszközöltem ki a »Bodrog« megvédésére. Éjjel kocsin a »Bodrog«-hoz mentem, hogy a helyzetet megvizsgáljam, de a német, őrség nem engedett a hajóra jutni, mert egy része az őrségnek részeg volt és a hajón fosztogattak, annyit azonban megtudtam, hogy a hajó hátsó részében víz volt. 2-án délelőtt a pancsovai főtéren hivatalosan közhírré adták, hogy megkötöttük az entente-csapatokkal a fegyverszünetet. Erre én délután újra kimentem a »Bodrog«-hoz, de amikor az ellenség a kocánkat meglátta, ágyútűzzel fogadott és nem engedett a »Bodrog« közelébe.
Miután tudtam, hogy a hajó a magas víz beálltával sem úszóképes, abbahagytam a hajó fölrobbantására való szándékomat és visszatértem Pancsovára.
Másnap, november 3-án, Pancsován megalakultak az egyes nemzeti tanácsok. Eleinte csak magyar zászló alatt láttam egy körmenetet. Később saját szememmel láttam, mikor két polgárember egy boltba futott és óriási izgalommal és sietség mellett egy szerb zászlót varratott.
Délben azután már e zászló köré csődültek egy páran és ők is körmetet tartottak, a mi katonaságunk legnagyobb része akkor már hazaszállingózott és a hátországból szabadon jöttek a szerb foglyok.
November 4-én a még megmaradt katonaságunk vonatra ült és a német katonaság is Pancsovát kiürítette.
Este én is vonatra ültem, de éjjel még Pancsován maradtunk. Másnap, mint utolsók, mi is elindultunk Szeged felé.
1918. decemberében és 1919. január havában pozitív híreket kaptam a »Bodrog«-ról egy pancsovai magyar lánytól. Az első levélben azt írta, hogy a vízállás nagyon kicsi, a »Bodrog« teljesen szárazon van és lékjeit javítják. A másikban meg azt írja, hogy a »Bodrog«-ot levontatták és Belgrádba vitték.
Kádár kormányos, aki a »Bodrog«-ot október 3 i-én vezette, azt állította, hogy tévedett egy erdőben s így korábban jött a balpart felé, mint ahogy szabad lett volna.
A végén még kiemelem, hogy a »Bodrog« a tényleges fegyverszünet kötése alkalmával még a magyar parton volt és nem harc folytán került az ellenség kezébe
Taschler, sorhajóhadnagy
Egy kis humor, Oláh Gyuri honvéd kalandjai
https://nagyhaboru.blog.hu/2018/08/02/olah_gyuri_az_helzetrul_x
https://nagyhaboru.blog.hu/2018/08/02/olah_gyuri_az_helzetrul_x
Amikor Budapest román kézre került
A BUKARESTI DIADALÍVEN MA IS OTT VIRÍT A FŐVÁROSUNK NEVE
A cikk szerzője: Ligeti Dávid
Vasárnap lesz száz esztendeje annak, hogy 1919. augusztus 4-én a román királyi haderő elfoglalta Budapestet. A következő százkét nap során a megszállók módszeresen kifosztották a magyar fővárost; a román katonai ellenőrzés egyben az első világháború elvesztését is szimbolizálta.[/B]
1919 nyarára, kevesebb mint egy év alatt, három rendszerváltoztatást élt át az ország. Történelmünk első totális diktatúrájának, a Tanácsköztársaságnak az összeomlása után a magyar közvélemény apatikusan fogadta Budapest elfoglalásának hírét. Számunkra, akik már a trianoni Magyarország tudatában szocializálódtunk, nehéz elképzelni, hogy mekkora világ omlott össze az akkori magyarokban, hiszen akkor még nem volt érvényes a hírhedt Kovács László-i maxima: „Nekünk is meg kellett tanulni akkorának lenni, amekkorák vagyunk, s hogy ez kicsi vagy közepes, ebből a szempontból mellékes.”
1918 őszén részint az antant által diktált fegyverszünetek, részint a Károlyi-rendszer pacifizmusa miatt nem sikerült ütőképes magyar nemzeti haderőt szervezni. Románia katasztrofális 1916. évi vereségei után az antant segítségével újraszervezhette haderejét, így viszonylag intakt és jól felszerelt csapatokkal kezdte meg Erdély megszállását 1918 novemberében.
A román propagandában a „nemzeti egységért folytatott háború” 1919 áprilisában már a tiszántúli, színmagyar lakosságú területeken folyt. Az ellenség április végére elérte Nagy-Románia tervezett nyugati határát, vagyis a Tisza folyó vonalát. Már ekkor lehetőségük lett volna bevonulni Budapestre, ez azonban reálpolitikai megfontolások mentén nem történt meg, mivel a párizsi békekonferencia is kérte, hogy ne keljenek át a Tiszán.
A proletárdiktatúra májusi sikeres hadseregszervezése, majd felvidéki sikerei után a Vörös Hadsereg július közepén indított tiszai offenzívája hamar összeomlott, ezt követően katonai szempontból szinte megszűnt az ellenállás a románokkal szemben. Ekkor a bolsevizmus elleni harc ürügyén Bukarest megkezdte a Duna–Tisza közének megszállását, valamint csapatai a magyar főváros felé vonultak. A marxista történetírás honosította meg azt a gondolatot, hogy a proletárdiktatúra 133 napja érdemben már nem járult hozzá a trianoni döntés súlyos igazságtalanságához.
Ezzel szemben az 1919. évi román megszállás indokául mindvégig az szolgált, hogy Bukarest „az európai civilizáció védelmezőjeként” lépett fel. Ebben a nyugati antanthatalmak passzív támogatását élvezték: hasonlóan az 1916 augusztusában aláírt bukaresti szerződéshez, amikor a román hadba lépésért cserébe megközelítően 110 000 négyzetkilométernyi területet ígértek oda Magyarországból, három évvel később semmifajta retorzió se érte a románokat, hogy kifosztják országunkat.
Egy rövid ideig nem lehetett eldönteni, hogy megszálló vagy felszabadító katonák érkeztek-e hozzánk
Fotó: MTI
A bevonulás augusztus 4-én délután négy órakor kezdődött, a főbb sugárutak mentén szinte egyszerre jelentek meg a román alakulatok, amelyeket lovas kürtösök vezettek fel. A megszállás volumene és „ünnepélyessége” egyedül Kolozsvár 1918. december 24-i okkupációjához volt mérhető. Mindez azt a célt is szolgálta, hogy az 1916. december 6-i bukaresti szégyent enyhítsék, amikor a központi hatalmak – így magyar katonák – szállták meg a román fővárost. Gheorghe Mărdărescu román főparancsnok és vezérkara diadalmenetben vonult végig a városon. A Vörös Hadsereg korábbi vezérkari főnöke, Stromfeld Aurél keserű visszaemlékezése szerint a Kálvin térre beérkező román tiszteken virágokat látott.
A román megszállás égisze alatt, jórészt a budapesti kormányzati adottságokat kihasználva, rövid időn belül új magyar hatalmi centrum jött létre. A világháborúban kitűnt József Ágost királyi herceg-tábornagy néhány hétig szerencsétlen sorsú hazánk kormányzója lett, miután augusztus 6-án a Friedrich István vezette Fehér Ház ellenforradalmi mozgalom behatolt a Sándor-palotába és lemondatta a kommün bukása után felállt Peidl-kormányt. Az antantnak azonban elfogadhatatlan volt egy Habsburg személye, hiszen nem pusztán a Magyar Királyság restaurálásának, hanem az egész Monarchia visszaállításának a veszélyét hordozta magában.
Románia csak nevében és propagandájában volt „felszabadító” haderő: valójában az összeomlott magyar állam tervszerű kizsákmányolása zajlott. Szeptember 15-ig csak a szolnoki vasútvonalon közel kilencezer vagonnyi terméket vittek ki az országból, miközben Csongrádnál is 9300 áruval megrakott vagon hagyta el hazánkat a Regát felé. Jóllehet a békekonferencia többször felszólította Romániát, hogy fejezze be Magyarország kifosztását, érdemi cselekmény nem történt ennek érdekében, egyedüli kivételt Harry Hill Bandholtz amerikai vezérőrnagy erélyes fellépése jelentett, aki 1919. október 5-én megakadályozta a Magyar Nemzeti Múzeum kirablását.
Az anyagi károk mellett az emberéletekben bekövetkezett veszteségeket is számba kell vennünk. A román megszállás, jelenlegi adataink alapján, mintegy 650 főnyi áldozattal járt.
Ennek tizedét a magyar főváros népessége szenvedte el. Az esetek többségében a rablásokkal egy időben fordult elő gyilkosság vagy nemi erőszak.
Budapest kifosztása, illetve az azzal szorosan összefonódó megalázottság érzése miatt alakult ki az a mítosz, amely szerint Stefan Holban román városparancsnok öngyilkosságot követett el, amikor a visszaéléseket – az antant nyomására – a román király ki kívánta vizsgálni. A valóságban Holban megbecsült tábornokként halt meg, sem az ő, sem mások esetében nem vetődött fel a számonkérés. Hivatalosan csak az első világháborúban elszenvedett anyagi veszteségek miatti kárpótlást, valamint az 1919. évi hadműveletek költségét hajtották be Magyarországon.
A románok végül 1919. november 14-én vonultak ki a magyar fővárosból. Két nappal később a Nemzeti Hadsereg már csak egy kifosztott és porig alázott városba vonulhatott be. A románok szinte napra pontosan 25 évvel később ismét részt vettek Budapest ostromában és megszállásában, ekkor azonban már a Szovjetunió csatlósaiként tették ezt.
A bukaresti diadalíven feltüntetett győztes csaták vagy ütközetek nevénél Budapestet is megtaláljuk. A kommunizmus időszakában ezt ugyan lemeszelték, de a 2014-ben felújított emlékművön ma ismét olvasható Budapest neve.
A szerző történész, Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár
https://magyarnemzet.hu/belfold/amikor-budapest-roman-kezre-kerult-7177421/
A BUKARESTI DIADALÍVEN MA IS OTT VIRÍT A FŐVÁROSUNK NEVE
A cikk szerzője: Ligeti Dávid
Vasárnap lesz száz esztendeje annak, hogy 1919. augusztus 4-én a román királyi haderő elfoglalta Budapestet. A következő százkét nap során a megszállók módszeresen kifosztották a magyar fővárost; a román katonai ellenőrzés egyben az első világháború elvesztését is szimbolizálta.[/B]
1919 nyarára, kevesebb mint egy év alatt, három rendszerváltoztatást élt át az ország. Történelmünk első totális diktatúrájának, a Tanácsköztársaságnak az összeomlása után a magyar közvélemény apatikusan fogadta Budapest elfoglalásának hírét. Számunkra, akik már a trianoni Magyarország tudatában szocializálódtunk, nehéz elképzelni, hogy mekkora világ omlott össze az akkori magyarokban, hiszen akkor még nem volt érvényes a hírhedt Kovács László-i maxima: „Nekünk is meg kellett tanulni akkorának lenni, amekkorák vagyunk, s hogy ez kicsi vagy közepes, ebből a szempontból mellékes.”
1918 őszén részint az antant által diktált fegyverszünetek, részint a Károlyi-rendszer pacifizmusa miatt nem sikerült ütőképes magyar nemzeti haderőt szervezni. Románia katasztrofális 1916. évi vereségei után az antant segítségével újraszervezhette haderejét, így viszonylag intakt és jól felszerelt csapatokkal kezdte meg Erdély megszállását 1918 novemberében.
A román propagandában a „nemzeti egységért folytatott háború” 1919 áprilisában már a tiszántúli, színmagyar lakosságú területeken folyt. Az ellenség április végére elérte Nagy-Románia tervezett nyugati határát, vagyis a Tisza folyó vonalát. Már ekkor lehetőségük lett volna bevonulni Budapestre, ez azonban reálpolitikai megfontolások mentén nem történt meg, mivel a párizsi békekonferencia is kérte, hogy ne keljenek át a Tiszán.
A proletárdiktatúra májusi sikeres hadseregszervezése, majd felvidéki sikerei után a Vörös Hadsereg július közepén indított tiszai offenzívája hamar összeomlott, ezt követően katonai szempontból szinte megszűnt az ellenállás a románokkal szemben. Ekkor a bolsevizmus elleni harc ürügyén Bukarest megkezdte a Duna–Tisza közének megszállását, valamint csapatai a magyar főváros felé vonultak. A marxista történetírás honosította meg azt a gondolatot, hogy a proletárdiktatúra 133 napja érdemben már nem járult hozzá a trianoni döntés súlyos igazságtalanságához.
Ezzel szemben az 1919. évi román megszállás indokául mindvégig az szolgált, hogy Bukarest „az európai civilizáció védelmezőjeként” lépett fel. Ebben a nyugati antanthatalmak passzív támogatását élvezték: hasonlóan az 1916 augusztusában aláírt bukaresti szerződéshez, amikor a román hadba lépésért cserébe megközelítően 110 000 négyzetkilométernyi területet ígértek oda Magyarországból, három évvel később semmifajta retorzió se érte a románokat, hogy kifosztják országunkat.
Egy rövid ideig nem lehetett eldönteni, hogy megszálló vagy felszabadító katonák érkeztek-e hozzánk
Fotó: MTI
A bevonulás augusztus 4-én délután négy órakor kezdődött, a főbb sugárutak mentén szinte egyszerre jelentek meg a román alakulatok, amelyeket lovas kürtösök vezettek fel. A megszállás volumene és „ünnepélyessége” egyedül Kolozsvár 1918. december 24-i okkupációjához volt mérhető. Mindez azt a célt is szolgálta, hogy az 1916. december 6-i bukaresti szégyent enyhítsék, amikor a központi hatalmak – így magyar katonák – szállták meg a román fővárost. Gheorghe Mărdărescu román főparancsnok és vezérkara diadalmenetben vonult végig a városon. A Vörös Hadsereg korábbi vezérkari főnöke, Stromfeld Aurél keserű visszaemlékezése szerint a Kálvin térre beérkező román tiszteken virágokat látott.
A román megszállás égisze alatt, jórészt a budapesti kormányzati adottságokat kihasználva, rövid időn belül új magyar hatalmi centrum jött létre. A világháborúban kitűnt József Ágost királyi herceg-tábornagy néhány hétig szerencsétlen sorsú hazánk kormányzója lett, miután augusztus 6-án a Friedrich István vezette Fehér Ház ellenforradalmi mozgalom behatolt a Sándor-palotába és lemondatta a kommün bukása után felállt Peidl-kormányt. Az antantnak azonban elfogadhatatlan volt egy Habsburg személye, hiszen nem pusztán a Magyar Királyság restaurálásának, hanem az egész Monarchia visszaállításának a veszélyét hordozta magában.
Románia csak nevében és propagandájában volt „felszabadító” haderő: valójában az összeomlott magyar állam tervszerű kizsákmányolása zajlott. Szeptember 15-ig csak a szolnoki vasútvonalon közel kilencezer vagonnyi terméket vittek ki az országból, miközben Csongrádnál is 9300 áruval megrakott vagon hagyta el hazánkat a Regát felé. Jóllehet a békekonferencia többször felszólította Romániát, hogy fejezze be Magyarország kifosztását, érdemi cselekmény nem történt ennek érdekében, egyedüli kivételt Harry Hill Bandholtz amerikai vezérőrnagy erélyes fellépése jelentett, aki 1919. október 5-én megakadályozta a Magyar Nemzeti Múzeum kirablását.
Az anyagi károk mellett az emberéletekben bekövetkezett veszteségeket is számba kell vennünk. A román megszállás, jelenlegi adataink alapján, mintegy 650 főnyi áldozattal járt.
Ennek tizedét a magyar főváros népessége szenvedte el. Az esetek többségében a rablásokkal egy időben fordult elő gyilkosság vagy nemi erőszak.
Budapest kifosztása, illetve az azzal szorosan összefonódó megalázottság érzése miatt alakult ki az a mítosz, amely szerint Stefan Holban román városparancsnok öngyilkosságot követett el, amikor a visszaéléseket – az antant nyomására – a román király ki kívánta vizsgálni. A valóságban Holban megbecsült tábornokként halt meg, sem az ő, sem mások esetében nem vetődött fel a számonkérés. Hivatalosan csak az első világháborúban elszenvedett anyagi veszteségek miatti kárpótlást, valamint az 1919. évi hadműveletek költségét hajtották be Magyarországon.
A románok végül 1919. november 14-én vonultak ki a magyar fővárosból. Két nappal később a Nemzeti Hadsereg már csak egy kifosztott és porig alázott városba vonulhatott be. A románok szinte napra pontosan 25 évvel később ismét részt vettek Budapest ostromában és megszállásában, ekkor azonban már a Szovjetunió csatlósaiként tették ezt.
A bukaresti diadalíven feltüntetett győztes csaták vagy ütközetek nevénél Budapestet is megtaláljuk. A kommunizmus időszakában ezt ugyan lemeszelték, de a 2014-ben felújított emlékművön ma ismét olvasható Budapest neve.
A szerző történész, Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár
https://magyarnemzet.hu/belfold/amikor-budapest-roman-kezre-kerult-7177421/
Erdély elvesztése és a Székely Hadosztály
https://foter.ro/cikk/20181126_megv...t4OwubeETBudENOmP3xrWT04nhPeYLViyJzXY9gkpoO8s
https://foter.ro/cikk/20181126_megv...t4OwubeETBudENOmP3xrWT04nhPeYLViyJzXY9gkpoO8s
Csak pár napot tartott, de már akkor megmutatták igazi arcukat:
https://paprika.blogstar.hu/2016/09...ZEhnalsNP_IIHcc05bL-H-nIiQ5WhEsdbO3BuRS0Is0ec
https://paprika.blogstar.hu/2016/09...ZEhnalsNP_IIHcc05bL-H-nIiQ5WhEsdbO3BuRS0Is0ec
R
rejsz felügyelő
Guest
Ez nem volt egyedi jelenség, mi is csináltunk ilyen légvédelmi lafettát a tábori ágyúinkhoz, ahogy kb. minden hadviselő ország. A hatékonyságuk persze kérdőjeles volt de kellett valami ami messzebbre lő mint a géppuskák.
Amúgy mi még a második világháborúban is használtunk ilyen első világháborús eredetű légvédelmi löveget, Rába V alvázán volt kialakítva.
https://forum.warthunder.com/index....-világháborúban/&tab=comments#comment-5356267
Elfelejtett parancsnok
magyar dokumentumfilm, 2014
A film a magyar történelem egyik elfeledett, kiváló alakjának, a nagyszerű hadvezérnek: Kratochvil Károlynak, az Erdélyt védő Székely Hadosztály parancsnokának életútját kíséri végig. Bemutatja azt az emberi-hazafiúi példázatot, amit a pedagógus, az első világháborút végigharcoló tiszt és a megtámadott hazát védő katona alakja jelképez - Kratochvil Károlyról vallomásai, írásai, különböző nehéz történelmi helyzetekben tett megnyilatkozásai révén éppúgy teljes, izgalmasan vonzó képet kaphatunk, mint az életművet bemutató, Kratochvil nagyságát taglaló szakemberek jóvoltából.
https://port.hu/adatlap/film/tv/elfelejtett-parancsnok--elfelejtett-parancsnok/movie-156818
magyar dokumentumfilm, 2014
A film a magyar történelem egyik elfeledett, kiváló alakjának, a nagyszerű hadvezérnek: Kratochvil Károlynak, az Erdélyt védő Székely Hadosztály parancsnokának életútját kíséri végig. Bemutatja azt az emberi-hazafiúi példázatot, amit a pedagógus, az első világháborút végigharcoló tiszt és a megtámadott hazát védő katona alakja jelképez - Kratochvil Károlyról vallomásai, írásai, különböző nehéz történelmi helyzetekben tett megnyilatkozásai révén éppúgy teljes, izgalmasan vonzó képet kaphatunk, mint az életművet bemutató, Kratochvil nagyságát taglaló szakemberek jóvoltából.
R
rejsz felügyelő
Guest
Érdekes belegondolni hogy Aszódon, egy csendes kisvárosban egykor bombázógép fejlesztése zajlott. Sajnos a fejlesztés nem járt eredménnyel, a tesztek után leállították a programot. Íme a Lloyd 40.08 Luftkreuzer:
1915 augusztusában a Császári és Királyi Légjárócsapatok parancsnoksága a Lloyd repülőgépgyárat egy olyan bombázó kifejlesztésével bízta meg, ami legalább 6 órán keresztül tud a levegőben maradni, és 200 kg bombateher szállítására alkalmas. A kétfarkú gép közepén helyezkedett el a pilótafülke gondolája, benne egy erőteljes motorral, amit egy tolólégcsavarral láttak el. A két törzs szintén kapott egy-egy kisebb motort, amik húzólégycsavarosak voltak. A Lloyd gyár 1916 januárjában kapta meg a háromfedeles gép specifikációját és rajzait.
A Luftkreuzer három eltérő méretű szárnnyal rendelkezett, melyek közül a középső a gondola és a törzsek aljára volt erősítve, míg a másik két szárnyat huzalok és rudak tartottak. A középen elhelyezkedő gondolában egy 300 lóerős Austro-Daimler V-12 vízhűtéses motort helyeztek el, ami egy kéttollú tolólégcsavart hajtott. A gondolát közrefogó ikertörzset két módosított Lloyd C.II törzsből állították össze, és 160 lóerős Austro-Daimler 6 vízhűtéses motorokat hordoztak, szintén kéttollú légcsavarokkal felszerelve. A központi gondola alján, a középső és az alsó szárny között helyezkedett el a bombázó-megfigyelő zárt, ablakokkal ellátott fülkéje. A gondola felső-elülső része, a középső és a felső szárny között, szintén rendelkezett egy ablakos fülkével, ahol két géppuskás lövész kapott helyett, egy keresőlámpával ellátva. A pilóta helye a gondola középső részén volt, közel a tolólégcsavarhoz, így nagyon rossz kilátása volt előre. A gép védelmét négy Schwazlose M7/12-es géppuska jelentette, melyekből kettőt a középső gondolában, egyet-egyet pedig a törzsekben helyeztek el.
A Luftkreuzer tesztelése 1916 június 8-án kezdőtött az aszódi repülőtéren. Az rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy a gép orrnehéz, mivel még a földi próbák során orral előre átfordult. Ezt a problémát egy orrfutómű beépítésvel orvosolták. 1916 októberében Antal Lany-Lanczendorfer főhadnagy megpróbált felszállni a géppel, de az képtelen volt elhagyni a kifutópályát. November elején döntés született a bombateher csökkentéséről, december elején pedig további rögzítőpontokat szereltek fel a gép aljára. A fejlesztések lassan haladtak, és a fő tervezési hibákat soha nem javították ki. A Lloyd kérelmet nyújtott be, hogy áttervezhesse a gépet, de azt nem fogadták el, és minden munkát leállítottak a gépen. A Luftkreuzer-t raktárba helyezték, majd 1918 januárjában elrendelték, hogy a Cheb-ben található repülőgép bontóba szállítsák át.
A gép adatai:
Legénység: 4-5 fő
Hossz: 9.5 m
Fesztávolság: 23 m
Szárnyfelület: 110 m2
Maximális felszálló súly: 4 840 kg
Motor: 1 × Austro-Daimler V-12 - 12 hengeres vízhűtéses v motor, 224 kW (300 LE)
Motor: 2 × Austro-Daimler 6 - 6 hengeres vízhűtéses soros motor, 120 kW (160 LE)
Fegyverzet:
4 x 7.92 mm Schwarzlose M7/12 géppuska
200 kg bomba
Tesztelés az aszódi repülőtéren:
Motorpróba:
1915 augusztusában a Császári és Királyi Légjárócsapatok parancsnoksága a Lloyd repülőgépgyárat egy olyan bombázó kifejlesztésével bízta meg, ami legalább 6 órán keresztül tud a levegőben maradni, és 200 kg bombateher szállítására alkalmas. A kétfarkú gép közepén helyezkedett el a pilótafülke gondolája, benne egy erőteljes motorral, amit egy tolólégcsavarral láttak el. A két törzs szintén kapott egy-egy kisebb motort, amik húzólégycsavarosak voltak. A Lloyd gyár 1916 januárjában kapta meg a háromfedeles gép specifikációját és rajzait.
A Luftkreuzer három eltérő méretű szárnnyal rendelkezett, melyek közül a középső a gondola és a törzsek aljára volt erősítve, míg a másik két szárnyat huzalok és rudak tartottak. A középen elhelyezkedő gondolában egy 300 lóerős Austro-Daimler V-12 vízhűtéses motort helyeztek el, ami egy kéttollú tolólégcsavart hajtott. A gondolát közrefogó ikertörzset két módosított Lloyd C.II törzsből állították össze, és 160 lóerős Austro-Daimler 6 vízhűtéses motorokat hordoztak, szintén kéttollú légcsavarokkal felszerelve. A központi gondola alján, a középső és az alsó szárny között helyezkedett el a bombázó-megfigyelő zárt, ablakokkal ellátott fülkéje. A gondola felső-elülső része, a középső és a felső szárny között, szintén rendelkezett egy ablakos fülkével, ahol két géppuskás lövész kapott helyett, egy keresőlámpával ellátva. A pilóta helye a gondola középső részén volt, közel a tolólégcsavarhoz, így nagyon rossz kilátása volt előre. A gép védelmét négy Schwazlose M7/12-es géppuska jelentette, melyekből kettőt a középső gondolában, egyet-egyet pedig a törzsekben helyeztek el.
A Luftkreuzer tesztelése 1916 június 8-án kezdőtött az aszódi repülőtéren. Az rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy a gép orrnehéz, mivel még a földi próbák során orral előre átfordult. Ezt a problémát egy orrfutómű beépítésvel orvosolták. 1916 októberében Antal Lany-Lanczendorfer főhadnagy megpróbált felszállni a géppel, de az képtelen volt elhagyni a kifutópályát. November elején döntés született a bombateher csökkentéséről, december elején pedig további rögzítőpontokat szereltek fel a gép aljára. A fejlesztések lassan haladtak, és a fő tervezési hibákat soha nem javították ki. A Lloyd kérelmet nyújtott be, hogy áttervezhesse a gépet, de azt nem fogadták el, és minden munkát leállítottak a gépen. A Luftkreuzer-t raktárba helyezték, majd 1918 januárjában elrendelték, hogy a Cheb-ben található repülőgép bontóba szállítsák át.
A gép adatai:
Legénység: 4-5 fő
Hossz: 9.5 m
Fesztávolság: 23 m
Szárnyfelület: 110 m2
Maximális felszálló súly: 4 840 kg
Motor: 1 × Austro-Daimler V-12 - 12 hengeres vízhűtéses v motor, 224 kW (300 LE)
Motor: 2 × Austro-Daimler 6 - 6 hengeres vízhűtéses soros motor, 120 kW (160 LE)
Fegyverzet:
4 x 7.92 mm Schwarzlose M7/12 géppuska
200 kg bomba
Tesztelés az aszódi repülőtéren:
Motorpróba:
Érdekes belegondolni hogy Aszódon, egy csendes kisvárosban egykor bombázógép fejlesztése zajlott. Sajnos a fejlesztés nem járt eredménnyel, a tesztek után leállították a programot. Íme a Lloyd 40.08 Luftkreuzer:
1915 augusztusában a Császári és Királyi Légjárócsapatok parancsnoksága a Lloyd repülőgépgyárat egy olyan bombázó kifejlesztésével bízta meg, ami legalább 6 órán keresztül tud a levegőben maradni, és 200 kg bombateher szállítására alkalmas. A kétfarkú gép közepén helyezkedett el a pilótafülke gondolája, benne egy erőteljes motorral, amit egy tolólégcsavarral láttak el. A két törzs szintén kapott egy-egy kisebb motort, amik húzólégycsavarosak voltak. A Lloyd gyár 1916 januárjában kapta meg a háromfedeles gép specifikációját és rajzait.
A Luftkreuzer három eltérő méretű szárnnyal rendelkezett, melyek közül a középső a gondola és a törzsek aljára volt erősítve, míg a másik két szárnyat huzalok és rudak tartottak. A középen elhelyezkedő gondolában egy 300 lóerős Austro-Daimler V-12 vízhűtéses motort helyeztek el, ami egy kéttollú tolólégcsavart hajtott. A gondolát közrefogó ikertörzset két módosított Lloyd C.II törzsből állították össze, és 160 lóerős Austro-Daimler 6 vízhűtéses motorokat hordoztak, szintén kéttollú légcsavarokkal felszerelve. A központi gondola alján, a középső és az alsó szárny között helyezkedett el a bombázó-megfigyelő zárt, ablakokkal ellátott fülkéje. A gondola felső-elülső része, a középső és a felső szárny között, szintén rendelkezett egy ablakos fülkével, ahol két géppuskás lövész kapott helyett, egy keresőlámpával ellátva. A pilóta helye a gondola középső részén volt, közel a tolólégcsavarhoz, így nagyon rossz kilátása volt előre. A gép védelmét négy Schwazlose M7/12-es géppuska jelentette, melyekből kettőt a középső gondolában, egyet-egyet pedig a törzsekben helyeztek el.
A Luftkreuzer tesztelése 1916 június 8-án kezdőtött az aszódi repülőtéren. Az rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy a gép orrnehéz, mivel még a földi próbák során orral előre átfordult. Ezt a problémát egy orrfutómű beépítésvel orvosolták. 1916 októberében Antal Lany-Lanczendorfer főhadnagy megpróbált felszállni a géppel, de az képtelen volt elhagyni a kifutópályát. November elején döntés született a bombateher csökkentéséről, december elején pedig további rögzítőpontokat szereltek fel a gép aljára. A fejlesztések lassan haladtak, és a fő tervezési hibákat soha nem javították ki. A Lloyd kérelmet nyújtott be, hogy áttervezhesse a gépet, de azt nem fogadták el, és minden munkát leállítottak a gépen. A Luftkreuzer-t raktárba helyezték, majd 1918 januárjában elrendelték, hogy a Cheb-ben található repülőgép bontóba szállítsák át.
A gép adatai:
Legénység: 4-5 fő
Hossz: 9.5 m
Fesztávolság: 23 m
Szárnyfelület: 110 m2
Maximális felszálló súly: 4 840 kg
Motor: 1 × Austro-Daimler V-12 - 12 hengeres vízhűtéses v motor, 224 kW (300 LE)
Motor: 2 × Austro-Daimler 6 - 6 hengeres vízhűtéses soros motor, 120 kW (160 LE)
Fegyverzet:
4 x 7.92 mm Schwarzlose M7/12 géppuska
200 kg bomba
Tesztelés az aszódi repülőtéren:
Motorpróba:
Rémálom lehetett vele a landolás....
R