2.
Ezért a kérdés az: ki fogja finanszírozni az Emírséget?
Pakisztán csődben van, és csak háborút tud Afganisztán ellen indítani, de nem tudja finanszírozni a kormányát.
A kínaiak nem adnak ilyen támogatásokat a kormányoknak, hogy kezeljék a költségvetésüket.
Az oroszok vagy az irániak sem.
Afganisztán új gyarmatosító urainak (értsd: Pakisztán) várakozása egyelőre az, hogy az amerikai intézményrendszer elképesztő mértékű okoskodását és tompaságát tekintve és ismerve nem kell sok ahhoz, hogy meggyőzzék őket az Emirátus további finanszírozásáról. A régi zsarolással fogják ezt eladni nekik: ha nem ösztönözzük a tálibokat azzal, hogy pénzt adunk nekik, akkor nem fognak megváltozni. Számos nyugati, különösen amerikai és brit elemző már most is ezt az érvelést hangoztatja, a "humanitárius válság" szokásos trópusát használva, hogy bebiztosítsa a sorait.
Tegyük ehhez hozzá a másik vonalat is, amelyet el fognak adni: hogyha a Nyugat pénzt ad, akkor képes lesz tőkeáttételt és befolyást szerezni; de ha minden segítséget megállít, akkor nem lesz jelen, és semmi befolyása nem lesz.
Mindkét érvelés látványosan megbukott a múltban. Ami még rosszabb, hogy elképesztő tudatlanságról árulkodnak azzal kapcsolatban, hogy a tálibok mit képviselnek, milyen ideológiai elkötelezettséggel rendelkeznek, milyen antediluviánus világnézetük van, amely nem tűr meg senkit, aki nem ért egyet azzal, amiben ők hisznek. És mégis, van egy csomó Borostyán Ligában tanult "hasznos idióta", aki felkapja ezt az érvet.
Mivel a Nyugat, különösen az USA halálvágya miatt, talán újra megnyitják a segélycsapot a tálibok előtt. De ezzel csak azt érik el, hogy az emirátust csak abban fogják támogatni, hogy a pakisztániak és a kínaiak olcsón learathassák azt a hasznot, amit Afganisztánban remélnek. Pontosan ezt a modellt fogadták el Pakisztánban: az USA és a Nyugat finanszírozta a pakisztáni államot, amely Kínának tartozik, és az amerikaiakkal szemben is csődöt mondott.
A nyugati segélyek mellett sok szó esik arról is, hogy a kínaiak nagyszabású befektetéseket eszközölnek Afganisztánban, különösen a bányászati ágazatban. Azt mondják, hogy Afganisztán az arany, a réz, a vasérc és a ritkaföldfémek Szaúd-Arábiája, amelyre a kínaiak mind szemet vetettek. A pakisztániak biztosítják a stabilitást, a kínaiak pedig befektetnek és kiaknázzák az ásványkincseket.
Mindkét "vastestvér" feldob majd néhány morzsát - jogdíjakat stb. - az afgánoknak, és röhögnek a markukba. A pakisztániak úgy vélik, hogy az emírség lesz a hiányzó darab a kirakós játékban, amely nemcsak a CPEC újjáélesztéséhez szükséges, hanem ahhoz is, hogy Afganisztánon keresztül a közép-ázsiai államok kereskedelmi és tranzitközpontjává váljon.
Az afgánok ismét kapnak majd némi morzsát a tranzitdíjak - a régi rahdari adó - formájában, amelyre az afgán állam hagyományosan támaszkodott, amikor még nem volt birodalma.
De mindezek a számítások bizonytalanok. Például Afganisztán ásványkincs vagyona alapvetően egy 1970-es évekbeli tanulmányon alapul. Az utóbbi években nem készült olyan újabb geológiai tanulmány, amely alátámasztaná az ásványkincsek becslését. Ez nem azt jelenti, hogy tagadjuk, hogy lennének lelőhelyek, csak azt kérdőjelezzük meg, hogy ezek elég gazdagok-e ahhoz, hogy a "vastestvérek" "felhördüljenek". Ugyanezek az ásványi erek vélhetően Balocsisztánban is futnak, de az elmúlt 30 évben semmi sem mutatott erre utaló jelet.
Ha feltételezzük, hogy ezek a becslések helyesek, akkor is mi fog Afganisztánnak jutni?
Eltekintve a közgazdászok által holland betegségnek nevezett jelenségtől, az afgánok nehezményezik, hogy megkurtítják őket. A közép-ázsiai tranzitkereskedelmet is túlbecsülik. Hasznos lenne tanulmányozni ezeknek az országoknak a kereskedelmi mintáit, irányát és termékeit, mielőtt következtetéseket vonnánk le. A Sheikh Chilli álmokból nem lehet jó geoökonómiát csinálni, még kevésbé jó geopolitikát és geostratégiát.
De még ha ezek a geoökonómiai nedves álmok valóra is válnak, akkor sem fognak egyik napról a másikra megtörténni. Legalább néhány évbe telik, amíg ezek a befektetések beérnek.
Ki állja majd a számlát ezért az átmeneti időszakért? És milyen feltételekkel?
A tálibok, akik keményvonalas iszlamisták, hajlandóak lesznek-e kamatot fizetni a kölcsönök után?
A kínaiak most átállnak-e az iszlám bankrendszerre, amely nem más, mint egy trükközés, amelyben a kamatot nyereségnek nevezik, vagy ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz?
Vajon az afgánok jó néven veszik-e, hogy a kínaiak és a pakisztániak játszótérként vagy virtuális gyarmatként kezelik az országukat? Vajon a Nyugat csak megfordul és halottnak tetteti magát, lenyelve a Pakisztán és a tálibok által okozott megaláztatást?
Vajon a tálibok hirtelen beleegyeznek-e abba, hogy megszakítanak minden kapcsolatot fegyveres testvéreikkel - a TTP-kkel, az al-Kaidával és más iszlamista terrorcsoportokkal?
A lényeg az, hogy Afganisztánban túl sok a bizonytalansági tényező, és bárki, aki elbizakodott a jövő alakulását illetően, valószínűleg nagyon durva és kellemetlen sokkot fog kapni.
Szerző
Sushant Sareen.A Pakisztán és a terrorizmus szakértője, publikált munkái között szerepel a Balochistan: Forgotten War, Forsaken People (2017), a Corridor Calculus: China-Pakistan Economic Corridor & China's Comprador model of investment in Pakistan (2016).