[BIZTPOL] Irán

Ezt nem vitatom...azonban mennyivel lehetne fejlettebb ez a nép ha nem egy vallási fanatikus vezetés irányítaná (lásd pl. Törökország). Itt arról van szó, hogy a monarchia idején sem tudott fejlődni a társadalom, viszont annak bukásával hatalomra kerülő iszlamista vezetéssel is csak azt érték el hogy elszigetelődtek és a pénz nagyrészét a hadseregre, hírszerzésre illetve atom és rakéta programba ölték (azt is csak azért mert a vezetés kijelentette, hogy halál az USA-ra és Izraelrel). Minden más területen meg stagnálás van. Most meg hogy külpolitikában megzuhant az ország felszínre jönnek a belső feszültségek....
Én nagyon örülök annak, hogy európában a felvilágosodás korában leépítették a vallást mint politika és társadalom formáló szereplőt és már csak a hívők lelki békéjével foglalkozhat. Ezt követően indult rohamos fejlődésnek a nyugati civilizáció.
Sajnos sok iszlám hitű állam a világban ezt a szintet nem tudta megugrani függetlenül mekkora hadereje vagy vagyona van...nincs is egyik sem a világ technológiailag fejlett (itt nem csak azt értem, hogy egy területen fejlett mint pl. iráni rakéta technológia) országai között.
Jelezném, hogy Irán vezetése nem vallási fanatikus, a Közel-keleten.találsz jó pár olyan országot, ahol a vallás fontosabb szerepet tölt be...Iránnak, mint minden országnak, saját és sajátos szokásai vannak, amit a sokszínűség és a liberalizmus szent nevében el kellene fogadni...Aki nem látta a saját szemével, az csak szűrőkön keresztül szemlélheti...a szűrőkön meg torzítókon keresztül kapott kép akár a valóság fejreállítása is lehet...mivel nincs viszonyítási alapod, ezért hajlamos vagy elhinni, ilyenkor érdemes megnézni, hogy ki mondja, és miért.
 
A fanatizmusnak vannak fokozatai. Nem ISIS, az tény. Viszont van vallási rendőrség, közelező női viselet (még ha egyre inkább fel is lábyul a dolog). Erre írtam, hogy a Nyugati/zsidó b.szkodással ellenkező hatást is érhetnek el...és miért? Hogy Izrael legyen az egyetlen Jani a környéken? Könyörgöm.
 
E szerint a tömeg nem rajon a külföldi beavatkozásért.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
véleményem szerint az iráni viszonyokat nem a nyugati lapokból lehet a legjobban megismerni,azok eleve torzítanak ..

érdemesebb inkább youtuberek videót nézegetni akik kint jártak (van jó pár magyar is) beszélnek a helyiekkel, forgatnak az utcán , ezzel megmutatva milyen a mindennapi élet Iránban,milyenek a hétköznapi emberek. .

A rendszerük lehet nem tökéletes, de azt ne mi döntsük már el hogy nekik mi a jó ! Szintén csak az én véleményem az is,hogy sokszor az a nyugatiak legnagyobb hibája, amikor a saját világnézetük szerint ítélnek meg országokat,úgy hogy halványlila gőzük nincs az ottani viszonyokról .. nézzük pl Iránt, ha ellenzéki emberekkel beszél valaki természetes hogy a lehetö legrosszabb színben fogja lefesteni azt az országot, aki meg egy kormánypártival beszél, az meg állítani fogja hogy nincs ott semmi különösebb gond,mondjuk ehhez nem kell Iránig utazni, elég ha itthon kérdezősködünk, mindig lesz megosztott vélemény itt is, ott is, de ott van pl az USA ott mekkora pogózást levágtak az elmúlt 2 választáson ? mégsem jutott eszébe mondjuk Kínának, vagy Kanadának hogy csapatokat küldjön az általa demokratikusnak vélt rendszer támogatására , akkor hogy jön ehhez az USA vagy bárki más ? megint azt kell kérdeznem a sokkal radikálisabb, sokkal szigorúbb szaudi rendszer miért van még talpon ? ott miért nem számítanak az emberi jogok ? miért nem ment még egy amerikai SOF egység a királyi családért ? Jamal Hasogdzsi nevére emlékszik még valaki itt egyáltalán, az ő esete rémlik még valakinek ? Ő volt a törökországban feldarabolt újságíró, aki bírálni mert a szaudi királyi családot , de gondolom ez ilyen "spongyát rá" eset .. ha Irán behívná a Chevront meg az ExxonMobilt akkor vajon maga Trump tüntetné-e ki Khameinit az Elnöki Szabadság Érdemrenddel meg a kongresszusi aranyéremmel ?

értem én ezt a nagy igyekezetet, hogy eg yteokratikus-autoriter rendszer meg hogy a "gonosz birodalma" , mégis idáig bűzlik a kőolaj szaga ..

na de hogy legyen valami hír is .. avagy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik ..

A nyugati média újabb tudósításhullámot indított Iránról, hangsúlyozva a kivégzéseket, a „vörös vonalakat” és a kemény válasz szükségességét. Szakértők szerint ez egy módja annak, hogy „bemelegítsék” a közönséget egy esetleges csapás igazolására.

Újságíró: „Azt mondják nekünk, hogy holnap (az iráni hatóságok) elkezdik a tüntetők felakasztását.
És ez visszavezet minket a kérdéshez: átlépték-e a „vörös vonalat” – vagy önök mozdították el?”

Trump: „Nem hallottam még akasztásokról. Ha (az iráni hatóságok) felakasztják őket, látni fogsz néhány dolgot.
Nem tudom, honnan jössz, vagy mi a gondolkodásmódod, de lehet, hogy nagyon örülsz majd.”

Újságíró: – Hogy érted ezt?

Trump: „Nagyon határozott fellépést fogunk tenni. Ha ők tesznek valami ilyesmit, mi is nagyon határozottan fogunk fellépni.”

Nincs konszenzus a Fehér Házon belül a lehetséges csapásokról. A csapat egyes tagjai úgy tudják, hogy ha most csapnak le, Irán az Egyesült Államok ellen lázadhat. Az Axios újságírója, Barak Ravid szerint Rubio zárt üléseken nem katonai nyomásgyakorlási intézkedésekről beszél. Ugyanakkor folyamatos a kapcsolatfelvétel az utolsó iráni sah, Reza Pahlavi örökösével.

Vance és a MAGA jelentős része ellenzi az Iránnal vívott háborút – az elpusztíthatja az országot, egy új káoszzónává alakíthatja, és még az IRGC-nél is brutálisabb erőket juttathat hatalomra.

Eközben Irán figyelmezteti az amerikai katonai bázisoknak otthont adó országokat, hogy csapást mér rájuk, ha Washington támad. Ezek az országok közé tartozik Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar és Törökország.
 
A fanatizmusnak vannak fokozatai. Nem ISIS, az tény. Viszont van vallási rendőrség, közelező női viselet (még ha egyre inkább fel is lábyul a dolog). Erre írtam, hogy a Nyugati/zsidó b.szkodással ellenkező hatást is érhetnek el...és miért? Hogy Izrael legyen az egyetlen Jani a környéken? Könyörgöm.
Inkább egy kötelező női viselet mint az qrvamód öltözet és stílus mint az ún. nyugati. Egyszerűen nem igazak sok esetben azok a vádak amikkel Irànt illetik. Bezzeg India mennyivel jobb?
 
  • Tetszik
Reactions: jani22 and 2ndt
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Irakban 1 millió civilt öltek meg az USA-kok közvetlen és közvetett módon.
De ahogyan nézem te mentálisan még nem vagy felnőtt. Nem tudod mivel jár egy háború.
Jelmondatom: "Jegyezd meg fiatal barátom, hogy a legsoványabb béke is többet ér - mint a legkövérebb háború" - by Mika Waltari

Igaz ez inkább egy békehadtesthez illő jelszó lehetne - de igazából jó lenne ha a mai életünkre is érvényes maradhatna..
 
Mi a türhós faszom folyik itt már megint
hqdefault.jpg
 
Én csak annyit mondok, jöttömre 5 nap múltán számítsatok pirkadatkor, kelet felől...
Izé

Szóval: 24h
 
Én csak annyit mondok, jöttömre 5 nap múltán számítsatok pirkadatkor, kelet felől...
Izé

Szóval: 24h
Al Udeid-ből épp vonják ki a raf+usaf nemlétfontosságú egységeit
Kiindulva abból, hogy a saját állampolgárokat az ország elhagyására szólították fel, plusz a környékbeli bázisokról a nem létfontosságú személyzetet vonják ki az amerikaiak, itt záros határidőn belül lesz valami ustawka.

Tippre rezsimváltás/bedöntés nem lesz, főképp miután nincs hordozócsoport a térségben, csak egy DDG a Vörös-tengeren meg kettő másik a Perzsa-öbölben. Vszeg inkább valamiféle demonstratív akció várható akár az IRGC, akár egyéb katonai/hadiipari objektumok ellen. A korábban linkelt KC-135-ökből kiindulva simán lehet, hogy megint a Dorito-kat reptetik meg
 
*meg abból, hogy Izraelben riadó van/volt/lesz. Lehet, hogy lesz.
 
  • Vicces
Reactions: Kim Philby
a Lufthansa csoport felszólítja dolgozóit, hogy készüljenek fel Izrael elhagyására.
Járattölrlések holnaptól.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Izraeli és arab hivatalosságok azt tanácsolják a jenkiknek, hogy még NE indítsák meg a támadást
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Mindeközben:
PÉLDÁTLAN KÖZÖS NYILATKOZAT IRÁN ELNYOMOTT NEMZETEITŐL

Tizenkilenc politikai párt és mozgalom, amelyek kurdokat, beludzsokat, ahvázikat, azerbajdzsániakat, türkméneket és kaskákat képviselnek, ritka közös nyilatkozatot adott ki, amelyben az Iráni Iszlám Köztársaság megdöntésére és az önrendelkezési jog elismerésére szólít fel.

A nyilatkozat elutasít mindenféle nemzeti, kulturális és nyelvi diszkriminációt, és óva int minden olyan kísérlettől, amely a felkelést eltéríti vagy perzsa sovinizmus mögé csomagolja.

A csoportok felszólítják a nemzetközi közösséget, az emberi jogi szervezeteket és a szabad médiát is, hogy hagyják abba az iráni rezsim által elkövetett szisztematikus elnyomás, gyilkosságok és visszaélések figyelmen kívül hagyását.

„A győzelem az Egyesült Nemzeteké.”
„A szabadság tagadhatatlan jogunk.”
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.