Azt hiszem ez a nagy tanulsága a magyarok történelmének.
Ha végig tekintünk a történelmünkön, attól kezdve, hogy elfoglaltuk a Kárpát-medencét nem szól másról fáma, minthogy az országban kik vannak többségben:
- németbarát magyarok (labancok) = (ez esetben most nem negatív felhanggal értve)
-önállóságra törekvő, "freedom" magyarok (kurucok)
Kezdődött az államalapítással:
István behívva a bajorokat lemészárolt rengeteg, Koppányt követő magyart, akik nem óhajtottak fejet hajtani a németnek.
Nem fogok ítélkezni, mindkét vezérnek megvolt az igaza, viszont tekintve, hogy még mindig itt vagyunk, 1000 év után is, talán Istvánnak volt igaza. Bár kitudja... ha Koppány nyer, valószínűleg egy görögkatolikus állam jön létre a kárpát-medencében ami okán jobb kapcsolat alakult volna ki a környékbeli államokkal, szerbekkel, bizánccal, görögökkel, bolgárokkal, kijevi russzal és mindennel amik ezekből az államokból fejlődtek volna ki. Mind1, ez már csak felesleges fantáziálás.
Lépjünk tovább.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dürnkruti_csata
Azért vicces nem ? A magyarokat később elnyomó ausztriai-ház magyar segítséggel született meg. Pech, dehát ki gondolta akkor, hogy az osztrákok/habsburgok így hálálják meg ?
Tovább.
1400-as évek. Mátyás király és hódításai.
https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Mátyás_magyar_király#/media/Fájl:Mátyás_király_hódításai.png
https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Má...:Európa_Mátyás_király_uralkodásának_végén.png
Érdekes, hogy apjával ellentétben ő inkább a németeket ütötte és a német-római császári címre pályázott. Sokan úgy gondolják, hogy tette ezt azért, hogy azt megszerezve tudjon a török ellen fordulni, mert tudta, hogy Magyaro. önerőből kevés lesz az oszmán ellen. És valószínűleg azt is tudta, hogy a nyugat a füle botját se fogja mozdítani Magyarországért.
1600-1700as évek.
Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc.
A közös bennük, hogy akkoriban Magyarország nagy része még hódoltsági terület volt, ők mégis úgy gondolták, hogy a habsburg nagyobb veszély, mint a török, ezért a császár ellen harcoltak Magyarországért, sokszor török segítséggel. Ekkoriban már azért voltak tapasztalatok a nyugattal kapcsolatban, hogy mennyire hálásak a magyaroknak azért, mert útját állják a töröknek: Semennyire. Most már tudjuk: a németek nagyon jót röhöghettek azon a helyzeten, hogy a magyarok és törökök kivéreztetik egymást, majd amikor a magyarok már majdnem felszámolódtak, a porta pedig meggyengült, megindultak Esztergomba majd Budára, felszabadítva, valójában megszállva az országot....
...aminek folytatása aztán
https://hu.wikipedia.org/wiki/1848–49-es_forradalom_és_szabadságharc
Tovább nem viszem a fonalat.
Tehát a lényeg, amit ezzel a gyors történelmi áttekintéssel kifejezni akartam, hogy az egész történelmünket végigkíséri ez a legyünk jóba a némettel avagy ne.
Többnyire "jóban" voltunk velük.
Tapasztalatok a barátságukról:
Először kiakartak irtani minket. (Pozsonyi csata)
Utána segítettünk nekik. (Dürnkruti csata)
Erre oda löktek a töröknek. (magyar-török háborúk, sokan úgy gondolják, hogy átkellett volna engedni az oszmánt, Bécsre pályáztak mindig, nem Budára. A Keleti Magyar Királyság/Erdélyi fejedelemség példájából ítélve, lehet hogy tényleg jobban jártunk volna. )
Majd elnyomtak minket. (forradalom és szabadságharc, aradi vértanúk)
Utána kibékültek velünk (kiegyezés, kényszerből, nem azért mert megbánták ami tettek)
Az I. vh-ban mellettük harcoltunk, ami hatalmas hiba volt így utólag. Minket széttéptek, míg ők olcsón megúszták.
Aztán elkövettük ugyanezt 20 év múlva.
Mi 100 éve nyőgjük Trianont, az utána következő komcsi terrort, míg ők 2 vesztes világháborúval az Unió legerősebb gazdaságú országa.
Levonva a konzekvenciát: szerintem a jövőben (elsősorban) ne a németekkel akarjunk jóba lenni.
Ui: Ez nem egy németellenes hergelés volt, csak egy gyors összegzés, hogy hányadán is áll a magyar a némettel.