nem az.
Majd ezt beszéld meg azokkal a Brit német és amerikai japán állampolgikkal, akiket internáltak a II Vh.ban.
(Mellesleg jogosan)
valaki keveri az internálást a deportálással. de mindegy.. A brit internálások is kurvára jogi szürkezóna, de a nem hadviselő civileket folyamatosan cserálták.
A USA-ban élő japán származásuak internálása se volt egységes volt ahol kb azt mondták a kormányzatnak, hogy lfaszt a seggetekbe, van ahol -hála a tömeghisztériának-
207.oldaltól.
1942. február 4-én az amerikai hadsereg 12 „lezárt területet” jelölt ki. Az itt élő „ellenséges idegenek” számára kijárási tilalom lépett érvénybe, reggel 6 óra előtt és este 9 óra után nem tartózkodhattak az utcán, akkor is csak az iskolába és munkahelyükre mehettek, továbbá tilos volt lakóhelyüktől öt mérföldnél messzebbre utazniuk. A tilalom március 24-én lépett életbe, John L. DeWitt tábornok első intézkedése volt a nikkei közösség internálásához vezető folyamatban. Az internálást sürgető lobbi ugyanis eredményes volt, és 1942. február 19-én Roosevelt aláírta az úgynevezett 9066. számú elnöki rendeletet (Executive Order 9066), amelynek értelmében a hadügyminiszter katonai övezeteket hozhat létre, melyekből bárki szabadon eltávolítható, ha a szükség úgy kívánja. Henry L. Stimson hadügyminiszter DeWitt tábornokot jelölte ki az elnöki rendelet végrehajtására, és ő lett a nyugati védelmi parancsnokság (Western Defense Command) vezetője i
s. DeWitt a szegregáció híve volt, a déli államokban nőtt fel, egy olyan társadalomban, amely a színes bőrűeket nem tekintette egyenlőnek, és helyesnek tartotta az elkülönítésüket. A tábornokot nem tartották sokra a hadsereg berkein belül, egy óvatoskodó, vakbuzgó, határozatlan katonai bürokrata volt. Március 2-án Washington, Oregon és Kalifornia teljes partszakasza, valamint Arizona déli része katonai övezetté vált, március 29-én ezt kiterjesztették a három óceánparti állam egészére. Március 18- án megalakult a kitelepítést és a táborokat felügyelő szerv, a War Relocation Authority (WRA).56 DeWitt célja a teljes nyugati partszakasz „japánmentesítése” volt. Úgy vélte és hirdette: „a japán faj egy ellenséges faj”, az amerikai állampolgár niszeiek „faji jellege pedig kiirthatatlan”. A
v sA fronton Pearl Harbort követően a Hawaii-szigeteken statáriumot vezettek be, és bár az FBI itt is letartóztatásokat hajtott végre (több isszeit és az összes kibeit, akiket később a kontinensen fekvő táborokba szállítottak át), az a tény, hogy a lakosság több mint 40%-a (157 ezer fő a 421 ezerből) japán felmenőkkel rendelkezett, merőben más helyzetet eredményezett, mint a nyugati parton. Hawaii nem tartozott a Western Defense Command fennhatósága alá, ezért a 9066. számú elnöki rendelet a szigeteken nem volt hatályos. Annak köszönhetően, hogy az itt élő nikkeieket nem érték atrocitások, és szabad emberként járhattak-kelhettek, a IV-C minősítés megszüntetése után ezrével jelentkeztek a fi atal niszeiek a hadseregbe. A hawaii japánokból hozták létre a 100. gyalogsági hadtestet (100th Infantry Battalion).
....
k hivatalosan is amerikaivá válhattak. Az 1950-es évek baby boomjának következtében megszületett, illetve ugrásszerűen gyarapodott a szanszei generáció. Ez a nemzedék volt az, amely elkezdett érdeklődni szüleik és nagyszüleik rejtélyes múltja iránt is, többen közülük a táborokban születtek, és az anyakönyvi kivonatokon a tábor neve volt feltüntetve születési helyként. A Redress mozgalom hivatalosan Michi Nishiura Weglyn 1976- ban megjelent könyvének, a Years of Infamy megjelenésétől datálható. A könyv az összegyűjtött hivatalos dokumentumok segítségével teljesen megcáfolta az amerikai kormány addigi állítását, miszerint a katonai helyzet valóban indokolttá tette a táborok felállítását. Ezt követően amerikai japánok egy csoportja, köztük Daniel Inouye is, a Kongresszus több tagjának segítségével több törvényjavaslatot nyújtott be. Tízévnyi küzdelem után, amelyben a JACL is részt vett, Ronald Reagan 1988- ban aláírta a Civil Liberties Act nevű törvényt. A II. világháború során internáltak fejenként 20 ezer dollár jóvátételt és egy hivatalos elnöki bocsánatkérést kaptak kézhez (a kifi zetésekre 1990-ben került sor, így a leveleket már idősebb George Bush írta alá).98 Az amerikai japán közösség ma rendkívül büszke erre a törvényre, mert – bár 20 ezer dollár nem elégséges kárpótlás az elszenvedett sérelmekért és az elvesztett tulajdonokért – az Egyesült Államok kormánya hivatalosan elismerte, hogy méltatlanul bánt az amerikai japánokkal.