Szarmata nehézlovasság római szolgálatban
Miután a rómaiak meghódították Daciát, megnövekedett a határszakasz, amely ki volt téve a szarmata nehézlovasok támadásainak. Az Alföldön élő jazigok már 107-ben fegyvert fogtak korábbi szövetségeseik ellen, aminek egyik oka a Marostól délre fekvő területek kérdése volt, ezeket ugyanis a dák állam felszámolása után a szarmaták maguknak akartak megszerezni, de a rómaiak továbbra is megszállva tartották a területet, nehezítve ezzel a szarmaták és roxolánok közötti kereskedelmi kapcsolatot a Vaskapun keresztül. A 107-es háborút Hadrianus, mint pannoniai helytartó vezette, így pontos ismereteket szerzett a szarmaták fegyverzetéről és harcmodoráról.
Ezeket az ismereteit tíz évvel később ismét használnia kellett, amikor 117-119. között újabb római-szarmata háborúra került sor. Nagy valószínűséggel ehhez az eseményhez lehet kötni az első rómaiak által felállított catafractes alakulat létrehozását. Az ala I. Gallorum et Pannoniorum cataphractata egység Hadrianus uralkodása alatt lépett szolgálatba Moesiában, vagyis a roxolánok által veszélyeztetett határszakaszon. Ez volt az első olyan nehézlovas alakulat, amit a rómaiak maguk állítottak fel és integráltak hadszervezetükbe, alkalmazkodva a körülményekhez.
Legelőször a markomann-háborúk idejéből van tudomásunk róla, hogy a rómaiak egy jelentősebb szarmata csoportot olvasztottak a hadszervezetükbe. Marcus Aurelius császár ugyanis, amikor 175-ben békét kötött a szarmatákkal, mintegy 8 000 lovast is besorozott közülük a római hadseregbe, akiknek egy részét Britanniába vezényelték.
A szarmata katonai jelenlét Britanniában még a IV. században is kimutatható, mivel is a dux Britanniae alatt egy szarmata cuneust találunk a Notitia Dignitatumban. Vagyis a IV. század végén kb. 1 200 aktív katonai szolgálatot teljesítő szarmata katonáról van tudomásuk a britanniai Bremetennacumban. Britannia volt tehát az első olyan régió, ahol a szarmata eredetű nehézlovasságot alkalmazták a rómaiak.
A III. század folyamán a Római Birodalom katonai és politikai anarchiába süllyed, azonban pont erre az időszakra esik a nehézlovasság térhódításának kezdete a római hadseregben. A folyamatot gyorsította, hogy keleten a parthusokat felváltotta a Szasszanida, más néven Újperzsa Birodalom, ami veszélyes fenyegetést jelentett Róma keleti provinciáira, ráadásul haderejében kulcsszerepet játszott a nehézlovasság. Ezért a keleti területeken perzsa hatásra és perzsa mintára indult el a római hadseregben a nehézlovasság fejlesztése.
Mint láttuk, keleten egy új, nehézlovasságot alkalmazó ellenség feltűnése indította el a római nehézlovasság létrejöttét. Nyugaton ugyanezt a folyamatot a sorozatos szarmata háborúk gerjesztették, és az, hogy a III−IV. század folyamán egyre több szarmata került római szolgálatba. A IV. század második felétől és az V. század elejétől pedig a különféle germán népek kezdték el rendszeresen alkalmazni a szarmata nehézlovasságot.
...
A nyugati birodalomban a negyedik század végén és az ötödik század elején mintegy 23 szarmata gentilumot említ a Notitia Dignitatum, melyeknek lakossága katonai szolgálatra volt kötelezve. A keleti provinciákban, ellentétben a nyugatiakkal, nem állomásoztak számottevő szarmata csapatok, mindössze egy Egyiptomban állomásozó szarmata aláról van tudomásunk, vagyis elmondható, hogy a szarmata fegyveres erők jelenléte a nyugati római hadseregre volt jellemző, és abban még az V. század első felében is fontos szerepet játszott.
A IV. századra tehát a nehézlovasság a római hadszervezet szerves részévé vált, a birodalom két felében összesen 17 clibanarius, catafractes alakulat teljesített szolgálatot a Notitia Dignitatum szerint. Ezek megoszlása a következő volt:
Keletrómai Birodalom:
Scythia:
Cuneus equitum catafractariorum, Arubio 1200 fő
Thracia:
Equites catafractarii Albigenses 300 fő
Thebai:
Ala prima Iovia catafractariorum, Pampane 300 fő
Vexillatio Palatina:
Equites catafractarii Biturigenses 300 fő
Equites catafractarii 300 fő
Equites catafractarii Ambianenses 300 fő
Comites clibanarii 300 fő
Equites primi clibanarii Parthi 300 fő
Equites Persae clibanarii 300 fő
Equites secundi clibanarii Parthi 300 fő
Vexillatio Comitatensis:
Comites catafractarii Bucellarii iuniores 300 fő
Equites promoti clibanarii 300 fő
Equites quarti clibanarii Parthi 300 fő
Cuneus equitum secundorum clibanariorum
Palmirenorum 1200 fő
Scholae Palatinae:
Scola scutariorum clibanariorum 500 fő
Összesen: 6200 fő
Nyugatrómai Birodalom:
Vexillatio Comitatensis:
Equites catafractarii iuniores 300 fő
Equites clibanarii 300 fő
Dux Britanniae:
Praefectus equitum catafractariorum, Morbio 300 fő
Összesen 900 fő
Amint az a fenti adatokból kiderül, a IV. század végén és az V. század elején a római hadseregben szolgálatot teljesítő clibanarius és catafractus alakulatok három kivételtől eltekintve (Praefectus equitum catafractariorum, Morbio; Ala prima Iovia catafractariorum, Pampane; Cuneus equitum catafractariorum, Arubio) mind a központi mozgóhadsereg, azaz a comitatens alakulatok közé tartoztak, ami alátámasztja, ezen egységek elit jellegét.
Emellett az is megfigyelhető, hogy a clibanarius alakulatok mind a comitatenseshez taroznak, míg a határtartományi erők (Limitanei) kötelékében szolgáló három nehézlovas alakulat catafractus. Ez pedig igazolni látszik azt a feltevést, mely szerint, ha fegyverzetbeli különbség nem is volt a kétfajta elnevezés között, státuszbeli eltérés elképzelhető.
Amikor a csapatok térbeli eloszlását vizsgáljuk, világosan kitűnik, hogy a birodalom nehézlovasságának mindösszesen csak 14.5% állomásozott a nyugati provinciákban. Azon belül azonban Britanniában sajátos túlsúlyt lehet megfigyelni, hiszen a Nyugat-római Birodalom összes catafractus alakulata ott teljesített szolgálatot, ami a nyugati nehézlovasság 2/3-át jelenti. A fegyvergyárak eloszlása is követi a csapatok diszlokációját, amíg nyugaton csak egy hadiüzem, az augustodonumi foglakozott lovassági nehézpáncélok készítésével, addig keleten három hadiüzem látta el ezt a feladatot, Nikodémiában, Antiochiában és Caesareában.
Hamis képet kapunk a Nyugatrómai Birodalmom nehézlovasságának erejéről, ha tisztán csak a catafractariusnak
és clibanariusnak nevezett alakulatokat vizsgáljuk. Tudjuk, hogy a nehézlovas harcmodort képviselő szarmata arcaragantes jelentős része a IV. században a Római Birodalomban telepedett le, és azt is, hogy katonai szolgálatra kötelezve 23 körzetben telepítették le őket. Így a birodalom nyugati felében is nagy tömegben állt rendelkezésre a nehézlovas harcmodorban jártas katonai szolgálatra kötelezett népesség, akiket azonban nem szoktak catafractesnek vagy clibanariusnak nevezni.
...
A népvándorlás viharai során a Nyugatrómai Birodalom szarmata telepei különféle germán törzsek uralma alá kerültek, míg az alánok a gótokhoz és a vandálokhoz csatlakozva több telepet hoztak létre szerte Nyugat-Európában. Először Pannoniában telepedtek le a 390-es években, majd 400 körül megjelentek Galliában és 410 körül Hispániában. A vandálokhoz csatlakozott alánok pedig 430 körül a vandálokkal együtt átkeltek Észak-Afrikába.
A római vezetés igyekezett felhasználni a birodalomba betelepedett alánokat a határok védelmére, ezért szövetséget kötött velük, de a valóságban a különféle alán csoportok inkább a névleg szintén római foederati germán törzseknek engedelmeskedtek.
A Nyugatrómai Birodalom bukásakor tehát a nehézlovas harcmodort gyakorló szarmaták már nagy számban éltek Britanniába, Galliában, Itáliában és Hispániában, sőt egyes alán csoportok a vandálokkal együtt Észak-Afrikába is eljutottak. Ilyenformán tehát a kora középkorban megjelenő európai nehézlovasságot nem lehet minden előzmény nélkülinek tekinteni, hanem Nagy Károly és a középkor lovagjait a késő római hadsereg nehézlovasságának és a germán szolgálatba állt szarmata nehézlovasok örököseinek kell tekintenünk.