Erről az IÁ-s autósbanda kergetésről az olvasottak alapján a következő kép állt össze bennem:
A falludzsai ostrom utolsó szakaszában az iraki erők nyitva hagytak egy folyosót az IÁ maradék elpucolására. Ha nem teszik, akkor az utolsó városrészt rommá kellett volna lőni, és az ottragadt civilekre is gondoltak. Persze szemmel tartották őket, de arra nyilván nem számítottak, hogy Falludzsától nyugatra, pár km-re, ezek összegyűlnek.
Ekkor kértek légicsapást az amcsiktól, akik ki tudja miért, de elhárították a kérést (így mondják az irakiak). Erre nyilván riasztották minden elérhető helikopterüket, akik vadászatba kezdtek. Az IÁ-sok meg ellenállás nélkül menekültek, holott a közeljövő helik ellen lett volna némi esély a gépágyúkkal.
A végére annyira elfajult a helyzet, hogy volt olyan helikopter amelyik a lőszerből kifogyva leszállt rájuk és kézifegyverből lőtt közvetlen közelről.

Aki többet vagy mást tud ne habozzon leírni!
 
Iraki rendőrség Toophan-5 -öt kapott Irántól.
CmZ-LAbXEAEoKYV.jpg
 
Erről az IÁ-s autósbanda kergetésről az olvasottak alapján a következő kép állt össze bennem:i
A falludzsai ostrom utolsó szakaszában az iraki erők nyitva hagytak egy folyosót az IÁ maradék elpucolására. Ha nem teszik, akkor az utolsó városrészt rommá kellett volna lőni, és az ottragadt civilekre is gondoltak. Persze szemmel tartották őket, de arra nyilván nem számítottak, hogy Falludzsától nyugatra, pár km-re, ezek összegyűlnek.
Ekkor kértek légicsapást az amcsiktól, akik ki tudja miért, de elhárították a kérést (így mondják az irakiak). Erre nyilván riasztották minden elérhető helikopterüket, akik vadászatba kezdtek. Az IÁ-sok meg ellenállás nélkül menekültek, holott a közeljövő helik ellen lett volna némi esély a gépágyúkkal.
A végére annyira elfajult a helyzet, hogy volt olyan helikopter amelyik a lőszerből kifogyva leszállt rájuk és kézifegyverből lőtt közvetlen közelről.

Aki többet vagy mást tud ne habozzon leírni!

Ezek sima csempészek voltak!
 
<blockquote rel="kacsacsor">Erről az IÁ-s autósbanda kergetésről az olvasottak alapján a következő kép állt össze bennem:i
A falludzsai ostrom utolsó szakaszában az iraki erők nyitva hagytak egy folyosót az IÁ maradék elpucolására. Ha nem teszik, akkor az utolsó városrészt rommá kellett volna lőni, és az ottragadt civilekre is gondoltak. Persze szemmel tartották őket, de arra nyilván nem számítottak, hogy Falludzsától nyugatra, pár km-re, ezek összegyűlnek.
Ekkor kértek légicsapást az amcsiktól, akik ki tudja miért, de elhárították a kérést (így mondják az irakiak). Erre nyilván riasztották minden elérhető helikopterüket, akik vadászatba kezdtek. Az IÁ-sok meg ellenállás nélkül menekültek, holott a közeljövő helik ellen lett volna némi esély a gépágyúkkal.
A végére annyira elfajult a helyzet, hogy volt olyan helikopter amelyik a lőszerből kifogyva leszállt rájuk és kézifegyverből lőtt közvetlen közelről.

Aki többet vagy mást tud ne habozzon leírni!

Ezek sima csempészek voltak! </blockquote>

Ez nem igaz. Mivel orosz gyártmányú fegyverekkel lőtték őket, ezek csakis kiránduló gyerekek, idősek lehettek, akiket egy gyógyszert, orvosi felszerelést szállító segélykonvoj kísért, a teherautókon több mobilkórház és mobil iskola-óvoda volt.
Olvasd figyelmesen a nyugati sajtót! ;-)
 
Orrba-szájba használnak légvédelmi gépágyúkat földi célok ellen, de most nem volt náluk egy sem? Legalábbis nem úgy tűnt, hogy visszalőttek volna.
 
http://www.origo.hu/nagyvilag/20160704-talib-robbanas-ongyilkos-merenylet.html
 
Irakban a bagdadi merényletekre válaszul kivégezték a korábban már elítélt terroristákat.
https://twitter.com/IraqiSecurity/status/750080290010390532
 
Szaúd-Arábiában sem egységes az ISIS megítélése, sőt, úgy az egész politika.
Van, aki szponzorálja őket, más trónörökös meg ellenük manőverezik.
Ha jól tudom, több, mint 30-an állnak sorba jelenleg a trónért...
 
NEM CSAK AZ ISZLÁM ÁLLAM, A KORRUPCIÓ IS MÉSZÁROLT BAGDADBAN

http://alfahir.hu/nem_csak_az_iszlam_allam_a_korrupcio_is_meszarolt_bagdadban
 
Az iráni rezsim nem csak megsérti az emberi jogokat, de tömeggyilkosságokat követ el Szíriában - mondja Csáky Pál.
http://www.orient-news.net/en/news_show/116697/0/Iran-regime-massacring-people-of-Syria-%E2%80%93-MEP
https://www.youtube.com/watch?v=EhHgEVn64Xc
 
Nem nagyon ért a kulpolitikához...