Már bocs, de semmilyen formában nem érintette az önállóságukat. A határőrszolgálattal épp azt az autonómiát kapták vissza, amit korábban élveztek. Az Árpád, Anjou, Hunyadi-házi királyaink alatt se volt több joguk vagy kevesebb kötelességük. Annyi történt csak, hogy nem akarták vállalni a szolgálatot, inkább jobbágyok lettek volna. Csakhogy nem ezért lettek odatelepítve és pechjükre pont azt kérte számon rajtuk a magyar király, amiért odatelepítette őket. Azóta magyarázkodnak képtelen módon, hogy miért volt még az éppen gyüttment oláh és a rác is kötelességtudóbb náluk!
A székelyek a fejedelemség idején is szöktek már a szolgálat elől a jobbágyságba és ezzel párhuzamosan már a fejedelmeknek is problémát jelentett a székelység harcértékének drasztikus zuhanása. A kora-újkorra felbomlott a székelység mint olyan, a XVI. század óta tömeges volt a jobbágyságba dezertálásuk a katonáskodás elől. Szolgák akartak lenni a nyugiban, ennyi történt. Csak számonkérték rajtuk, a kötelességüket! Ráadásul mégcsak nem is a saját költségükön kellett volna újjászervezniük a hadrendjüket!
![magyarnemzet.hu](https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/01/pVT6TVcSyMQTLbgHCXy436QtRZaEXTKTUjVQlS0jaU8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EzMDBiZTgzYjFkNTQ2ZjBiYjg2MDQ5OGE3ODU1Mjk1.jpg)
Madéfalvi veszedelem: 259 éve mészárolták le a székelyeket
Több évtizedes feszült helyzet csúcsosodott ki 1764. január 7-én, a krónikákba madéfalvi veszedelemként bekerült tömeggyilkosság hajnalán. A jogaikat féltő csíkszéki és háromszéki székelyeket ezen a napon olyan súlyos katonai támadás érte, amelynek hatására több ezren hagyták el szülőföldjüket...
![magyarnemzet.hu](https://magyarnemzet.hu/favicon.png)