a németországi hatóságok általi állítólagos inzultációkra is hoz fel bizonyítékot, mégpedig Lina Engel ügyét. Igen, úgy vélik, hogy a Lina Engel elleni eljárás az antifa mozgalom elleni állami elnyomás eklatáns példája. Anna azt is tagadja, hogy egyáltalán voltak bizonyítékok, melyek alapján Linát elítélték, sőt, szerinte az sem bizonyított, hogy a bűnszervezet, mármint a Hammerbande egyáltalán létezne. Az áldozatok nyilván a saját koponyájukat, csontjaikat verték szét kalapáccsal! Ilyenek ezek a fondorlatos neonácik, még saját maguk is megnyomorítják, hogy ürügyet szolgáltassanak az ártatlan antifák elleni eljárásra... Természetesen olyan apró részletekről megfeledkezik a mi antifa hősnőnk, hogy Lina Engel az ítélet után nem sokat rohadt a börtönben, hanem a hatóságok elengedték. Na nem azért, mert ártatlanságára fény derült volna, csupán féltek a szélsőbaloldaliak által beígért erőszaktól. Igen, egy demokratikus államban így mennek a dolgok. A riportalany bemutat azonban más példát is az Antifával szembeni állami erőszakra, méghozzá a Letzte Generation (Utolsó Nemzedék) esetét. Ugye ők azok az elmebeteg "klímarettegők", akik hozzáragasztják magukat az aszfalthoz, illetve festményeket borogatnak le paradicsomlevessel, mert ezektől majd a Föld megmenekül. Véleménye szerint a közlekedési dugó felszámolása érdekében az aszfaltról vagy a repülők kifutójáról felszedni az "aktivistákat" állami elnyomás. Azt azért nem írja le, hogy a globális és regionális kereskedelem blokkolásával hogyan lesz a derék antifa harcosoknak menő The North Face kabátjuk és Starbucks kávéjuk. Az interjú folytatásaként elmélkednek róla, hogy miért is borzasztó dolog a Becsület Napja, a szófiai Lukov Menet vagy a rigai Lett SS Légióra történő megemlékezés. Ezekről bővebben nem szeretnék írni, hiszen ők bolsevisták, nyilván másképp látják a történteket, mint mi. Azonban érdemes megjegyezni, hogy Anna sikerként értékeli azt, hogy a drezdai bombázás emlékmenetét sikerült a folyamatos támadásaikkal "eljelentékteleníteni", ahogy ő fogalmaz. Ami még a győztesek szemszögéből mérve is kifejezetten egy patkány hozzáállás. Drezdában a civil lakosságot ölték halomra, amelyet nem lehet ideológiailag igazolni - az antifák azonban megteszik. De mi a helyzet a tavalyi Becsület Napján elkövetett támadásokkal és az erőszakkal? Jámbor András akkor úgy fogalmazott a Mércén, hogy "elítélik az erőszakot." Lássuk, hogy ugyanez a portál a felületén milyen véleménynek ad helyet most. "Ugyanakkor szükség esetén természetesen a szabotázsakciók, a célzott rongálás vagy pedig fizikai konfrontáció is részét képezhetik ennek a munkának. Azonban az a konszenzus részét képezi, hogy az erőszak és a személy elleni erőszak végképp, kizárólag végső esetben használható – és akkor sem megengedett az életveszély okozása. Tehát igen, az erőszak része az Antifa eszköztárának..."