Itt a pont. Akár tetszik, akár nem, a németek hajlamosak arra, hogy mindent halálosan komoly elszántsággal a véglegetik vigyenek. Náluk vagy minden, vagy semmi. A mai napig uralkodik az a protestáns etika amelyik nem enged meg kompromisszumokat és hipermoralizálva a történelmet (a mait is) egy abszolút jó és egy abszolút gonosz oldalra választja ketté. Aztán a véglegetig elszántan nekilátnak a gonosz oldal kiirtásának,a vélt jó oldal elérésének hittéritő hevülettel. Úgy tünik, a német gondolkozás nem ismer árnyalatokat, nuanszokat.
Az osztrákok ezzel szemben szeretik a befejezetlent, a mérsékeltet. Hajlamosak ugyan gyorsan érzelmektől vezetve világnézeti csatába vonulni, de az első viták után gyorsan elvesztik harci kedvüket, hogy az asztalhoz ülve valamilyen kompromisszumot összkalapáljanak, akkor is ha ettől még generációk is szenvednek. Mert az ideiglenes megoldások aztán tartósak lesznek, amit nosztalgiából és ambició hiányából nem helyettesitenek jobb, újabb megoldással. És ez megy évszázadok óta. Kedvenc mondásuk:Nem kell biró, megegyezünk, élni és élni hagyni. Na, ettől a német frászt kap, mert nem tud tökéletlen, felemás megoldásokkal élni.
