Amíg a jelenlegi "német elit" 1968-as nosztalgikus internacionáléban él, addig ez lesz.
Ebéd közben láttam, hogy rendszeresen ott hagynak egy csomó kaját.
A válasz az volt, hogy mert csak megkóstoltam, majd megy a kukába.
Jah, vagy úgy. Tudod, az első gyerekkori emlékeim azok, hogy a házban nincs víz, kútról hozzuk a vizet. Télen pokrócok voltak az ablakon, meg rongyokból csináltunk kígyót, hogy ne jöjjön be annyira a hideg (bár ez termodinamikailag nettó hülyeség, de így van a szófordulat...). Volt egy Sokol-rádiónk. Villany alig. Ha valamit akartál, akkor küzdj meg érte, ingyen nincs semmi. Kaját meg főleg nem dobunk ki. Nekem ez volt a késő szocializmus.
Nektek jutott mindenből, örülj neki. Te ezért dobálod el a kaját, meg ezért akartok alapjövedelmet, meg valamifajta szocializmust meg internacionalizmust. Remélem, nem tudod meg, hogy milyen az, amikor valami nincs. Nem azért nincs, mert per pillanat nincs, hanem mert nincs, vagy ha lenne, akkor meg nincs rá pénzed. Ilyen inditatásból meg abban a környezetben ahol élsz, könnyű a társadalmi különbségekről értekezni. Neked a társadalmi kapcsolat, hogy Merci-be be, Merci-ből ki, majd kávé közben elolvasod, hogy mit ír a Spiegel.
Öregapád tudna róla mesélni, hogy mi az, amiről nem ír a Spiegel, vagy milyen az, amikor nincs valami. Csak öregapád náczinak van elkönyvelve, a nincsről meg valamit hallottál. A kelet-németek szintén tudják, milyen a nincs. És itt ér körbe a kerék. A volt kommunista országok a legnacionalistábbak, míg a legliberálisabbak a legnagyobb szocializmus-hívők, valódi szocialista "élmények" nélkül...