A Skripal (és sok más) ügy kapcsán mindig eszembe jut Jonathan Lynn és Anthony Jay hallhatatlan írása, az Igenis Miniszter Úr. Talán nincs is új a nap alatt. Brexit?
"Kérdeztem is Humphreyt: a külügy nem fogja fel, hogy milyen káros lehet ez a dolog az európai eszme szempontjából?
- Dehogyisnem, miniszter úr! - válaszolt. - Pontosan ezért állnak mögötte.
Ezt még kevésbé értettem, hiszen mindig is úgy tudtam, hogy a külügy Európa-párti. Az, vagy nem az? - vontam kérdőre Humphreyt.
- Igen is meg nem is - hangzott természetesen a válasz - ha nem haragszik a kifejezésért. A Külügyminisztérium Európa párti, mert valójában Európa-ellenes. Az apparátusban tulajdonképpen mindenki úgy gondolja, tennünk kell róla, nehogy a Közös Piac működőképes legyen. Ezért csatlakoztunk hozzá.
Nekem ez magas. Kértem, fejtse ki bővebben. Érvelése lényegében így hangzott: Anglia külpolitikai célja legalább ötszáz éve változatlan: egy széthúzó Európa megteremtése. E szent ügy érdekében harcoltunk a hollandokkal a spanyolok, a németekkel a franciák, a franciákkal és az olaszokkal a németek, valamint a franciákkal az olaszok és a németek ellen. [Vagyis a holland felkelés II. Fülöp spanyol uralkodó ellen, a napóleoni háborúk, az első és a második világháború. - A szerk.]
Más szóval, oszd meg és uralkodj. És a külügynek semmi oka, hogy ezen változtasson, ha már eddig olyan jól bevált. Ezeket a dolgokat persze magam is tudtam, de mindig azt hittem, hogy ez nem más, mint a régmúlt történelme. Humphrey szerint viszont ez maga a jelenkori politika. Fel kell bomlasztanunk az Európai Közösséget, tehát be kellett kerülnünk. Korábban megpróbáltuk kívülről bomlasztani, de az nem vált be. [Utalás arra, hogy Angliának volt egy rövid és elvetélt kapcsolata az EFTA-val, az Európai Szabadkereskedelmi Társulással, amelyet 1960-ban alapítottak, és amelyből 1972-ben vált ki az ország. - A szerk.] Most, hogy végre bent vagyunk, valóságos disznóólat csinálunk belőle. A németeket ráuszítjuk a franciákra, a franciákat az olaszokra, az olaszokat a hollandokra, és a külügy határtalanul boldog lehet. Épp, mint a régi időkben.
Mélységesen megdöbbentem mindezek hallatán. Meg voltam győződve, hogy mi mindannyian, akik nyíltan Európa-pártiak vagyunk, magunkénak valljuk az európai eszmét. Amikor ezt megmondtam Humphreynak, szabályosan kinevetett.
Erre megkérdeztem: ha nem hiszünk az európai gondolatban, akkor miért erőltetjük, hogy bővüljön a tagok köre?
- Az ok ugyanaz - jött a válasz. - Pont az a helyzet, mint az ENSZ szel. Minél több tagja van, annál több a civakodás, és annál haszontalanabb és impotensebb lesz a szervezet.
Ez az elképesztő cinizmus meglepett. Meg is mondtam Humphreynak. Készségesen helyeselt.
- Igaza van, miniszter úr. Ezt hívjuk diplomáciának. Mint tudjuk, ez tette naggyá Angliát."
"Kérdeztem is Humphreyt: a külügy nem fogja fel, hogy milyen káros lehet ez a dolog az európai eszme szempontjából?
- Dehogyisnem, miniszter úr! - válaszolt. - Pontosan ezért állnak mögötte.
Ezt még kevésbé értettem, hiszen mindig is úgy tudtam, hogy a külügy Európa-párti. Az, vagy nem az? - vontam kérdőre Humphreyt.
- Igen is meg nem is - hangzott természetesen a válasz - ha nem haragszik a kifejezésért. A Külügyminisztérium Európa párti, mert valójában Európa-ellenes. Az apparátusban tulajdonképpen mindenki úgy gondolja, tennünk kell róla, nehogy a Közös Piac működőképes legyen. Ezért csatlakoztunk hozzá.
Nekem ez magas. Kértem, fejtse ki bővebben. Érvelése lényegében így hangzott: Anglia külpolitikai célja legalább ötszáz éve változatlan: egy széthúzó Európa megteremtése. E szent ügy érdekében harcoltunk a hollandokkal a spanyolok, a németekkel a franciák, a franciákkal és az olaszokkal a németek, valamint a franciákkal az olaszok és a németek ellen. [Vagyis a holland felkelés II. Fülöp spanyol uralkodó ellen, a napóleoni háborúk, az első és a második világháború. - A szerk.]
Más szóval, oszd meg és uralkodj. És a külügynek semmi oka, hogy ezen változtasson, ha már eddig olyan jól bevált. Ezeket a dolgokat persze magam is tudtam, de mindig azt hittem, hogy ez nem más, mint a régmúlt történelme. Humphrey szerint viszont ez maga a jelenkori politika. Fel kell bomlasztanunk az Európai Közösséget, tehát be kellett kerülnünk. Korábban megpróbáltuk kívülről bomlasztani, de az nem vált be. [Utalás arra, hogy Angliának volt egy rövid és elvetélt kapcsolata az EFTA-val, az Európai Szabadkereskedelmi Társulással, amelyet 1960-ban alapítottak, és amelyből 1972-ben vált ki az ország. - A szerk.] Most, hogy végre bent vagyunk, valóságos disznóólat csinálunk belőle. A németeket ráuszítjuk a franciákra, a franciákat az olaszokra, az olaszokat a hollandokra, és a külügy határtalanul boldog lehet. Épp, mint a régi időkben.
Mélységesen megdöbbentem mindezek hallatán. Meg voltam győződve, hogy mi mindannyian, akik nyíltan Európa-pártiak vagyunk, magunkénak valljuk az európai eszmét. Amikor ezt megmondtam Humphreynak, szabályosan kinevetett.
Erre megkérdeztem: ha nem hiszünk az európai gondolatban, akkor miért erőltetjük, hogy bővüljön a tagok köre?
- Az ok ugyanaz - jött a válasz. - Pont az a helyzet, mint az ENSZ szel. Minél több tagja van, annál több a civakodás, és annál haszontalanabb és impotensebb lesz a szervezet.
Ez az elképesztő cinizmus meglepett. Meg is mondtam Humphreynak. Készségesen helyeselt.
- Igaza van, miniszter úr. Ezt hívjuk diplomáciának. Mint tudjuk, ez tette naggyá Angliát."