Ulippo
Már számtalanszor írtam erről. Jelenleg van kb 4 millió. 2014 végétől, 2015 elejétől szép lassan elkezdtek vissza költözni, + Ukrajna egyéb régióiból is jelentősebb számban oda is menekültek, nem csak Oroszországba és a Krímbe. Csak Donyeck város jelenlegi népesség 920-950 e. körül van (forrástól függően) Gorlovka 250-280 e. (forrástól függően) Makijivka 350 e. körül. A lakosság 90 %a visszatért, + a "bevándorlók"
DNR LNR katonai helyzetéről, képességeiről, tartalékairól számtalanszor írtam.
A Kreml havi utalásai tény. Tény még az is, hogy egyes Ukrajnai üzletemberek korábban segélyeket osztogattak. Tény még, hogy DNR LNR adópolitikája sokáig érdekes volt. Ugyanis még idén is leginkább Ukrajnába fizették a cégek az adókat. Ez ma már kezd megváltozni. Év elején több balhé is volt ezek miatt is DNR-ben. Aztán szépen megtiltották sok Ukrán jótevő "üzletembernek" a belépést is DNR területére, és szigorították az adóbehajtást. Az is igaz, hogy amikor az Ukránok támadásai miatt már akkora a felháborodás, hogy Zaharcsenko újfent támadással fenyeget, Oroszország hirtelen DNR/LNR számára kedvezőtlen szóbeli, így őt sem kötő megállapodásokat is tesz a Normandiai formátum gyűlésén. Azzal párhuzamosan aztán megindul egy segélykonvoj Oroszországból Donbasszba. Csak ez már egyre kevésbé működik. Legutóbbi alkalommal Motorola meggyilkolása után Pushilin eltűnt egy időre, és csak a Nuland-Szurkov találkozó után merészkedett újból elő. Mindeközben a nemzetközi helyzet fokozódik. Szurkov helyzete is kissé ingatagnak tűnik ( akár igazak a róla megjelent iratok, akár nem, akár részben igazak részben arra épülő hazugságok, mert egyszerűen túl nagy a hatalma, és Putyin ezt általában minimum egy új állással szokta egy idő után jutalmazni- valahol jó messze ) és mellesleg Nulandé is. (hogy Szurkov el fog e tűnni, vagy kap egy szép hangzatos pozíciót majd valahol Szibériában, az még a jövő kérdése- ez Oroszország...) DNR pedig kötögeti most is egyéb hasonló helyzetben lévő "államokkal" (Dél -Oszétia,) lakosság 53 e fő)
http://dninews.com/article/dpr-and-south-ossetia-strenghten-communication-and-media-new-memorandum ) is a kapcsolatokat.
És most megint erről beszélgetünk, és nem arról hogy 2 napja Mariupoltól kb 10 km-re Ukrán gépek repültek, állítólag kiképző repülésen. (
http://www.mariupolnews.com.ua/descr/74712 )