2.
- Ennek megfelelően Ukrajna, mint színtér (katonai műveletek színtere), kapacitása biztosítja a szükségességét legalább 100 (becsült)hadosztály - egymillió ember Oroszország részéről. Ehhez megfelelő mértékű mobilizációs intézkedések végrehajtására volt szükség. Azokat az intézkedéseket, amelyeket korábban nem kellő mértékben hajtottak végre. Esetleg a helyzet alulértékelése miatt, vagy más okokból. Valójában ez már a háború harmadik napján (február 26-ra) a hadszíntéren a harcképes egységek hiányához vezetett, és felvetette a kérdést, hogy legalább további 500 000 embert kell besorozni.
Ennek megfelelően az egész művelet minden szinten - taktikai, operatív, stratégiai és szervezeti szinten - megfelelő sajátosságokkal rendelkezett. Sajnos nem minden "lépcsőfok" érte el a szükséges optimumot ezen a létrán. Sőt: a különleges művelet megkezdésével fény derült az összes szervezési, irányítási és biztonsági hibára, amelyet elkövettek. Ez néha túlzott veszteségekhez vezetett - szükségtelen és olyan veszteségekhez, amelyeket el lehetett volna és el kellett volna kerülni.
- Az analógiák nyelvén szólva, a műveleti tempó és az ütközések jellege szempontjából az új ukrajnai hadjárat az első (1991) és a második (2003) iraki amerikai katonai akciókhoz hasonlítható. Nem a művelet erkölcsi és etikai összetevőjéről van szó. Irakban egyértelműen az USA volt az agresszor, míg Ukrajnában Oroszország helyreállítja a történelmi igazságosságot és felszabadítja a lakosságot, amelyet a nyugatbarát náci rezsim megszállt és pszichológiailag bánt vele.
De ami a kérdés tisztán katonai összetevőit illeti.
- A második amerikai hadjáratban Irakban (2003) is volt szórványos ellenállás az ellenséges fegyveres erők részéről (de többnyire nem harcoltak). Az "ókori Mezopotámiában_ ugyanezek az egyéni motivációjú önkéntes alakulatok harcai voltak ezen az oldalon, ugyanezek az ellenállási csomópontok kerülőútjai és a maximális mélységű hadműveletek. Az orosz hadsereg is úgy vonult csatába, hogy nem érte el a teljes koncentrációt. A második szakasz a támadó erők fő komponensével csak a hadművelet második napján, február 25-én kezdett bevonulni. Azaz, ami most történik, bizonyos paraméterek tekintetében összehasonlítható az amerikai erők 20 évvel ezelőtti akcióival.
- Technikailag az orosz erők fellépése (elsősorban taktikai szinten) sok tekintetben hasonló maradt az amerikai erők (és szövetségeseik ) első iraki akcióihoz. Ugyanaz a nagyszámú tömeges helikopter alkalmazások sekély mélységbe . Ami az orosz erők (fegyveres erők) éjszakai hadműveleteinek szinte teljes hiányát illeti - ami az amerikai taktikai hadviselés sarokköve, köszönhetően a rendelkezésre álló technikai felszereltségnek -, a szakadék sajnos még nagyobb volt, mint 30 évvel ezelőtt. Mindezt azonban az alábbiakban tárgyaljuk.
- A hadműveleti tempó is hasonló volt (vagy még valamivel alacsonyabb), mint egy második Iraké. A légi és szárazföldi offenzívák hasonlóan egyszerre kezdődtek. Az ellenség (az AFU és az iraki hadsereg) szétszórta és szétszórta erőit az egész országban. A támadás első napján az amerikaiak 2003-ban 20-140 km-t tettek meg különböző irányokban. Az orosz hadsereg február 24-én 20-100 km-t tett meg. Ez utóbbi értéket nagyrészt a déli, krími front ukrán oldalon történő felbomlásának köszönhetően sikerült elérni. Itt a csapatok az első napon akár 80-100 km-t is haladtak). 2022. február 25-én (a művelet második napján) az orosz fegyveres erők - akár 70-100 km is haladtak több külön irányban (Kijev és déli, Herszonból Nikolajevbe).
- Meg kell jegyezni, hogy ezek az orosz fegyveres erők által az ukrajnai különleges művelet első napján elért műveleti tempó maximális becslései. Más adatok szerint még érezhetően alacsonyabbak voltak. A 2003-as iraki és a 2022-es ukrajnai helyzet összehasonlításakor azonban nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi esetben az évszak és a sáros időjárás bizonyos szerepet játszott, valamint az időjárási körülmények akadályozták az előrenyomulást.
- A különbség az volt, hogy a harcoló felek - az orosz és az ukrán - technikai színvonala (az USA és Irak közötti átlagosan két generáció különbség volt), kiképzése, felszereltsége és mennyiségi aránya között nem volt nagyon nagy egyenlőtlenség. Mindazonáltal a sikert a következő paraméterek alapján érték el (a technikai fejlettségbeli különbségen túl): az orosz erők elsöprő létszámbeli és tűzerőbeli fölénye a megjelenési helyeken; a meglepetésszerű támadás és a sokkhatás; a hadműveleti kezdeményezés birtoklása, amely a folyamatos frontvonal hiányában a támadási irányok sikeres megválasztásával járt együtt minden oldalon egyszerre.
- A városok formájában lévő ellenállási csomópontok megkerülésének és blokádolásának gyakorlatát folytatták. Más szóval, azok a helyek, ahol az ukrán fegyveres erők és nacionalista formációk alakultak. Az AFU parancsnoksága figyelembe vette az irakiak szomorú tapasztalatait a Pentagon hadigépezete elleni harcban, és ha lehet, igyekezett gyalogsági dandárjait a tiszta talajról az urbanizált terepre (a beépített területre) vonni. Ilyen sors várt az 1. páncélos dandárra Csernihivben, a 92. gépesített dandárra Harkivban, az Orosz Föderáció krími csoportosulásával szemben álló erőkre délen, a Krím ellen.
- Az AFU (Ukrán Fegyveres Erők) taktikaválasztása elvileg érthető volt. Különösen az ellenséges offenzíva elleni harcra való képesség hiányában a terepen, a saját reguláris alakulatok többségének gyenge motiváltsága és harcra való nem hajlandósága, valamint az egységes szilárd frontvonal kiépítésének képtelensége (a csapathiány miatt).
- Ez a taktika lassan az offenzíva második napján kezdett kirajzolódni. Ez abból állt, hogy a városokban lévő ellenállási csomópontok megkerülésével lehetővé tették az orosz oszlopok ukrán területre való behatolását. Ennek során a fegyveres ukrán különítményeknek kellett volna megzavarniuk az ágyúzás és rajtaütések által hátrahagyott városokból és településekből (np) a hátsó oszlopokat. A hangsúly a városok ellenállási csomópontként való védelmére és a saját és az orosz egységek "keveredésének" mintázatára helyeződött. A cél az volt, hogy az orosz csapatok esetleges fölényét egy ilyen "keveredéssel" az ellenség hátországában kiegyenlítsék, és lerövidítsék a harcolandó távolságokat.
- Nyilvánvalóan ezzel függött össze a Perekop (a Krímtől északra fekvő terület) védelmének megtagadása. A terep itt sík, és a csapatok jól látható helyen voltak. Ehelyett az AFU itt visszahúzódott, és a kisebb településeken próbált összpontosított védelmet szervezni. Szkadovszk, Geni-cseszk, valamint a valamivel nagyobb Melitopol és más városok és falvak.
- Az AFU egyértelmű hadműveleti sikere az volt, hogy a védelem sarokpontjaként meg tudta tartani Harkivot, és akadállyá tudta tenni az előrenyomuló orosz erők előtt. Az orosz hadsereg képtelen volt elfoglalni ezt a több mint egymillió lakosú megalopoliszt a kereszteződésben - lineáris katonai művelettel, ad hoc vagy kombinált módszerekkel -, ami azt eredményezte, hogy átmenetileg elvesztette lendületét és eredményeit ezen a területen. A várost széles ívben kellett blokád alá venni és megkerülni, ami értékes időbe és erőforrásokba került. Akárcsak a támadás és a felzárkóztatási műveletek esetében. A mozgás tempója itt az első napon 40-45 km volt.
- Eközben az orosz erők oroszlánrészét a Belgorodi területen, pontosan Harkov irányába telepítették. Az előrenyomuló erők két sorban álltak. A teljes alakulat nyilvánvalóan három vagy négy szakaszból állt. Innen, a belgorodi hídfőből eltérő irányú offenzívát terveztek Szumi, Harkiv és Harkiv keleti megkerülésével Szumi felé, az AFU luhanszki csoportosulásának (Ukrán Operatív Parancsnokság Észak) hátországába.
Harkiv elfoglalása után eltérő irányokba is indíthatják a csapásokat - Poltava, Kremencsuk és a donbászi AFU-erők kramatorszki főhadiszállása felé. Más szóval azzal a céllal, hogy bekerítsék és legyőzzék az ukrán fegyveres erők kombinált haderőinek donbászi hadműveletének északi szárnyát. Ez meghatározta Harkiv kulcsfontosságú jelentőségét a Dnyeper jobb partjának elérése szempontjából. Az AFU figyelembe vette ezt a szempontot, és a Harkivban állomásozó 92. gépesített dandárt legfeljebb az önkéntes zászlóaljak (nacionalisták által motivált) lojális egységeivel erősítette meg.
- Figyelemre méltó, hogy a művelet katonai szempontjait feláldozták a politikai szempontokért. Például a nyugat-ukrajnai szárazföldi offenzíva az első napokban éppen ezek miatt nem került sor. Hasonlóképpen, az ukrán egységek tömeges lemészárlásának lehetőségét, kihasználva a kínálkozó alkalmi pillanatokat, bizonyos humánus pillanatoknak engedték meg, nyilvánvalóan azért, hogy megtalálják a módját annak, hogy elsősorban az ukrán egységek erkölcsi ellenálló képességét megtörjék. Hogy az emberek ne harcoljanak, hanem adják meg magukat, vagy menjenek haza.
- Az e pontok túlhangsúlyozása azonban a művelet során az ak- censek helytelen összehangolását eredményezte. Kiderült, hogy ez egy teljes körű háború volt, nem pedig egy rendőrségi művelet. Feltehetően a tervezés során helytelen bemeneti adatok alapján alábecsülték az ellenség potenciálját. Ez szükségtelen veszteségeket és elhúzódó harci műveleteket is eredményezett.
- Szintén feltűnő volt a légi közlekedés (repülőgépek) nagyon korlátozott (szinte nem is létező) használata az Orosz Föderáció részéről. A repülőgépeket többé-kevésbé intenzíven csak február 27-28-án (a művelet negyedik vagy ötödik napján) kezdték használni. A határon lévő repülőgépek légi komponense (legalább 500 repülőgép) naponta akár 1000 bevetést is lehetővé tett. Az említett intenzitás "az égen" még 27-28. után sem volt jelen. Ami nyilvánvalóan azért maradt, mert féltek attól, hogy a számos, bár elavult és az országban szétszórtan állomásozó ukrán légvédelmi erők csapást mérnek rájuk. Vagy más ismeretlen okból is.
www.google.com
