„Odessza orosz város” 1. rész (a vége nem fért ide)
Vlagyimir Putyinnal ismét megjártuk Odesszát. Igaz csak képletesen, a Valdaj Klub geopolitikai sakktábláján. Viszont az orosz államfő nem feledkezett el a #moszkvater főszerkesztőjének tavalyi, Ukrajnát érintő kérdéséről. Egyúttal idén sem érkeztünk unalmasabb témával, mivel 1956 orosz értékelése és a szovjet csapatok kivonása mellett azt próbáltuk megtudni Vlagyimir Vlagyimirovicstól, vajon Moszkva bezárja-e a még Nagy Péter által nyitott „ablakot Európára”? Előzetesen csupán annyit, hogy vélhetően Putyinnak annyira megtetszett a kérdés, aminek hatására majdnem 15 percen keresztül válaszolt rá. Stier Gábor kérdése a Valdaj Klub plenáris záróülésén.
– Stier Gábor Magyaroroszágról. Mostani esetben nem fogom Önt arról kérdezni mi lesz Odesszával. Bár Magyarországon sok ember érdeklődik aziránt, hogyan fogják hívni a szomszédos államot.
– Odesszára gondol? Legutóbb már kérdezte.
– Igen, legutóbb is kérdeztem, de nekem más kérdésem van.
– Elnézést, folytassa kérem.
– Elnök úr, tudjuk, hogy Önt érdekli a történelem, ezért most ebből a szempontból szeretném megközelíteni a jelenlegi helyzetet. Ha már a történelemről beszélünk, akkor tudjuk, hogy Oroszország fejlődése szempontjából mekkora jelentőséggel bírt mikor Nagy Péter „kinyitotta az ablakot Európára”, Oroszország identitásának európai részére.
Persze most Európa hanyatlóban van, és mindent megtesz azért, hogy Oroszország ne kedvelje. De számomra, európai emberként komolyan ijesztő olyan kijelentéseket hallani, hogy egyes európai városokat atombombával kellene felrobbantani.
„Mit jelent ma Európa Oroszország számára? Mert itt nem arról van szó, hogy mik a problémáink. Mit jelent ma Európa Oroszország számára? Oroszország teljesen hátat fog fordítani neki? Nem gondolja, hogy hiba lenne befalazni ezt az ablakot?”
Továbbá, ha már a történelemnél járunk, engedjen meg még egy kérdést. Az új orosz történelemtankönyvek komoly vitát váltottak ki Magyarországon, pontosabban az 1956-ról szóló sorok, amelyek egyfajta „színes forradalomként” írják le a történteket. Ön is úgy gondolja, hogy 1956 nem volt igazi forradalom? És egyetért-e a könyv egy másik vitatott megjegyzésével, miszerint hiba volt a csapatok kivonása Közép-Európából 1990-91-ben?
Emlékszem, Vlagyivosztokban azt mondta, hogy a tankok bevezetése hiba volt 1968-ban és 1956-ban is. De ha ez hiba volt, akkor úgy gondolja a csapatkivonás is hiba volt?
– Ön szerint ez egy kérdés? Ez már egy disszertáció témáját is adhatná (ironikusan-szerk.). Ön azt mondta, hogy nem fogja megemlíteni Odesszát, bár megtette. A múltkor tartózkodtam, de azt mondhatom, hogy Odessza természetesen orosz város. Egy kicsit zsidó, ahogy most mondjuk. Egy kicsit. De ne beszéljünk most erről, ha már más témáról van kedve értekezni.
Először is, az „ablak Európára”. Tudja, a kollégáim az előbb mondták, hogy a világ változik, és ilyenkor nem a legjobb dolog az ablakon ki-bemászni, majd eközben letépni a nadrágunkat. És miért mászunk be az ablakon, amikor vannak más ajtók is? Ez az egyik.
A második. Kétségtelen, hogy Oroszország és Európa civilizációjának alapja a kereszténység. Ez természetesen összeköt bennünket.
„De nem fogjuk magunkat tolakodóan ráerőszakolni Európára, ha az nem akarja”
Nem mintha elutasítanánk (Európát-szerk.), egyszerűen nem csapunk le rá. Azt kérdezte, hogy megbántuk-e ezt vagy sem. Miért kellene megbánnunk? Nem mi csaptuk be az ajtót a kölcsönös együttműködés előtt. Európa az, aki kizár minket, és egy új „vasfüggönyt” ereszt le. (Ezt-szerk.) nem mi hozzuk létre, hanem az európaiak alkották meg, a saját kárukra és veszteségükre.
Ezt már korábban említettem, és most újra megismétlem. Vegyük az Egyesült Államokat, amelynek gazdasága 2,4 százalékkal növekszik, míg Európa recesszióba zuhan. Sőt már abba került. Egyes európai szereplők, akik határozottan nem pozitívan, valamint semmiképp sem barátságosan állnak hazánkhoz, helyes diagnózist adnak:
„A jólét alapját az Oroszországból érkező olcsó energia, valamint a kínai piac fejlődése-bővülése adta”
Európa jóléte ezekre a tényezőkre épült. Persze a fejlett technológiákat, a képzett és fegyelmezett munkásosztályt, illetve az emberek tehetségét sem szabad figyelmen kívül hagyni. De vannak olyan alapvető tényezők, amelyeket Európa saját maga adott fel.
Megnyitó beszédemben már értekeztem a szuverenitásról. Gondolom Ön is érti, hogy a szuverenitás több dimenzióból épül fel. Miért mondogatjuk és mondom én is folyamatosan, hogy Oroszország nem létezhet nem szuverén államként? Mivel akkor egyszerűen a puszta létezése az, ami megszűnne. Ugyanis jelen esetben nem csupán katonai vagy egyéb biztonsági kérdésekről, de más aspektusokról is szó van.
Na de mi történt Európával? Számos európai vezető – akiknek a nevét most nem említem, nehogy még faragatlannak találjanak – beszéli egymás közt, hogy Európa elvesztette szuverenitását.
„Vegyül például <Európa gazdasági motorját>, amelynek vezető politikusai számos alkalommal hangsúlyozták, hogy az 1945 utáni Németország soha nem volt szuverén állam a szó szoros értelmében”
Mi következik ebből a gyakorlatban, többek között a gazdasági életben? Hiszem és tudom, hogy Egyesült Államok volt az, aki kirobbantotta az ukrajnai válságot, amikor 2014-ben támogatta az ukrán államcsínyt. Nem tudták nem észrevenni, hogy ez az a „vörös vonal”, amelyről már oly sokszor beszéltünk. Nem, ők mentek előre. Így jutottunk aztán el a mai helyzetbe.
És gyanítom, hogy ez nem volt a véletlen műve. Szükségük volt (az amerikaiaknak-szerk.) erre a konfliktusra. Az eredmény: Európa, amely már régen elvesztette szuverenitásának egy részét – nem teljesen, de jelentős részét – kénytelen volt azonnal a szuverén szolgájává válni, végrehajtani annak politikáját, és átállni az Oroszországgal szembeni szankciók, illetve korlátozások politikájára.
„Erre egyszerűen kényszerítve volt, miközben felismerte, hogy ez a saját maga számára hátrányos, ám most minden energiahordozót – pontosabban azok jelentős részét – az Egyesült Államoktól vásárolja 30 százalékkal magasabb áron”
Korlátozásokat vezettek be az orosz olajra, erre mi lett az eredménye? Nem olyan szembeötlő, mint a gáz esetében, de a végeredmény ugyanaz: megvágták a beszállítók számát, és ezen lecsökkentett számú beszállítótól kezdték drágábban vásárolni az olajat, miközben mi kedvezményesen adjuk el azt más országoknak.
Érti mi történt? Az európai gazdaság versenyképessége a mélybe zuhant, miközben a gazdasági értelemben vett fő versenytársának, az Egyesült Államoknak a versenyképessége drámaian növekedett, és más országoké, beleértve Ázsiát is, szintén javult. A szuverenitásuk egy részének saját maguk általi elvesztése következtében, önnön kárukra kellett döntéseket hozniuk.
Miért van szükségünk ilyen partnerre? Természetesen nem haszontalan. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy miközben jórészt kivonulunk a zsugorodó európai piacról, növeljük jelenlétünket a világ más régióiban, beleértve Ázsiát is.
„Ugyanakkor természetesen a kultúra és az oktatás területén számos évszázados kötelék fűz bennünket Európához”
Ismétlem: mindez alapja a keresztény kultúra. De az európaiak még itt sem nagyon örülnek nekünk. Elpusztítják a keresztény kultúrán alapuló gyökereiket, azokat egyszerűen könyörtelenül kitépik.
Ezért nem zárunk be semmit – sem ablakokat, sem ajtókat –, de nem fogunk berontani Európába, ha Európa ezt nem akarja. Ha szeretné, kérem, majd együttműködünk. Azt hiszem, a végtelenségig tudnánk beszélni, de véleményem szerint a főbb téziseket már elmondtam.
Most pedig a tankönyvről és a színes forradalmakról, 1956-ról. Nem titkolom, a tankönyvnek ezen részét nem olvastam el, ahogy a csapatkivonásról szólót sem. Természetesen ezek is történelmi tények, és akkor, 1956-ban sok nyugati ország szította a fennálló problémákat, beleértve az akkori magyar vezetés hibáit is, valamint külföldön kiképzett militánsokat, akiket aztán Magyarországra juttattak. De véleményem szerint mégis nehezen nevezhetjük ezt tisztán színes forradalomnak, mert az országon belüli tiltakozások komoly belső problémákon alapultak. Ez szerintem egy nyilvánvaló dolog.
„S ekkor aligha kellene a mai politikai terminusokat átültetni a múlt század közepébe”
Ami pedig a csapatkivonást illeti. Mély meggyőződésem, semmi értelme katonai erőt alkalmazni egy ország vagy egy nép belső törekvéseinek elfojtására, hogy – a vezetés-szerk. – elérje azokat a célokat, amelyeket ő maga tart prioritásuknak. Ez egyaránt vonatkozik az európai országokra, valamint a kelet-európai országokra is.
„Semmi értelme sem volt azokon a területeken csapatokat állomásoztatni, ahol az adott országok lakosai nem akarták azt”
Bombardier Challenger 650 ARTEMIS most indult Litvániából. dél felé megy kukkolni.
Vlagyimir Putyinnal ismét megjártuk Odesszát. Igaz csak képletesen, a Valdaj Klub geopolitikai sakktábláján. Viszont az orosz államfő nem feledkezett el a #moszkvater főszerkesztőjének tavalyi, Ukrajnát érintő kérdéséről. Egyúttal idén sem érkeztünk unalmasabb témával, mivel 1956 orosz értékelése és a szovjet csapatok kivonása mellett azt próbáltuk megtudni Vlagyimir Vlagyimirovicstól, vajon Moszkva bezárja-e a még Nagy Péter által nyitott „ablakot Európára”? Előzetesen csupán annyit, hogy vélhetően Putyinnak annyira megtetszett a kérdés, aminek hatására majdnem 15 percen keresztül válaszolt rá. Stier Gábor kérdése a Valdaj Klub plenáris záróülésén.
– Stier Gábor Magyaroroszágról. Mostani esetben nem fogom Önt arról kérdezni mi lesz Odesszával. Bár Magyarországon sok ember érdeklődik aziránt, hogyan fogják hívni a szomszédos államot.
– Odesszára gondol? Legutóbb már kérdezte.
– Igen, legutóbb is kérdeztem, de nekem más kérdésem van.
– Elnézést, folytassa kérem.
– Elnök úr, tudjuk, hogy Önt érdekli a történelem, ezért most ebből a szempontból szeretném megközelíteni a jelenlegi helyzetet. Ha már a történelemről beszélünk, akkor tudjuk, hogy Oroszország fejlődése szempontjából mekkora jelentőséggel bírt mikor Nagy Péter „kinyitotta az ablakot Európára”, Oroszország identitásának európai részére.
Persze most Európa hanyatlóban van, és mindent megtesz azért, hogy Oroszország ne kedvelje. De számomra, európai emberként komolyan ijesztő olyan kijelentéseket hallani, hogy egyes európai városokat atombombával kellene felrobbantani.
„Mit jelent ma Európa Oroszország számára? Mert itt nem arról van szó, hogy mik a problémáink. Mit jelent ma Európa Oroszország számára? Oroszország teljesen hátat fog fordítani neki? Nem gondolja, hogy hiba lenne befalazni ezt az ablakot?”
Továbbá, ha már a történelemnél járunk, engedjen meg még egy kérdést. Az új orosz történelemtankönyvek komoly vitát váltottak ki Magyarországon, pontosabban az 1956-ról szóló sorok, amelyek egyfajta „színes forradalomként” írják le a történteket. Ön is úgy gondolja, hogy 1956 nem volt igazi forradalom? És egyetért-e a könyv egy másik vitatott megjegyzésével, miszerint hiba volt a csapatok kivonása Közép-Európából 1990-91-ben?
Emlékszem, Vlagyivosztokban azt mondta, hogy a tankok bevezetése hiba volt 1968-ban és 1956-ban is. De ha ez hiba volt, akkor úgy gondolja a csapatkivonás is hiba volt?
– Ön szerint ez egy kérdés? Ez már egy disszertáció témáját is adhatná (ironikusan-szerk.). Ön azt mondta, hogy nem fogja megemlíteni Odesszát, bár megtette. A múltkor tartózkodtam, de azt mondhatom, hogy Odessza természetesen orosz város. Egy kicsit zsidó, ahogy most mondjuk. Egy kicsit. De ne beszéljünk most erről, ha már más témáról van kedve értekezni.
Először is, az „ablak Európára”. Tudja, a kollégáim az előbb mondták, hogy a világ változik, és ilyenkor nem a legjobb dolog az ablakon ki-bemászni, majd eközben letépni a nadrágunkat. És miért mászunk be az ablakon, amikor vannak más ajtók is? Ez az egyik.
A második. Kétségtelen, hogy Oroszország és Európa civilizációjának alapja a kereszténység. Ez természetesen összeköt bennünket.
„De nem fogjuk magunkat tolakodóan ráerőszakolni Európára, ha az nem akarja”
Nem mintha elutasítanánk (Európát-szerk.), egyszerűen nem csapunk le rá. Azt kérdezte, hogy megbántuk-e ezt vagy sem. Miért kellene megbánnunk? Nem mi csaptuk be az ajtót a kölcsönös együttműködés előtt. Európa az, aki kizár minket, és egy új „vasfüggönyt” ereszt le. (Ezt-szerk.) nem mi hozzuk létre, hanem az európaiak alkották meg, a saját kárukra és veszteségükre.
Ezt már korábban említettem, és most újra megismétlem. Vegyük az Egyesült Államokat, amelynek gazdasága 2,4 százalékkal növekszik, míg Európa recesszióba zuhan. Sőt már abba került. Egyes európai szereplők, akik határozottan nem pozitívan, valamint semmiképp sem barátságosan állnak hazánkhoz, helyes diagnózist adnak:
„A jólét alapját az Oroszországból érkező olcsó energia, valamint a kínai piac fejlődése-bővülése adta”
Európa jóléte ezekre a tényezőkre épült. Persze a fejlett technológiákat, a képzett és fegyelmezett munkásosztályt, illetve az emberek tehetségét sem szabad figyelmen kívül hagyni. De vannak olyan alapvető tényezők, amelyeket Európa saját maga adott fel.
Megnyitó beszédemben már értekeztem a szuverenitásról. Gondolom Ön is érti, hogy a szuverenitás több dimenzióból épül fel. Miért mondogatjuk és mondom én is folyamatosan, hogy Oroszország nem létezhet nem szuverén államként? Mivel akkor egyszerűen a puszta létezése az, ami megszűnne. Ugyanis jelen esetben nem csupán katonai vagy egyéb biztonsági kérdésekről, de más aspektusokról is szó van.
Na de mi történt Európával? Számos európai vezető – akiknek a nevét most nem említem, nehogy még faragatlannak találjanak – beszéli egymás közt, hogy Európa elvesztette szuverenitását.
„Vegyül például <Európa gazdasági motorját>, amelynek vezető politikusai számos alkalommal hangsúlyozták, hogy az 1945 utáni Németország soha nem volt szuverén állam a szó szoros értelmében”
Mi következik ebből a gyakorlatban, többek között a gazdasági életben? Hiszem és tudom, hogy Egyesült Államok volt az, aki kirobbantotta az ukrajnai válságot, amikor 2014-ben támogatta az ukrán államcsínyt. Nem tudták nem észrevenni, hogy ez az a „vörös vonal”, amelyről már oly sokszor beszéltünk. Nem, ők mentek előre. Így jutottunk aztán el a mai helyzetbe.
És gyanítom, hogy ez nem volt a véletlen műve. Szükségük volt (az amerikaiaknak-szerk.) erre a konfliktusra. Az eredmény: Európa, amely már régen elvesztette szuverenitásának egy részét – nem teljesen, de jelentős részét – kénytelen volt azonnal a szuverén szolgájává válni, végrehajtani annak politikáját, és átállni az Oroszországgal szembeni szankciók, illetve korlátozások politikájára.
„Erre egyszerűen kényszerítve volt, miközben felismerte, hogy ez a saját maga számára hátrányos, ám most minden energiahordozót – pontosabban azok jelentős részét – az Egyesült Államoktól vásárolja 30 százalékkal magasabb áron”
Korlátozásokat vezettek be az orosz olajra, erre mi lett az eredménye? Nem olyan szembeötlő, mint a gáz esetében, de a végeredmény ugyanaz: megvágták a beszállítók számát, és ezen lecsökkentett számú beszállítótól kezdték drágábban vásárolni az olajat, miközben mi kedvezményesen adjuk el azt más országoknak.
Érti mi történt? Az európai gazdaság versenyképessége a mélybe zuhant, miközben a gazdasági értelemben vett fő versenytársának, az Egyesült Államoknak a versenyképessége drámaian növekedett, és más országoké, beleértve Ázsiát is, szintén javult. A szuverenitásuk egy részének saját maguk általi elvesztése következtében, önnön kárukra kellett döntéseket hozniuk.
Miért van szükségünk ilyen partnerre? Természetesen nem haszontalan. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy miközben jórészt kivonulunk a zsugorodó európai piacról, növeljük jelenlétünket a világ más régióiban, beleértve Ázsiát is.
„Ugyanakkor természetesen a kultúra és az oktatás területén számos évszázados kötelék fűz bennünket Európához”
Ismétlem: mindez alapja a keresztény kultúra. De az európaiak még itt sem nagyon örülnek nekünk. Elpusztítják a keresztény kultúrán alapuló gyökereiket, azokat egyszerűen könyörtelenül kitépik.
Ezért nem zárunk be semmit – sem ablakokat, sem ajtókat –, de nem fogunk berontani Európába, ha Európa ezt nem akarja. Ha szeretné, kérem, majd együttműködünk. Azt hiszem, a végtelenségig tudnánk beszélni, de véleményem szerint a főbb téziseket már elmondtam.
Most pedig a tankönyvről és a színes forradalmakról, 1956-ról. Nem titkolom, a tankönyvnek ezen részét nem olvastam el, ahogy a csapatkivonásról szólót sem. Természetesen ezek is történelmi tények, és akkor, 1956-ban sok nyugati ország szította a fennálló problémákat, beleértve az akkori magyar vezetés hibáit is, valamint külföldön kiképzett militánsokat, akiket aztán Magyarországra juttattak. De véleményem szerint mégis nehezen nevezhetjük ezt tisztán színes forradalomnak, mert az országon belüli tiltakozások komoly belső problémákon alapultak. Ez szerintem egy nyilvánvaló dolog.
„S ekkor aligha kellene a mai politikai terminusokat átültetni a múlt század közepébe”
Ami pedig a csapatkivonást illeti. Mély meggyőződésem, semmi értelme katonai erőt alkalmazni egy ország vagy egy nép belső törekvéseinek elfojtására, hogy – a vezetés-szerk. – elérje azokat a célokat, amelyeket ő maga tart prioritásuknak. Ez egyaránt vonatkozik az európai országokra, valamint a kelet-európai országokra is.
„Semmi értelme sem volt azokon a területeken csapatokat állomásoztatni, ahol az adott országok lakosai nem akarták azt”
Bombardier Challenger 650 ARTEMIS most indult Litvániából. dél felé megy kukkolni.
