AZ ELLENSÉGTŐL 200 MÉTERRE
Akkor még egyikünk sem tudta, hogy Moszkvában néhány óra múlva megszületik a legracionálisabb döntés: blokkolják a nácikat az Azovból a pincéikben – hadd igyanak maguk alól és egyenek kannibálkutyákat [собак-людоедов], megérdemlik. Vagy feladják. A Mariupolért vívott csata olyan volt, mint Szíria városaiban - Homszban, Aleppóban vagy Damaszkusz külvárosában vívott csatái. Persze a Közel-Kelet még csak nem is álmodott a tüzérség és a repülés ilyen tömeges használatáról. De van elég általános részlet. Például ebben az ipari metropoliszban a mozgás csak a falak résein keresztül történik. A mozdulatokat rohamcsoportok hajtották végre kalapács és robbanóanyag vagy lövedék segítségével az ágyúzás során. A sarokban lévő résen keresztül beugrottunk a „mi” házunkba. Tovább feljebb egy lépcső maradványai voltak – egy keskeny betoncsík, nem szélesebb egy cigarettásdoboznál, a korlát még sértetlen. Nem akartam lenézni. Fent, valami irodai széken ült harcosunk, lábánál pedig egy géppuska. Biztatta a hegymászó újságírót, és javasolta, hova érdemes betenni a lábát, és mibe kapaszkodni.
Az egyetlen biztonságos hely ebben az épületben a folyosó 20 méteres szakasza, ajtók és ablakok nélkül. A rohamcsoport minden tagja ott gyűlt össze, kivéve az őrszemeket. Görnyedve rohantunk át az ajtónyílásokon, de az épület másik oldalán már ott volt a hátországunk. Ott kezdett működni egy „mezei konyha” – a konzerveket felmelegítették. Erős huzat terjesztett füstöt a padlón, zörgött a törött ablakok, becsapta az ajtókat. Időben érkeztem a művelet második szakaszához - a "végsöpréshez". Parancsnokunk, egy mosolygós „Erdő” [Лес] hívójelű harcos elmondja, „hol akadtunk el”:
- Tőlünk balra 600 méterre van az ellenség, elméletileg át tud lőni azon a folyosón, ahol mi ülünk.
„Erdő” szavai nem szorultak magyarázatra. A tarackok végtelen röpködéséből ítélve a bal oldali ellenség nem rajtunk múlott. Már valami égett, robbant, robbant. „Erdő” folytatta:
- De az épületünk homlokzatán már csak 200 méterre van az ellenség. Most rohamcsoportok kezdenek ott dolgozni, a mi feladatunk, hogy ne engedjük ki az ellenséget ebből a hangárból.
A hangár lenyűgöző volt, gigantikus. "Erdő" mutatott egy titkos térképet - 100 méter széles és 300 méter hosszú. A „felderítő csövön” keresztül nézek rá, az ajtóból kitárva a periszkópot. Csak egy szürke tetőt látok, magát a épületet bokrok rejtik el, amelyen már elkezdtek áttörni az első levelek.
Nem értettem azonnal, hogy „Erdő” miért áraszt ilyen magabiztosságot. Kiderült, hogy a Vostok rohamcsoport tagjaként 17 napot töltött teljes bekerítésben Mariupol külvárosában, egy kilencemeletes épületben. Táplálásukat kábellel látták el, amelyet egy kvadrokopterrel felfüggesztettek. „Erdő” mondja:
- Hú, még életemben nem fáztam ennyire! - beszélgetőtársam ezekre a szavakra még össze is borzong, és ökölbe szorítja a kezét, az izomreakciók megmaradnak, bár már majdnem egy hónap telt el.
- Honnan vetted a vizet?
- WC-csészében és vízmelegítőben. 20-an voltunk és 15 civil. Túléltük...
"AZOV" VÍZISZONY
Egy harcos közeledik a parancsnokhoz:
- „Erdő”, a pincénket nem irtották ki, nem vizsgálták át és nem barikádozták. Nem világos, mi történik a pihenő zónával, van egy holttest, talán iratokkal, talán elaknázták ...
Gyorsan összegyűlik a pincét kitakarítani hajlandó emberek csoportja, körülbelül öt ember. A bejáratnál valóban egy holttest van a Metinvest overálban, a lábakat megették a kutyák, fej nincs. Lefelé megyünk. Még mindig nem értem, miért vannak ekkora pincék? A tömlöc üres, csak a padlón egy vadonatúj overall, rajta pedig egy emberi állkapocs. Megint kannibál kutyák... A pince sarkában találjuk amit keresünk - egy kis ajtót, mögötte pedig egy szoba hatalmas acél tartállyal, tele van ipari vízzel. A tartály felett egy szellőzőakna található, amelyen keresztül besüt a távoli nap. A tartályhoz fa létra van rögzítve. „Erdő” összefoglalja:
- Minden világos, férfiak, itt barangoltak vízért. Itt mindent elbarikádozunk és kibányászunk.
A srácok régi óriásplakátokat és pénzváltók jeleit hurcolják a pincébe. A garázs ajtaja acél, belülről kalapáccsal zárjuk. Lehet szusszanni.
Zsanérjaitól leszakadt ajtót hozok, néhány pulóvert és egy kanapét. Mélyebbre nyomom a sisakot, betakarom a térdemet és elkezdek bemelegíteni. Az épület teljesen ki van hűlve, a huzat elfújja a meleget. Viccelődve lefekszem a kanapéra: "Most már igazi katonai kanapészakértő vagyok!"
A házunk félkörben áll, az ellenséges állásokat megállás nélkül bombázzák, és ha a földön fekve végignézünk a falon, láthatjuk, hogy rázkódik, sőt hajlik is. Feldobok a srácoknak egy csomag karamellt. Ki látta volna ezt az örömöt és ébredést az édességosztás során! Mindenki kapott kettőt. Csak egy komor és magas balaklavás srác kérdezi tőlem:
- Nincs kenyér?
Mindenki más rajta nevet:
- No, Serjózsa, te igazi mariupoli polgár vagy, minden beszélgetést kenyérrel kezdesz!
A srác tényleg Mariupolból származik. Nyolc éve harcol édesapjával. Zavarban érzem magam, és hogy valahogy elsimítsam a katona tréfáit, azt mondom:
- Tegnap hoztam egy egész csomag kenyeret Mariupolba és egy zacskó zseblámpát. A háború előtt nem értették, mi az érték - kenyér és fény. Vannak rokonok a városban? Régóta jársz ott?
Szergej mosolyog.
- Tessék, lassan Mariupolba költözöm... Nyolc éve nem voltam. Nagymamát kivitték, más nem maradt, a lakás leégett. Miért harcolok? Minden egyszerű – vagy mi leszünk ezen a földön, vagy ők. És nem tudom elmagyarázni, ahogyan a tévében…
OROSZOK VS OROSZOK
Amikor az ellenséget különösen keményen kezdik kalapálni, megjelenik egy mesterlövész pár a csoportunkból - jöttek konzervet melegíteni. Azta! Kiderült, hogy a mesterlövészekhez illően mindvégig csendben ültek, mint az egerek lesben. A hol? Az katonai titok.
"Erdő" nyugtalan, folyamatosan zaklatják a hangok. Az őrszemek folyamatosan jelentenek; bár kívülről úgy tűnik, hogy csoportunk „elpihent”, karamellázva.
Két tank kúszik az épületünk körül, körbe járnak és tüzelnek, majd megnyugszanak és leállítják a motorokat. A tőlünk 200 méterre lévő hangárban, a kerítésen át, elkezdődik a lövöldözős csata, majd alábbhagy. Ráadásul nem csak automata lövöldözés van, hanem nehézgéppuskák is. Csend, ágyúzás, ismét lövöldözős csata. Egy walkie-talkie elkezd dolgozni „Erdő” mellkasán: „Két 300-as és egy 200-as, mikor ér ide a mentő? Húsz perc? Gyorsan kivisszük a bejárathoz...".
„Harcolnak a gonosszal, tudják, hogyan kell harcolni” – mondják a harcosok. Hangosan felidézem Igor Strelkov meglepően pontos mondatát 2014 szeptemberében - megkérdeztem tőle: „Miért nem tudjuk ilyen sokáig elfoglalni a donyecki repülőteret?” Sztrelkov váratlanul válaszolt: "Mert ott az oroszok egymás ellen harcolnak." Ezekre a szavakra reagálva az egyik harcos elővesz egy szemeteszsákból egy kis könyvet (üres boltokat raknak bele, de a harcosok mindenféle érdekes, de nem különösebben szükséges apróságot gyűjtenek. - Auth.) Egy kis könyvet, egy kicsit több, mint egy tenyér. Azt mondja, egy közeli épületben vette fel. A könyv drága kiadásban, angol nyelven jelent meg. Ez a 2014-15-ben elesett ukrán katonák "emlékezetalbuma". Lapozgatjuk, átadjuk egymásnak. Én beszélek:
- Bármelyik könyv elképzelhető a csoportunkban, az arcok ugyanazok, a felszerelés ugyanaz ...
További megjegyzések:
- Csak egy másik fejben.
- G... de a fejben! - fejezi be valaki a parancsnoknak, az általános nevetésre.
Az aknavetőink parancsnoka már felvesz a sötétben, és a zászlóaljbázisra visz. A lövöldözős csaták véget értek. A hangár, amelyre napközben egy tucat vagon lőszert dobtak, csak félig ürült ki. Harcosaim szerint az Azovstal ipari övezetét csak egy-két héten belül lehet teljesen megtisztítani. Szerintem érdemes meghallgatni ezeket a srácokat. De abban az időben, amikor ezt a jelentést írtam, a Kreml meghozta a legracionálisabb döntést: nincs harc az „Azovval” ezekben a kazamatákban. Nincs, aki felmentse őket. Hadd üljenek és gondolkodjanak el, vajon helyesen élték-e az életüket, és hol hibáztak? Ezért Putyin kijelentése után azonnal elcsendesedett Mariupol.
Két hónap után először.
Igyekeztem magyarosítani. Képek a cikkben. Forrás:
WWW.KP.RU oldalon:
https://www.kp.ru/daily/27382/4576431/
t.me
