[HUN] Helikopterbeszerzés

A Pest-vidéki gépgyár, egy nyugati technika üzemeltetésénél, tuti hogy nagyon komoly átalakításon kellene hogy átessen, ha működne jelenleg. Kizárt, hogy az orosz technikán "edződött, szocializálódott" gárda, változtatás nélkül, szimpla műszaki átképzéssel meg tudná oldani, a nem kis mértékben, teljesen más munkakultúrát, üzemeltetési filozófiát igénylő,  magasabb technikai szinten álló nyugati típusok karbantartását, javítását.

Orosz technikát kár megemlíteni is itt, eldöntött kérdés, hogy amit váltani tudunk, bármi fegyvert is, azt nyugatira, vagy hazai gyártásúra cseréljük. Véleményem szerint, helyesen.

2013-ban, úgy gondolom, lehull a lepel a helikopterbeszerzés ügyében, megtudjuk a BTR-ek váltótípusa mi is lesz, ( Rába )  valamint harckocsi fronton is új infókhoz jutunk. Dolgoznak a KUB-ok váltásán is, ha jól tudom.

A miniszter, új fejleményként, most beszélt először nyilvánosan, hogy a szállítórepülők ügyén is rajta vannak. Amennyiben megérjük, meglátjuk...

Abban biztos vagyok, bármilyen nagyobb volumenű beszerzés, központi költségvetési forrásból fog megtörténni.

 
 
Logisztikai szempontbol És az üzemeltetési hagyományok És nem utolso sorban anyagi szempontbol a Mi-8 as utod beszerzése lenne a leg praktikusab Nem kellene uj uzemeltetési eszközöket beszerezni Nem kellene a müszakiakat 0 rol ujra képezni És ezel rengeteg ppénzt sporolnánk meg Még annak az árán is hogy jelenleg a Mi-8 as variáciok ára elég meges a piacon a nagy kelendöségük miat
 
gigabiga:
" A felfegyverzett szállítóhelikopterrel
kapcsolatban: Erről az jut eszembe, hogy egy vadiúj RÁBA H-18-ra rápakolok egy löveget/gépágyút/ rakétát akkor azzal le tudom cserélni a T-72-t?"
Azért egy Hellfire-rel, Hydra-val (APKWS-szel) felszerelt Black Hawk nem lenne akkora képességvesztés a Mihu után, mint egy H18 "guntruck" a T72 után. Persze a mi esetünkben szereplő AW139M már más kategória (+amit aerophyl is írt a fegyverzet nem létéről, +ha lesz is talán rendszerben hozzá Spike, az se egy kategória a "pokoltűzével" tudtommal).
 
Hans

Értelek. De akkor vegyünk Black Hawk-ot, korábban már írtam évi 10-12 milliárdból lehetne 2 db ilyen gépünk (innen a fotelból így számoltam), öt év alatt az 10 gép. A lengyeleknek is , amiknak is és EU-nak is benyalnánk ezzel és mindenki boldog.

Ez az AW nekem félmegoldásnak számít, mint sok minden ebben az országban.

Szívem szerint én is MI-171-et vennék.
 
Az AW 149 még nagyon új. Ne mi legyünk a próbapad. Nekünk egy kiforrott, de korszerű heli kell.
 
Trminator:  "Szükségünk van ekkora személyszállítási kapacitásra? Vagy inkább teher változat kellene?"

Abból indultam ki, hogy a cseheknek van.
Egyébként "bületines" meló a polgárira rátenni a nagyobb tehertér ajtót. Viszont ahhoz is kell kiszolgáló eszköz, hogy a konténereket kirakják, mert nem a popója nyílik, mint mondjuk az AN-26-nak.


Valaki írt arról, hogy a ferihegyi cégek el tudnák látni az üzemeletést.
Gondolom az LHTB-ről és az ACE-ről van szó.
A lufi biztos, már, ha van rá idejük, és valószínűleg az ACE is, bár onnan elég sok szakembert rúgtak ki, hogy ne kelljen csökkenteni a főnökök fizetését.
 
Érdekes a Szerb-lengyel haderő is korszerűsit  orosz technikát ,saját iparral.Való igaz nem a legjobb ,mert iván is ezerrel veszi a megmunkálló gépsorokat nyugaton,hogy beérlye őket.De helikopter üzemeltetés szinten járható út. Európában is van problémás tipus.Nem igazán hiszem hogy a Rába  páncélozott járművet gyártana. a H sorozat is magyar kálváriás,holott egész jó lenne./mikor rendeltűk meg belőle a páncélozottat vagy 6 évre rá!!!!/Apropó van gepárdunk és szép puskánk is erre mit rendszeresítűnk? .A hadseregünkből 2 dolog hiányzik szándék-pénz.
 
"Kizárt, hogy az orosz technikán “edződött, szocializálódott” gárda, változtatás nélkül, szimpla műszaki átképzéssel meg tudná oldani, a nem kis mértékben, teljesen más munkakultúrát, üzemeltetési filozófiát igénylő,  magasabb technikai szinten álló nyugati típusok karbantartását, javítását."

Orbitális tévedés. Szinte a teljes volt PG-s állomány Ferihegyre került (sajnos egy részük azóta lapátra) és többségük gond nélkül átállt a nyugati technikára, üzemeltetési kultúrára.  Már a PG-ben is volt egy természetes kiválasztódés, azok maradtak a rendszerben, akiknek nem káposztalé lötyögött a fejében.  A többiek lemorzsolódtak. Máshol is hasonló a helyzet, a portugáltól a thai szerelőkig mindehol saját maguk csinálják pl. az F-16-os MLU korszerűsítését. Peruban már repülőgép összeszerelő üzem épül, stb.stb. Minden az oktatás színvonalán és a kiválasztás folyamatán múlik, ez nálunk sem rossz.
 
"De akkor vegyünk Black Hawk-ot, korábban már írtam évi 10-12 milliárdból lehetne 2 db ilyen gépünk (innen a fotelból így számoltam), öt év alatt az 10 gép. A lengyeleknek is , amiknak is és EU-nak is benyalnánk ezzel és mindenki boldog."

 

Az alap felszereltésgű Black Hawk olcsóbb, mint az AW139-es, a katonai extrákkal ellátott, pedig ugyanannyiba kerül.
 
Egy típusra akkor sem lehet alapozni! Főleg ami olyan típus ami egy műanyag polgári .....s! Kezd Deja Vu érzésem lenni, amikor svéd és olasz meg egy kevés német fegyverzet alkotta a Magyar Honvédség gerincét! :D:D nem lett jó vége :)
 
aerophyl:
" Az alap felszereltésgű Black Hawk olcsóbb, mint az AW139-es, a katonai extrákkal ellátott, pedig ugyanannyiba kerül."

Olcsóbb a bizonyított, ízig-vérig katonai "Hawk", mint az AW????? Pont az ellenkezőjére tippeltem volna. Muszáj lesz megvenni azt a januári AS-t... :)
 
Ebből újabb képességvesztés és egy félmegoldás lesz,ahogy ezt már korábban is megszokhattuk. A Mi-24-esek kivonásával nem "csak" egy harci helikoptert veszít a honvédség,hanem a katonai helikopterek "svájci bicskáját" veszíti el. Hermetizált deszanttér+pilótakabin aktív szenes szűrővel,nem véletlenül használták katasztrófaelhárítási gyakorlatokon is korábban.De tud függesztet terhet vinni,és ejtőernyős ugrás is végezhető belőle biztonságosan,amellett,hogy egy teljes értékű harci helikopter. Erre más harci helikopter tudtommal nem képes.A nekünk ajánlott AW  nem alkalmas ennek a pótlására.  Viszont mivel nem orosz ezért azt kell venni. Ez ám az érv. Valószínűleg drágább is,és nem csak a gépet kell venni,hanem hozzá egy teljesen új kiszolgálórendszer.Szintén nem olcsón. " A technikailag magasabb szinten álló nyugati helikopterek"-már amelyik magasabb szinten áll. Az NH-90-es például nyugati,de legfeljebb árszintben áll magasabban az orosz gépeknél,amúgy pedig egy rakás szar.Azért azt is megjegyezném,hogy komoly nyugati üzemeltetők(igaz,hogy civilek) nagy megelégedéssel használnak orosz helikoptertechnikát,szóval azért mégse lehet az olyan hű de szar. Nem hinném,hogy például a Heliswissnek ne lenne pénze bármilyen nyugati gépre,mégis az "elmaradott" Ka-32-eseket veszik. A Mi-17 család meg az egész világon a legnépszerűbb a kategóriájában. Ha lenne PG ott maximum gépcsere kellene,a szakemberek biztos,hogy tökéletesen tudnák a nyugati gépeket is üzemeltetni.  Eddig azon túl,hogy "fúj,fúj oroszt ne" sok  érvet nem lehetett látni a típusváltás mellett. A logikus döntés azért szólna a Mi-17 család valamely modern tagja mellett,mert ehhez nem kell komplett új kiszolgálórendszert venni óriási pénzen,legfeljebb a már meglévő rendszert bizonyos új elemekkel kiegészíteni,ami olcsóbban megúszható.Állandóan sír a politikai "elit",hogy  szar helyzetben van anyagilag az ország. Akkor nem,az olcsóbban kijövő,már ismert és bevált technikát kéne választani?Vagy az nem baj,ha drágább,legfeljebb spórolnak  még egy kicsit a rákos betegek gyógyszerein?
.A nyugati típus beszerzése annak,az itt pár napja leírt tervnek is teljesen ellentmond,hogy közös cseh-magyar-horvát helikopteres kiképző központot terveznek. Mert a horvátok és a csehek pár éve szereztek be vadonatúj példányokat a Mi szállítóhelikopterekből,és úgy tűnik hosszabb távon is arra építenek. Ez utóbbi megint csak a nyugati gép ellen szól,mert például a horvátokkal meg a csehekkel összehangolva valószínűleg gördülékenyebb lenne az alkatrész beszerzés.  Gondolom a szakmai szempontok és a pénzügyi lehetőségek sem fognak túl sokat számítani a döntésnél.Azt azért remélem,hogy bármilyen típus is lesz nem számolják fel teljesen a közepes szállító kategóriát,úgy mint tették 2000-ben a könnyűvel.
 
gigabiga: "Az AW 149 még nagyon új. Ne mi legyünk a próbapad. Nekünk egy kiforrott, de korszerű heli kell."

Az AW139-es (ami úgy látszik a befutó lesz) egy echte polgári változatból lett kialakítva, az AW149-es legalább alapból katonai célokra lett kifejlesztve.
Persze a S-70i lenne a legjobb megoldás, de esély sincs azután, hogy a kormány leginkább egy kormányközi megállapodást preferálna.
http://mno.hu/phalanx/olaszok-a-kapuk-folott-1126853
 
én is sólyom párti vagyok

(de kíváncsi lennék egy második körös huey ajánlatra is)

sőt chinookot is szívesen látnék itthon :)

de úgy sem szakmai szempontok fognak dönteni, hanem hogy mennyi kerül a zsebbe.
 
Chinookot ? Nem nehéz szállítóhelikopter beszerzés folyik. Én szívesen látnék F-22 raptorokat a Honvédéség használatába,  de maradjunk a realitás talaján.
Amennyiben Hende úr ezt véghez viszi, politika pártállás foglalás nélkül az elmúlt 20 év egyik legsikeresebb Honvédelmi miniszter.
 
Huey meg jó lenne végre elfelejteni , de ahogy nézzem csak Amcsik akarták ránk eröltetni és Hende úr csak megfutóta a diplomácia illendőség köreit , de már tudták , hogy kell a fenének a régi elraktározott szaruk :))
 
Nemár. ez a kis pöcsköszörű közepes?
Talán a kategória alja.
A Hawk-ok, a HIP-ek, azok a közees helikopterek.
Az AW az UH-1el egy kategória.
Leszámítva, hogy az UH-1 egyszerű, mint a faék,  bizonyított, "akárhonnan" lehet hozzá alkatrészt szerezni,  és sok az azonos eleme az AH-1 -el. Azokkal meg félmegoldással ugyan, de cserélhetőek lennének a mihuk is, ha már nagyon kell.

Belelátnék egy döntéshozó fejébe. Tisztában van-e azzal,  amit csinál, van-e szégyenérzete, meg hasonlók.