[HUN] Önkéntes Tartalékos Rendszer / Területvédelmi Erők

Vonzóvá tenné a katonai pályát a Magyar Honvédség - Durgó Tamás alezredes, a Magyar Honvédség parancsnokhelyettese a Hír TV-n...

294828799_1676214962751743_6345077279598687660_n.jpg
a kék átíratos címen kicsit meregettem a szememet :D hogy mi van :) (tudom ez nem rajtad múllik @Terminator ) nagy ugrás lett vólna a főnök helyettesének a nagyfőnök helyettesévé lépni elő csendben.
 
Igen, elrontottam. Helyesen: Durgó Tamás alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (KIKNYP) parancsnokhelyettese
 
Ez is megérne egy bővebb elemzést, hogy mennyit is ér valójában az a közelharci kiképzés, amit a honvédségnél tartanak.
a közelharc kiképzés elsődleges célja nem az hogy az ember azt élesben alkalmazza. (pl az iaki háboú alatt is egyetlen egysze vólt kézitusa ott is kés vólt alkalmazva.) pedig nagyon sok embe vett észt benne. a közelhac célja az önbizalom növelése a stresztüőképesség növelése a váatlan helyzetekre adott jobb gyorsabb válaszeakció elősegítése a testmozgás az egészséges életmóda történő irányítás az összekovácsolás.
 
ha az éles alkalmazás lenne a cél a tárral való ütések dobások a fegyverrel való útések a gyaláso ütések dobások a hevederövvel történő védekezés és támadás stb lenne oktatva
 
Nem lenne az olyan hosszú. 1-2 szoba bele lehet azt sűríteni. ;)
Nem akartam annyival összefoglalni, hogy "sz*r". Még a végén a fejemre olvassák, hogy folyton csak siránkozni tudok.
Igaz, minimális az esélye annak, hogy a katonának közelharcba kell bocsájtkozni az ellenséggel.
De ha csak ezt vesszük figyelembe, akkor annak is minimális az esélye, hogy egy katonának harcba kell bocsátkoznia.
Szerintem elvárható volna az értelmes és a való életben (harctéren) alkalmazható katonai közelharc képzés minden lövész számára.
Nem harcművészet, nem küzdősport, mégha merít is annak az eszközkészletéből.
Azokat azért hozták létre, hogy kölcsönösen elfogadott és alkalmazott szabályok szerint, biztonságosan gyakorolható legyen a fizikai erőszak.
A katonai közelharcnak nem erre kell felkészítenie.
Én 15 évet kyokushin karatéztam, de nagyon bántam, hogy nem kaptunk használható közelharc képzést a katonaságnál.
Alma és körte a kettő.

Isten nyugoztalja Furkó Kálmánt, de ő sem tudott megfelelően elvonatkoztatni a küzdősporttól. Amennyit használt ezzel a magyar sport életnek, annyit ártott vele a közelharc képzés fejlődésének. :/
 
a közelharc kiképzés elsődleges célja nem az hogy az ember azt élesben alkalmazza. (pl az iaki háboú alatt is egyetlen egysze vólt kézitusa ott is kés vólt alkalmazva.) pedig nagyon sok embe vett észt benne. a közelhac célja az önbizalom növelése a stresztüőképesség növelése a váatlan helyzetekre adott jobb gyorsabb válaszeakció elősegítése a testmozgás az egészséges életmóda történő irányítás az összekovácsolás.
Részben egyetértek.
Főleg a tartalékosoknál. Ott nagyon idő sincs rá. Max bemutató jelleggel.

De a határon és külszolgalatban akár elő is fordulhat, hogy valami kis közelharc tudást bevessen az ember. Mégha ott sem sűrűn.
 
Nem akartam annyival összefoglalni, hogy "sz*r". Még a végén a fejemre olvassák, hogy folyton csak siránkozni tudok.
Igaz, minimális az esélye annak, hogy a katonának közelharcba kell bocsájtkozni az ellenséggel.
De ha csak ezt vesszük figyelembe, akkor annak is minimális az esélye, hogy egy katonának harcba kell bocsátkoznia.
Szerintem elvárható volna az értelmes és a való életben (harctéren) alkalmazható katonai közelharc képzés minden lövész számára.
Nem harcművészet, nem küzdősport, mégha merít is annak az eszközkészletéből.
Azokat azért hozták létre, hogy kölcsönösen elfogadott és alkalmazott szabályok szerint, biztonságosan gyakorolható legyen a fizikai erőszak.
A katonai közelharcnak nem erre kell felkészítenie.
Én 15 évet kyokushin karatéztam, de nagyon bántam, hogy nem kaptunk használható közelharc képzést a katonaságnál.
Alma és körte a kettő.

Isten nyugoztalja Furkó Kálmánt, de ő sem tudott megfelelően elvonatkoztatni a küzdősporttól. Amennyit használt ezzel a magyar sport életnek, annyit ártott vele a közelharc képzés fejlődésének. :/
Hát én egyszerűen átvenneém a krav magát.
Bizonyos beosztásokban kötelező lenne mint a minimum erönlet.

Sajna ez a seregben kb csak akkor lényeg, ha bemutatót kell tartani.
Abból meg vannak az elég szép sérülések.

Annyira nem szempont, hogy tatán a 408as szálloda én meg egy kollégám vettünk boxzsakot. Azzal a megkötéssel rakhattuk föl, hogy bárki használhatja.
 
  • Tetszik
Reactions: Blitz97 and bel
Ez is megérne egy bővebb elemzést, hogy mennyit is ér valójában az a közelharci kiképzés, amit a honvédségnél tartanak.

Én pozitívan tudok róla nyilatkozni viszont ez azért van mert olyan kiképzőim voltak akik rendelkeztek közelharc-oktatói képesítéssel és óriási tudásuk volt benne így mi elég intenzíven kaptunk belőle az alapkiképzésen. Persze tény ez időben lószar és sajnos utána nem volt ilyen, így csak kóstoló volt talán egy alap szint de amíg tartott, az oktatás színvonala szerintem elég magas volt és abszolút a katonai jelleg ment, szóval csupa olyan fogás stb amit ahogy írtátok határon stb szükség lehet rá. Egyébként a probléma forrása ott van hogy nagyon kevesen rendelkeznek ilyen képesítéssel, ezt szentendrén lehet megszerezni külön tanfolyamon, és csak az tarthat közelharc oktatást akinek ez meg van, civil sport múlt akármilyen szintű is, nem válthatja ki. Emiatt aztán sokaknál ez teljesen ki is marad mert egyszerűen nem volt soha olyan az alegységüknél aki tarthatott volna ilyen kiképzést (akár alapkiken, akár később, a saját századomnál pl egy tisztnek altisztnek se volt már így ott erre esély sem volt. Persze rengetegen űztek hobbiból küzdősportot).
De egyébként volt olyan elöljáróm aki erősen bírálta is ezt a két kiképzőmet hogy miért áldoztak ennyi időt a közelharcra más, szerinte fontosabb dolog helyett......
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses
Hát én egyszerűen átvenneém a krav magát.
Bizonyos beosztásokban kötelező lenne mint a minimum erönlet.

Sajna ez a seregben kb csak akkor lényeg, ha bemutatót kell tartani.
Abból meg vannak az elég szép sérülések.

Annyira nem szempont, hogy tatán a 408as szálloda én meg egy kollégám vettünk boxzsakot. Azzal a megkötéssel rakhattuk föl, hogy bárki használhatja.

A boxzsákról jut eszembe: nálunk az egyik fent említett kiképző szerelte fel a sajátját, hogy az is legyen. Amikor 2 hétig a gyak téren voltunk, vitte oda is.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Vagy őket hívnám kiképzőnek