Járványok, fertőzések (humán)

  • Hogy lehet, hogy a természet lazán, hajlandó úgy működni, ahogy szerintük lehetetlen lenne? Minden egyes megfertőzött sejtben, már sok ezer milliárd esetben összerakta a természet ezt a tüskefehérjét. A természet köszöni szépen, nem tartja lehetetlennek azt, amit ezek a bölcs kutatók lehetetlennek, vagy rendkívül valószínűtlennek gondolnak.

Nem értek hozzá, de már megvan a "minta", amit elő kell állítson. Arra gondolnak, ha jól értem, hogy igen kicsi a valószínűsége szerintük, hogy ez a tüskefehérje "magától" jött létre.

  • Hogy lehet, hogy a természet kapásból tudott a laborban tökéletesített víruson hatékonyságot növelni, jó pár mutációval? Mind a fertőzőképesség, mind a betegség súlyossága nőtt az eredeti változathoz képest.
  • Hogy lehet, hogy még mindig nagyon tökéletlen az a tüske fehérje? Még mindig kihagyott lehetőségeket látnak többek közt magyar kutatók is, amik sokszorosára emelhetnék a tüske fehérje receptorhoz kötődésének erejét és valószínűségét is.

Ez nem nagyon meggyőző cáfolat.

  • Ha a vuhani laborban gyártották, akkor hogy lehet, hogy kezdetben nem vették elég komolyan és csak némi késéssel tettek lépéseket, amikor már helyben elkezdett komolyabban terjedni? A filogenetikai kutatások szerint novemberben keletkezhetett a vírus (ugorhatott át álltról emberre) és a kínaiak csak januárban kaptak észbe és január 23-án rendelték el a karantént.
  • Ha a vuhani laborban gyártották, akkor hogy lehet, hogy egy jó ideig nem volt rá PCR teszt. Hiszen akkor az első pillanattól kezdve ismerni kellett volna a vírus RNS-t?

A kínaiak elég hamar közölték.

  • Ha a vuhani laborban gyártották, akkor hogy lehet, hogy nem tudták kapásból, hogy melyik állat melyik vírusát használták kiindulási alapnak és sok hónapo keresztül kutatgatták, hogy melyik denevér, meg tobzoska faj melyik vírusa hasonlít rá a legjobban?

Vagy csak tereltek.

  • Ha ez mesterséges, akkor mit töketlenkedtek össze kezdetben piac bezárással, hiszen az állatpiachoz semmi köze nem lehetett?
  • Ha a vuhani laborban gyártották, akkor hogy lehet, hogy egy jó ideig nem volt specifikus védekezési mód a vírus ellen? Ha azért gyártották, hogy az ellene való védekezést tanulmányozzák, akkor miért nulláról indultak? Ha meg biofegyvernek gyártották, akkor miért maguknál engedték el?

Nem feltétlenül biofegyvernek készült, és nem szándékosan engedték el. Kutatási célból is létrehozhatták, aztán kikerült, elkapták a személyzetből novemberben legalább 2-en, és aztán elindult a fertőzési lánc. Tavaly ugye volt olyan kiszivárgott infó, hogy állítólag novemberben az egész vuhani labort bezárták egy időre a mobilok aktivitása alapján.
Ha laborszökevény, akkor is a legvalószínűbb, hogy véletlen kiszabadult, gain of function kutatás során készült vírus. Azért próbálták a laborszivárgás-elméletet elnyomni, mert egyrészt a Nyugat is együttműködött a kínaiakkal a kutatásokban, pénzelték is a vuhani labort, másrészt ha beigazolódik, akkor ez elég kellemetlen lesz minden mikrobiológiai kutatóintézetre nézve az egész világon, betilthatják teljesen az ilyen kutatásokat, eddig Kínába és máshová ki lehetett őket szervezni (az USA világszerte pénzel laborokat). Legalábbis ezt sejteném a háttérben.

  • És egyébként is Kína legfeljebb csak kevesebbet veszített a járványon, mint a nyugat, a szigorúbb védekezése miatt, de Kína is veszített. Mitől lett volna ez jó a kínaiaknak?
  • Hogy lehet, hogy nem a kínaiak keresik rommá magukat a COVID gyógyszereken és COVID oltóanyagon, hanem elsősorban amerikai gyártók? Ha a saját laborszökevényük lenne, akkor behozhatatlan előnnyel kellett volna indulniuk, mind a gyógyszerek, mind az oltóanyagok terén.

Csak akkor, ha szándékos volt. mRNS vakcinák terén a kínaiak le voltak maradva, ma sem használnak ilyet. Míg pl. az oroszok is tudtak ilyet kifejleszteni, meglepően (legalábbis az oroszokat lebecsülők számára) hamar. Nem kell feltételezni, hogy a kínai központi vezetés december végéig egyáltalán tudott az egészről, a szivárgást (ha az volt) eltussolták a helyi főnökök.

  • Miért gyártanának a kínaiak olyan biofegyvert, ami erre a célra meglehetősen alkalmatlan? Viszonylag alacsony a halálozási rátája. De legalább magas az alap szaporodási rátája. Viszonylag hosszan lappang és lappangási idő alatt is fertőz. Cseppfertőzéssel/levegőben is terjed. Magas a mutációs rátája. Ez így csak arra jó, hogy végig fertőzze a világot és az is visszakapja, aki elindította, de legalább már számos, előre nem látható mutációval együtt. Ez a létező legalkalmatlanabb biofegyver.

Ha biofegyver, szerintem ezt csak a legelvakultabb Kína-gyűlölők gondolják igazán, mármint hogy ez szándékosan lett elengedve biofegyverként. Bár tény, Kína relatíve jobban jött ki belőle, mint a világ nagy része, ez erősítette Kína relatív pozícióját.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 4082
Ha biofegyver, szerintem ezt csak a legelvakultabb Kína-gyűlölők gondolják igazán, mármint hogy ez szándékosan lett elengedve biofegyverként. Bár tény, Kína relatíve jobban jött ki belőle, mint a világ nagy része, ez erősítette Kína relatív pozícióját.
Kína reagált a járványra, a világ többi része csak úgy tett, mintha.
 
Úgy látszik, hogy orbánék hátradoltek és más országokkal szemben már nem torekszenek a kollektiv immunitás elérésére - azaz a fiatalkoruak beoltatására (ja és még mindig nem akarják felfogni, hogy a vakcinákat (kínait kivéve) csak fél évig lehet tárolni ... ):

Orbán Viktor: Megszűnik a tömeges oltási rendszer Magyarországon


Ha nem jelentkeznek már tömegek oltásra, akkor felesleges fenntartani. Akkor ezentúl az lesz, mint pl. az influenzaoltásoknál.
 
És igen minimális az esély a találkozásra, mert az univerzum igen nagy pusztaság.
Ez nem számít a létezésük szempontjából :)
A lényeg, hogy vannak, vagy nincsenek? Az esélyek a létezésük mellett szól, aztán hogy olyan távolságban vannak-e, hogy legyen esély a találkozásra, már más kérdés.
De hogy ON is legyen: Ha mégis találkozunk velük, és gonoszok, adhatunk nekik koronavírust ;)
 
Mint ahogy a média összes híre ez. Ha valaki szó szerint komolyan veszi, az nagyom mélyen eltévelyedik a szemétkupacban. Lehet, ufóhívő lesz. :)
Sajnos ott tartunk, hogy a " tudomàny" simán politikai céloknak megfelelő eredmenyeket, tanulmànyokat produkál futószallagon, ezzel eljátszva minden maradék tekintélyét.
Manapság 2x2=4 se elfogadott tény, ahogy az sem, hogy férfi vagy nő valaki. Mindez csak elhatározás kèrdése.

PS: A Princeton Egyetemen a klasszikus tanulmànyok karán eltörölték a latin vagy ógörög nyelv tanulását. Helyette faj és diversity tanulmányokat vezetik be. Végre nyakukra lépnek azoknak a rohadt öreg fehèr ógörög filozófusoknak. Mentsegükre szolgálhat, hogy buzeránsok voltak nagyrészt. :confused:
 
Minden épeszű ember összerakta már, hogy a koronavírus mesterséges! Hovatovább a bevetés időzítése, helyszíne, sebtiben adott reakciók, információk és dezinformációk, elnevezések, szimbólumok, dátumok is világosan kirajzolják az egymásra épülő panelek mögött meghúzódó kiszámított és tudatos tervezést!
 
Ez nem számít a létezésük szempontjából :)
A lényeg, hogy vannak, vagy nincsenek? Az esélyek a létezésük mellett szól, aztán hogy olyan távolságban vannak-e, hogy legyen esély a találkozásra, már más kérdés.
De hogy ON is legyen: Ha mégis találkozunk velük, és gonoszok, adhatunk nekik koronavírust ;)
Szerintem ezt az UFO topikban kellene megbeszélnetek. Egyébként e téren is nagyon érdekes változások zajlanak!
 
  • Tetszik
Reactions: enzo
Nem értek hozzá, de már megvan a "minta", amit elő kell állítson. Arra gondolnak, ha jól értem, hogy igen kicsi a valószínűsége szerintük, hogy ez a tüskefehérje "magától" jött létre.
Ez nem így megy. A szervezet azt tudja előállítani amire aparátusa van. Ha ez a térszerkezet tiltott, vagy olyan AS sorrend van kódolva, ami a természetben nem létezhet, avagy a gazdasejtnek nincs rá aparátusa, akkor bashatod. Elég komoly gond, és kutatások célkeresztjében lévő dolog, hogy eukarióta sejtekbe injektálni vektorokat nehéz, bonyolult feladat, és az eukarióta sejtvonalak, különösen a növényi/állati/humán sejtvonalak nagyon érzékenyek, a gombák kevésbé, viszont ott már előjön az, ami a prokariótáknál is gond, egyszerűen más a poszttranszlációs modifikáló rendszerük. (A prokariótáknál kb nem jellemző, hogy egyáltalán lenne), ezzel szemben baktériumba vektort rakni kb egy csimpánz számára is megalázóan egyszerű (na jó túlzok, de nem olyan vészesen sokat), könnyen fenntarthatóak, és szabályozhatóak (ugye általában operonos szabályozás enhancerek, és egyéb nyalánkságok helyett) de mint írtam nem igazán van se poszttranszkripciós, se poszttranszlációs modifikálás. Emiatt se a pontos genetikai kód bejuttatása nem egyszerű, de ez még a kisebb gond, viszont a folding és főleg az ER-ek és a Golgi apparátus nélkül nem azt a fehérjét kapod amit szeretnél. Szóval na, ez nem így működik.
 
Minden épeszű ember összerakta már, hogy a koronavírus mesterséges! Hovatovább a bevetés időzítése, helyszíne, sebtiben adott reakciók, információk és dezinformációk, elnevezések, szimbólumok, dátumok is világosan kirajzolják az egymásra épülő panelek mögött meghúzódó kiszámított és tudatos tervezést!
én normális vagyok kéremszépen megmondták a hangok, vagy ők tévednek, vagy pusztán nagyot hallok...
 
Kínának 10 000 milliárd dolláros kártérítést kellene fizetnie a koronavírus miatt – írta
38354555_2926259_c627d03913931794b4c7751ae9a6cd42_wm.jpg


A kínai laborszökevény.