Járványok, fertőzések (humán)

A negyedik hullám megelőzése érdekében első lépésként:
  • a Pfizerre szűkíteném a magyar oltási kampányt, az működik a legjobban.
  • a gyengített víruson alapuló Sinopharmot és most fejlesztett magyar vakcinát kukáznám, mert ez a technológia legszarabb az antitest termelés alapján, ez már szikár tény.
  • azonnal felajánlanám a Pfizer (csak és kizárólag ez, semmi bohóckodás AZ-vel meg egykomponensűekkel) harmadik oltást a keleti vakcinával oltottaknak és azoknak, akiknek nincs antitestük.
  • bevezetném, hogy a munkáltatók fizetés nélküli szabadságra küldhetik az oltatlan dolgozóikat és három hónap után el is bocsájthatják a fizetés nélkülin lévőket, ha addig nem oltatták be magukat.
  • ugyanezt a közintézményekben és minden állami szervnél kötelezően valósítanám meg, tehát mondjuk július elsejétől fizetés nélkülire kell küldeni minden oltatlant.
  • kitiltanám az oltatlanokat az összes vendéglátóhelyről (teraszokról is) és tömegrendezvényről (tüntetni sem mehet például).

Talán így elérnénk egy olyan oltottsági szintet, hogy ne csapjon le ránk a harmadik hullámból megismert erővel a negyedik! Ahhoz minimum nyolcvan százalék kellhet. Továbbá már olyan alacsony az oltástól elzárkózók kis tábora, hogy politikai kockázat kevés van benne, viszont ellenben a negyedik hullámban, ami a jövő évi választások előtt is tombolni fog. Nos, akkor megnézhetik magukat!
 
Chile, csúcsokat dönt a megbetegedések és a halálozások száma, napi 110 haláleset, 7000 új beteg.
Miközben a lakosság oltási aránya a világon a 2. legnagyobb.
Kínai Sinovac vakcinával oltanak, ami eleve szar, de a brazil variáns ellen még annyit sem ér.

Köszönöm, de inkább legyen kevesebb (de bőven elégséges) antitestem, mint szívizomgyulladásom...
 
Chile, csúcsokat dönt a megbetegedések és a halálozások száma, napi 110 haláleset, 7000 új beteg.
Miközben a lakosság oltási aránya a világon a 2. legnagyobb.
Kínai Sinovac vakcinával oltanak, ami eleve szar, de a brazil variáns ellen még annyit sem ér.

Majdnem dupla annyi lakos mellett, van napi "rekord" számú 110 haláleset és 7000 fertőzött, míg nálunk fele népességgel, volt, hogy 300+ haláleset és 25.000 napi megbetegedés. Szerintem a Chilei számok abszolút a középmezőnyben vannak, még ha az oltásokat nézzük is.
 
A negyedik hullám megelőzése érdekében első lépésként:
  • a Pfizerre szűkíteném a magyar oltási kampányt, az működik a legjobban.
  • a gyengített víruson alapuló Sinopharmot és most fejlesztett magyar vakcinát kukáznám, mert ez a technológia legszarabb az antitest termelés alapján, ez már szikár tény.
  • azonnal felajánlanám a Pfizer (csak és kizárólag ez, semmi bohóckodás AZ-vel meg egykomponensűekkel) harmadik oltást a keleti vakcinával oltottaknak és azoknak, akiknek nincs antitestük.
  • bevezetném, hogy a munkáltatók fizetés nélküli szabadságra küldhetik az oltatlan dolgozóikat és három hónap után el is bocsájthatják a fizetés nélkülin lévőket, ha addig nem oltatták be magukat.
  • ugyanezt a közintézményekben és minden állami szervnél kötelezően valósítanám meg, tehát mondjuk július elsejétől fizetés nélkülire kell küldeni minden oltatlant.
  • kitiltanám az oltatlanokat az összes vendéglátóhelyről (teraszokról is) és tömegrendezvényről (tüntetni sem mehet például).

Talán így elérnénk egy olyan oltottsági szintet, hogy ne csapjon le ránk a harmadik hullámból megismert erővel a negyedik! Ahhoz minimum nyolcvan százalék kellhet. Továbbá már olyan alacsony az oltástól elzárkózók kis tábora, hogy politikai kockázat kevés van benne, viszont ellenben a negyedik hullámban, ami a jövő évi választások előtt is tombolni fog. Nos, akkor megnézhetik magukat!
Fura hogy az ismert kinai licensz alapjan csinalunk vakcinagyarat, olyan mint ha gozmozdonygyarat epitenenk a 21. szazadban. Nem akarunk versenykepesek is lenni?
 
Azt a 25k napi megbetegedést ne emlegesd, mert a maximum 11k körül volt és 7 napos átlag sosem volt 10k felett.
 
  • Vicces
Reactions: Miskolci Ogre
A negyedik hullám megelőzése érdekében első lépésként:
  • a Pfizerre szűkíteném a magyar oltási kampányt, az működik a legjobban.
  • a gyengített víruson alapuló Sinopharmot és most fejlesztett magyar vakcinát kukáznám, mert ez a technológia legszarabb az antitest termelés alapján, ez már szikár tény.
  • azonnal felajánlanám a Pfizer (csak és kizárólag ez, semmi bohóckodás AZ-vel meg egykomponensűekkel) harmadik oltást a keleti vakcinával oltottaknak és azoknak, akiknek nincs antitestük.
  • bevezetném, hogy a munkáltatók fizetés nélküli szabadságra küldhetik az oltatlan dolgozóikat és három hónap után el is bocsájthatják a fizetés nélkülin lévőket, ha addig nem oltatták be magukat.
  • ugyanezt a közintézményekben és minden állami szervnél kötelezően valósítanám meg, tehát mondjuk július elsejétől fizetés nélkülire kell küldeni minden oltatlant.
  • kitiltanám az oltatlanokat az összes vendéglátóhelyről (teraszokról is) és tömegrendezvényről (tüntetni sem mehet például).

Talán így elérnénk egy olyan oltottsági szintet, hogy ne csapjon le ránk a harmadik hullámból megismert erővel a negyedik! Ahhoz minimum nyolcvan százalék kellhet. Továbbá már olyan alacsony az oltástól elzárkózók kis tábora, hogy politikai kockázat kevés van benne, viszont ellenben a negyedik hullámban, ami a jövő évi választások előtt is tombolni fog. Nos, akkor megnézhetik magukat!
És még milyen nagyszerű ötleteid lennének?
 
Azt a két oltást, azt meg kell kapni a vállunkba, ha megvan, hátra kell dőlni, és nem kell antitestet vizsgálni

- jelentette ki Merkely Béla.

A REKTOR FELAJÁNLOTTA, HOGY HA VALAKINEK NINCSENEK ANTITESTJEI A KÉT OLTÁST KÖVETŐEN, AKKOR ŐT A SEMMELWEIS EGYETEMEN - A KAPACITÁSUK MÉRTÉKÉIG - EGY SPECIÁLIS TESZTTEL INGYEN MEGVIZSGÁLJÁK.

A műsorban elhangzott az is, hogy 140 ezer olyan ember lehet Magyarországon, akik nem vették fel a második oltást. Merkely Béla szerint az első oltás is véd, bár nem olyan hatékonyan, mint a kettő. Azt javasolta, hogy aki kihagyta a másodikat, pótolja azt akár 10-12 hét után is, de ősz előtt mindenképpen.

Nagyon fontos, hogy a két oltás legyen meg, ha megvan a két oltás, akkor a klinikai hatékonyság a súlyos lefolyású megbetegedéssel szemben százszázalékos, és ez a lényeg- fogalmazott.

Hozzátette: az oltás után folyamatosan csökken az antitestszint, de továbbra is vannak úgynevezett memóriasejtek, amelyek "indítják a sejtes immunitást", ha erre szükség van.
 
Fura hogy az ismert kinai licensz alapjan csinalunk vakcinagyarat, olyan mint ha gozmozdonygyarat epitenenk a 21. szazadban. Nem akarunk versenykepesek is lenni?
Szerintem ezt kormányunk sem gondolta komolyan, csak amolyan közérzetjavítónak szánta. Amúgy az elölt vírust vtaralmazó vakcinák nem elavultak. Ilyen pl. a veszettségoltás is jelenleg.
 
Fura hogy az ismert kinai licensz alapjan csinalunk vakcinagyarat, olyan mint ha gozmozdonygyarat epitenenk a 21. szazadban. Nem akarunk versenykepesek is lenni?
Hazai vakcinát fog elsősorban gyártani. Licensz alapján jöhet több minden, nem csak a kínai. Pl. Szputnyikról, Szputnyik Lightról is megállapodtunk.
 
Ahhoz az emberhez beszélsz, aki a egy semmire se jó tiszai vízierőműért kitelepített volna a több százezer embert.
Semmiféle realitás érzéke nincs blogennek.
Ha végignézed a listát, akkor csak a nyugati világban minden egyes tételére van példa, ami előttünk jár.

Arról nem én tehetek, hogy semmilyen kitekintésed nincs a járvány jelen állására és nem tudod mi és más országok mire és hogyan készülünk, vagy éppen milyen szabályozások és döntések születtek eddig az éppen aktuális kérdésekben! Már a listán szereplő tételekből láthattad volna, hogy az elmúlt hetekben szóba került dolgok és megoldások kerültek erre a listára, olyan dolgok, amiket már csinálnak itt vagy máshol! Direkt azért, mert igen erős a politikai realitásérzékem és nem gondolnám, hogy radikális lépéseket tenne a magyar kormányzat, sokkal inkább azt, hogy a nemzetközi példák alapján fog szigorítani, amikor rájönnek, hogy nem egyszerűen el fogják veszteni a jövő évi választásokat a negyedik hullám csúcsán, hanem nagyon!

Egyébkén szokásod szerint hazudozol is, hiszen milyen tiszai vízierőmű tudna százezer embert érinteni? Nincs az egész Kárpát-medencei Tisza-völgyben annyi elárasztható mélyártér, öblözet és süllyedék, amin együttvéve ennek törekéde lakna! Ekkora hülyeséget csak akkor füllenthetsz, ha éppen nagy arccal beszélsz sületlenségeket! :D
 
nem egyszerűen el fogják veszteni a jövő évi választásokat a negyedik hullám csúcsán, hanem nagyon!
Sima, kb. 13 fős többséggel fog nyerni a Fidesz, nagyjából 60 egyéni körzet behúzásával!
(Tegnap az ellenzékünkről az is kiderült, hogy nem csak homoszexuálisok, hanem pedofilok is. A vidéki magyar emberek egyiket sem kedvelik! És akkor enyhén fejeztem ki magam!)
 
Dánia a diszkriminációs igazolvány eltörlésére készül!
---
"Augusztus elsejétől teljesen el akarják törölni az oltási igazolványokat is, és az ezekhez kötött szigorításokat. Németországban a Bundestag alelnöke Wolfgang Kubicki, ugyanerre az intézkedésre szólította fel a német parlamentet!"
 
Sima, kb. 13 fős többséggel fog nyerni a Fidesz, nagyjából 60 egyéni körzet behúzásával!
(Tegnap az ellenzékünkről az is kiderült, hogy nem csak homoszexuálisok, hanem pedofilok is. A vidéki magyar emberek egyiket sem kedvelik! És akkor enyhén fejeztem ki magam!)
Paris_Tuileries_Garden_Facepalm_statue.jpg