Van egy ágazat,mely szintén perifériára került!
O1G
O1G
A KSH legjobb tudomásom szerint a 25/I-ben foglaltakat veszi alapul. Csak egy példa arra, hogy mit jelent Kásler utasítása, ez egy szabályosan kitöltött bizonyítvány:Ettől még regisztrált koronavírusos beteg halála esetén az elhunytak számához fogják hozzáadni, vagy azt feltételezed, hogy emiatt a rendelkezés miatt nem fogják?
Hát ne tegyék szint emelés esetén akár börtönt is kockáztatnak. /Gondolom ezzel nincsenek tisztában hátráltatás/Fél füllel valami olyat halottam a tvben, hogy az ellenzék nem fogja megszavazni a törvényt.
Igen, csak ebből itt statisztika lesz, márpedig a koronavírus áldozatainak kilencvenvalahány százaléka ezáltal nem a koronavírus áldozataként lesz feltüntetve, csak mellékesen lesz megjegyezve, hogy koronavírusos is volt az a halott, de ezt jó esetben csak az fogja tudni, aki látta azt a halottvizsgálati bizonyítványt, magyarán a kormányzati statisztikák tegnaptól a bohóctréfa kategóriájába tartoznak és amint ezt az utasítást valamelyik híroldal kirakja a címlapra az egész ország meg fogja kérdőjelezni a kormányzatot úgy ahogy van és joggal, mert ettől a pillanattól kezdve nemohogy területi statisztikát nem kapunk, hanem semmilyen valós adatot!
A bizalomnak annyi akár huszonnégy órán belül!
Lehet, hogy tegnap óta meghaltak négyen, vagy öten a koronavírus szövődményeképp előálló légzési vagy keringési elégtelenségben, vagy bármi másban, de róluk már nem tudunk. Kettőt még elismertek, őket lehet még a 21-e előtti normális módon könyvelték el, aztán innentől mehet a sikerpropaganda papíron addig, amíg a kórházi dolgozóktól és hozzátartozóktól kiszivárgó hírek nem szaggatják azt szét és a kórházaknál feltűnő koporsószállítmányok nem teszik nevetség és dühödt gyűlölet tárgyává a kormányzati statisztikát, amit nyilvánvalóan cáfolni fognak!
Hacsak nem rendelik el, hogy a 25/II. kísérőbetegségek kell legyen a koronavírus-járvány halálozási statisztikájának az alapja!
Merthogy ez az utasítás így hitelesnek tűnik és minden bizonnyal az is, szóval ez így nagyon gáz!
Azonnal kormányzati segítséget neki, a taxisok megmentése után már ki nézné!Van egy ágazat,mely szintén perifériára került!
O1G
Ki nem szarja le a KSH-t?! Ne köss mar bele mindenbe. Aki meghal annak teljesen mi van abba a kurva rovatba irva. Neked nem?A KSH legjobb tudomásom szerint a 25/I-ben foglaltakat veszi alapul. Csak egy példa arra, hogy mit jelent Kásler utasítása, ez egy szabályosan kitöltött bizonyítvány:
![]()
A kásleri utasítás alapján a koronavírus példája alapján a balesetet át kellene sorolni állapotnak a II-be és onnan előrehozni alapbetegségnek az emphysema-t (tüdőtágulat)!
Ezaz, ezért értelmetlen az egész. Csak arra tudok gondolni, hogy Kásler a XX. században ragadt és nincs tisztában azzal, hogy milyen iszonyú károkat fog okozni a kormányzat hitelességének ha bűvészkedni próbál!Hozzátartozók miatt, akik tudomást szereznek arról, hogy koronavírus pozitív valaki, amúgy is nehéz "bűvészkedni", hisz egyből kibukna a dolog a nyilvánosság felé is. Szerintem...
Volt bizalom részedről? Mikor? Most ironizálsz?A bizalomnak annyi akár huszonnégy órán belül!
Hülyeség! Mit gondolsz a tegnapi jelentésnek van bármi köze is a patológiához? Te közvetve az osztályos orvos jelentéséből tudod, ha meghalt valaki. A boncolás elhúzódhat napokig vagy akár hetekig is(, és mivel főleg olyan emberek halnak meg, akiknek más súlyos betegségei is voltak, ezért persze hogy fel kell tüntetni azokat.)Lehet, hogy tegnap óta meghaltak négyen, vagy öten a koronavírus szövődményeképp előálló légzési vagy keringési elégtelenségben, vagy bármi másban, de róluk már nem tudunk.
Aggódnak értünk az osztrákok
Náluk:
3024betegből meggyógyult 9
Nálunk:
131ből meggyógyult 16
Egy-két hét és úgy is kinézhet a hivatalos magyar koronavírus statisztika, mint az iráni ennek következtében!Ki nem szarja le a KSH-t?! Ne köss mar bele mindenbe. Aki meghal annak teljesen mi van abba a kurva rovatba irva. Neked nem?
Nem baj. Nem fog erdekelni a statisztika. Az fog erdekelni hogy en, a csaladtagjaim ne betegedjunk meg. Foglalkozz te is ezzel! Agyhalott!!!Egy-két hét és úgy is kinézhet a hivatalos magyar koronavírus statisztika, mint az iráni ennek következtében!
Van egy ágazat,mely szintén perifériára került!
O1G
Tényleg nem érted, hogy most annak a kormányzatnak a hitelességét féltem, amit sokszor kritizálok, mert anélkül a hitelesség nélkül itt nem lesz lakossági együttműködés, ami nélkül pedig nagy bajban leszünk! Már te is azt írod, hogy csak a sajátjaid érdekelnek! Ez pedig a vég, itt már nincsenek szempontjaid, márpedig a társadalom érdekéhez kellene egy hiteles kormányzat!Nem baj. Nem fog erdekelni a statisztika. Az fog erdekelni hogy en, a csaladtagjaim ne betegedjunk meg. Foglalkozz te is ezzel! Agyhalott!!!
Mindeközben:
Újabb momentumos politikusról derült ki, hogy koronavírus-járvány sújtotta területről jött haza, majd vizsgálat nélkül járni kezdte az országot
https://pestisracok.hu/ujabb-moment...jd-vizsgalat-nelkul-jarni-kezdte-az-orszagot/
De miért nem különítik el a diákokat akik kapcsolatba kerültek a fertőzött diákkal és anyjával (úgy, hogy a srác cirka 3 hete nem volt iskolában).
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..