Ezen felül a csecsemő nem immunhiányos, mert ugye az anyatejjel immunitást szerez már egy csomó betegség ellen. Feltéve persze, ha anyatejjel táplálják, és nem arra használja az anyuka a mellét, hogy mellbimbó-piercinget rakat bele.
Ne állítsd már be úgy, mintha a világ összes egészségügyi szakembere egyazon véleményen lenne. És nem lenne egyáltalán ellenvélemény.Azt nem írtam, hogy a csecsemő lenne immunhiányos, az bármely életkorú egyén lehet. És nem véd minden ellen az anyatej, valahol pont rossz is (Pl.: HIV). De miért akarjátok itt ketten jobban tudni, mint a világ összes egészségügyi szakembere? nem érzitek hogy széllel szembe pisáltok?
Egyébként ma volt állítólag a járvány tetőzése Magyarországon. Én budapesti vagyok, de még olyan szinten sem ismerek senkit aki elkapta volna, hogy az ismerősöm ismerősének az ismerőse. Influenzában meg minden évben kb. 5000 ember hal meg Magyarországon. Szóval érted.
Ne állítsd már be úgy, mintha a világ összes egészségügyi szakembere egyazon véleményen lenne. És nem lenne egyáltalán ellenvélemény.
Én értem, de ennek inkább örülnöd kellene. Az influenzában 5000-en az igazán komoly influenza szezonokban halnak meg.
Mivel nem nagyon tudjuk összehasonlítani a magyar koronavírus helyzetet a korábbi évek influenza szezonjaival (mivel azoknál ugye nem voltak semmiféle korlátozások, se semmi), így azokkal az országokkal, de méginkább régiókkal (minthogy amikor az érintett régiókban elszabadult a járvány, utána a teljes országokban jöttek a korlátozások) kapcsolatosan lehet nézelődni, ahol úgy tudott terjedni a járvány legalább az elején, hogy nem voltak korlátozások.
De hogy mondjak egy gyors példát, amit így pár perc alatt kikerestem: Az Egyesült Államok teljes területén 2017-18-ban rekord hosszúságú, 23 hetes volt az influenza járvány, amiben 80.000 halott volt kb. Fél év alatt tehát úgy, hogy nem volt semmiféle korlátozás.
A koronavírus kapcsán most kb. két hónap alatt tartanak 69.000-nél úgy, hogy az egész ország le van zárva gyakorlatilag egy hónapja.
Szerinted mennyi halott lenne a lezárások nélkül fél év alatt, miközben kb. a második hónapban elfogynának a kórházi ágyak is?
Nem tudom. Az az igazság, hogy nagyon nehéz megállapítani, hogy mennyire hatékonyak ezek a korlátozások. Ebben a cikkben például azt állítja a svéd professzor, hogy Nagy-Britanniában az emberek fele már átesett rajta. https://delhir.info/2020/04/20/sved...ZBcB-WbT9n6UeIawhla9tCpkIKJNAqIq-6w2cgRuv4Sb4
Az eredeti beszélgetés: https://unherd.com/thepost/coming-up-epidemiologist-prof-johan-giesecke-shares-lessons-from-sweden/
A végső igazságot meg nem tudja senki. Mi csak a sötétben tapogatózunk. Abban azonban biztos vagyok, hogy ez a járvány messze nem olyan súlyos, mint ahogy a médiában ezt sugallják.
Amit nehezményezek még, az az ellenvélemények elhallgatása és lejáratása a médiában. Ez például mi?
https://kuruc.info/r/4/211887/
Ebből cikkből kiderül, hogy aki tüntet az rasszista és van benne érzelmi zsarolás is bőségesen.
Nem tudod, illetve biztos vagy benne. És az, hogy ez a svéd professzor mit mond, az egy dolog. Vele meg szemben áll 10000 más professzor, akik meg mást mondanak. És itt látszik, hogy annak hiszel, aki a számodra szimpatikus dolgokat mondja, még akkor is, ha ezernyi ellenvélemény és tény áll vele szemben.
És amúgy igen, a járvány messze nem olyan súlyos, mint amilyen lehetne, ha nem csinálnák azt, amit. A svédek egyébként alapvetően viszonylag jól is kijöhetnek (értsd: csak 2-5-szörös lesz a halálozási ráta a normál influenzához képest egy szezonban) abból, hogy nem kötelező jelleggel és enyhébben korlátoznak, de ők azért a világ nagy részéhez képest speciális helyzetben vannak. Ugyanis baromi alacsony a népsűrűség az ország nagy részén, jellemzően kis családok, egyedülálló háztartások vannak, és azért nagyrészt maguktól is szabálykövetőek.
Sajnos a világ nagy része nem nagyon úszná meg ennyivel.
Nos, a magyar és a világ nagy részének a járvány elleni küzdelme a WHO irányelveit követi. Én pedig abszolút nem tartom a WHO-t egy olyan szervezetnek, amiben bárkinek is hinnie vagy bíznia kellene. Az pedig, hogy mit mond a többség az nem érv. A többségnek pedig nincs mindig igaza.

Azért félnek, mert nem jelent 100%-os védettséget az oltás.Azt meg tudjátok nekem mondani, hogy azok, akik beoltatják magukat, miért félnek azoktól, akik nem?
Hiszen, ha beoltatták magukat, akkor ők már nem kaphatják meg a vírust, ugye??
A mai adatoknál nem adja ki a matek, de ez ne zavarjon senkit.2998 fertőzött (+56)
1005 kórházban (-3)
51 lélegeztetőgépen (-1)
2029 aktív eset (+47)
629 gyógyult (+4)
340 elhunyt (+5)
82010 mintavétel (+2459)
10786 hatósági házi karanténban (+32)
![]()

Egyébként ma volt állítólag a járvány tetőzése Magyarországon. Én budapesti vagyok, de még olyan szinten sem ismerek senkit aki elkapta volna, hogy az ismerősöm ismerősének az ismerőse. Influenzában meg minden évben kb. 5000 ember hal meg Magyarországon. Szóval érted.
Nem tudom. Az az igazság, hogy nagyon nehéz megállapítani, hogy mennyire hatékonyak ezek a korlátozások. Ebben a cikkben például azt állítja a svéd professzor, hogy Nagy-Britanniában az emberek fele már átesett rajta. https://delhir.info/2020/04/20/sved...ZBcB-WbT9n6UeIawhla9tCpkIKJNAqIq-6w2cgRuv4Sb4
Az eredeti beszélgetés: https://unherd.com/thepost/coming-up-epidemiologist-prof-johan-giesecke-shares-lessons-from-sweden/
A végső igazságot meg nem tudja senki. Mi csak a sötétben tapogatózunk. Abban azonban biztos vagyok, hogy ez a járvány messze nem olyan súlyos, mint ahogy a médiában ezt sugallják.
Én pedig abszolút nem tartom a WHO-t egy olyan szervezetnek, amiben bárkinek is hinnie vagy bíznia kellene
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..