Járványok, fertőzések (humán)

https://www.origo.hu/itthon/20201214-operativ-torzs-tajekoztato-2020-december-14.html
"... A tömeges tesztelés harmadik hetén a közigazgatásban dolgozókat tesztelték, azokat, akik szoros kontaktusban dolgoztak az ügyfelekkel – mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online tájékoztatóján. Hozzátette, a harmadik héten 62 213 mintavételre került sor, a tesztek 1,97 százaléka pozitivitást mutatott. ..."
 
"kórházi statisztikákban hány olyan van benne mint te is azaz most nem indokolt de megelőzendő a rosszat így bent vagy ?" .. és hány olyan nincs bent egyéb betegségekkel, akiknak bent lenne a helye de most nincs számára hely, mert pillanatnyilag csakis a Covid+ beteg elhelyezése a fontos:( majd a túlhalálozások év végi statisztikájában külön ki fogom számolni ezt a mennyiséget is..lehet, lesz meglepetés:mad:

"Vajon ha sima influenza lenne most a porondon be kellett e volna menned és a házi orvosod látogatott volna , hogy miképp vagy "....aha, hát persze:cool: amikor tavaly nyáron súlyos tüdőgyulladásom volt, (így utólag minden Covid tünettel) kaptam valami lórúgás antibiotikumot (minenféle tesztelgetés vizsgálgatás nélkül) hasraütésre, azt kész.:( mert akkor az volt a normál ügymenet ugyebár.
 
  • Tetszik
Reactions: Shektor11
Nem tudom, hogy ez melyik filmből van, de zseniális:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
A se nem orvos, se nem szakértő Bill Gates terve az emberiség tönkretételére:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: milagro

Attól függetlenül, hogy kikiáltják főellenségnek, úgy fog történni, ahogy mondta. Egyszerűen azért, mert 4-6 hónapig nem lesz annyi ember beoltva, és akkor a világ szegényebb részei még nem kaptak segítséget. Lokálisan (értsd: bizonyos országokban, régiókban - pl. EU) a jövő év közepéig valószínűleg már a régebben megszokotthoz közelíthet majd az élet, de amíg a világ szegényebb részein tartja magát a járvány, addig az azokra a helyekre való utazást, illetve az onnan való áruforgalmat korlátozni, illetve szűrni fogják, ez biztos. Tehát globálisan a "normális" még valóban messze van.
 
Sokat fikáztam, de úgy tűnik, mégiscsak a Pfizerrel kezdődik az oltás. 100.000 - 200.000 db jöhet december végén. Az egészségügyben kezdenek.
Mennyi idő után ad védettséget?? Vmelyik oltásra 4 hetet olvastam, nem túl szimpi...
 
Minden jelenleg szóbajöhető oltásból kettő kell, 3-4 hét különbséggel. De általában valamilyen szintű védelmet már ad az első oltás is.

Szerintem nem véletlen, hogy a nagy nyugati multi cégek készülnek el először a vakcinával. Nekik van a legtöbb pénzük, a legjobban kiépítet hátterük. Csak a legegyszerűbb példa: komoly feladat egy több ezer oldalas engedélyezési dokumentáció elkészítése az amerikai, európai, stb. hatóságok elvárásainak megfelelően. Nekik erre kiépített szervezetük van, jónéhány emberrel.
 
  • Tetszik
Reactions: ladagrant

Közben megtaláltam a cikket a Pfizerre is igaz. 21 nap különbséggel kell kettőt beadni, aztán a 28-on már 95%-osan védett vagy. 1 dolgot nem találtam, meddig véd?? Ha csak tavaszra lesz oltás, mondjuk májusra és csak fél éves védelmet ad, akkor meggondolandó októberre halasztani az oltást.
Megmondom őszintén, gyorsabb és hosszabb távú megoldásra számítottam, így szopás lesz 2021 első fele is....
 
Hogy mennyi ideig ad védelmet az oltás, azt egyenlőre nem lehet tudni, mert még nem telt el elég idő a tesztek kezdete óta. Az viszont valószínű, hogy ha kaptál oltást, és mondjuk két év múlva elkapod a vírust, akkor is enyhébb lesz a lefolyása.

Komoly embertől soha nem hallottam korábbi időpontot. Mindenhol azt mondták, hogy 2020-ban kezdődik az oltás kis számban. Tömegesen meg kb. 2021 április - május. Remélhetőleg 2021 nyara már normális lesz.
 
Sokat fikáztam, de úgy tűnik, mégiscsak a Pfizerrel kezdődik az oltás. 100.000 - 200.000 db jöhet december végén. Az egészségügyben kezdenek.

Ha ez tényleg így megvalósul, akkor februárra lesz 100ezer oltott, védett egészségügyisünk. Vajon hányan dolgoznak az eü-ben cakkpakk? Ha nem sokkal többen, akkor februárban már a krónikusak jönnek, és addigra ez felpöröghet rendesen, mert más oltások is beérkezhetnek. Márciusban tán majd a mezei dolgozó is már sorra kerülhet. A nyár már tényleg lehet normális is akár.
 
A koronavírus-járvány megfékezésére kidolgozott háromfokozatú angliai készenléti rendszer legmagasabb szintje lép életbe szerdától Londonban és néhány környező megyében, miután az utóbbi időszakban jelentősen megugrott az új fertőződések száma ezekben a térségekben. Szakértői vélemények szerint ezt egy újonnan azonosított koronavírus-változat is okozhatja, bár a vizsgálatok azt mutatják, hogy ez a variáns nem veszélyesebb a koronavírus eddig ismert típusainál.
Forrás: https://kuruc.info/r/64/221971/

Kíváncsi vagyok, hogy mennyire fognak megszaporodni az ezzel kapcsolatos információtömegek, jótékonyan serkentve a félelmet és az oltási kedv növekedését egy szó nélkül arról, hogy akkor ha ez úúúúj variáns, jó e ellene a kifejlesztett vakcina.
 
  • Tetszik
Reactions: Shektor11
Az osztrák köztv-ben az oltás kockázatairól beszélnek:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: milagro
Szokásomhoz híven csak beleolvastam az előző oldalakba.
Én múlt hétig húztam ki megbetegedés nélkül. Szerintem egész jól bírtam ahhoz képest, hogy:
- van egy nyomorult krónikus betegségem, ami nem használ az immunrendszeremnek - sem.
- az első perctől kezdve, amikor még nem is hordtunk maszkot, mert...(ezt most hagyjuk) a múlt hétig bejártam naponta többször a Covid részlegekbe, azokat szakmai/raktári anyagokkal ellátva.

Nem kérdésre: Köszönöm elég jól vagyok, az első héten azt hittem, hogy csak meghűlve vagyok, utána háromnapos szaglásvesztés, most pedig a (még) bődületes(ebb) fáradékonyság.

Vírus szkeptikusoknak: A fülüknél fogva, hogy az orruk a padlót dörzsölje, hogy lássák a valóságot, vonszolnám be az összeset azokba az épületekbe ( s nem egy, összesen 8 ágyas részlegbe, mint a járvány előtt volt), ahol a lélegeztetőgépeken vannak a betegek, meg azokhoz a kijáratokhoz, ahol a halottakat szállítják el.
 
Gyerekek? Akkor erre is jó a kikísérletezett vakcina?
Univerzálisra sikeredett, vagy mi van? Jó minden ágensére? o_O
..
"A rapidly spreading strain of the coronavirus has been identified in England, adding more than 1,000 cases to the UK’s total count, the health secretary said, after confirming London is entering the top tier of Covid-19 measures. The new variant has been located in southeastern England, Matt Hancock revealed on Monday, saying that scientists at Porton Down, the country’s secretive military and public health research facility, had been analysing the new form of the virus. “Initial analysis suggests that this variant is growing faster than the existing variants,” Hancock told MPs in the House of Commons."
https://www.rt.com/uk/509651-covid-mutation-uk-virus/
 
Szokásomhoz híven csak beleolvastam az előző oldalakba.
Én múlt hétig húztam ki megbetegedés nélkül. Szerintem egész jól bírtam ahhoz képest, hogy:
- van egy nyomorult krónikus betegségem, ami nem használ az immunrendszeremnek - sem.
- az első perctől kezdve, amikor még nem is hordtunk maszkot, mert...(ezt most hagyjuk) a múlt hétig bejártam naponta többször a Covid részlegekbe, azokat szakmai/raktári anyagokkal ellátva.

Nem kérdésre: Köszönöm elég jól vagyok, az első héten azt hittem, hogy csak meghűlve vagyok, utána háromnapos szaglásvesztés, most pedig a (még) bődületes(ebb) fáradékonyság.

Vírus szkeptikusoknak: A fülüknél fogva, hogy az orruk a padlót dörzsölje, hogy lássák a valóságot, vonszolnám be az összeset azokba az épületekbe ( s nem egy, összesen 8 ágyas részlegbe, mint a járvány előtt volt), ahol a lélegeztetőgépeken vannak a betegek, meg azokhoz a kijáratokhoz, ahol a halottakat szállítják el.

Jobbulást kívánok! Győzni fogsz, legyőzöd!
Extrém sok nyers fokhagyma. Higítja a vért és öli a vírust!
Inhalálni is!
 
  • Tetszik
Reactions: 2ndt
Apropó, meddig fertőz valaki? Napokig mutathat ki rns pozitivítást pl orr és garat minta, de meddig adhatjuk át? Teszt nélkül mennek sokan vissza karantént követően, ők fertőznek?
 
Apropó, meddig fertőz valaki? Napokig mutathat ki rns pozitivítást pl orr és garat minta, de meddig adhatjuk át? Teszt nélkül mennek sokan vissza karantént követően, ők fertőznek?

A legutóbbi kutatások szerint emlékeim szerint a tünetek megjelenését követően legfeljebb 9 napig fertőznek a betegek. Gondolom ezért állapították meg sok országban, így Magyarországon is a 10 napot végül a karantén idejének.